Pápa és Vidéke, 30. évfolyam 1-53. sz. (1933)
1933-01-15 / 3. szám
Pá pa és Vidéke 2 1933 január 15 Az új polgármestert megválasztása óta tömegesen keresik fel egyesek és testületek, hogy kifejezzék örömüket és jókívána'aikst a város új vezetője, első polgára előtt. Általános a vélemény, hogy a város jól választott, mert Hamuíh Jinost itteni hosszú hivataloskodása alatt úgy is merte meg mindenki, mint az intakt, becsületes, részre nem hajló, lelkiismeretes és kötelességtudó vezető tisztviselő mintaképét. Ezért általános a megelégedés is a választás eredménye felett s a közvélemény céltalannak és eredménytelennek tekinti egyesek magánakcióit, melyeknek Vcgy a józ?n belátás, vagy a felső fórum, reméljük, mielőbb véget vet. Nölparlskolások táncmulat sága. A pápai Városi Nőipariskola január 14-én, szombaton este 9 órai kezdettel a Griff szálló termeiben tartja szokásos bálját. A zenét Füredi Döme zenekara fogja szolgáltatni A nöipariskola növendékei a bál hagyományos sikere érdekében agilis munkát fejierek ki, s a siker előreláthatólag rrng is lesz. Balesetek. Folyó hó 4 én Váczi Károly 35 éves pápai lakos asztilossegéd munkaközben baikézfejét elvágta. Sérülése nem veszélyes. Ugyancsak 4-én Mezőlak községhez tar tozó Sós majorban Zsani István 35 éves kocsis szalmát rakott a jászolba, mely alkalommal elcsúszott és oly szerencsétlenül esett a jászol szélére, hogy mellét összezúzta. Horváth Fe renc famunkás Huszárok pusztán munka közben fejszével egy csomóra vlgott, honnan a fejsze lecsúszott és jobb lábába vágódott. Mindkettő súlyos testi sérülést szenvedett. Gondatlanság egyik esetben sem forog fenn. Az adókedvezményekről szóló rendelet megjelent a hivatalos lapban. A kedvezmények mériéke a következő: 1. A 100 százalékos hadirokkant adójának 30 százalékát tn gedi el a rendelet, ha az adók összege 50 P-n él kevesebb, 20 százalékát, ha az adó 50 P-nél több, de 100 P nél kevesebb. 2. A 75 százalékos hídi rokkant, valamint a hadiözvegy és hadiárva adójának 20 százaléka en gedtetik el, ha az adó 50 pengőnél kevesebb és 10 százaléka, ha az adó 50 pengőnél több, de 100 pengőnél kevetebb. 3. Az 50 százalékos és 25 százalékos hadirokkant, valamint a vitézségi érem és a Károlycsspúkercszt birtokosai részére a rendelet 10 százalékos adómérséklést biztosit, ha az adó összege 50 pengőn alul van. Ezek az adómérséklések a föld, ház és általános kereseti adók után járó állami, törvényhatósági és községi pótadókra is kiterjednek. A rendelet ezeken a kedvezményeken felül azokat a hadirokkantakat, akiket rok kantságuk iparuk folytatásában any nyira meggától, hogy amiatt eggyel több segédet kénytelenek tartani, még abban a kedvezményben is részesíti, hogy a rokkantságuk folytán alkalmazott segédet az általános ke reseti adójuk megállapításánál figyel men kivül hagyják. Párisi tanulmányút. A Magyar Egyetemi és Főiskolai Hallgatok Or szágos Szöve^égének Idegenforgalmi és Utaz-si irodája január hó 25 én rendezi gazdag programmjáról köz ismert 15 napos párisi tanulmányútját. Részvételi dlj 320, diákoknak 260 pengő Jelentkezni lehet az U azási Irodeb'n minden nap délután 4-7 ig (IX. Ferenc köiút 38 tsz. 2 Teltfon 872—74) levélben is. Érdeklődőknek prospektus és programmot díjtalanul küld az U azási Iroda. Vadbefogásl engedély. A föidmivelésügyi miniszter Kainiczky Gusztáv budapesti lakos főldbérlönek engedélyt adott arr', hogy mezőlaki vadászierüle én 2000 drb. foglyot és 1000 drb. nyulat, felsőőri N<gy Pál pápakovácsi bérlő pedig szintén sa ját vadászterületén 700 drb. foglyot befogath.sson és részben külföldre, részben pedig belföldre ejszállít hassa. A póstal levélkihordás. A helybeli póstahivatal ujabban csak délelőtt és délben kézbesiti ki a levélküldeményeket, a délutáni kézbesítést azonban beszüntette. Ha már a pósta előt'ünk ismeretlen okból csak naponta kétszer kézbesít leve leket, akkor azt ne délelőtt és dél ben, hanem délelőtt és délután tegye, hogy a délu áni vonatokkal érkező leveleket — főkép azokat, amelyek a szomszéd városokból jönnek — ne csak másnap, hanem még aznap este megkaphassa a cimzett. Több letmunkát ez nem jelent, a közönség érdeke pedig magkivánja. A Pápai Leányegyesület elő adó estje. A Pápai Leányegyesület január 7-én e^te igen nivós előadói estet tartott a Lloyd nagy'ermében, melyet zsúfolásig megtöltött a publikum. Az est főérdekessége a szavalókórus bemutatkozása volt. (Pápán még csak egyszer hallottunk, akkor Is csak női kart.) Miskclczy Béla betar fásával, pompás kivitelben, drámai erővel, lenyűgöző hanghafá sokkal rd.a elő Petőfi: Farkasok dala, Tischbi: Messiás léptek és Kissák: Bányászok a hajnalban c. verseit, az utóbbit a legsikerültebb kivi e ben Kél színművet, H jermans: Ahiavér című egyfelvonásosát és Vdgzary : Braun ki lesz csapva cfmű vígjátékát igen jó rendezésben, nagy színészi készséggel mutatták b*. Nehéz valakit kiemelni, mégis az előb bibén Kellner Manci és * * az u'óbbiban G ünhut V3Ü és Thum Gyu'a volt a legsikerültebb A nívós est nagy sikert aratott M indennemű nyomtatványt ízlésesen készít a Ku. Hemziti Nyoradavaiialat H.-t A Pápai Kiskereskedők Egyesülete e hó 8 án t:rtolta választ mányi ülését, amely klmondts az egyesületnek az OMKE törzstagjiul való belépését. A választmány a kiskereskedői érdekek intenzívebb védelme érdekében megalakította ez egyesü let kebelében a fűszer és vegyeskereskedői, valamint a tixilkeres kedői szakosztályokat. Az egyesület évi rendes közgyűlését e hó 22-én d. e. fél 11 órakor tartja a Schwarcz sörödé nagytermében. Huszárfogás. A Pápai Kultúregyesület jan. hó 6 án és 8 án adta elő a Levente- O Ihonban Huszárfo gás cimü 3 f.! vonásos opereitet nagy sikerrel. Minden alkalommal zsúfolásig megtelt a terem és tapsolt a nagyszerűen játszó együttesnek. Kü lön meg kell említeni S. Lubiensky Margitot és Sághy Gézát. Az előbbi a Mari, az utóbbi bedig a ku'yamosó szerepében ragadtatta el a közönséget brilliáns játékával. Csehy Erzsi Piroska szerepét diskrét finomsággal és átérzéssel adta. Marek László kretsantó őrmester, Briglevich Gyula a generális szerepében remekelt, g a hálás közönség sokszor kiiepsolia őket. Pollák Miklós Koltai kapitány szercpát sok hozzáértéssel alakította. Nyulassy Olga pergő nyelvű gazdaasszonya, s Berky Váli Mari-ja jó volt. Kedvesek voltak a táncosok: Rózsa Mjgda, Marton leányok, Tóth Gizi, Giuber Irén. Szalay Károly, Piller Jáncs szintén hozzájárultak az előadás sikeréhez. A zenekar Ecker János vezényletével derekas munkát végzett. Mint értesültünk, a közönség kívánságára vasárnap újra előadják a daiabot. Baleset. Németbánya községben Hack Pál 8 éves Vendel nevü fia, egy, az utcán talált sárgaréz töltény hüvellyel játszott oly módon, hogy a hüvelybe egy szeget helyezett el s azt ütögetni kezdte. Ennek következtében a gyutacs felrobbant, a hüvelyt széjje'dobta, melynek szilánk jai a fiú bal kezének hüvelyk és mutatóujját az első izületi éi leszakították. A f út dr. Vórum Ferenc magánorvos, bakonyjákói lakos, részesítette első segélyben és azóta is gyógykezeli. Mikor lesznek az országos vásárok 1933. évben. Elkészült az ez évben Pápán tartandó országos vásárok összeállítása. A gyertyaszentelői febr. 7—8, a gyümölcsoltói má.c. 28—29, a szentháromsági jún 13— 14, a sarlósboldogasszonyi júl. 4— 5, a nagybo'dogasszonyi aug. 22— 23, a kisasszonyi szept. 12—13, a szeplőteleofogantatási dec. 12—13. napján lesz. Minden kedden és pén (eken kirakodó vásár, a pénteki ál latvásárokkal egybekötve. Hi a vásár napján ünnep lenne, akkor a vásár az ünnep előtt való napon tartatig meg. Elszökött egy tehén Mult évi december 26 án Csornán, Király Smdor otiani lakos 3 éves vörös tarka tehene elszökött. Aki az elszökött tehénről valamit tud, ér'eshse a csornai főszolgabírói hivatalt. Török Bálint utca 18. sz. alatt egy négyszobás és egy háromszobás szép világos, komfortos lakás az nnal jutányos áron kiadó. Érdeklődni lehet ugyanott a háztulajdonosnál. 59 Pápai terménypiac. 1933. évi január hó 13-án. Búra 11-1150 P (boletta nélkül), rozs 5-5-00 F (boletta nélkül), árpa 9 00-9 F, zab 9-900 P, tengeri (morzsolt) S — 8 00 P, burgonya 3 50—4-00 F q ként. Fokhagyma 80 f, vöröshagyma 14—16 f. Állami anyakönyvi kivonat (A bejegyzések idejének sorrendjében.) Pápa, 1933. január 5 lói 12-lg. SzQlattok i Jan. 5. Goldstein Ferenc fogtechnikus és neje Nádas Erzsébet, leánya: Marianna, izr. Jan. 6. Töreki Mária háztartásbeli, fia: Ernő, rk. Jan, 7. Sós Sándor cementgyári munkás és neje nagy Eszter, fia: Sándor, ref. Jan. 8. Mayer Dávid bőrkereskedő és neje Lővinger Hona, fia : Ervin, izr. Jan 9. Berki Antal népzenész és neje Birkás Mária, leánya: Róza, rk. Jan. 10. Kolonics Gyula napszámos és neje Petrics Mária, leánya; Rozália, rk. Jan. 11, Cseh Sándor villanyszerelő és neje Nagy Margit, leánya: Mária, Erzsébet, Juliánná, rk. — Vér Imre m. klr. állanuendőraégi hiv. tiszt és neje Hlatky Mária, leánya : Margit, Mária, Gabriella, rk. Jan. 12. Lővinger Jenő kereskedelmi ügynök és neje Koppl Klára, leánya: Livia: izr. Moghsltak i Jan. 7. Özv. Bass Sámuelné Schnabel Fáni, izr., 80 éves, gyomorrák. Jan 8. üeschitz Jozefa Mária, rk., 12 hónapos, agyhártyalob. Jan. 9. Magyar Gyula kefekötő, rk., 65 éves, tüdőtágulat. Jan. 11. özv. Markó Ferencné Légrádi Mária, rk, 85 éves, elaggulás — Hegedűs Pál napszámos, ref., 36 éves, gégerák. Jan. 12 Széles David földmivelő, rk,, 25 éves, koponya sérülésből eredő agyhártyalob. — Kohn Bernát lisztkereskedő, izr, 70 éves, érelmeszesedés. Házasságot kötöttak i Jan. 7. Dr. Sükösd Mihály m. kir. honvédfőorvos, ref. és Szűcs Ida, ref. — Koloványi Antal Gusztáv napszámos, rk. és Gyömörei Katalin Rozáha, rk. <.on(lolt m&r rft. Iiokj oalAilJAI leflnyklpezte»»e ? l.pmállltoU Arak. ..KarctHKliy., műterem Konwntli-ntea 32. (a pontAval Mzembeii.) Lapzárta csütörtök asta • órakor. Laptulajdonos ás kiadó a pápai Kaih. Kör. Keresztény Nemzeti Nyomda R-T, Pápa. Hem lesz többé nedves a lakása, ha új, szabadalmazott vízszintes szigetelési eljárásommal szigetel'eíi régi, vizes épületeid — Ismertetés és árajánlat díjtalan. Réger Géza » kőmives mester RÁBASZENTANDRÁS.