Pápa és Vidéke, 29. évfolyam 1-52. sz. (1932)
1932-11-27 / 48. szám
1932 október 16 5 Pápn és Vidék e milyen utat tett meg a gép, mfg ideért, mint tékozló fiú a keresztvíz alá. . Mert a gép sokáig vitte messze Istentől, vallástól az embert. Talán nem is a gép vitte, hanem ment a gép Alkotója, az ember, aki megmámorosodott saját müve láttán, a tudományok és technika űj és hatalmas eredményein. Megszédült alkotásának nagyságától és Isten helyett istennek nézte azt. Több mint félszáz esztendeje annak, hogy a „felvilágosodás' hamis gondolata anyagiasságot hirdetett és eredményei ide vezettek, a sötét ryomorúság tengerébe, ahol ma vagyunk. A keresztény erkölcsök ellenségei váltig han goztatták: abban hiszünk, amit megfoghatunk. Tehát Isten, vallás, szeretet, önzetlenség lomtárba kerültek, mint egykori naiv gyermekmesék. Előrukkoltak, szinte isteni rangra emelkedtek a realitások, a valóságok. A gép, a pénz, a tudomány. Ezek uraltak embersorsot, világot. És azután megtörtént a baj. Ez a kis „világválság". Az öt világrész gazdasági, erkölcsi, szociális és társadalmi berendezkedésének eresztékei recsegn;k ropognak. Kiderült, hogy a gép a félelmetes munkanélküliek seregét termelte ki, a boldogító pénz pokoli nyomort ontott ránk. A nagy tudomány most álmélkodva ésjteheletle nül ácsorog a zűrzavar felett. Csodálatos, sőt egyenesen bosszantó, hogy a tudomány nem tud segíteni rajtunk, pedig milyen nagyra voltak vele a „felvilágosodás" hirdetői. Most itt gomolyog vésztjóslöan, egymásba gabalyodva fegyverkezés és leszerelés, kommunizmus és hitlerizmus, kartel és éhhalát, panama és puritánizmus. A kis bálványok és nsgy bálványok egykor félelmetes tekintetű arcán most bárgyú mosoly. Mi itt a hiba ? Hol hát a segítség ? A nemzetek közötti gyűlölség megszűnéséhez, a munkanélküliség megoldásához szeretet kellene, a társadalmi és gazdasági kérdés elrendezéséhez némi önzetlenség, a felső és alsó hazudozás helyébe becsület. De mi haszna, ha a szeretetet nem lehet gépi erővel előállítani s nincsen önzetlenségi szérum a tudományban és a pénzen becsületet csak eladni lehet, de venni nem. Szeretetet Isten áraszt. Az evangélium önzetlenséget hirdet. A tízparancsolatban benne van, hogy ne hazudj! Nos hát igen 1 Ezek a legnagyobb realitások ! Ennek elfogadása és követése többet segítene, mint a nagyképű világtudósok évekig tartó konferenciája. Kulturális előadás. A Ker. Munkásegyesület f. hó 24 én este 7 órakor nagy érdeklődés mellett tartotta meg szokásos kuliúrálls előadását. Az előadás szónoka Markó Gyula csepeli plébános volt, aki „Az emberiség szociális kötelessége" címmel tartott előadásában rávilágított a modern életberendezkedés hibáira. A raa embere — mondotta — repülőgépen utazik, rádiót hallgat, de boldogtalan, mert kihagyta Krisztust, az Tüzifa y szén és épületanyagok legjutányosabb beszerzési forrása a gróf Esterházy fatelepen működő Rauscher és Bodó cégnél PÄPA, GYŐRI-ÚT 26. SZÄM. TELEFONSZÁM: 124. útmutató vezért s ezért helytelen utakon tévelyeg. A nsgy tetszést kiváltó beszéd elhangzása után Csuti Ferenc szavalt és Filibér Sándor zenekisérettel előadót magyar nótáival szerzett kellemes perceket a közönségnek. Az egyesület nevében Szalay Lajos titkár mondott köszönetet az előadónak, kinek szavai maradandó nyomokat hagytak a hallgatóság lelkében. SPORT. ••• A fejlődés útja. A fák levelei sárgulva hullanak, a futballpálya hangos zaja elnémult. Itt a tél! A hideg levegő merevíti az izmokat, s portoló ifjú pihenőre tér, hogy amint a tavasz első sugarai előbújnak, újra megjelenjen a pályán. Egy év munkája vár boncolgatásra. Nézzünk fejlődő futballsportunk tükrébe, mit látunk benne? 1931 őszén VII. helyezett Kinizsi 7 pont, 1932 őszén II. helyezett Kinizsi 15 pont. Csalódás, öröm, siker és dicsőség az egyes állomásai annak az útnak, amelyik az egyiktől a másikig visz és éppen ez teszi a futballt nép szerűvé, ez a kedélyhullámzás izgatja a sportolót és nézőt egyaránt, ez vonzza mérkőzésről mérkőzésre az embertömeget ki a sportpályára. Tavaly őszén a kétség és remény váltakozott a kiesés és bentmaradás között. Ez év őszén már a megelégedettség és a nagyratörő remény láza tartja fogva a kedélyeket. A mult álló játéka, az egyéni kísérletek forszirozása és a magas labdákkal való játék akadályozta meg az értékesebb helyezés elérését. Mindig csak az játszott, akinél a labda volt, a helyezkedés volt a leggyengébb oldal, így az ellenfél sikeresen lépett közbe a legjobb szituációknál is. Ezen hibák kiküszöbölése volt te hát a főcél 1 A sallangmentes, leegyszerűsített játék a legeredményesebb, de egyben a legnehezebb is. A belső kombinatív játék nem alkalmas erre — mert eltekintve attól, hogy ennek játszására techiikailag jól képzett játékosokra van szükség —, igen kis terepen folyik, a szélsők nehezen kapcsolódhatnak bele, s ha belekapcsolódnak is, egyoldalúvá válik a játélr. Ez a játék lassúságánál fogva, alkalmat ad a védelemnek a tömörülésre, így könynyen szétrombolható. Még a legnagyobb technikával rendelkező támadősor is eredménytelen egy keményebb védelemmel szemben. Ezzel szemben a nyílt játék az eredményesebb és izgalmasabb, mert hosszú labdáival meggyorsítja a játékot, az ellenfél nem tömörülhet fel, nagyobb mozgási lehetőség kínálkozik tehát úgy a szárnyak váltogatására, mint az eredmény elérésére. Ilyen játékmetódu3 mellett a csatársor tagozódik és dupla W formációt vesz fel. A keresztülvitelé hez kondíció, gyorsaság és rúgótechnika szükséges. Több alkalom kínálkozik az eredmény elérésére és a szétforgácsolt védelem pillanatnyi megingása elég a gól elérésére. Ezt a stílust játssza a Kinizsi is és hogy célravezető, azt bizonyítja a bajnokságban elért előkelő helyezése is A lejátszott 11 bajnoki mérkőzésen győzött 5 ször, döntetlent játszott 5 S2Ör és csak 1 szer kapott ki a listavezető MÁV tói Szombathelyen 3 : 2 re. Örömmel állapítjuk meg, hogy ezen év a fejlődés nagyiramú éve volt, melyben Pápa fu ballsportja az első közé emelkedett Dunántúlon. Kinizsi—Perutz 0:0 Barátságos alapon igen lanyha mérkőzést játszott a két csapat, amint az eredmény is mutatja. Kinizsi ll — Perutz 11. 3:0. A Pápai Vasutas Sport Egylet december 3-án este fél 9 órai kezdettel családias mikulás-estélyt rendez a vasuii vendéglőben. Belépődíj nincs. Közgazdaság. ••• A bolgár kérdés margójára. A nyár folyamán egy erőteljesnek látszó mozgalom indult meg a pápai kistermelök között. Mozgalom, melynek a célja az lett volna, hogy a pápai piacon nagyban árútó bolgár nemzetiségű kertészeket háttérbe szorítsák. A szépen induló ügy azonban valahol megakadt, mintha a cél elveszett volna, mintha a kérdés nem lenne aktuális ma is. Nem tudom azonban, elhinni azt, hogy ez a kérdés elvesztette volna aktualitását. Talán nagyobb a kereslet a mező gazdasági és kertészeti cikkek iránt, mint volt a nyáron? Ha a piacot nézem, éppen az ellenkezőt tapasztalom. Jobban menne talán a dolga a kistermelőknek, ha a kenyér utáni szükséges hajsza nem provokálja a kérdés megoldásának sürgetését? Ez sem áll, mert hiszen éppen úgy paELADÓ a Gyimóti-úttól a Bakonyere és a tókerti új házak mentén a Grófiútig terjedő dr. Kluge-file kb. 80 kis hold rét és szántó akár részekben házhelyek, vagy művelés céljára, skár egészben Ugyancsak eladók a Bakonyér partján lévő nyárfák lábon vagy levágva Érdeklődni és a parcellázáshoz e'őjegyeztetni lehet dr. Vathy Gábor ügyvédnél. 524 naszkodnak, mint a nyáron, éppen olyan sötétek az arcok, mint 5 hónappal ezelőtt. Kérdés- kérdés egymásután, de megnyugtató feleletet nem kapok. Miért hallgattak el az érdekeltek olyan hirtelen ? Talán itt is pusztít a magyar betegség, a szalmaláng, a hirtelen fsllobbanás és a még hirtelenebb hhülés. Valahogy így áll a helyzet. Az első megmozdulás nem hozta meg a végleges eredményt, s magyar szokás szerint ledobtuk tétovázó kezünkből a harcos kardot. Ilyen mentalitással nem tudunk sikeresen hircolni, pedig igazsagos lenne a küzdelem. Az életről van szó, nem egy, hanem sok sok család életéről, akik most a város segítségére vannak ráutalva, akikről a városnak gondoskodni keli a tél folyamán. Azelőtt tudtak pénzt csinálni abból a másfélhold kertből, amit megszereztek keserves munka árán, mert ha nem is drágán, de megfelelő áron el tudták adni zöldségtermékeiket. Megélt szűkösen egy család a jövedelemből, teiett az adóra. De most vagy egyáltalán nem tud árulni a bolgárok által dömpingéit piacon, vagy pedig el kell bitangolni a terményt, úgyhogy még a munkát sem fizetik meg ezáltal, nem hogy az életfentartásra telne. A pápai kisbirtokosok legnagyobb része zöldségfélék árulásából élt, mert legnagyobb részének nincsen annyi földje, hogy gabonaneműek termesztését nagyban űzhetné. A pápai zöldségfélék híresek voltak az egész országban, s a pápai gazdák ezen jövedelmükből egész szépen megéltek. Ez a helyzet azonban vagy két éve megváltozott, melynek oka nemcsak a gazdasági helyzet beteges pangásában keresendő, hanem a bolgár kertészek letelepedésében — nálunk. , (Folyt, köv)