Pápa és Vidéke, 28. évfolyam 1-53. sz. (1931)

1931-01-11 / 2. szám

Riley angol képviselő a Csehor­szágban, Romániában élő kisebbsé­gek kérelmére memorandummal for­dul a Népszövetséghez, hogy azok Görögországban, Chorinthosban szombaton reggel nagyobbszabású földrengés pusztított. A földrengés­nek sok műemlék, ház és emberélet jogait megvédje a túlkapások ellen. J esett áldozatul. Milotay István, Komáromi János és Bodán Margit Pápán. A „Turul* Szövetség .EnyingiTő­rök Bálint" Bajtársi Törzse január 7-én este 8 órakor a Jókai Szinház táblás házában kultúr-, illetőleg ma­gyar estet tartott. Ifj. Sághy Tamás törzsfő frappáns beszédben nyitotta meg az ünnepélyt, szeretettel köszöntvén az országos publicistát, a költőt és a magyar rádiónak csalogányát, jobban mondva pacsirtáját, mert az ünneplés a ma­gyar ifjúság, a magyar hajnal szol­gálatába szegődött; a hajnal madara pedig a pacsirta. Bodán Margit éneke, dunánluli nótái minden várakozásnak megfe­lelt. Füredi Döme bandájától kiiérve elhagyta a kamara énekesnői kere­tet, hogy népszínműveink elsőrangú primadonnájává alakuljon át éneke alatt. Milotay István beszédjével vezér­cikkünkben foglalkozunk. Tisztán­látó szemmel tárta fel az európai kultúra és a magyar ifjúság aggasztó helyzetét. Komáromi János „A szégyenirka 0 c. legújabb novelláját olvasta fel — bájjal, természetességgel, humorral. Könckői Irén s^Mta művészi átéreltev ^ * ai?T./"^.v.ínek XI rapszó. ^áí, melyet Bo4á' Margit befejezC cV«ai krr?!tek./6c ,»zor hív iák a füg^ ny elá, SSSeÖhm nem akaró taps honorálta a művésznőnek leg­jobb tudással slCadott magyar nó­táit. A sikerült est megrendezéseért ifj. Sághy Tamás törzsfőnek gratulá­lunk. A színházi előadás után a fővárosi vendégek tiszteletére bankett volt az Uri Kaszinóban. Az első felköszön­tőt viiéz Draskóczy István ny. al­tábornagy mondotta, köszöntvén az ifjúság Őszinte barátait és üdvözöl­vén Bodán Margit művésznőben a magyar dal hivatott apostolát. Majd átnyújtotta Milotay Istvánnak a Zá­vory Zoltán ipariskolai rajztanártól készült művészi oklevelet, mellyel a törzs őt dominusává avatja. Dr. Sulyok Dezső remekül felépí­tett felszólalásában párhuzamot vont a régi és a mai ifjúság között. El térnek egymástól, nem értik meg egymás eszméit s ennek oka, hogy az ország mai vezetősége nem tu dott adni a bajokból kivezető és nagy koncepciójú gondolatokat. Ma nem tehet folytatni a régi Erdély politikáját, hogy qui habét tempus tiogy az idő nekünk dolgozik. Ellen­kezőleg. Ma az idő a minket körül­vevő, de heterogén elemekből már összeforradó ellenségeknek dolgozik, mig a mi ifjaink szellemi proletárok. Köszönti Milotay Istvánt, mert ő a magyar ifjúság sorsát szívén viseli. Mihályi Sándor gazd. felügyelő Bodán Margitot köszönti és a ma­gyar dal nemzeti értékeit hangsú­lyozza. Az üdvözlésekre Milotay István válaszolt. A magyar jövőt hatalmas ívnek képzeli; egyik pillérje a mun­kásság, másik a földmívesség, át­hidalója az értelmiség. A három ele­met fűzze egybe a megértés, ezt egyengesse a magyar ifjúság. Kü lönben nem lesz magyar jövő. A 40 vendégből álló asztaltársa­ság utána még sokáig ünnepelte a fővárosi előkelőségeket. ti fi H E K • ••• A ker.-szoc. szervezetek jan. 10-én és 11-én tartandó nagygyűlé­sére Pápára érkeznek Huszár Károly v. miniszterelnök, dr. Czettler Jenő, dr. Csík József és Tobler János or* szággyűíési képviselők. A nagygyű­léssel mai számunk Munkásmozga lom c. rovata foglalkozik bővebben. Esterházy Tamás gróf a pol­gármester úr újévi üdvözlésére a következő távirattal válaszolt: Polgármester Urnák Pápa, — Pápa város és saját nevében az űj év al­kalmából oly jól eső jókivánatait őszinte szívből köszönöm és igazán viszonzom. Az Isten adjon úgy Ön­nek mint városuknak egy jobb esz­tendőt teli örömmel, megelégedett­séggel és sikerrel. Hozzon az űj év egy olyan javulást, melyben mindenki megtalálhassa reményeinek betelje­sülését. Esterházy Tamás. Tűzmadár. Tűzmadár. Töreki Árpád vaszari esperes­plébánosnak, a pápai kath. intelligen­cia népszerű kültagjának névünne­pén jan. 4 én sokan keresték fel az ünnepeltet jókivánataikkal a vaszari parókián, ahol magyaros vendégsze­retetben részesültek a nobilis házi gazdát ünneplők, kiknek nevében dr. Uzonyi Kálmán mondott felköszön­tőt a jó papra, jó barátra, hiveit szerető lelkipásztorra. A polgármester úr édesanyja, Özv. Tenzünger Lajosné január hó 7-én oly szerencsétlenül csúszott el lakásában a szőnyegen, hogy lábát törte. Az irgalmasok kórházában ápolják a közszeretetnek és köztisz teletnek örvendő matrónát s remél­hető, hogy a gondos ápolás 3 hetes gyógyulás után ismét visszaadja egészségét. Az Emerlcana hírei. A január 7-én tartott konventgyűlés előadója P. Moravitz Solano ferences atya volt. Témája „Kolombus Kristóf és a ferences missió" volt. A cim gro­teszk volta megszűnik, ha arra gon­dolunk, hogy Jüan Fernandez feren­ces kolostorfőnök volt a nagy felta lálónak egyetlen megértője, aki Iza­bella királynénak írt levelében a trón teljes támogatását kéri, minthogy Kolombus feltevése a föld gömbölyű voltáról és így a keletindiai szi­geteknek az eddigivel ellentétes nyu • gati irányban való elérhetéséről, helyes. A királynő eladott éksze­rei árán adta meg aztán a kért hajókat. A ferences szellem megér tette a nagy célokat és diadalmas­kodott. Nagy célok nélkül nagy ered­mények nincsenek. Elvész a nép nagy akarások nélkül. Egy ilyen nagy nemzeti célunk a turánízmus támogatása, ezen kapcsolatok kere sése. Növendékeinek is mindig ezt hirdeti, mikor a missiókról szól hoz zájuk. Terjesszük a keresztény civi­lizációt és kultúrát turáni rokonaink felé. Ez a magyar missiónak spéci álisan magyar jelleget ad. Tűzmadár. A jegyzőkönyv felolvasása után dr. Domonkos Géza prior örömmel közli, hogy a tagavatáa immár biztos dl tuma jan. 18. Ennek előestéjén tar­tandó ünnepélyen dr. Bernolák Nán • dor v. népjóléii miniszter mond be­szédet, énekszámmal fellép Laurisin Lajos, a m. kir. Operaház tagja, Hsr­sányi Lajos költő verseiből olvas fel, Németh Döme bencís tanár vezeté­sével a reálgimn. zene- és énekkara pedig előadja a Szent Imre himnust a reálgimn. nagytermében. — Más­nap d. e. 10 órai ünnepi szentmisén az Iparos Dalárda énekel Sólymoss Vendel karnagy vezetésével; d. u, 5 órakor pedig tagavatás lesz, me­lyen a jövetelében akadályozott Bit­tér Illés kommendatort dr. Bernolák Nándor fogja helyettesíteni. Az ava­tást követi teaestély és tánc. Dr. Sulyok Dezső indítványára elhatározza a konvent, hogy febr. 1. a Szent Erzsébet leányklubbal és a Belv. Kath. Körrel együtt megtartja szokásos farsangi bálját szerény ke* retek között. Az elnök berekesztő szavait fidelitas követte, melynek rendezésében dr. Tóth István és Var' ga János tűntek ki szellemességgel és kellemes énekkel. ASINGER mKROGEPEK MÉGIS A LEGJOBBAK T 9 Öngyilkosság. Bokodi János 68 éves nemesszalóki lakos, községi szegény f. hó 5 én reggel Nemes szalókon a községi szegényházban életuntságból felakasztotta magát, és mire észrevették, meghalt. Csak gyógyszertárban kaphatók, v g Aspirin felülmúlhatatlan. VJ* Az Emerlcana konventmiséje jan. 11-én d. e. 10 órakor lesz a bencés templomban (lefoglalt helyek). A nők Mária kongregációja legközelebbi összejövetelét az irg. nővérek intézetében jan. 12-én, hét­főn d u. 5 órakor tartja, melyre a tagokat tisztelettet meghivja a kongr. vezetősége. Megjöttek a diákok s ezzel ismét megszokott képét nyerte vissza a város. Csakúgy roskadoztak a sok jó „hazai" súlya alatt, melynek úgyan­csak rövid létet ígér a sok kipirult, egészséges gyermekarc. Az Iparos Dalkör jan. 11. a ferences templomban a fél II órai nagymisén énekel. A Pápai Zálogház jan. I6-án d. e, 9 órakor árverést tart ékszer, ruha, festmények stb. tárgyakra. Mezőgazdasági és tenyészál­latkíállítás lesz a fővárosban márc. 20—25. A kiálííiani szándékozók jan. 15 én jelentkezzenek a Veszprém­megyei Gazdasági Egyesület titká­ránál. A vasúti menetrendet, mely jan. 7 én megváltozott, az összes módosításokkai közöljük lapunk ol­vasóinak. Sajnálattal fogjuk nélkü­lözni máj. 29-ig a délben Szombat­helyről és délután fél ötkor Győrből érkezett, valamint az este fél kilenc­kor Celldömölkről érkezett és utána oda visszainduló vonatokat, melv utóbbiak márc. 27-ig szüneteli A fővárosi estilapok minda rendes időben érkeznek, mert Utasukat — a kiadók költség egy sinautó végzi, mely szc nem szállít s d. u. fél ötkor éi Tűzmadár. A Veszprém vármegyei S vasmarhatenyésztő Egyes közgyűlése megállapította, hog tejelési eredmények a mult éi tehenenkint kb. 500 kg-os eme dést mutatnak. Tárgyalta azutá kisgazdák teheneinek külön tö könyvezését, amit nem tart szüksé­gesnek, mert a Dunántúl és megyénk Rendkívüli alkalom X 9 Epri Biítorszisetbezet (Baross-út sarkán) rahtárcsöfejsentés miatt 25-30% al leszállítja árait. Okvetlen tekintse meg raktárainkat! 653

Next

/
Oldalképek
Tartalom