Pápa és Vidéke, 27. évfolyam 1-52. sz. (1930)

1930-02-09 / 6. szám

r 1 i L* TÁRCA "1 D EGYEDÜL Mint kóbor eb hideg, téli éjben Rovom az utcák embersürüjét. Arcok mindenütt. Mosolygó, fájó Élő álarcok rengetegében Járok egyedül, magános árván: S köröttem zúg az élő hangyaboly. Fejemet lehajtom némán, csendesen, Nem értlek titeket, dölyfös emberek, Átok ül rajtatok, pénzvágy, kapzsiság, Dülledt szemetek embert ölő Mohó fényt szórnak rám: S csendesen hallgatom szivem zoko­fgását. . . Egyedül járom az élet rögeit. Nincs egy, ki értse szenvedéseit Megtépett, sebzett, vérző szívemnek. Lőrincze Géza. A szerelem megbocsát. Irta; Lőrincze Géaa. i(A Pápa és Vidéke irodalmi pályázatán dicséretet nyert pályamű.) (Folytatás.) Felállt a díványról, szemeit meg­törölte — és azokban most már a bánat tükröződött. Kivette szekrényé­ből a fiú képét, — amit tőle kapott — az apró kis emléket, és reszkető kézzel darabokra tépte. Bedobta a kályhába és egy szál gyufával lángra lobbantotta. Nézte a lángokat, ame­lyek pillanat alatt elhamvasztották a multat és csak egy kevés kis szürke hamu maradt belőle. — Egy kis hamu, semmi más. Istenem — milyen hamar elmúlik minden ... Letérdelt anyja képe elé. — Anyukám, ugye-e jól csináltam ? Ugy-e el kell felejtenem? Ugy-e nem szabad rá gondolni sem ? — erősnek kell lennem ... és én erős is vagyok — hiszen már elfeledtem . .. A kép mintha bólintott volna. Oda­künt nyilt az ajtó. A lány visszaült a díványra és kézimunkázva várta apja bejöveidét. — Kezét csókolom — köszöntötte belépő apját. — Szervusz kislányom 1 Mi újság itthon ? Nincs valami baj ? — Nincs semmi apus. — Annál jobb kislányom, azon­ban én fáradt vagyok — lefekszem. De te jobban tennéd, ha ebben a szép időben a kertben kézimunkáznál. — Csak most jöttem ám be apus — és már megyek is ki. Lefeküdt az apa, a lány pedig kiment a szobából. Kint laktak Kispesten, a Sárkány utcában. Csinos kis házuk volt, és a végében gyümölcsfáktól árnyékolt kertben szebbnél-szebb virágok illa­toztak. Közepén kis tó volt, amiből öntözni szoktak, távolabb pedig egy pad volt, ahol élvezet volt megpihenni. Iiuska leült a padra és nézte kar­órája körbefutó mutatóját. — Vájjon eljön-e máma ? Azt ígérte, polcra itt lesz. Kíváncsi vagyok, máma mit hazudik ? De akármit mond is, bűneit szemébe olvasom. Megmondom, hogy mától fogva nem hiszek neki semmit — és többé nem is ismerem. A mutató félnyolcat jelzett. A lány ábrándozott. A nap elbújt a házak mögé és a templomtérről ide hallott tompán a villamosok zörgése. Elmerült gondo­lataiba és észre sem vette a fiút, aki csendesen a háta mögé lépett. — Kezét csókolom, Icuka! Felrezzent a köszönésre. A fiú mellette állt. Szíve megdobbant és arcára pír futott. — Jaj de megijesztett, Laci — szólt a fiúhoz és kezét üdvözlésre nyúj­totta. — Talán fél tőlem Icuka ? hogy a megjelenésem is megijeszti. — Nem vagyok annyira félénk, hogy magától is megijednék, csak annyi az egész, hogy észrevétlenül jött — és a váratlanság ijesztett meg. — Hát nem várt rám Icuka? — Bizony volt más dolgom is. — Igazán mondja ezt? — A legnagyobb Őszinteséggel. — Talán haragszik rám? — Magára? — Nem is voltunk olyan jóban, hogy haragudhatnék. Hanem várjon csak egy kicsit, be­szaladok a kabátomért, mert kezd hűvös lenni. A fiú egyedül maradt. Várta a lányt. Elegáns volt és hódííó. Leült a padra és a lány szavain gondol­kozott. — „Nem is voltunk olyan jó­ban .. ? Talán már nem szeret ? Vagy csak szeszélyes ? Ismerte a lányok lelki világát, gyakorlata volt a szerelemben, de ezt nem tudta sehogy sem megérteni. Jött vissza a lány. Könnyű felöl­tőjét vállára csapta és leült a padra, a fiú mellé. — Icuka, szíve szerint mondotta az előbbi szavait? — Ugy, ahogy éreztem. Hát azt hiszi, hogy én nem tudok mindent ? Hogy maga engem csak hiteget és folyton más lányoknak udvarol ? Egymás mellett ültek. Érezték egy­más leheletét — és a fák árnyéka homályt vont föléjük. — Bocsásson meg Icuka, nem akartam szomorúságot okozni magá­nak, csak megpróbáltam — tudnám-e feledni. De rájöttem, hogy más lányok mellett még jobban szeretem. És a lány hitt.., hitt ismét, mert szerette a fiút. Hozzá simult egészen. A homály mind sötétebbre vált. — Igaz ez Laci? A szerelem befonta őket. Ugy érezte, a fiú már nem is hazudik. — Igaz Icukám, szeretlek nagyon, még jobban, mint azelőtt. A fák feketén bólintgattak. Sötét volt és a lány a fiú mellére hanyatlott. — Szeretlek én is ... szeretlek. És ajkuk összetalálkozott. Sötét volt és ajkuk csókba forrott. Fiatal vérük fellobogott — és össze­fonta őket a szerelem. Fiú volt és szeretni volt és szeretett. akart. Lány i (Vége.) Gyertya defekteket elhárít a benzinben megemészti az égési ma­radványokat és megakadályozza a gyúj­tógyertyák elkormozódását és elolajo­sodását. Motorja első gombnyomásra beugrik a legnagyobb hidegben is Kapható minden szaküzletben. Importőr: Láng László Budapest, Lázár-utca 13. Telefon: 185-89. 35 Paíhány-, egér-, mezei­egérírtó „RATÍNQL". Biztos hatású irtószer, mely fertőzőbetegséget plántál az illető állatfaj közé és gyökeresen kiírtja. Szigorúan tudományos ala­pon előállitva. Más állatra vagy ember­re nem ártalmas. Sváb-, csótány-, ruszni-, poloska-* hangyairtó szer „Russin" tökéletesen irt. Szagtalan! Nem piszkít! Napiárban szállítja : Ratinol Laborató­rium Budapest, VII., Murányi-utca 36, 21 aSINGER varrógépek MÉGIS A LEGJOBBAK !" Bútorozott szoba kiadó Széchenyi-tér 12. szám alatt. (Emelet.) 79 Eladó ház. Vakbottyán utca 19. számú HÁZ, mely áll: 2 szoba, 1 konyha, istál­lóból, 200 • -öl kerttel, eladó. Érdeklődni lehet ugyanott. 71 Házteleli a Belvárosban. A Rákóczi utca 23. sz. alatti háztelek 141 • -öl, a rajta levő kis épü­lettel és téglával együtt eladó. DR. GUTH EMIL ügyvéd, Fő-tér 26. szám. 81 Hir detm ény. A Pápai Takarékpénztár LXVII. ÜZLETÉVI rendes közgyűlését folyó 1930. évi február hó 23-án, uasárnap délután 3 órahor tartja meg Pápán, székházának nagytermében, amelyre a t. részvényeseket azzal a figyelmeztetéssel hívja meg, hogy az alapszabályok 27. § a értelmében szavazati jogát csak az a részvényes gyakorolhatja, aki saját nevére legalább 60 nappal előbb átírt részvényét — le nem járt szelvényeivel együtt — a közgyűlést megelőzően 3 nappal az intézet pénztárába, vagy a Pesti Magyar Kereskedelmi Banknál, vagy ennek győri fiókintézeténél leteszi. Megjegyezíetik, hogy az alapszabályok 29. § a értelmében két rész­vény jogosít egy szavazatra és 100 nál több szavazatot egy részvényes sem gyakorolhat. A közgyűlés tárgysorozata: 1. Az 1929. évi zárszámadás és az igazgatóságnak és felügyelő-bizottság­nak erre vonatkozó jelentése, az 1929. évi mérleg megállapítása és a felmenívények iránti határozathozatal. 2. Javadalmak, jutalékok, remunerációk megállapítása, nyereség felosztása. 3. A 7000/1925. P. M. rendelet értelmében a be nem mutatott korona­részvényeknek és bemutatott hányadrészvényeknek megfelelő új rész* vények eladása iránti határozat. 4. Az alapszabályok 30. § a értelmében beadható indítványok tárgyalása. 5. Elnök választása 9 évi időtartamra. 6. Alelnök választása 9 évi időtartamra. 7. 14 igazgatósági tag választása 3 évi időtartamra. Egyidejűleg értesíttetnek az érdekelt felek, hogy a felügyelő-bízottság által meg­vizsgált évi mérleget s a közgyűlés elé terjesztendő igazgatósági és felügyelő-bizott­sági évi jelentéseket a közgyűlést megelőző 8 napon át az intézet helyiségében a hiva­talos órák alatt megtekinthetik. Kelt Pápán, 1930. évi február hó 3. napján. 76 A Pápai Takarékpénztár igazgatósága.

Next

/
Oldalképek
Tartalom