Pápa és Vidéke, 27. évfolyam 1-52. sz. (1930)

1930-11-23 / 47. szám

elismerése fogadta, amit örömmel regisztrálunk. A közgyűlés dr. Sulyok Dezső beszédét jegyzőkönyvben meg­örökíteni rendelte. Ezután a Tókert városrész víztele­nítése és útépítései tárgyában a kor­mányhoz intézendő felterjesztés tár­gyaltatott, melyben a munkanélküli­séggel kapcsolatban kibocsátandó államsegélyből a város 600 000 pen­gőnek kiutalását kéri. A javaslat, mely a bizottságokban kisebb módo­sításokon ment keresztül, egyhangú­lag fogadtatott el. A kérvényt nyolc­tagú bizottság viszi a népjóléti minisz­lerhez. Szintúgy a vízmübővítésre vonatkozó kővetkező javaslat, mely természetesen a belügyminisztérium­ban fekvő és már másfél év óta jóváhagyásra váró vízvezetéki szabály­rendelet jóváhagyása után lesz csak végrehajtható, mert ennek költségei ről ott történt gondoskodás. Polgár­mesterünk, igen helyesen, e kérdés­ben már most elvi jelentőségű dön­tést hozatott, hogy annak idején a munkálatok késedelem nélkül meg indi hatók legyenek. Ezután a közgyűlés Szőllősy Mik­lós városgazda nyugdíjazási kérvé­nyét tárgyalta és a hŰ3éges, szor­galmas tisztviselő negyedszázados érdemeinek legteljesebb elismerése mellett azí egyhangúlag elfogadta. Ezután kisebb jelentőségű ügyek következtek. Teljesítették Oergye l3t­ván számtiszt i letménymegtérítés iránti kérelmét; Antalháza pusztán Is útjavítási munkái rendeltek el; ki­sebb jelentőségű bizottságokat ala­kítottak újjá és természetesen egy pár beérkezett kérelmet utasítottak el. Általában meglátszott a tárgyalás menetén, hogy a bizottságok elvé­gezték munkájukat és az összes ja vaslatok kiszámított és jól meggon­dolt formában kerültek már a köz­gyűlés elé, mely így simán és min­den zökkenő nélkül folyhatott le. F. Turuiisták táborozása. A ,Tu rul" Szövetaég „Enyingi Tőrök Bálim" Bajtársi Törzse nov. 22-én, szombaton törzstáborozást tart este 6 órai kezdettel az Uri kaszinó nagy­termében. A táboron új dominuszo­kat avatnak, Nagy Endre dominusz pedig „A nemzetiségi kérdés" cim rael előadást fart. Epe és májbetegs geknél, spekő és sárgaság eseteiben a ter­mészetes „Ferenc Jőzsef" keserű­víz a hasi szervek működését élén­kebb tevékenységre serkenti. Klini­kai tapasztalatok igazolják, hogy az otthoni ivókúra különösen hatasos, ha a Ferenc József vizet kevés forró vízzel keverve, reggel éhgyo­morra isszuk. A Ferenc Jőzsef keserűvíz gyógyszertárakban, drogé­i iákban és füszerüzletekben kapható. OSZUTO. Suttogás minden . . . Nincsen madárdaltól hangzó liget. Csattogó szárnyát kibontja \ A botorléptü hideg. • Kacéran jár-kel, Suttog... és borzongat nyalka lován Az őszi szél s merre jár-kel, A természet sírdogál. Fojtó ködmente Takarja be a bús horizontot. . . Vadludak szárnyalnak nyílként, S hasítják az égboltot. Nincs pacsirta-dal, Csak a szél dalol még, de szomorún, Hogy megborzad pele minden És a szivünk elszorul. Haldokol minden . . . És megjelenik a zord télapó; Egyhangú lesz most itt minden .. . Erre apó!. .. Hahó!. .. Lambert István. ••• A Belvárosi Kath. Kör, a Pápa és Vidéke lap tulajdonosa e hó 9-én d. u. 3 órakor rendkívüli közgyűlést tartott, melyet néhány vezető állás betöltése tett el nem ódázhatóvá. A Kör egyházi elnöke, dr. Niszler Teo­dóz ugyanis eikerült Pápáról, főtit­kára, Nóvák Béla időközben vidékre helyeztetett át, és pénztárosa, Prégler Miklós szintén lemondott, hivatkozva elfoglaltságára. A gyűlést a Kör vi­lági elnöke, dr. Suiyok Dázső ügy­véd vezette, akinek indítványát, hogy az elnöíii tisztre Msgr. Németh József apát-plébános hivassék meg, egy­hangú lelkesedéssel magáévá tette. Három tagú küldöttség felkereste az újonnan megválasztott egyházi elnö­köt, akit lelkes éljenzés fogadott. Sulyok Dezső dr. meleg szavakkal köszöntötte elnökíársát, kérve őt arra, vezesse a társadalmi életben is a gondjaira bizottakat úgy, hogy aho­gyan lelkiekben. Msgr. Németh Jőzsef meghatottan köszönte meg a bizal­mat s azon reményének adott ki­fejezést, hogy a Kath. Kör megint átveszi régi hivatását, amely kezdet­ben a pápai kath. megmozdulások centruma volt. Azt szeretné, hogy a jövőben is innen indujon ki a kath. társadalmat érdeklő minden fontos ügy. Szereteltei adózik nagynevű elődjének, dr. Niszler Teodóznak, akinek szép tisztjét szívvel-lélekkel óhajtja betölteni. Főtitkárnak megválasztották a köz­szeretetben álló Kuzmits Virgil ben­ftlapltva: 1900-ban. A tisztelt közönség szíves tudomására hozom, hogy cipészmühelyemben ÚRI- ÉS NŐI CIPŐKET a legdivatosabb formában, valamint hibás lábakra cipői pontos mérték után készítek BEHRT 3ÓZ5EF Gipészmester Pápa, Gelli-üt 13. szám. Hó- és sárdpök sulhaslzálása minden színben. cés tanárt. — A pénztárnoki állás betöltésénél a könnyebb és eredmé­nyesebb ügykezelés szempontjából felvetődött a gondolat, választassák ketté a pénztár bor- és házipénz tárra. Az indítvány elfogadása után az elsőre Szólás Pál szabómestert, a másodikra Süle Gábor reálgimn. testnevelési tanárt választotta meg a közgyűlés. — Majd Varga Rezső dohánygyári igazgató, akinek a Belv. Kath. Kör megalapításában döntő szerepe volt, lelkes szavakban idézi fel a multat, amikor minden kath. fejlődés a Körből indult ki, s most mint idősebb tag igéti a fiatalok számára teljes támogatását és mun­káját, hogy helyre álljon a Körnek régi vezető szerepe. Szívből gratulálunk az új vezetők­nek és hisszük, hogy ők is ugyan­azon szeretettel és búzgősággal támo­gatják a Kath. Kör lapját, a 27. év­folyamába lépő Pápa és Vidéke lapot, ahogyan azt alapító és nagynevű elődjeik tették. Az Emericana famíliája nov. 13-án tartotta harmadik gyűlését. Dr. Domonkos Géza prior kegyele­tes szavakkal emlékezett meg az egye­sület elhunyt kancellárjáról Fojtényi Emilről. Egy percnyi szilanciummal hódoltak a tagok az elhunyt emlé­kének. A gyűlés kertében gyönyörű előadásban ismertette dr. Magassy Artúr bencés tanár a magyar iroda­lom elfelejtett női alaklait. A Bencés Diákok Egyesülete f. hó 27-én d. u. 6 órakor tartja évi rendes közgyűlését Budapesten, a bencés gimnázium tornatermében. Az egyesület pápai osztályának el­nöksége ezúton is kéri az egyesüH tagjait, hogy a közgyűlésen minél töb­ben megjelenni szíveskedjenek. A városi közgyűlés nov. 18-án meglehetősen gyéren látogatott gyű­lés volt. Hozzá még a Bajtót meg sem hivták. A véleílen szerencsének köszönhető, ha a város közönségét érdeklő dolgokról a helyi sajtó kerülő utakon megtud valamit a városházáról. A város közönségének joga van meg­tudni, mit végeznek felőle a vezetők.— Egyúttal volna egy üdvös gondolatunk a városháza számára arra nézve, hogy a közönség tudomásul vehesse a köz­gyűlések idejét. Elvégre e város a mi szűkebb hazánk. Ennek agya, lelke a városháza a maga magisztrátusá­val. Nem volna-e szép dolog, ha minden közgyűlési napon a város­házára kiíűznék a nemzeti zászlót, mint az ország sok városában, hogy így a polgárság öntudatosabban bele kapcsolódjék gondolatban, érzésben, hogy odabenn a gyűlési teremben őróla, az ő dolgában és a köz érde­kében lesz ma szó. Melegen ajánljuk ezen eszmét a polgármester figyel mébe. Szent Imre ünnepély Gicen. Jankovich-Bésán Endréné grófné Szt. Imre szobrot adományozott a gici templomnak, ahol háromnapos ájta tosság volt szentbeszéddei, vasárnap estepedigelőadással Szt. Imre életéből. A Pohárnok féle darabot nagyszámú 5351! Leg< helybeli és vidéki közönség előtt az elemi iskola, továbbá a háztartási és szövőiskola növendékei adták elő nagy sikerrel. A betanítást Gergely Jolán szövöszaktanárnő és Farkas Gábor tanító végezték. Az előadást hétfőn meg kellett ismételni. Az aszfaltjavítás munkálatai erős iramban haladnak. Az elmúlt két hát alatt az Esterházy-út elejétől a Fő­utcáig kicserélték a burkolatot. A vállalkozó The Neuchatel Aszfalt Compagnie 70 pápai munkással egé­szítette ki munkáfesoportját, mely éjjel-nappali beosztással siet kihasz­nálni a jó időt. Hiszen még gondo­latnak is ijesztő, hogy a hirtelen beállott fagy vagy tartós eső miatt a vállalkozó kénytelen volna tavaszra kitolni a munkálatok befejezését és egész télen át a hóval, jégréteggel át­fagyot lukakon át kelljen lónak, állat­nak bukdácsolnia, autóknak rugó­és tengelytörésektől rettegnie. — Feltűnően jő és erősnek Ígérkezik a felhasznált anyag s remélhető, hogy a 10 évi jótállást igérő válla­latnak nem sok munkája lesz az esetleges későbbi foltozásokkal. Mind­amellett szabadjon felhívnunk — több hozzánk beérkezett aggodalom megnyugtatására, — az illetékesek figyelmét a sportpálya bejáratánál levő uthajlásra, mely meghagyta az iránytól való eldűlést és így éppen ellenkezőleg helyezték el a kanyart, mint ahogyan aulóutaknál feltétlenül szükséges. Az autó itt nem fekszik a kanyarba, inkább lepereg róla és esős időben az eddiginél könnyeb­ben fog odaperdülni az útszéli fák hoz. Eddig is van rá példa már, hogy a lő könnyen elesik itt, mert az út domborulata kifelé, ahe­lyett, hogy visszatartaná a centrifu­gál kereket, még inkább utat ad, hogy kiröppenjen. — Talán még lehetne segí eni a bajon é3 sok balese­teknek így elejét venni. Katalin*bál, A Pápai Iparos Ifjúság Önk. Egyesülete és Kinizsi Tes'edző Oiztálya 1930. évi nov. hó 23-án, * Griff-szálló nagytermá ben este 8 órai kezdette! az egyesü­let felszerelése javára jótékonycélu zártkörű Kitalin bált rendez. Belé pődij személyenként 1 P 20 fillér. Zenét Bukás L^ci zenekara szolgál­tatja. Ugyanő fE Süa Cser szab. , betéttel; sabb, a san adji igen tart tesebb és szénf a Kész kál féle szú ház! Fáp«, i ii Chamott Ianc SPE Gilet th H 0 F műki Pápa, 34 BS3E3 Jót fesz! önmigával és rádiójává', ha VALVO C8öve t használ. BRŰmLQ VIDOR szaküzletében kapható. 542

Next

/
Oldalképek
Tartalom