Pápa és Vidéke, 27. évfolyam 1-52. sz. (1930)

1930-11-16 / 46. szám

Ezáltal segítünk a munkanélkülisé­gen, nem sokba kerül és tömegesen szállíthatjuk a tófenékből menekülő sorsüldözötteket E javaslatra egy­hangúan felhangzott a hurrá és gyor­san szaladtak szakértők után s még sz est beállta előtt ott állott a kész terv, sürgős kivitelre várva. A hirnök úgy mondja, hogy azóta már a gyűj­tést is megindították a tókertiek kö zött, s állítólag két tutajra való pénz is összegyűl. No ez igazán nagy­szerű ötlet volt s még Genfbe sem kellett tanácsért fáradni. Milyen szép lesz az élet és micsoda boldogság lesz az egész vonalon. Ó hála néked, Ég. Most pedig készüljetek boldog „Tófenék a-iek, hogy a felavatási ünnepély minél impozánsabb legyen; Gyújtsátok meg az öröm lobogó fák­lyáját és hirdessétek messze földön az igazi ku!tu<át. Charon ellenzője. T. Elsodort asszony. ••• Halálozás. Eltávozott az élők sorából városunk egyik szimpatikus, mindenkitől szeretett és nagyrabecsült nyugalmazott tanítója, Széptóth János. Temetése november 11 én volt a Szent Anna templomból a közteme tőbe. Képviseltette magát a bencés székház és reálgimnázium, mert a boldogult hosszú időn át karnagya volt a bencés templomnak, ghol a művészi értékű, de már elgyengült orgonán nagyszerű rutinnal műkő dött. Ott volt a kath. tanítónőképző és a város társadalmából nagyon sokan, akik mint tanítványai vagy más oknál fogva nagy tisztelői voltak. A 79 évet elért jó tanítót osztatlan részvét kísérte utolsó útjára. Benne Nemcsics Elek gimn. tanár és a Ker. Nemzeti Nyomdavállalat vezetője apósát, Nemcsicsné Szép­tóth Mária, a kath. tanítónőképző énektanárnője pedig édesatyját gyá­szolják. R. I. P. Szent Imre ünnepe a bencés reálgimnáziumban november 9-én. Az est rendezője Magasi Artúr dr., városunknak országosan ismert költője volt. Meg is látszott a pro­grammon. Ennek főrészei voltak: A liliom násza c, dnmolett. Nagy Ferenc VIU. o. t. Szent Imréje és Farkas L. mint hitves igazán átér­tett, mély titokkal befont és szinte szférái játék volt. Az „akarom aka rod* jelenet fojtó csendje tanusko dóit arról, hogy Szent Imre nagy­sagát ebből az alakításból mindenki megértette. Dr. Boross Alán, volt győri gimn. igazgató dörgő basszusa túgó harang szavaként ünnepelte a liliomos herceget, eki áldozat volt a haza oltárán, akárcsak később Szent Margit vagy IV. Károly király, aki halálát felajánlotta nemzetéért a Min­denhatónak. Az Intézet második poé tája, Németh Döme zeneszerző him nuszát a modern zenei felfogás igazi megérzékel'etése jellemezte. Az ének­karnak tőle előadott két száma a bencés iskola magas énekkultuiz tradícióinak iskolapéldája volt. Magasi Artúrnak ünnepi költeményét Csaplár A. VIII. o. t. adta elő. Nem közön­séges szavaló — élveztük. A diák kvartett Németh Döme tanáruk veze­tésével a hangversenytermeknek is dísze lett volna. A melodráma elő adóját, Dobó Endrét zongorán Raák Endre VII. o. t. kísérte. Ez a preci­zitás a melodrámából igazában zon­gora virtuozitást alkolott. És ha dicséretképpen ideiktatjuk még az elsős Bertalanits Tibi kedves szava latát, valamint a fúvóskarral kísért Somogyi Józsefét, csak néhány sor­ban számolunk be a költői lelkű rendezőnek olyan munkájáról, mely hasábokat érdemel, Lachmann Máriá­nak munkája szépen eredményezett a süvegtáncban, melynek női part­nereit a kacagásig menő huncut báj­jal kreálták a — fiúk és melynek magyaros zenéjét Süle Baba rutinos zongorajátéka adta. Gratulálunk a rendezőnek, hogy a legszebb Szent Imre ünnepélyt oly gazdag program­mal, oly ügyesen és a szinte törté­neti divatrevű szépségű ruhákkal tette tartalmassá és felejthetetlenné. Az új házak adómentességé­ről szóló miniszteri leirat most ér­kezett le a városhoz, mely felsorolja azon u'.cákat és helyeket, ahol az emeletes, illetőleg földszintes házak adómentességet élveznek. Az 1930-ig épült új házak 20, az I931ig épül­tek pedig 15 évi községi pótadó­mentességet és 30 évi rendkívüli ideiglenes házadómentességet élvez nek, melynek feltételei mág, hogy a tulajdonos átengedje a városnak az utcaszabályozáshoz szükséges telket, hogy a ház csatorna- és vízveze­tékkel, angol klozetta! és fürdőszobá­val legyen ellátva és szigetelő lemez­zel legyen víztelenítve. Részletek a városházán tudhatók meg. Pola Negri. Harcszerű éles lőgyakorla­tok. A pápai huszárosziály f. hó 19, 20. és 21-én a Tevelhegyen harcszerű éles lőgyakorlatokat fog tartani. A lövészet mindhárom na­pon reggel 7 órától este 6 óráig tart. A veszélyeztetelt terület: Hagymási csárda, Járiföld puszta, BakonyjákóÉ , Iharkút É, Rókabegy 434, Durrogós­teíő 418, Csehhalom és Tevelhegy 235. pontokon kivül eső terület. Ezen terület a lövészet napján biztonsági Őrszemélyekkel és figyelmeztető zász­lókkal van lezárva. Az esetleges sze rencsétlenségek elkerülése végett ez­úton is figyelmeztetjük az érdekelt lakosságot, hogy a lezárt és veszé­lyeztetett terület átlépése életveszé lyes. Esküvő. Turner EÍeonóráí, Tur ner Nándor tanító bájos leánykáját mult hét keddjén vezette oltárhoz KaltenbíCh Ferenc áll. erdőmémők a plébániai templomban. Az esketést a menyasszony testvérbátyja, Turner Nándor szegedi tábori lelkész tar­totta. A tanúk dr. Horváth Detre kő­szegi bencés tanár és Glatz Sándor gyömőrei esperes plébános voltak. Gratulálunk. Ramóna. Árpádházi Szent Erzsébet tisz­teletére a róla elnevezett Pápai Leány­club e hó 16 án délulán 6 órai kez­dettel a bencés reálgimnázium nagy­termében Ünnepi estet tart, melynek szónoka a pesíi Szent Imre kollé­gium országos nevű prefektusa, Gacs János. Magasi Ariur alkalmi prolog­ját Tomrsich Sári titkárnő adja elő, a Szentről szóló 1 felvonásos szín­művet Sólymos? Vendel feldolgozá­sában alakítják: Harkay Irén, Mátz Ilonka, Kocsis Bözsi, Tóth Babi, meg Domonkos Évi Hirt Öcsivel. Szabó Barna cr/ostanhallg. zongoraszámát követi még G31 Geláz pannonhalmi főisk. tanár hegedűszólója Miklós Imre jogszigorló kíséretével zongo­rán. A Pax a jegyeket 1 P, 70, 40 és 20 filléres árral közvelíti. — A több idegenből jött szereplő és Szent Er­zsébet annyira vonzó egyéniségét szemléltető szini előadás széleskörű érdeklődést keltett és hisszük, hogy igazi műélvezetben lesz részünk. Mártlka „Kis kereszthordozó" c., gyermekeknek való épületes könyv most hagyta el a sajtót Gerely Jo­lán, a gici szövőiskola jeles tollú vezetője a Sven Hédin és Lagerlöf Zelma müvek fordítása után most önálló művel kedveskedik a kará­csonyi ajándékon fejüket törő szülők­nek. Gróf Jankovich-Bésán Endréné írta meg az előszót oly ékes nyelve zettel, mely a grófnőnek mult évben franciáb51 való fordítását, a Guigné Anna c. életrajzot is jellemzi. Mind e művek megrendelhetők a P.x ban. A gyomorfájás, gyomornyomás, bélsárpangás, nagyfokú erjedés, rossz emésztés, fehér nyelv, kábultság, fül­zúgás, halvány arcszin, kedvetlenség a természetes „Ferenc József" ke­serűvíz használata által sok esetben elmúlik. Az orvosi világ a legnagyobb elismeréssel nyilatkozik a magyar Ferenc JózBef vizről, mert hatása megbízható és rendkívül enyhe. A Ferenc József keserűvíz gyógy­szertárakban, drogériákban és füszer­üzletekben kapható. 550 A pápai borbélyok és a kará­csonyi ünnepek. HOSS2Ú harcok után végte sikerült annyit elérnünk, hogy a pápai borbélyok legnagyobb része elhatározta, hogy az idén Szent Karácsony ünnepén egésznap zárva tart. Mi tagadás, örültünk neki. Örö­münket azonban csakhamar bú kö­vette. A mu't héten megtartott bor­bélygyűlésen ugyanis az egyik pápai borbélymester magából kikelve tilta­kozott a karácsonyi csukvatartás el­len, mire a gyönyörűen induló gyű­lés eredménytelenül zárult. S mint­hogy mi ezen mélyen elítélendő el­járás dacára is ragaszkodunk ahhoz, hogy borbélyaink a szent nspon zárva tartsanak, felhivjuk rnégegy­szer a pápai borbélyokat, hogy jöj­jenek mégegyszer össze s próbálják jobb belátásra bírni a magáról meg feledkezett borbélymes ert. Ameny­nyiben pedig ezen a gyűlésen is ko­nok maradna az illető borbélymes­ter, úgy karácsony napján oda küld­jük üzlete elé egyik munkatársunkat, aki fel fogja jegyezni mindazok nevét, akik a szent napon sem restelnek mástól ily irányú szolgálatokat igény • be venni. Reméljük, hogy nem fog ilyen egyén akadni, de reméljük azt is, hogy arra nem is fog sor kerülni. Körözés. Zapka Árpád 15 éves, középtermetű péktanonc, kinek haja, szeme barna és ismertető jele X lá­bak, okt. 30 án Csornáról eltávozott és ezideig oda vissza nem tért. Ne­vezett eltávozásakor új fekete cipőt, szürke télikabátot, szürke sapkát és térdnadrágot viselt. Talált ló. Gyömőre községben egy két évesnek látszó muraközi csikó találgatott. Igazolt tulajdono­sa a tartásdíj lefizetése mellett Gyö­möre községben Takács Imrénél át­veheti. keresk zési és Ugyanő ££252 szab. . betűttel i safcb, & san adja igen tan tesebb és széni a Kész ká féle azi ház Pép*, I I Chamot lan Dolores Del Rio. Gazdasági cselédek és mun­kások jutalmazása. A íöldmive­lésügyi miniszter az olyan gazdasági cselédeknek és munkásoknak, akik egy helyben töltött hosszú szolgálat, illetőleg munkásságuk, magatartásuk és jóravalóságuk által társaik közül kitűntek, hűséges szolgálatuk elis­meréseképpen az elmúlt évekhez ha­sonlóan az 1931. évben is pénzbeli jutalmat és elismerő oklevelet kíván adományozni. Erre vonatkozólag bő­vebb felvilágosítással a községi elöl­járóság szolgál. aSINGER mRRÓGÉPEK MÉors A LEGJOBBAK í * HOFI bo o I*ápj liJljO Miit ü z 3S3E Alapítva: 1899-ben. A nagyérdemű közönség szíves tudomására hozom, hogy a jóhírnévnek örvendő cipészműhelyemben ÚRI- ÉS NŐI CIPŐKET a legdivatosabb formában, valamint hibás lábakra cipői pontos mérték után készítek BEHHY 3ÖZ3EF cipészmestep Pápa, Celli-út V. szám. és sárdpök vulkanizálása minden színben. Krepptalpu cipők javítása.

Next

/
Oldalképek
Tartalom