Pápa és Vidéke, 27. évfolyam 1-52. sz. (1930)
1930-06-08 / 23. szám
kei bejelentették és a még belépni szándékozókat, hogy az alakuló közgyűlésen feltétlenül szíveskedjenek megjelenni. A közgyűlés után be lesz mutatva a teljesen felszerelt modern mentőautó, amelynek beszerzése közegészségügyi és közbiztonsági viszonyaink nagyfokú javulását jelenti. A munka ünnepe. Esterházy Tamás gróf a kora tavasszal 150 ezer pengő befektetéssel strandfürdőépítkezésbe kezdett, hogy a város nagyszámú munkásságának munkaalkalmat és kenyeret biztosítson. A modern strandfürdő, melyhez hasonló a Dunántúlon alig található, a közeli napokban teljesen elkészül és rendeltetésének átadják. Az építkezésnél foglalkoztatott nagy számú munkásság, hogy háláját méltóképen fejezze ki, pénteken délelőtt kedves ünnepséget rendezett, amelyen részt vett az ura dalom egész tisztikara Neuenstein Ferdinánd báró jószágkormányzóval az élükön. Ott volt a város képvisele tében dr. Tenzlinger József polgármester és városunk polgársága közül is számosan. Ez alkalomra feldíszített strandfürdő előcsarnoka terasszán egybegyűlt munkások nevében Tömpék Ferenc kőmíves üdvözölte a jószágkormányzót és kérte, hogy az építkezésnél alkalmazott munkások háláját tolmácsolja Esterházy Tamás gróf előtt, aki hónapokon keresztül biztosított számukra munkát, Neuenstein báró válaszában megígérte, hogy a munkások kérésének készséggel tesz eleget és munkaalkalom biztosítása érdekében a jövőben is mindent elkövetnek. Végül dr. Tenzlinger József polgármester a város nevében fejezte ki köszönetét, hogy Esterházy Tamás gróf a legsúlyosabb időben sietett a város segítségére és a munkások kenyérkeresetének biztosítására. A munkások a jószágkormányzót lelkesen megéljenezték és a jólvégzett munka ünnepe emelkedett hangulatban ért véget. Aznap este az uradalom a munkásokat megvendégelte. Külön kell megjegyeznünk, hogy a strandfürdőt Fa Sándor építész tervezte, míg a munkálatokat Fa Mihály és Fia cég végzi. A Református Nőegylet Választmánya ez úton mond hálás köszönetei mindazoknak a hölgyeknek, akik a június elsején tartott népünnepély sikerét akár adományukkal, akár az ünnepélyen teljesítet szíves szolgálatukkal elősegítették. Különösen nagy örömére szolgált a választmánynak az a tsp ^sztalat, hogy a pápai asszonyok ez alkalommal egyforma lelkesedéssel tömörültek egy táborba. x Ha fáj a feje és szédül, ha teltséget, bélizgalmat, gyomorégést, oldalszurást, mellszorulást és szívdobogást érez, igyék minél előbb valódi ,Ferenc Jószef* keserüvizet. A takácsi tüzkárosultak felSegélyezése érdekében összegyűlt adományok. A polgármesteri hivatal nyilvántartásában szereplő nem gyűjtőiven falajánlott pénzek és tárgyak. Főszolgabíróhoz befolyt pénz 3900 P, Pápai Takarékpénztár 1000 P, Pápai Hitelbank 1000 P, Leszámítoló és Közgazdasági Bank 300 P, Különféle adakozók adománya 1600 P, Takácsi községhez érkezett 7000 P, Alispán adománya Takácsi községhez 2000 P. Népjóléti Minisztérium felajánlása 5000 P, Magyar Anyák Szent István napi bizottság adománya 1000 P, Pápa megyei város felajánlása 2000 P, Nőipariskola adománya 300 P, gróf Esterházy Tamás adománya 1000 P, 10 szarvas husa, 1500 kg liszt, 300 kg zsir, Ipartestület adománya 100 P, dr. Rott Nándor megyéspüspök 1000 P, dr. KörmendyÉxes Lajos főispán 150 P, Németh Józref apát 2000 P, Almássy László képviselőházi elnök 300 P, Meinl R.-T. 100 kg rizs. 100 kg cukor, Pátkai Lajos 200 q burgonya, napi 25 liter tej, Orsz. Magy. Tejszövetkezeti Központ pápai telepe az akcióhoz szükséges túró és tejmennyiséget ingyenesen adja. Szóld Gazdaság 1500* kg burgonya, 350 kg kényér, Vaja község lakóssága 250 q burgonya, Böröczky Testvérek 50 kg szalámi, Kádár József kenyérgyáros Budp°st 1000 kg kenyér, gróf Esterházy Károly 3000 kg abraktakarmány, Csikvándy Ernő zíigmonházi gazdasága takarmányneműak, Perulz Test vérek 253 méter vászon, Fischer Antal földbirtokos Pénzeskut 1000 kg rozs, 50 szekér szalma, Bazerédy Viktorné Budapest, különböző ruhaneműek, Spitz Sándor Kőrösszakái, 62 kg liszt, Hamburger SSndor ruhaneműek, Pápakovácsi község 118 kg liszt, 183 kg burgonya, 1 drb kenyér, 68 kg rozs, 17 kg bab t 1 pár cipő, 5 kg tengeri, Cséfán Lipót irodatiszt Baja 5 P, Magyar Vöröskereszt Egyesület Budapest, 6 láda ruhanemű. (Folytatjuk.) Felvétel a szemináriumba. A veszprémi püspöki pap nevelőintézetbe felvételüket kérő ifjak vizsgálata ez évi június hó 30 án délelőtt 10 órakor fog megtartatni Veszprémben, a püspöki székházban. A felvételre e hő 29 én déiután, vagy má3nap reggel kell jelentkezni az egyházmegyei hivatalban. Felvétetnek arra alkalmas jelentkezők a főgimnázium V., VI., VII., VIII. osztályaira és a teológiára. 1. A főgimnáziumi osztályokra pályázó növendékek hozzanak magukkal 1) jeles bizonyítványt, 2) állami születési anyakönyvi kivonatot, 3) keresztlevelet, 4) ujraoltási bizonyítványt és 5) az illetékes hittanártól vagy plébánostól erkölcsi bizonyítványt. Egy-egy növendék évi eltartása — élelmezés, lakás, fűtés, világítás, mosás, gyógykezeltetés — az intézetnek átlag 770 pengőjébe kerül, ezen összeg legnagyobb részét azonban a püspökség viseli s így a növendékek csak havi 15 pengő fizeté sére vannak kölelezve. Ezen összeg mindenkor pontosan előre fizetendő. Belső és külső ruháról, egyenruháról, beiratási és tandíjról, könyvekről, írószerekről stb. a növendékek maguk tartoznak gondoskodni. 2 A teológiára pályázó növendékek hozzanak magukkal 1) lehetőleg jeles vagy jó érettségi bizonyítványt, 2) keresztlevelet, 3) az illetékes hittanártól vagy plébánostól erkölcsi bizonyítványt. A hittudományt hallgató papnövendékek ellátási költségeit a püspökség fizeti, a belső és külső ruháról azonban, továbbá a köiyvvekről, Írószerekről s minden egyéb felmerülő kiadások fedezéséről, a reverenda kivételével, szintén a nö vendékek tartoznak gondoskodni. Az összes jelentkezők kötelesek magukat orvosi vizsgálatnak alávetni. Pályamegnyitás. Az Esterházy usző-stadion építkezése befejezéséhez közeledik. A tervek szerint az uszóstadiont f. hó 15 én nyitja meg az uradalom, míg az ünnepSlye3 megnyitást f. hó 22 ére tervezik. Levente ünnepély. Városunk leventéi június 15-én délután fél 4 órai kezdettel tartják a szokásos évi versenyüket a Ligeti sportpályán. Ezen ünnepély keretében mutatkozik be a most felállított „Pacsirta" szakasz, továbbá a levente válogatott futballcsapat is. Részletes műsor a napokban megjelenő falragaszokon. x Tudja Ön már, hogy az ismert Aspirin-tabletták 1895-ben heható kísérletek és tudományos kutatások után kerültek forgalomba és immár kb. 33 év óta az emberiséget a „meghűlések" elleni védekezésnél támogatjuk. Hülések minden tüneteinél, influezna-, spmyol , járvány, reuma, csuz, ischiásnál ma már az egész világon Aspirin-tablettákat az eredeti csomagolásban a „Bayer"kereszttel szedik. A pápai m. klr. állami Polgári leányiskola „Dobó Katica" Ifjúsági Sportköre e h5 8-án d. u. fél 4 órakor az intézet udvarán nyilvános évzáró tornaünnepséget tart a következő műsorral: Sorakozás. Himnusz. 1. Gyorsütemű szabadgyakorlatok zenére. Végzik az összes növendékek. 2. a) Babzsákkergető. (Játék.) Játsza az I. oszt. b) Boszorkányverseny akadályokkal. (Játék.) Játsza a 11. oszt. 3. Padgyakorlatok zenekisérettel. Végzi a Hl—IV. oszt. 4. Volley ball. (Repülő labda.) Versenyjáték a 111—IV. osztály között. 5. Májusfatánc. 6 Magasugrás. (A házi verseny döntője) 7. Osziopokbaállás. Jutalmak kiosztása. Szózat. Elvonu lás. Rossz idő esetén az ünnepséget a tornateremben taríjuk meg. Tánccal egybekötött mükedkedvelői előadást rendez a Testvériség pünkösdhétfőn, június 9 én a „Levente-0 thonban" a takácsi tűzkárosuliak javára. Külön meghivókat ez alkalommal nem bocsájt ki az egyesület. Részletes műsor a falragaszokon. Állásnélküli oki. óvónők figyelmébe! A falvak kulturális és szociális érdekei szolgálatára kisebb községekben 2—3 hónapra nyári gyermekmenhelyet, napközi otthont állít be a Népművelő Testvérek Társasága. E falvak közül több helyen kilátás van arra, hogy a menedékhelyből állandó kisdedovó fejlődik ki, amire eddig is már több precedensünk van. Felhívjuk tehát mindazokat az óvónőket, vagy menedékhely vezető bizonyítvánnyal rendelkezőket, hogy akik e munkára vállalkoznának, jelentkezzenek központi hivatalunkban (Budap?s f, VIII, Főherceg Sándor u. 19. sz. I. em. 5) személyesen, vagy Írásban. A feltételekről azonnal értesítjük. Írásbeli jelentkezésnél közöljék családi állapotukat, korukat, vallásukat. Ezek figyelembevételével eszközölhetjük a megfelelő falvakhoz való beosztásukat. Orvosi hír. Dr. Merétey Károly, volt kecskeméti kórházi alorvos, Pápán megtelepedett, s rendelőjét Széchenyi utca 7. sz. alatt megnyitotta. Rendel d. e. 8—10 ig, d. u. 2—4 ig. 310 A malmok által vámőrlés fejében megkeresett gabonának az átlagos árát a folyó hóra a követ kezőképen állapította meg a pénzügyminiszter. Buza 21 P, rozs (kétszeres) 10 P, árpa 13 P, tengeri 11 P, zab 12 P, köles 9 P, tatárka 14 P, ocsu (konkoly) 8 P. Elfogott tolvaj. Folyó évi ápr. 24-én ismeretlen tettes Bodanszky Jakab lakásáról egy drb. brilliáns köves platinagyürűt és egy jegygyűrűt ellopott. A rendőrség a teites kilétét egy fiatalkorú személyében kinyomozta s ellene, valamint Fürszt K. borsosgyőri és Fürszt L. budapesti lakos orgazdák ellen a bűnvádi eljárást folyamatba tette. Az ellopott gyűrűk értéke 800 P, melyeket a rendőrség a károsultnak vissza is adott. Ezzel kapcsolatban említjük meg, hogy egy helybeli huszárszázados lakásáról ugyanaz a fiatalkorú egyén máj. 29 én besurranva egy cigarettatárcát lopott, mely lopást szintén beismert. A cigarettatárca szintén megkerült. Találtatott kulcs; pénz; liszt és árpa; kulcs. Igazolt tulajdonosaik a rendőrségen átvehetik. Legnagyobb választékban női és férfi fehérnemük, harisnyák, keztyük, erCsipkék, szalagok és rövidáruk kaphatók nyők, botok, sapkák, kalapok nyakkendők, ridikülök és bőröndök stb.