Pápa és Vidéke, 26. évfolyam 1-52. sz. (1929)

1929-02-03 / 5. szám

• Csipkék, szalagok és rövidáruk kaphatók! Legnagyobb választékban női és férfi fehérnemük, harisnyák, keztyük, er­RABOL FERENCNÉL Pápán, Kossuth-utca 6. Telefon: 174. nyők, botok, sapkák, kalapok nyak­kendők, ridikülök és bőröndök stb. Cseré szab. „FI betéttel a 1 sabb, a n san adja, igen tartó) tesebb tal és szénfűt alk Kész kályh féle szinb házho EEEIZE Pápa, S*< 10. Chamotte landó ÜSS iparhatósági biztos is megjelent. Lacii­mann Ottó jegyző felolvasta a keres^ kedelmi miniszter átiratát, mely sze­rint utasítja az Ipartestületet, hogy a Kézműveskamara mellett vagy ellene foglaljon állást. Mielőtt azonban az alelnök e nagy horderejű kérdésben a szavazást elrendelte volta, Schnei­der Géza és Ádám János indítvá­nyára a közgyűlés egyhangú lelke­sedésssel a Kézműveskamara felállí­tása mellett foglalt állást s ezzel a rendkívüli közgyűlés véget is ért. Majd a rendes évi közgyűlés kez­dődött meg Szkurszky János alelnök bevezető szavaival, utána felolvasta a távollevő Sulyok József elnök évi jelentését, amit a közgyűlés tudomá­sul vett. A mult évi rendes közgyű­lés jegyzőkönyvének felolvasása, a zárszámadás tárgyalása, számvizsgá­lók jelentése és az 1929. évi költség­előirányzat letárgyalása után a köz­gyűlés egyhangú felkiáltással a kö­vetkező új tisztikart választotta meg: Elnök Sulyok József, alelnök Schnei­der Géza, ügyész dr. Hirsch Vilmos, jegyző Lachmann 0;tó. Előljárósági rendes tagok: Szabó József, Rozs j Ödön, Csizmazia József, Ádám Já­A vasember nos, Bakos József, Pénzes Géza, Maradics Gyula, Böröczky Géza, Dienstmann István, Tremmel József, Engel Lipót, Füstös István, Czifra József, Kelemen Salamon, Kecskés Sstván, Kleva Elek, Keszei Gyula, Legény Imre, Varjú János, Pala La­jos, Schmiethoffer Antal, Pék József, Stefánkovits Ignác, Szegődi Ferenc, Stern Ernő, Trauner Lipót, Horváih Elek, Wandlich Károly, Grószher János, Mayersberg Samu. Póttagok: Jankó Mihály, Bakos Sándor, Nóvák ístván, Stern Lajos, Outi János, Fülöp József, Szakács József, Getző Gyula, Fekete István, Hegedűs Zol­tán. Számvizsgálók: Manheim Ármin, Zakots István, Gősy 0:tó. Az indítványok letárgyalása után, melyhez Hirsch Vilmos, Cziffra Jó­zsef, Manheim Ármin és Schneider Géza szólottak hozzá, a közgyűlés lelkes hangulatban nyert befejezést. HÍREK. Eljegyzés. Csillag Milikét elje­gyezte Somody Károly jegyző Tisza­derzsről. (Minden külön értesítés helyett.) 72 A bencés reálgimn. cserkészei febr. hó 10 én d. e. fél 10 Órakor tartják fogadalomtételi ünnepségü­ket, d. u. fél 6 órakor pedig a reál­gimn. dísztermében farsangi víg­estet rendeznek. A műsort jövő számunkban közöljük. A gyáva hős Az Emericana pápai kon­ventje és famíliája feb. 2 án este 9 órakor az Uri Kaszinó termeiben családias vig-estét tart, melyre a konvent, família tagjait, mélyen tisz­telt családját és vendégeit emerica­nás tisztelettel meghívja a vezetőség. Belépő díj nincs. Teajegy 2 P. Az Emericana víg-est lesz városunk úri társadalmának legelőkelőbb farsangi vigassága. — Febr. 3 án d. e. 11 órakor ünnepélyes konvent-mise a bencés templomban. A betéteket Legényné Kummer Mici úrhölgy énekli, dr. Hermann László városi főjegyző kiséri harmóniumon. Utána a reálgimn. dísztermében díszkúriát tartanak a budapesti Boconiás le­venték dr. Takács István prior ve­zetésével. A díszkúrián részt vesz az Anonymus és dr. Kemenes Illés ben­cés igazgató, prelátus-helyettes és még többen Budapestről. Ezen dísz­kúriára ezúton is meghívjuk az ér­deklődő közönséget. A vezetőség. A Pápai Kat. Leányklub febr. 4 én este 8 órai kezdettel a Jókai Színházban szinelőadást rendez. Elő­adják a Darázsfészek c. 4 felvoná­sos vígjátékot. Jegyek előre váltha­tók a Pax könyvkereskedésben. Febr. 4 én d. u. 3 órakor ifjúsági előadás. KÉRJE AFŰSZERKERESKEDÉSBEN _ A MOST MEGJELENT, 148 RECEPTET TARTALMAZÓ. í SZÍNES KÉPEKKEL ILLUSZTRÁLT DS OETKER-FÉLE RECEPTKÖNYVET ARA 30 FILLÉR A Belv. Kat. Kör febr. I0 én d. u. 3 órakor tartja évi rendes közgyűléséi a Kath. Kör téli helyisé­gében. Tárgysorozat: 1. Titkári jelentés. 2. Pénztáros, könyvtáros, lapkiadóhivatal, borbizottság leszá­molása. 3. Tisztújítás. 4. Költség­előirányzat. 5. Esetleges indítványok. Határozatképtelenség esetén a köz­gyűlést 17-én tartjuk meg. Az elnök­ség. Községi irnok választás. Kol­benheyer Frigyes volt nyárádi köz­ségi irnok Biharnagybajom község­ben szintén községi írnokká lett megválasztva. Fogorvosi hir. Dr. Heller Lajos fogvos hazaérkezett és rendelését Márton ístván utca 3. sz, alatt újból megkezdette. DfOETK mmsimmm. A pápai áll. tanítóképző Int. február 2 án tartandó mulatságán — mint értesülünk — Pusztai Sándor, a m. kir. Operaház művésze is sze­repelni fog az alábbi műsorral: 1. Gounod: Faust. Valentin imája. 2. Dalok, virágénekek. 3. Dopp­ler: Románc az Ilka című ope­rából. A minden tekintetben fényes­nek ígérkező mulatság iránt város­szerte rendkívül nagy az érdeklődés. A Pápai Képző és Iparmű­vészeti Társulat folyó hó 26 án dr. Tenzlinger József polgármester elnöklete alatt közgyűlést tartott, amelyen Kohányi Róbert dohány­gyári gondnok, mint a társulat ügy­vezetője részletes beszámolót tartott az egyesület működéséről. Majd meg­alakították az új tisztikart, amely majdnem azonos a régi tisztikarral. A felmentvényeket a bemutatott szá­madások alapján megadták. Az indít­ványok során Cziller Péter tanulmány­napok tartását indítványozta, amelyen a működő tagok vennének részt. A diszelnökök sorainak szélesebb körű kiegészítése után a közgyűlés dr. Tenzlinger József elnök indítványára évenként két tárlat rendezését hatá­rozta el. x Bájos a szépasszony, amikor vendégeit egy csésze illatos, aromás teával megkínálja. A tea hangulatot keltő szimbóluma a kedélyes otthon­nak. Meinl újtermésű tea a legjobb. Pápa, K ut< Szentlászlí Raktáro Kitűnő gyái órákat, kai fali-, inga­órákat, tov ket és min mába vágó nyos áronl nemű javít retesen véj jótállást A Magyar Asszonyok Nem­zeti Szövetsége február hó 5 én, kedden déluián 5 órai kezdettel tartja rendes havi teadélutánját a Sipitzky vendéglő külön termében. Szeretettel kérjük a MANSz hölgyek minél nagyobb számú megjelenését. Külön meghívót nem bocsátunk ki. Az elnökség. A Pápai Felsővárosi Olvasó­kör febr. 12 én, húshagyókedden este 8 órai kezdettel a Grif szálló nagy­termében a kör ház-alapja javára zártkörű táncmulatságot rendez. Be­lépődíj személyenkint 1*20 pengő. A zenét Birkás Jenő zenekara szol­gáltatja. Lloyd-bál. A Lloyd oly bált ren­dezett az elmúlt szombaton, amely nemcsak méltó volt a Lloyd tradicio­nális báljaihoz, hanem méltóképen csatlakozott a jelen farsangi szezón eddig legjobban sikerült és Iegfé nyesebb báljához, a Kat. Bálhoz. Iít is, mint ott csillogott és villogott az örök ifjú, vén Griff és örömmel fo­gadta magába a pazar női toilettek, szmokingok, frakkok és az ezerszin ben variáló uniformisok birtokosait, akik 10 órára a rossz idő ellenére jó bi és bárn asztalos szükség! készítí ; :-: mt asztalo Pápa, J utc;

Next

/
Oldalképek
Tartalom