Pápa és Vidéke, 26. évfolyam 1-52. sz. (1929)
1929-05-19 / 20. szám
Dezső és Kari József Vadkert, Mihály István Nagydém. Magyar kendermagos baromficsoportjával kitűnt Farkasdy Lajosné Felsőgörzsöny. II. Kisgazdák tenyészete. A tenyészbikák csoportjában a Pápavidéki Állattenyésztő Egyesület fennállásának emlékére alapított ezüst vándorserleget Kalmár Mihály marcaltői kisbirtokos nyerte el „Kadet" nevű bikájával. További díjakat nyertek: Szabó József Nóráp, Megyeri Jenő Tapolcafő, Fierpasz Mihály Marcaltő, Molnár Gyula Tapolcafő, továbbá Szalay Mihály Lovászpatona „Basa" nevű bikájával a Veszprémvármegyei Szarvasmarhatenyésztő Egyesület jutalmát nyerte. A tehenek csoportjában dijaztattak: Giczi Gábor Pápa, Szakács Dániel Pápa, Borsos Elek Takácsi, Szűcs Ferenc Pápa, Fekete Ferenc Iharkút, Badics Pál Dáka. Üszőikkel tűntek ki: Balogh Lajos Takácsi, Farkas Kálmán Dáka, Tóth Albert Nagygyimót, Tóth József Dáka, Berta Márton Pápa, Borsos Elek Takácsi. A kiállítás befejezése után Szabadhegyi Elemér nagydémi földbirtokos mint a járási mezőgazdasági bizottság elnöke intézett búzdító szavakat a gazdákhoz, kiemelve ezer. ismétlődő járási állatkiállítások fontosságát és megköszönve a földmivelésügyi miniszternek, a vármegye alispánjának, Pápa városának és Pátkai Lajos bérgazdaságának áldozatkészségét. A kiállítás megszervezéséért és kiváló rendezéséért Mihály Sándor m. kir. gazdasági felügyelőt illeti minden dicséret és elismerés, aki évek óta fáradhatatlan munkásságával elérte azt, hogy a pápai járás állattenyésztése a háború óta különösen ilyen magas fokra emelkedett. HÍREK. ••• Választmányi ülés. A Pápai Esp. Ker. Tanítói Egyesület választmánya f. hó 14-én tartotta ülését a főtemplomi elemi iskolában László Géza elnöklete mellett. A gyűlésen a tavaszi közgyűlés tárgysorozatát, helyét és idejét állapították meg. Városi közgyűlés lesz május 18-án délután 3 órakor. A 34 pontból álló tárgysorozaton sok jelentős dolog szerepel. Például a Tókert kiárkolása, a Kat. kultúrházhoz 10.000 pengő segély megszavazása stb. A földmivelésügyi miniszter 500 darab nemes fajkakast osztat ki Veszprém vármegyében, felerész ben rhode island red és felerészben leghoru fajtát. Akik igényt tartanak reá, május 20-ig jelentkezzenek a városházán, ahol a feltételeket is megtudhatják. A szentháromságnapi országos vásár május 28-án és 29-én lesz. A felhajtásra vonatkozóan semminemű korlátozás nincs. Névmagyarosítás. Foczmann Mihály nagydémi születésű, 32 éves rendőr, családi nevét belügyminiszteri engedéllyel Rózsásra változtatta. A kukoricamoly elleni védekezés egyik legfontosabb eszköze az, hogy a volt kukoricaföldekről a kukorica torzsákat és gyökereket mindenki eltávolítsa. Az eltávolítás határideje május 15. A jövő héten a pápai határt bizottság vizsgálja meg és szigorúan megbünteti azokat, akiknek a földjén kukorica torzsákat és gyökereket talál. Hol lesz a tapolcai szabad fürdő? Himuth János rendőríanácsos a következők közlésére kért meg bennünket: A városi tanácsnak az érdekelt partbirtokossal történt megegyezése folytán Pápa város területén a Tapolca patakban a szabadfürdő helyet a Hódoskai malom alatti pa takszakaszon jelöiöm ki s a szabadfürdést a Tapolca patak más szakaszán eltiltom. jaival Lloye George támogatására sietett s ha szövetségük győzne, lord Rothermere lenne Anglia külügyminisztere. Ez pedig igen jelentős lendületet adna a magyar békerevizió ügyének. Bécsben egy újabb kommunista irodát leplezett le a rendőrség, amely hamis útleveleket gyártott és kommunista röpiratokat készített Magyarország számára. Érihetetlen a magyar közönség közönye ezzel a maffiával szemben: midőn évről-évre kézen fekvő példáit szemlélheti a kommunisták hazánk elleni műveleteinek, mégis oly nagy közönnyel viselkedett például a legutóbbi társadalombiztosítói választásoknál, ahol alkalma lett volna bebizonyítani, hogy megelégelte a szociáldemokrata kommunista aknamunkát. Pápai tenyészállatkiállítás. A Veszprém vármegyei gazdatársadalmi érdekeltségek a gazdasági felügyelőség irányítása mellett május hó 5-én tartották Pápán a szokásos tavaszi tenyészállatkiállítást, amely ezúttal is bizonyította azt, hogy az állattenyésztés fejlesztésének ez egy hathatós módja. A gazdák maguk is nagy érdeklődést tanúsítottak a kiállításon, különösen a bíráló bizottságok munkája iránt. Ennek eredményeképpen a járási állattenyésztési vándordiját Szalay Dezső és Kari József vadkerti bérgazdasága nyerte el „Kati" nevű tenyészbikájával. Igen szépek voltak még ezen gazdaság tehenei, valamint Takách Gyula gecsei nagybérlő üszői, aki különben „Gombos" nevű üszőjével az első üsződíjat és azonkívül a szarvasmarhadíjat nyerte. A díjnyerteseket az alábbiakban Jcözöljük : I. Uradalmi tenyészet. Tenyészbikák csoportjában ki lettek tüntetve: Szalay Dezső és Kari Józstf Vadkert, Takách Gyula Gecse, Mihály István Nagydém, Somogyi Lajos Dióspuszta, Földbérlő R.-T. Borsosgyőr. A tehenek csoportjában: Szalay Dezső és Kari József Vadkert, Takách Gyula Gecse. Tehén csoportdíjat: Szalay Dezső és Kari József; az üsző csoportdíjat: felsőeőri Nagy Pál Pápakovácsi; a szarvasmarha csoportdíjat pedig Takách Gyula Gecse nyerték el. Az üszők egyedi díjazásában kitűntek : Takács Gyula Gecse, M. kir. földmivesiskola Pápa, Földbérlő R. T. Borsosgyőr, felsőeőri Nagy Pál Pápakovácsi, Mihály István Nagydém. A mangalica tenyészkanok csoportjában dijaztattak: felsőeőri Nagy Pál Pápakovácsi, Kemény József Pusztagyimót, Neubauer Adolf Dáka. A Yorkshire sertéstenyésztésükkel kitűntek : Grósz János Járóháza, M. kir. földmives iskola Pápa. Juhtenyésztésükkel kitűntek: M. kir. földmivesiskola Pápa, Szalay Kellemes és nagyon boldog pünkösdi ünnepeket kívánunk munka társainknak és lapunk olvasóinak. Változás a róm. kat. polgári fiúiskola tanári karában. Dr. Kokas Jánost, a róm. kat. polgári fiúiskola kiváló tanárát a felsőgallai községi polgári iskolához igazgatónak választották meg. Dr. Kokas a pápai iskolánál viselt állásáról már le is mondott s helyét Jászai József foglalta el. Új ügyvéd. Tőrössi Miklós Géza folyó hó 13 án ügyvédi vizsgáját letette és irodáját Pápán, Közép utca 9 szám alatt megnyitotta. A Kat. Leányclub a saját helyiségében május 25 i kezdettel hat heti babatánctanfolyamot rendezLachmann Mária tánctanárnő vezetésével. Jelentkezni lehet a Pax könyvkereskedésben. Tandíj 14 P. Kérjük a kedves szülőket, hogy kis gyermekeik érdekében minél többen felhasználják ezt a kedvező alkalmat. Az elnökség. Új gyógyszertár. Megírtuk annak idején, hogy Mészáros Imre oki. gyógyszerész Pápakovácsi községben létesítendő új gyógyszertárra engedélyt kapott. Most úgy értesülünk, hogy a gyógyszertár május hó 22-én megnyilík. Bérmálás Nagygannán. A mult számunkban röviden hoztuk megyéspüspökünk bérmaútját. A püspök úr nagygannai látogatásáról csak röviden emlékeztünk meg. Azóta érkezett részletes információnkat a következőkben adjuk: Május 6 án este 5 órakor érkezett megyéspüspökünk Nagygannára dr. Jerfy József főszolgabíró kíséretében. A főpásztort a határtól lovasleventék kisérték a községbe. A díszesen felállított diszJÜMI _ Mindenütt kaphatói TyamH| Tefszövetkezetl KlipjÉ Bndapait, I. f Horthy Miklóa-at 1W/U4. kapunál Nagyganna, Kisganna és Döbrönte község apraja és nagyja várt3, ahol Erdős István körjegyzö szép beszéddel Üdvözölte, utána pedig egy kis iskolás leány versbenköszöntötte és virágcsokrot nyújtott át a főpásztornak. Meghatva mondott köszönetet a főpásztor a szép fogadtatásért és utána a leventék és tűzoltók sorfala között a templomba vonult. Az egyházi szertartás után a plébániára ment kíséretével és ezután meglátogatta az iskolákat és legnagyobb megelégedésének adott kifejezést. Az esti órákban Pápakovácsiba ment a főpásztor, ahonnét másnap reggel jött át Nagygannára, hol a mise végeztével 199 et bérmált. Az istentiszteletnél 16 tagú férfi énekkar működött közre Petermes Henrik kántortanító vezetésével. Bérmálás befejeztével tisztelgett a főpásztor előtt a papság, a község képviselőtestülete, élén a körjegyzővel és az iskolaszék. Tisztelgések után látogatást tett a főpásztor a község vezető embereinél. Délután 4 órakor távozott a községből dr. Jerfy József főszolgabíró, a helybeli plébános és a körjegyző kíséretében Pápakovácsiba. A vidám soffőrök. Két budapesti soffőr Budapestről egy autót szállított Szombathelyre. Útközben — ami egészen természetes és érthető — betértek Pápa városába és itt e hó 6-a és 7 e közti éjjelen jót mulattak. Ittas állapotban azután bevezették autójukat a Goldberg-féle könyvkereskedés kirakatába és ott 50 pengő értékű kárt okoztak. A rendőrség eme vidám tettükért négy napi elzárásra és 15 pengő pénzbüntetésre ítélte őket. Az egyik megnyugodott az ítéletben, a másik fellebbezett. Aki rosszul vesz, az kétszer vesz. Nagy igazság van ebben a közmondásban, mely közmondás főként a szövetvásárlásnál tartandó szem előtt. Ezért felhívjuk lapunk igen tisztelt olvasóinak figyelmét, ha szövetet jól és olcsón akar vásárolni, akkor keresse fel a világhírű Semler céget (Budapest, IV., Bécsi-utca 7), ahol a legfinomabb angol szövetkülönlegességeket a legmérsékeltebb áron szerezheti be. Mindig tartsuk szem előtt, hogy szövetet csak megbízható szolid cégnél vásároljunk. A világhírű Semler kir. udvari szállító cég minden tekintetben garanciát nyújt. A Semler angol szövetnek három tulajdonsága van: kitűnő, szép és olcsó. Külön figyelemre méltó a cég maradék osztálya, mely révén a cég alkalmat nyújt legjobb minőségei alkalmi áron való beszerzésére. 70