Pápa és Vidéke, 25. évfolyam 1-53. sz. (1928)
1928-07-01 / 27. szám
Hogy a bonyodalmakat elkerülje, Sándor király feloszlatja a parlamentet és olyan kormányt nevez ki, amely a horvátoknak kedvez és így lecsillapítja őket. HÍREK. ••• Ottó király nevenapján, július 2-án szentmise lesz reggel 8 órakor a bencés templomban. Hivatalvizsgálat. Dr. Horváth Lajos alispán f. hó 22 én a pápai főszolgabírói hivatalban vizsgálatot tartott. Új doktor. Pék Ferencet, városunk szülöttét jún. 25-én a Pázmány Péter Tudományegyetemen az orvostudományok doktorává avatták. Eskfivő. Kummer Mici és Legény Ferenc f. hó 30 án, szombaton d. u. féí 7 órakor tartják esküvőjüket a plébánia nagytemplomban, melyre jóbarátaikat és ismerőseiket tisztelettel meghívják. (Minden külön értesítés helyett.) Segéd jegyző választás. Folyó hó 27-én Szűcs községben dr. Jerfy József főszolgabíró elnöklete alatt tartott segédjegyző választása alkalmával Gyenese József eddigi marcaltői segédjegyző lett egyhangúlag megválasztva. Á tanítónői képesítő vizsgálatok az irgalmas nővérek intézetében jún. 20-tól 24-ig voltak dr. Lukcsics József ny. egyetemi tanár, apátkanonok és Mészáros Jenő tanítóképző intézeti igazgató elnöklete alatt. 19 tanítójelölt nyert oklevelet és egy munkamesternői képesítést. Eredmény: 2 jeles, 14 jó, 4 elégséges. Irodaáthelyezés. Dr. Kardos Károly ügyvédi irodáját Deák Ferenc utca 11. sz. alá (volt m. kir. Adóhivatal) helyezte át. 339 Zeneest a Sportegyletben. Az egyik legmozgékonyabb egyesületünk a Pápai Levente Egyesület, mely nagy áldozatok árán, minden egyesületet megelőzve, felállította és megszervezte zenekarát. A zenekar komoly munkával már odaért, hogy tudását a nagyközönségnek szórakoztató esték keretében is bemutathatja. Ezen bemutató estek egyike július 7-én, szombaton a Sport Egyesület kertfeelyiségében fog megtartatni. A zeneest fél 8-tól 11 óráig fog tartani. Ezen esetre úgy a „Pápai Levente Egyesület", mint a „Sport Egyesület 8 vezetősége igen szívesen látja a zene barátait, az egyesület tagjait és ismerőseit. Tekintve a gyönyörű környezetet, reméljük, hogy a zene barátai tömegesen keresik fel a Sporttelepet, hol annak vendéglője is mérsékelt áraival a nagyérdemű közönség rendelkezésére fog állani. Belépti díj nincsen. Tiz éves találkozó. Szeretettel felkérem az 1918. évben a pápai izr. polg. fiúiskolában végzett kedves osztálytársaimat, hogy 10 éves találkozónkra, mely a nevezett iskola IV. osztályában júl. 1-én d. u. 3 órakor lesz megtartva, okvetlenül megjelenni sziveskedjenek. Bakos József ifjúsági elnök. Utcai botrány. Hétfőn este 6 óra tájban a Kossuth Lajos utca és a Rákóczi utca sarkán levő Haas Testvérek üzletében Molnár Antal hentesmester egy közte és Haas Mihály között fennáló üzleti elszámolás alkalmával rátámadt Haas Mihályra, amiből csakhamar heves verekedés támadt a hatalmas erejű két mészáros között. A verekedésből kifolyólag mindketten könnyebb sérüléseket szenvedtek és hogy a dolog komolyabbra nem fordult, az csak a hamarosan összegyűlt embertömeg közbelépésének és a megjelenő rendőrnek köszönhető. Igazi Passió — igazi mtiélvezet. Rendkívüli, városunkban igazán ritka műélvezetben lesz része szombaton, e hó 30-án közönségünknek. A budapesti Nemzeti színház 30 legkiválóbb művésze, élén Rózsahegyi Kálmánnal, tart előadást a Jókai színházban. Előadják eredeti jelmezekkel és díszletekkel „Az igazi Passió — Jézus élete* 12 képből álló játékot, melyet e hó 25 én Esztergomban Serédy hercegprímás előtt mutattak be. Ezt követőleg pedig Rózsahegyi Kálmán a Nemzeti színház örökös tagjával a főszerepben egy vígjáték kerül szinre. A művészek névsora oly fényes, hogy ez maga is érthetővé teszi, hogy eddigi útjukon mindenütt zsúfolt nézőtér előtt tartottak előadást. Rózsahegyi Kálmán és leánya Marica, Tasnády Ilona, Vizváry Mariska, Pethes Margit, Abonyi Géza, Lehotay Árpád, Garamszeghy Sándor, Pethes Sándor, Turányi Alajos, Mihályfy Károly és Béla, Ónódy Ákos, Somody Pál stb. mind olyan fényes nevei a Nemzeti színháznak, hogy előrelátható nálunk is szombat este zsúfolt ház lesz. Jegyek mérsékelt számban még kaphatók Goldberg Gyula paplrkereskedésében. Országos vásár lesz július 3-án és 4 én városunkban. Találtatott 1 mérőléc; pénz; 1 drb. gyermekcipő; 1 retikül, benne rózsafüzér, igazolt tulajdonosaik a rendőrkapitányságon a hivatalos órák alatt átvehetik. Gazdasági tanulmányi kirándulás Lovászpatonán. Június hő 17-én a pápai m. kir. földmivesiskola40 növendéke Koperniczky István és Bulánd Tivadar földmivesiskolai tanárok vezetésével tanulmányi kirándulást rendezett az Elekes Gyula urad. jószágigazgató kitűnő vezetése alatt álló gróf Esterházy Pál uradalom Lovászpatonai gazdaságába. A tanulmányi kiránduláson részt vettek még Mihályi Imre és Mihályi László bérlők Kajárról, Koncskó Zoltán a gróf Esterházy Tamás uradalmainak főintézője Járóházáról. A mezőgazdasági kamarát Somogyi Ferenc osztálybeli "!"5í5SöIí5ISSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSi vezető és Oross Jenő gyakornok képviselték. Elsőnek az uradalom 240 holdas nemesítő telepét tekintették meg; majd a lovászpatonai nemesített burgányákat. A burgonyanemesítés célja dús keményítő tartalmú féleség előállítása; az általuk nemesített burgonyafajták keményítőtartalma 3% kai nagyobb az eddig termelt féleségeknél. Ezután a nemesített búza-parcellákat tekintette meg a társaság. Az ötsoros kísérleti parcellák mellett kísérletképpen minden veteménynél ott látható az alapanyag. Az eltérés búzánál úgy a fejlődés, mint a kalásznagyság tekintetében óriási. Zabjaik szintén erőteljes fejlő— désüek, korai érésüek 70—80% ban már kihányták a bugájukat. Még nemesített rozs- és mákparcellákat mutattak be. A nemesítő telep, de az egész gazdaság is gazdaszemmel nézve a legideálisabb képet mutatja. Meglátszik a vezetők szaktudással párosult ambíciója, amely a környékbeli kisgazdákra igen nagy hatással van. Bizonyítja ezt az egész kisgazdahatárban az uradalom által használt gabonaféleségek használata, rendszeres mű trágya-használat és a megfelelően alkalmazott talajmunka következtében várható kitűnő terméseredmény. A tanulmányi kiránduláson résztvevőknek a lovászpatonai uradalom agilis vezetője Stróbl Zoltán főintéző és Horn Miklós^ növénynemesítő intéző szolgáltak szakszerű útbaigazítással. Pápai Hiteibank Részvénytársaság szerződéses viszonyban a Magyar Általános Hitelbankkal. Alapíttatott: 1878-ban. Távbeszélő t igazgató x 83. Üzlethelyiség: 29. Távlratcim : Hitelbank. • B SS s: •a Hirdetmény. A PÁPAI HITELBANK RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 1928. évi július hó 1-én megalakítja III. ÉVTÁRSULATI ff ÖNSEGÉLYZŐ-EGYLETÉT 1 öt évi időtartammal, SS pészleíenftint és belenként egy pengő befizetéssel. Ez a legkönnyebb és legkedveltebb módja a takarékosságnak, mert heti egy pengőt mindenki könnyen nélkülözhet, aki pedig kölcsönre szorul, minden heti s| egy pengős részletre 260 pengő kölcsönt igényelhet, mely az ötödik év végén a heti betétekkel kiegyenlítést nyer, de közben is bármikor visszafizethető. Mindenki tetszése szerinti heti részletet jegyezhet. A betétek havi részletekben is fizethetők. A bank a résztvevőknek részleteik után a Magyar Nemzeti Bank váltóleszámítolási kamatának megfelelő kamatot térít, a heti betétek alapján folyósított kölcsönök után pedig ezidőszerint nettó 9°/ 0 kamatot számít. Minden egyéb feltételre nézve készséggel ad kimerítő felvilágosítást 320 a Pápai Hitelbank Részvénytársaság. ^HIHlHUaiNMMH SS • a • • BB • M • a • • • • aa • • VD a. aa aa nnMHHHIUIIMIHIHHIIMI