Pápa és Vidéke, 24. évfolyam 1-52. sz. (1927)
1927-12-18 / 51. szám
Ifj. Stern Lipót PÁPA. 466 ELŰNV0MD9 DlVflTÁHUR RÉZIMUHRflH HBRISKVÁR Kossuth-utca 13. sz. 40 ÉVE ELISMERT CÉG! Firenze és Róma, hol két napig tartózkodnak. Rómából a bíboros főpásztorrai indulás: január 17 én és Budapestre érkezés: január 19-én. Részvéteii díjak: III. osztály 310 P, II. osztály 460 P, 1. osztály 700 P. A részvételi díjak ellenében a rendezőség a vasúti jegyet, a teljes ellátást, vagyis szállást és naponként háromszori étkezést nyújt. Az országos zarándoklásban résztvevőknek sem útlevél, sérti vizűm nem kell. Jelentkezni az Országos Katholikus Szövetség központi irodájában (Budapest, IV., Ferenciek tere 7., III. lépcső, I. emelet 8. Telefon József 454-31.) legkésőbb december 28 ig lehet. Az elszakított területeken. Nagyváradon, Kolozsvárott és Erdély más helyein is oláh diákok brutálisan bántalmazták a lakosságot. Szerencsénkre elpáholtak néhány angolt és amerikait is és így ez a két kormány Bukarestben tiltakozott a brutalitások ellen. S mit tegyünk mi árva, erőtlen magyarok meggyalázott testvéreink érdekében ? Nem is panaszkodhatunk, bosszút sem álhatunk. De kezünk ökölbe szorul és várja azt a percet, amelyben megérzik a becstelen oláh hordák a meggyalázott magyarság rettentő bosszúját. Külföldön. Olaszország és Franciaország kibékülésének hírével kedveskednek a külföldi lapok. Briand és Mussolini {rövidesen találkoznak. N3gy meglepetés lesz a két államférfiú összeölelkezése, de őszinteségében kevesen biznak. Az Oroszország területén alakult államok közt van Lengyelország és Litvánia is. A békeszerződés Vílna városát és kerületét Litvániának juttatta. Erre persze a lengyelek szépen bólintottak egyet és hamarosan be vonultak Vilnába. Ez öt éve történt. A Népszövetség most foglalkozott ezzel a kérdéssel. Segíteni nem is tud, nem is akar, mert az erő neki is imponál. Nem ejt minket magyarokat gondolkodóba a vilnai eset? Hány Vilnánk van nekünk köröskörül ? Bizony egyet sem ad vissza nekünk a Népszövetség. Magunknak kell visszaszerezni valamennyit. Pápa r. t. város adóhivatala felhívja a földtulajadonosokat., hogy akiknek földbirtokukban művelési ág változása állott be, pl. rétet feltörtek és szántóföld lett belőle, vagy kertnek használt földjükre házat építettek vagy udvar tett, ezeket a fenti hivatalnál írásban vagy szóban jelentsék be. NI § H E K • Biazovich Jáfcó Igazgató 9 elé adása a szent koronáról és az ifjú királyról. A Magyar Nők Szentkorona Szövetsége e hó lí-én d. e. fél 11 és 12 órakor bemutatta a budapesti Ufa mozgószinházban a magyar király filmeket, Ferenc József király temetését és Károly király trónralépését. Utána díapozitivokban, álló-képekben a királyi család szomorú vándorlása, a legvégső képeken pedig a bájos Óttő király és a lequitói menedékhely jelent meg a szemlélők előtt. A képek bemutatása után Biazovich Jákó igazgató, Ottó király nevelője tartott előadást a szent korona történetéről, magyar államéleti és közjog) jelentőségéről. Utána megkapóan rajzolta az ifjú király egyéniséget, mdyet a sok megpróbáltatás, szenvedés és nélkülözés izmosított memessé. Intellektuális világának jellemző tulajdonsága az éles ítélőképesség és a nagy emlékezőtehetség; érzelmi világának a melegség, finom hálaérzet és eleven temperamentum. Az előadáson jelen volt a magyar legitimisták szinejava a vezérekkel, Apponyival és Zichy Jánossal az élükön, kik Biazovich igazgató előadását lelkes tetszésnyilvánításokkal kisérték; mikor pedig beszédje végén arról az időről beszélt, midőn ős- Buda várában fiatal prímás ifjú királyt koronáz, & szűnni nem akaró taps és éljenzés fogadta szavait. 13 án délután a Magyar Férfiak Szentkorona Szövetségében tartott előadást A nemzet életerőiről, melyek ezer év annyi csapásai után mindig feltámasztották a nemzetei. Ezen életerők egyik legfőbbike a magyar nemzet királyhü sége, mely nem a király személyes tulajdonságainak, hanem mindig méltóságának szólt. Ezt a hagyományos királyháségünket azonban köny\ nyüvé teszi az, hogy az ifjú királynak oly egyéni tulajdonságai vannak, amelyek alátámogatják, erősítik királyhűségünket. Az előadás után, amelyen több egységespárti képviselő, köztük Sokorópátkai Szabó István is megjelent, vacsora volt a Posch féle étteremben. A vacsora folyamán lelkesen ünnepelték az ifjú királyt, Biazovich igazgatót és bencés rendet. Bem tábornok emlékére a bencés reálgimnáziumban e hó 10 én ünnepély volt, amelyen Virágh Teofil tanár méltatta a nagy szabadsághős emlékét. Ugyanez napon reggel 8 órakor diámise volt a limanovai hősökért. A bencés reálgimnázium karácsonyi hangversenyén a mult vasárnap bizony valahogy ágy voltunk, mint a görög bölcselő, mikor Krőzus kincseit mutogatták neki. Nem hittük, nem gondoltuk volna, hogy ennyi szépséges dal száll minden népnél a karácsonyfa gyertyácskáiNEUBAUER FERENC uri és nöi divatárúháza PÁPA, KOSSUTH LAJOS UTCA 32. (A postapalotával szemben.) NRQY VtiLASZTÉK: Férfi és női fehérnemükben. A legdivatosabb harisnyák, nyakkendők, sapkák, eső- és napernyők, sétabotokban. Csipkék, hímzések és szalagokban. Kötött, szövött és rövidárukban. Menyasszonyi koszorúk és fátyolokban. Bőröndök és bőrdísziuüárúkbati. Nagy raktér játékárúkban. Szabott árak. Szolid és pontos kiszolgálás. ^BaasB aaa ai ^K^sBisagisffls^ 580 Mégis csak a Háztartási keverék pörkölt kávé a legkedveltebb, mert a legjobb. Naponta frissen pörkölve kapható : Koréin Vilmos ffiszernagykeresked ésében. Dús választék karácsonyi csemegeárúkban 5T1 nak lobogásával együtt fel a Mindenhatóhoz. Most egyszerre, mintegy csokorba kötve hallottuk, a kis bencés diákok dalos ajkáról zengett a sok karácsonyi ének: a svéd, norvég, francia, angol, német. Egyik szebb, mint a másik és mindegyik igazán jellegzetes. Mindegyik más levegőt lehelt, hol a fjordok hazájában hivott éjféli misére, hol a Provence ban zendüli fe' az ének, majd a hideg angol szólalt meg, neki is felmelegedett a szive EZ angyal szózátára. Aztán a minden német kunyhó kis karácsonyfája alatt felcsendülő Stille Nacht, Ó Tannenbaum, Es ist ein Reiss entsprossen, Kling Glőckchen csilingelt gyermekajkon, zengetttrombitaharsogással. Öröm szállta meg szivünket, boldog karácsonyi öröm. És büszkeség. Igen. A műsor második fele oly gyönyörű régi magyar karácsonyi énekeket tárt elénk, hogy bámulatunknál csak örvendező büszkeségünk volt nagyobb. A magyar lélek a legszebb gyöngyöket iermette a karácsonyi dalirodalom kincstárának. Igazán hálásak lehetünk e kincsesház kalauzának, Németh Döme bencés tanárnak, ki ennyi gyönyörűséget összehozott nekünk és oly nagyszerűen mutatta meg minden dalnak, minden kis ékszernek külön díszét, minden apró finomságát. De nem lehet megfeledkeznünk Muzsik Jakab karnagyról sem, kinek remek átirátaiban és betanításaiban szinte mesterit produkált az intézet fúvós zenekara; a csilingelő zongoranégykezesről és a nagyszerű kidolgozású kis karácsonyi koncertről, amelyet Nagy Julián bencés tanár, Szeleczky Gyula VIII. o. t. és Varga Lola VII. o. t., az ügyes zongorakísérő adtak elő. No meg a két kis szavaló Laci • ról: a Szalay Semjén dr. bencés tanár kedves prológusát mondó Bodor Laciról és a Sík Sándor nagy magyar sebünket boldog karácsonyi hangulatunkban is elénk varázsoló Lenes Laciról. A szólisták is megérdemlik a dicséretet, oly bájosan csilingelt minden daluk. Boldogok voltunk, kik ott lehettünk. Béke szállt szivünkbe, a dalok belopták az ártatlan karácsonyi öröm boldog békéjét. Mi hazavittük. Megőrizzük. ************************** Olvassa a „Pápa és Vidékét"!