Pápa és Vidéke, 24. évfolyam 1-52. sz. (1927)

1927-01-23 / 4. szám

rut. »Z Ú ít 1ZS£F yi-utca isát és mtosan árért Ü5S mányi ülését, amelyen egyhangúlag dr. Magyar Károlyt, mint ezen eszme kiváló és régi harcosát válasz­tották meg elnöknek, Halmi Nárdirt, a vármegyei m, kir. gazdasági felü gyelőség agiüs vezetőjét pedig alel nőknek. Az Országos Törzskönyvelö Bizottság állandó igazgató vá'aszt mányi tagnak dr Schandl József egyetemi tanárt, vármegyénk kiváló szülöttjét delegálta, aki a maga részé röl legöehalóbb támogatását helyezte minden téren ki'átásba, a földmive­lésügyi minisztérium pedig Szentand­rássy György m. kir. gazdasági ta­nárt, a szarvasmarhatenyész és egyik kiváló szaktekintélyét küldte ki és egyúttal az ügyvezető igazgatói teen­dők ellátásával megbizta Vuchetích György m. kir gazdasági felügyelőt, 3aí a szervezés edd gi munkáját is nagy körültekintéssel vezette és irá­nyította és akinek működése egyút­tal biztosíték is arra, hogy szarvas­marhatenyésztésünk a helyes irány­ban fog fej ődni. Az Egyesület szék­helye Veszprém, Vármegyeháza II. emelet 8 szám, ahol bárkinek felvi­lágosítással szolgál az egyesület igaz gatósága. Felolvasó-est. A Felsővárosi Kath. Körben szombaton este 7 óra­kor előadást tart Vértes Zoárd ben­cés tanár. Agrártudomány és agrárüzlet. Ezekről szól a bacsmegyei gazdák javaslatával kapcsolatban a öeorgi­kon e heti vezércikke. Nagyon érde­kes ismertetést közöl a Magyar Lo­varegylet 100 éves fenálláss alkal­mából annak dicsőséges múltjáról. Nigyfon'osságú cikkek vannak még benne Fiumé'iöl,. kimerítő szemlét ad a mezőgazdaság heiyze<éről Európá­ban, a magyar mezőgazdaság kep viseletéről a felsőha?ban s?b, A lapot szerkeszti: Tóth B. László okleveles gazda, mutatványszámot készséggel küld a kiadóhivatal: Gcorgikon, Budapes, V. Mérleg u. 12. Az országos tenyészállat , ter mény és gépkiállítást az Orszá­gos Magyar Gazdasági Egyesület március hó 25., 26 án és 27- én rendezi a budapesti tenyész és haszonállat vásártelepen. A rendező bizottság a kiállítási szabályzatot és a bejelen­tési lapokat minden érdeklődőnek megküldi (bejelentési határidő feb­ruár hó 1), valamint minden egyéb ügyben is készséggel ad útbaigazitást. A kiállításra utazó közönség számára engedélyezett 50% os utazási ked vezmény igénybe vélele ügyében is a rende2Ő-bizottsághoz kell fordulni (Budapest. IX Köztelek u 8 Vasutasbál. A pápai vasutasok (VOGE) a szokásos farsangi bálju­kat febr. 1 én tartják a G iíf nagy­termében. A gyümölcsfák trágyázásáról ír a Növényvédelem januaii száma. Ismerteti a kukoricaíhzög elleni vé dekezést, a diófalevél hul ásának okait, a niadárvédelmi ültetvények kérdését, veréomentes madáretetői, a faragó pille elleni védekezést. Mellék­letül „Kertészei" cimmel egy teljes kertészeti szaklapot ad olvasóinak, amely a szobanövények ápolásáról, a korai zöldségfclék termesztéséről, stb. ír. A dúsan illusztrált szaklapokból e lapra való hivatkozással, a kiadó­hivatal (Budapest, Földmiveiésügyi minisztérium) egy alkalommal díjta tanul küld mutatványszámot. A Képes Krónika 4 ik száma változatos, értékes tartalmával tűnik ki. Az irodalmi részben Saly Dezső, Losonczy Zoltán. Somiay Károly, Kosáryné Rez Lola, Baráth Ernő és Pásztor József írásaival találkozunk, viszont cikket írt Bar.dat Horst dr. tudományos kérdésről és szenzációs természetrajzi cikk számol be az utolsó tengeri elefántról. A mélynyo­másos melléklet közli Radnay OizKár művészeti cikkét a magyar táj és életkéokiállításró), aztán kiemelkedik még Tóth László dr. „Hetivásár* ja, Bozzay Margit és Teöreökné Arányi Mária asszony írása. A Képes Kró­nika új száma is kapható mindenütt. Katholikus Szemle januári számával belépett fennállásának ötö dik évtizedébe. Az új szám Godefroid Kurth, a kiiünő belga katholikus bölcsel3, A civilizáció legfőbb ténye­zője c. jelentős tanulmányával indul. Karácsonyi J nos a visegrádi görög szerzetesek eredő helyéről értekezik érdekesen. A szépirodalmi részben A kathedrális legendája című novellát olvassuk Jankovits Antal toiiából, továbbá Auer Istvánnak néhány szép versét. Páratlanul érdekes és sokol­dalú Csitáry Béláné külföldi folyóirat­szemléje, mely uiái magas színvo­nalon álló kritikai rovat zárja a füzetet. A Mihályfi Ákos és Várdai Bála szerkesztésében havonkint megjelenő folyóiratot a Szent István Társulat (VIII.. Szentkirályi-u. 28) tagjai 85.000 K. tagdíj ellenében kapják, előfizetési ára évi 100 ;000 K. Elkóborolt veszettgyanus ebek. A téti szomszédos járásból egy veszettgyanus eb Marcaltő köz­ség irányában elmenekült. Pápa­saiamon községből pedig 3 darab veszettgyanus eb kóborolt el. Fel­találás esetén — amennyiben veszély­lyel nem járni — őrizetbe veendők és a jegyzőség ú ján a pápai járás főszolgabírójához bejelentendők. — Pápasalamon községben egyúttal 90 napi ebzárlat lett elrendelve, mely idő alatt valamennyi kulya megkötve tartandó KER.-SZOC. HÍREK. ••• Ki lesz az Ipartestület elnöke? Ezen kérdés foglalkoztatja ma ál­talában nemcsak az iparos társadal­munk széles rétegeit, hanem az ipa­rosság ügyei iráni mindig melegen érdeklődő városi polgárságunk te­kintélyes részét is. Hogy |ezen elnöki tisztség betöltése iránt itij sokkalta nagyobb érdeklődés mutatkozik, miit más alkaiammal, azt bizonyítja, hogy az ipartestületi elnök személyének megválasztása komoly megfontolást és kö ültekintést érdemel. Azért mi is hozzászólunk a kérdéshez és úgy véljük, nem teszünk vele rossz szol­gálatot, ha ezen üggyel kapcsolatban egynémely kérdésre reá mutatunk és az iparosság figyelmét felhívjuk rá, mielőtt még eöben az ügyben ha­tároznának. Az iparosság életkörülményei az utóbbi időben nagyon megváltoztak. Az egykor jobb naposa: látott kézmű­iparosság a bérmunkásnál is rosz­szabb helyzetbe került. A gépipar mesterséges fejlesztése, a korlátlan iparűzés túltengése, a kontárkérdés rendezetlensége, a közterhek viselé sének íúlhajtása olyan súlyos prob lémák elé állítottátc a létért küzdő iparosságot, hogy erejének teljes meg­feszítésére van szükség, ha szorult helyzetéből felemelkedni akar. Ezen szempontokat sohasem szabad fi­gyelmen kívül h3gyni, akkor sem, amikor a volt elnö< helyett új ve zért választ az iparosság. Boldogult Hajnóczky Béla kima­gasló reprezentánsa volt a kézmű­iparosságnak. Há nehéz is lesz pó­tolni, reméljük, akadni fog megfelelő utódja, ki e díszes és sok faradság­gal járó elnöki székben méltó veze tője tud lenni a pápai Ipartestület nek. Hogy mikor és kit választanak meg ezen tisztségre, az nem reánk tartozik. Mi ez alkalommal a magunk és a Keresztény Iparos Szövetség óhajának akarunk kifejezést adni, midőn azt kívánjuk, hogy az Ipar testület lemdő új elnökének kikét, gondolkozását a keresztény nemziti érzés hassa át s konzervatív világ üki ingyen qharja Festet megnézni és aki iöl és olcsón akar vásárolni, MiiiiiiiiiMiiMMiiiiiiiiiiiiiiifiitiiiiiti riiintidia •••••• •••••••iiiiiiuii imiiiii az tekintse meg több milliárd korona értékű áruházunkat, ahol minden elképzelhető férfi- és nőiszövet, kész férfi- és női ruha, téli­kabát és szőrtnebunda, kötött mellények és szvet­terek, férfi- és női fehérnemfíek, harisnyák és zoknik kaphatók. Aki egyszerre három millió értékű árút vásárol, annak III. oszt. személyvonat útiköltségét az Orsz. Gazdakör ide és vissza megtéríti. Országos Gazdakor Tagjainak flpnforgalnii Szövetkezete Budapest, V., Nádor-utca 12. 387 Harpitasműliely-átlielyezés! Tisztelettel értesítem a n. é. közön séget, hogy Vásár u. 22. sz. alatti KÁRPITOS MŰHELYEMET Jókai Mór utca 5 szám alé, az Irgalmasok bérházába helyez tem át. — Elvállalok minden e szakmába vágó munkát, javífáso kat gyorsan és pontosan készítek. Kérve a n. é. közönség további szives pártfogását, maradok kiváló tisztelettel: HAPLI IÓZSEF kárpitos-mester. 39 felfogásában is közelálló legyen ah­hoz a gondolathoz, mely iparosain­kat hosszú évszázadokon át mindig jellemezte. A Keresztéry Iparosok Szö­vetsége szerdán este 7 órakor a Ker. szoc. O.(honban népes érteKez­letet tartott, amelyen az üresedésben levő ipartestüle i elnöki úsztség be­töltésének kérdésével foglalkoztak. Csapó Gíza elnök megemlékezett Hajnóczky Béla volt ipartestületi el­nök érdemeiről, s azon nézetét fe­jezte ki, hogy a pápai iparosságnak nagy körültekintésre van szüksége, hogy a volt elnök h;iyét megfelelő egyénnel tudja betölteni. Bakos Jó­zsef, Berki Ferenc, Deák György, Kiss Gyula, Vágó Dezső stb. fel szólalása után a gyűlés olyan ér­telmű határ%za'ot hozott, hogy ebben az ügyben más egyesületekben levő iparosok bevonásával egyöntetű meg­állapodást lésesít a személyre vonat­kozólag is. A Ker. Munkásegyesület elis­merésre méltó kulturális tevékeny­séget fejt ki azáltal, hogy az isko­lán kívüli népművelődés terjesztését hathatósan előmozdítja és támogatja. A keresztényszociálismus e téren pél­dával jár elől, mert a tévtanok nak leginkább kitett munkástömege­ket tanítja, oktatja tiszta és önzetlen hazaszeretetre s Krisztus mellett való bátor hitvallásra, a dolgozó nép gazdasági és szociális jogainak fel­ismerésére. A mult csütörtökön este 7 órakor megtartott előadás is nagy érdeklődés mellett volt megtartva. Szalay Lajos kerületi titkár „\ szoci­ooKotiob HASH4ITOO Mindeféle régiséget, bútort, ezüstöt, dísztárgyat, képeket, stb. Kézimunkát és szépművészeti tárgyakat is jó áron veszek. Közvetítőknek magas jutalékot fizetek. Szilárd Oilmos műkereskedő Budapest, IV., Mária Valéria u. 7. Telefon ; T. 110—21. sz. 33 Griff-szállö nagytermében.

Next

/
Oldalképek
Tartalom