Pápa és Vidéke, 23. évfolyam 1-54. sz. (1926)
1926-02-21 / 8. szám
1926 február 21 3 PAPA ES VIDEKE MODELL BEMUTATÓJA LESZ ERDÉLYINEK EREDETI MODELLEK. A JÖVŐ HÉTEN. EREDETI MODELLEK. Vikárné keresztje c. daraoot ajkú fiatalság példa lehet nemcsak a németeknek, hanem a magyaroknak is, mert tiszta kiejtéssel, egész odaadással, magyar szívvel játszottak. Gratulálunk úgy a lelkes gárdának, mint a rendezőnek A Budapesti Nemzetközi Vásárnak ápr. 17-én különös érdekességet nyújt az idén a külföldi kiállítók több külön pavilonban gyűjtött csoportja, melyben egyedül a balkán államok résztvevőinek száma is meg fogja haladni az ötvenet. Olt találjuk azonban a német, cseh és osztrák iparon kívül Svájc, Dánia, Olaszország, sőt Franciaország számos cégét is. A vásár vezetősége természetesen nagy gondot fordít arra is, hogy a látogatók és vásárlók érkezését is minél nagyobb számban tegye lehelövé. Vasúti és hajózási kedvezmények, olcsó vizűm és számos más előny áll e cél szolgálatában. A közel kelet államaiból is ezrével rándulnak majd fel a kereskedők. A magyar vidék eddig sajnos nem mindig mutatta azt az érdeklődést ezen óriási jelentőségű gazdasági esemény iránt. De remélhető, hogy a vidék vezető körei az idén idejében fogják felvilágosítani az érdekelteket. Házépítési engedélyt nyert György Ádám a Jókai-utcában egy földszintes lakóház építésére. x Könnyen felsxerelhető minden kerékpárba a szabadalmazott és közkedvelt Austro-Motoretle. Kérjen részletes leírást az Aujtro-Motorette magyarországi vezérképviselőjétől, Cukor Kálmán gépészmérnöktől, Budapest, VIII., Tavaszmezö-u. 6. Átlatvizsgálatok. A pápai járásban a tavaszi állatvizsgálatokat a kirendelt lótenyésztési felügyelő közreműködésével az e célra megalakult bizottság folyó hó 22-én megkezdi. Katholiku8 Szemle februári száma méltatja Gárdonyi Géza hátrahagyott müveit. A szépirodalmi rovatban Kincs István assziszi szent Ferenccel kapcsolatos novelláját folytatja. A jelen füzetnek egyik legértékesebb része a kritikai rovat. Találtatott egy börönd. A rendőr ségen átvehető. x Nagyon bájos és elegáns volt a kis Lili bárónő lovagló kosztümjében. Készült Szkurszky János nöi divatszalonjában (Győri-ut 10). PURGO C50K01ADE ^^•ffunous^raHyJT o ' A világ lBQizlBtBSCbb hashajtója. Gyártja : DR. BAYER ÉS TÁRSA BUDAPEST, IX. Kapható minden gyógyszertárban. •EGYESÜLETI ELET. ••• Műsoros estélye lesz a Kath. Leánykötnek vasárnap este 6 órakor. Ennek kiemelkedő pontja Jankó L. előadása történelmi kutatásainak köréből. A diszes műsorkeret számai lesznek Hubay : Csárdajelenet Hermann L. játékában, Saád Irénke szép mezzószopránja, páros jelenetek Erdős Irén, Hajnóczky Teri, Keményffy Cica, Raffel Cica, Müller Muki, Raffel Pali, Rosta Muki, Süle Laci be mutatásában. Csiky Anna c. színmű vét pedig Gigler Bözsi, Pados Cini, Steiner Manci és Pacsay Gyula alakítják. Jegyek 15, 10 és 5 ezer Kért Bajthay B.-nél. Rendezők Süle Baba és Slrommer Tutus. Közgyűlés. A Kath. Legényegylet február hó 21-én délután 2 órakor tartja rendes évi közgyűlését saját helyiségében (Kuruc utca 16), mdyre az egyesület összes rendes és pártoló tagjait tiszteletlel meghívja az Elnökség. A Felsővárosi Róm. Kath. Olvasókör saját helyiségében(Csáki utca 5.) f. hó 28 án d. u. 2 órakor tartja évi rendes közgyűlését, melyre ez úton is meghívja a tagokat az elnökség. A Doloval nábob leánya. Herceg Ferenc jubileuma alkalmából, márc. 1 én a Jókai Színházban a nagy író tisztelőinek számára ünnepi esemény készül. Előadják a Ker. Alkalmazott Kereskedők és Tisztviselők műkedvelői a Dolovai nábob leánya c. dabot. Bővebbet jövő számunkban. Előjegyzések Bauer főtéri tőzsdéjében. Vallásos előadások. A Felsővárosi Kath. Olvasókörben a nagyböjt minden szombatján vallásos tárgyú előadás lesz. A pápai LeányegyesQlet febr. 21-én tart hangversenyt a Griffben, s ennek főbb számai : Sándor Ervin és Sándor István fővárosi zeneművészek játéka, Zawieruszynski Á. szólója és két egyfelvonásos. Jegyek Goldbergnél 30, 20, 15 és 10 ezer K ás árban. Lili bárónőt adta a Városi Műkedvelő és Kultur Egyesület a Jókai Színházban febr. 12-én és 16-án. Kedves és művészi zene, elsőrendű díszletek, pazar ruhák, szépen kidolgozott játék jellemezték az előadást. A férfiak közül Harsányi tllésházyja volt legjobb, a nők mind egyforma precizitással játszottak, Stein Magda és Müller Muki tangó lejtése helyett azonban lehetett volna más táncot közbeékelni, ha már a betoldásra technikai okokból okvetlenül szükség volt. A rendezőségnek gratulálunk a szép munkáért. A Kath. Munkásnők Egyesülete farsang vasárnapján nagyon jól sikerült műkedvelő előadást rendezett, melyen különöséén a Sára néni jókedvet sugárzó szereplői tűntek ki. Utána tánccal egybekötött tea-eslélyt tartottak a iagok t — A nagyböjt minden péntekjén este 7 órakor böjti előadás lesz az egyleti helyiségben. Előadó az elnök, dr. Szalay Semjén bencés tanár. KER.-SZOC. HÍREK. Impozáns kultúrest volt csütörtökön este a Ker. Munkás-Otthonban. Szabó József nemzetgyűlési képviselő „Kultúra és a munkásság" cimmel tartott páratlanul értékes előadást a külföldi és hazai munkás viszonyokról. F. hó 25-én dr. Hirt Miklós p. orvos az anya- és csecsemövédelemről ismeretterjesztő előadást tart, melyre a családanyák figyelmét különösen felhívjuk. A dohánygyári munkások szakszervezetének vezetősége kedden délután fél 5 órakor az Otthonban gyűlést tartanak. Állást keres 5 mindenes, 1 kocsis, 8 szövőmunkás, 1 csizmadia, 1 gépírónő. Gázol az autó. Bülitz Ferenc kocsija elütött egy utcaseprőt. Gyors hajtásért feljelentették. — A pénteki hetivásáron Márton Jenő autója nekiszaladt Baranyai Gyula Jókai-utcai temetkezési üzletének. Állítólag a soffőr nem ludta biztosan kezelni a gépet, mert a sárpépben csúszott a kerék. A vizsgálat megindult. SPORT. ••• £7O-PFC 2:1 (0:1). Barátsá gos. Biró : Szirovecz. Nagyszámú közönség előtt folyt le a győri ETO és PFC szezonnyitó barátságos jel legű mérkőzése. Hideg idő ellenére is sokan kifáradtak a vásártérre, ki-ki képet alkothassanak maguknak a csapatok ez idei formájáról. Sáros talajon ETO nagyon nehezen mozgott, de a szokott formáját azért kijátszotta ellenfelével szemben. Straub (PFC) az első félidőben vezetéshez juttatja csapatát, de a második félidőben ETO kimutatva a nagyobb játékerejét és technikai tudását, minimális gólaránnyal, még pedig Kotteszka két góljával legyőzi a helybeli csapatot. A bíró közmegelége désre, precízen vezette a mérkőzést. (AAMMMMAMWMMAMMAMAM állami anyakönyvi kivonat. Síüldtthki Febr. 12. Neuschloss József cipótelsörészkészítóés neje Unger Margit, lia: Samu,izr. Febr. 15. Németh Józael gyárimunkls és neje Kovács Karolin, leánya : Mária, rk. Febr. 17. Draskovics János cipészsegéd és ne|e Horváth Margit, Ha : László, rk. Febr. 18. CsiszJér Margit d.bánygyári munkásnó, leánya : Magdolna, Irén, ev. — Mészáros Sándor vasuti mozdonyfütó és neje Kolonics Anna leánya : Ilona. rk. Maghaltak i Febr. 13 Pócza Sándorné üyőrfi Zsófia (öldmivelónő, réf., 28 éves, vérfertó/és. — Budai Jánosné Csapó Ilona, vasuti váltókezelő neje. rk., 56 éves, szívizomelfajulás. Febr. 14 özv Blaskovich Istvánné Zsitnyan Anna, polgármester özvegye, rk., 87 éves, elaggulás. Febr 15. Derne Károly ny. polg. isk. igazgató, rk., ti« éves, mellhártyalob. — Nagy Gátőr napszámos, rk., 64 éves, tiidötágulat. Febr. IC Fisch! Adolf kereskedő, izr., 66 éves, tüdővész — Spielmann Elvira, rk , 2r> napos, görcsök HAia.ságot kötőitek : Febr. 13. Győri Dániel honvéd szakaszvezető, ref és Sas Rozália, rk. — Szabó Béla lakatossegéd, rk és Nagy Jolán, rk, Pelelós szerkesztő: Boksay Endre. Laptuiajdonos él kiadó a pápai Kath. KAr. Keresztény Nemzeti Nyomda R.-t. Pápa Hálanyllatkozat. Mindazoknak, kik kedves jó nőm, anya, nagyanya, testvér és rokon elhunyta alkalmával mély bánatunkban részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni, a temetésen megjelenni szívesek voltak, úgyszintén a Hadviselt Iparosok főtisztelendő karnagyának és a dalárda minden egyes tagjának szíves fáradozásukért e helyen mondunk hálás köszönetet. Buday- és Csapó-család. Köszönetnyilvánítás. Mindazok, kik boldogult férjem temetésén megjelenni és iránta való kegyeletüknek ily módon kifejezést adni szivesek voltak, fogadják ez úton hálás köszönetemet. Pápa, 1926 február 17-én. Özv. Derne Károlyné, rindennemü nyomtatványt ízlésesen készít a HBP. Nemzeti Nyomdanálialat R.-t. 124/1926. vht. sz. flruerési hirdetmény. Alulírott bírósági végrehijtó az 1881. évi LX. t. c. 102 §-a értei méhen ezennel közhírré teszi, hogv a pápai kir. járásbíróságnak 1925 évi 5827 számú végzése következtében Pápai Hitelbank javára 25.000.000 korona és járulékai erejéig 1926. évi junius hó 7 én loganatosf tott kielégítési végrehajtás utján leés felQlfoglalt és 44,000000 koroI