Pápa és Vidéke, 22. évfolyam 1-52. sz. (1925)

1925-04-12 / 15. szám

»ffii«tiil árak: nagyadivrt 34.000 kor., •§y hónapra 8000 kor. Igyai szám ár a darabonként 2000 kor. POLITIKAI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség Í Fő-utca 12. Kiadóhivatal a Fö-utca 12, szám. Hirdetések milliméteres díjszabás szerlnl A szenvedés napjainak virágai. Weismantel Leó „Blumenlegende" cimümt­téből átdolgozta Gamerra Albtrta Mária bárónő. Az almafa éa a csáazárkorona. Abban az órában az emberek kö zeledtek az Üdvözítőhöz a Gethse­mánei kertben, elfogták, megkötözve vezették a biró eiö és az egész világ szenvedése rája nehezedett. S a kökény azt meséli neked meg a magyalfa, hogy hóhérok jöttek és töviseik fonadékából koronát alkot­tak és az Üdvözítőnek a homlokára nyomták. S a fűzfa regéli, hogy ba­kók jöttek, levágták vesszőit, hogy az Urat azokkal megostorozzák. S a nád azt mondja, hogy hóhérlegé­nyek jöttek s egy nádszálat leszakí­tottak, az Úrnak kezébe adták abban az órában, midőn bíborpalástot ve­tettek vállaira és mint a zsidók ki­tályát kigúnyolták. Azon napokban történt, hogy an­gyalkezek a paradicsomból azt az almafát, melynek ágáról egykoron Éva gyümölcsöt szedett, odavitték ; Jeruzsálem közelébe és hóhérok jöt­tek s Isten végzése folytán megtalál ták a fát, levágták és belőle egy keresztet készítettek s ezt a keresztet rárakták a halálra ítélt Megváltó vállaira, hogy Ő maga vigye ki a városból, föl a Golgotha magaslatára. Midőn az Úr a nehéz kereszt alatt roskadozva fölvánszorgott a hegyre, az át szélén összerogyott és keze egy ott álló virágra esett. A császár­korona volt. Gőgös fejtartással nyi­totta ég felé koronáját. Azonban az összeeső Üdvözítőnek keze az égnek meredő koronát a földre hajtotta. Ekkor a virág fölkiáltott: „Mit mű­velsz velem ?* S az ÜdvözI ö szóla hozzá: ,Nem látod mennyire szen­vedek. Az egész világ szenvedését viselem 2 te panaszkodol rám pa­hitvallók, akik a szent kereszt igazságát vallották és szenved­ték, vagy élik és sürgetik ko­runk félelmes lelki válságai ide­jén. Kolostorok és zárdák áhí­tatos magányában önfeláldozó lelkek százezrei újítják meg ma hfiségesktíjöket Krisztussal szemben, akivel örökre elje­gyezték magukat. Hitből élő, szerény elvonultságban, csen­des munkában fáradozó keresz­tény családok milliói adnak ma hálál Mesterüknek, aki egy szebb és boldogabb világban az örök élet koronáját készíti számukra. Szegények és szenvedők, bána­tos özvegyek és elhagyott ár­vák, rokkantak és nyomorultak, akiknek számára a föld csak tövist és bujtorjánt terem, a bizalom és szeretet tekintetével üdvözlik a töviskoszorús Isten­embert, aki egykor letörli köny­nyeiket és örök vigasságra változtatja szomorúságukat. A kicsinyek, gyengék és védtele­nek, akiket elnyomnak és meg­vetnek a föld hatalmasai, erőt és kitartást merítenek Annak példájából, aki messiási mun­kája közben szüntelen üldözést szenvedett az igazságért és akit keresztre feszítettek az igazság ellenségei. Bűnbánók és vezek­lők, akiknek szenvedélyektől fel­dúlt, sebzett szívébe a bocsánat megnyugvása költözött elbukott, bűntudattól gyötört Magdolnák, akik a názáreti próféta lábánál visszanyerték lelkük békéjét, a hála, hódolat és diadal újjongá­sával köszöntik a feltámadt Krisztust, a halál legyőzőjét, az élet királyát Köszöntjük Krisztust mi mind­nyájan, akiket megváltott a bűn és halál rabságából isteni sze­retetének mindenhatóságával. És ha a gyűlölet, harag, test­vérgyilkosság tombolását látjuk is magunk körül, azért hisszük, valljuk, hogy egykor győznie kell itt a földön is annak a szeretetnek, amellyel Krisztus vállára vette a keresztet. Az emberi önzés, kapzsiság, hata­lomvágy és zsarnokság harc­térré változtatta át a kálvárián kiomlott vértől megszentelt föl­det; de mi tudjuk, hogy egy­szer meg kell valósulnia Isten békéjének. Kishitű, kétségbe­esett emberek vakmerően el­vetik maguktól az életet, mert nem látják célját és értelmét. Krisztus keresztje. Irta : Dr. Bánhegyi Jób. A megfeszített Krisztus ke­resztje hárfa, amelyről a halált is legyőző szeretetnek fönséges himnusza hangzik két évezred óta és szól minden szívhez egy örökkévalóságon keresztül. Halál után feltámadás, gyalá­zat után megdicsőülés, szenve­dés után öröm és megaláztatás után a győzelem diadala! Ezt vallják azok, akik a názáreti Jézus sorsához kötik sorsukat, mert szívükben visszhangra ta­lált a szent kereszt hárfájának örök melódiája. Ezek követik őt akkor is, ha útja a Kálvária dermesztő sötétségén és a sir komor magányán vezet is ke­resztül. Mert tudják, hogy a nagypéntek kietlen szomorúsá­gát követi húsvét ragyogó dicső­sége és a sirból az örök élet verőfényes hajnalára ébredünk. De másrészt Krisztus ke­resztje fájó emlékmű; hirdeti a lázadó ember aljasságát, el­vetem ültségét, amellyel Isten­gyilkosságra is képes, hogy megölje az igazságot, jóságot és szépséget és Isten országa helyett a bűn uralmát teremtse meg a földön. Hányan vannak ma is, akik a Golgota áldoza­tának lehulló vérétől megitta­sodva, a lázadás győzelmét hir­detik és Nietschevel azt kiált­ják : Gott ist tolt... Az Isten halott, megöltük őt! És vissz­hangzik rá a rettenetes jelszó: Éljen a bűn ! A bűn az em­bernek legnemesebb tette, mert ezáltal érvényesíti legjobban autonómiáját, önrendelkezési jogát az állítólagos legfőbb lénnyel szemben!,.. És hiába hangzanak a haldokló Üdvözítő szíve dobbanásaiból a megváltó szeretet melódiái, az emberek egy részének ma sem kell a megváltás, nem kell szeretet és örökélet, nem kell húsvéti őröm, Glória és Alleluja, nem kell a feltámadás hite, hanem a bűn és a tagadás. A mai ünnep nem ezeké! Ma elnémul a tagadás és az élő hit üli diadalát. Ma a győ­zelmes Krisztus hadserege ünne­pel az égben és a földön. Apos­tolok és vértanuk, szüzek és rányi kis fájdalmadért?" S ekkor mondá vala a császárkorona: „Mi közöm a te szenvedésedhez. Mi vi­| rágok nem vétkeztünk a paradicsom­ban, tiszták maradtunk a világ kez­detétől fogva, mi közöm a te szen vedésedhez ?* És a gőgös virág büszkén akarta felvetni lehanyatlott fejét. Az Úr azonban némán föl­emelkedett a kereszt terhével és to­vább haladt. Mögötte pedig a csá­szárkorona megremegett és egy min­denható akarat folytán gőgös feje a föld felé lett hajlítva, s földrehajlott maradt századokon keresztül és soha sem képes többé arra, hogy föl- j emelje a fejét. Pas&iflora. Történt pedig, hogy a Golgotha magaslatán a hóhérok az Üdvözítőt he* gyes szegekkel a keresztre feszítették és azután fölegyenesítették, hogy ég és föld közt függjön. A vére lefolyt a főidre, de a föld a vért nem akarta magába szívni, tiszta akart maradni, s vette a vért és apró kis virágocs­kákat alkotott belőle és úgy tartotta ég felé ezen virágokat, mintha kezek tartanák őket az emberek elé, a bű­nös emberek elé, csupa apró kis vörös szegfűt. Nőit ott egy növény is, egy kis inda a kereszt tövében. Midőn látta a Megváltót szenvedni, úgy elfogta a fájdalom és keserűség, hogy egész erejét összeszedte, hogy fölkúsz­hasson csak annyira, hogy fonadé­kával elérje az Úr lábait és hűs szárát, hűs leveleit lázas, sebektől szétszaggatott cscnijai köré csúsz­tassa. Alig fogta el ez a vágy, érezte, hogy különös, csodás erő szállja meg és növeszti, mind magasabbra nö­veszti. Fölkűszott a kereszt magas­latára. Az emberek nem látták ho­gyan kúszik föl, mert Isten őket vaksággal sújtotta, hisz különben

Next

/
Oldalképek
Tartalom