Pápa és Vidéke, 22. évfolyam 1-52. sz. (1925)

1925-03-08 / 10. szám

StOflzatésI árak: negyadévre 34.090 kor., POLITIKAI HETILAP. Szerkesztőségi Fö-utca 12. Kiadóhivatalt •|y hónapra 8000 kor. Fö-utca 12, szám. Így «s szám ára darabonként 2000 kor. Megjelenik minden vasárnap. Hirdetések milliméteres díjszabás szerint Nemzetgyűlési Mpviseíőnti, dr. Paupera Ferenc A múlt számunkban már jeleztük, hogy nemzetgyűlési képviselőnk a költségvetés tárgyalása alkalmával, a mult csütörtökön nagy beszédet mondott. Mivel csak lapzártakor értesültünk dr. Paupera Ferenc beszédjéről, a múlt számunkban már nem közölhettük, azért most adjuk olvasóinknak a nagy szakszerűséggel s megértéssel elmondott beszédet. * * * T. Nemzetgyűlés! A pénzügyi tárca költségvetését általánosságban elfogadom. Nem hallgathatom el azonban azokat a súlyos aggodalmakat, amelyeket az ország jövője, gazdasági sorsa szempontjából táplálok. Súlyosak az én aggodalmaim, mert sem a múlt pénzügyi politikájában, sem abban a költségvetésben, amelynek számaiból a jelenlegi pénzügyi politika kristályozédik ki, nem látom azon utak megjelölését, amelyeken a polgárok magánháztartásának és az államháztartásnak érdekei találkozhatnának. Hogy a múlt pénzügyi politikája ebből a szempontból nem viselte egészen szivén a magánháztartás érdekeit, azt tátjuk a múltak pénzügyi eseményeiből. Nem viselte szivén a magánháztartás érdekeit az a kormányzat, amely a hadiköícsönöket elejtette és ezzel együtt elejtette a magyar középosztály egyik leghazafiasabb részének vagyoni helyzetét. Nem viselte, vagy nem viselhette szívén a magánháztartás érdekeit az a kormányintézkedés, amely a készpénz 50 százalékát lebélyegeztette és ezáltal a mobil tőke legpregnánsabb formájának, a készpénznek felétől fosztotta meg a magángazda Ságokat. Nem viselte eléggé szivén a magángazdaság érdekeit az a vagyonváltság, amely tárgyi ismérvék alapján állapíttatott meg, anélkül, hogy tekintetbe vették volna az egyes adózó polgárok teherviselő képességét. De nem viselte és nem viseli eléggé szivén a magánháztartás érdekeit az a kormányzat sem, amely aranyalapon való adóztatást hozott be, nem pedig azért, mert az egész aranyalapon való adóztatás abból a falsumból Indult ki, mint hogyha a magángazdaságnak sikerült volna 1923-ról 1924-re aranyban átmenteni a maga jövödelmét, a maga vagyonát. Ezek az intézkedések lassan elszivták a magángazdaság erejét és míg egyrészt örömmel állapítom meg a jelen költségvetésből az államháztartás egyensúlyának rendbehozását, addig másrészt szomorúsággal keli megállapítanom a magánháztartások egynémelyikének — nagyon sokaknak 1 — egyensúlya felbomlásának első jeleit. Azt hiszem, visszhangra találnak szavaim, ha rámutatok ezúttal a múlt pénzügyi politikájának eddigi eredményeire, arra a szánalmas állapotra, amelyben, a hitel szempontjából a magyar kereskedelem, a magyar ipar és a magyar mezőgazdaság van. Ami a magyar kereskedelmet illeti, lehetetlen nem látni a csődönkívüli egyes ségeknek a nagy sorozatát. Lehetetlen nem látni azt a nagy kielégítetlen hiteligényt, amelyben már kereskedőink legjobbjai szenvednek. A legjobb kereskedő cégek február 1. körül csak azért, hogy bolíbért fizethessenek, s hogy munkásaiknak megadhassák azt, ami a lakbérre szükséges, 2—3 milliárdnyi vagyon mellett kénytelenek voltak 50—60 milliónyi hitelért koldulni, de amelyeket nem érhettek el. Hasonlóan szomorú az ipar helyzete is. Annak idején, amikor konjunktúra volt, amikor lehetséges lett volna, hogy mobil tőkéket szerezzenek, a korona lolytonos esése visszatartotta az embereket attól, hogy pénzben gyűjtsék a rezervát. Nem tették ezt, mert hiszen másnap elvesztették volna egy részét annak, amit előző nap gyűjtöttek. Valutában gyűjteni a rezervákat meg volt tiltva. És míg Németországban a billiós papírpénzekből, a billiós rongyokból újból felépítették és rekonstruálták a hadiiparból a békeipart, amig ott újból felszerelték a vasutakat úgy, hogyha az ember ma Németország állomásain keresztülutazik az esti vagy éjjeli órákban, minden egyes vágánynál ott csillognak a lámpák, mint megannyi brilliánssal a jólétnek, míg Németország — mondom — az inflációból vagyont, ipart teremtett, addig nálunk megállították a bankóprést; míg Németország valutát gyűjtött az ő papirrongyaiért, nálunk szigorúan megtiltották a külföldi valuták beszerzését. Az ipar ilyen előzmények után ma már nem rendelkezik azokkal a forgótőkékkel, amelyekre szüksége van, mert a konjunktúrában a pénzét belefektette vagy beruházásba, vagy áruhalmozásba, amelytől a mai fogyasztási krízis idején alig tud szabadúlnl. Hasonló a mezőgazdaság helyzete is hitel szempontjából. A magyar mezőgazdaság évtizedeken keresztül be volt arra rendezve, hogy záloglevélkölcsönök formájában a jelenig népszövetségi kölcsönhöz hasonló összegű hitelt élvezett a külföldtől évenként Erre a hitelre be volt rendezkedve egészen a háborúig és most a háború kitörésétől számítva, már tíz év óta kénytelen nélkülözni ezt a hitelt. Tapasztalatból mondhatom, hogy a magyar föld mindig hálás volt annak, aki neki hitelt nyújtott. A magyar mezőgazdánál hálásabb adóst alig lehet képzelni. Mikor én a-háborút megelőzőleg 65 évre adtam hitelt, s azt a hitelt a vételárak, az értékek 75 százalékáig adtam, akkor a magyar gazda azt a hitelt nem 65 évr alatt, hanem két év alatt fizette vissza s amellett még felépítette arra a földre a maga majorját, a maga házikóját. Ez a mezőgazdaság megérdemli, hogy hitellel támogassák. Nem lehetséges az, hogy ne töröljünk olyan intézkedéseket. amelyek a mezőgazdát a külföldi hitei megszerzésében gátolják. Meg kell tenni, még pedig a leggyorsabban ahhoz mindent, hogy épágy az árverezhetőség, valamint az uzsoratörvény módosítása tekintetében bekövetkezzenek azok az enyhítések, amelyek a külföldi hiteinek Magyarországon való térfoglalását lehetővé teszik. Örömmel hallottam az igen t. pénzügyminiszter ur eddigi kijelentéseiből, hogy akkép akarja vezetni az adó- és illetékpolitikát, hogy ennek a külföldi hitelnek térfoglalását itt lehetővé tegye. Ehhez való teljes bizalommal szólok hozzá a pénzügyi költségvetéshez, még pedig ha a t. Nemzetgyűlés megengedi, a múltak pénzügyi tanulságainak szemüvegén keresztül. (Folyt, köv.) A Foederatio Emericaita megalakulása Pápán. Febr. 8-iki számunkban a főiskolai hallgatók Szent Imre szövetsége győri és veszprémi csoportjának megalakulásával kapcsolatban már megemlékeztünk a Foederatio Emericanaról (Szent Imre szövetség). Azóta majd minden számunkban jelent meg kis hír arról, hogy nálunk is folynak az alakulás előkészületei, míg végre a múlt vasárnap a budapesti kiküldöttek közreműködésével a lervezgetés valósággá vált. Mit is akar a Szent Imre Szövetség? A katholikus főiskolai hallgatókat egy erős, hatalmas szövetségbe tömöríteni, mely tagjainak anyagi és erkölcsi támogatást is tud nyújtani, hogy a családi fészekből, a középiskola gondos neveléséből a főiskolára kerülő ifjú ne álljon egyedül, magárahagyva, hanem szerető baráti kör fogadja magasabb tanulmányai helyén, ahol útbaigazítást kap tanulmányaihoz, anyagi segítséget, ha rászorul. A háború előtt is volt néhány életképtelen főiskolai diákegyesületünk. Azonban ezek működése rendesen csak elnök és tisztikar választásból, no meg néha-néha népszerű politikai tüntetésből állott. A hallgatóknak útbaigazítást, segítséget csak a Gallilei-kör adott, de cserébe tönkretette világnézetüket s a keresztény ifjúságból n3gyon sok harcost nevelt a destrukció, az 191Ő as forradalom számára. A kommunizmus után kezdtek többet foglalkozni a főiskolai hallgatók ügyével. Egymásután alakultak a különböző diákegyesületek. Ezek közül az egyesületek közül messze kiemelkedik a Foederatio Emericana, a katholikus főiskolai hallgatók szövetsége. A főiskolai hallgatóknak a kath. erkűrák otthon. — Hosszú élet — jó kedély — munkakedv szoros összefüggésben áll a zavartalan anyagcserével. Emésztési hiányoknál reggelizés előtt fél pohár SCHMIDTHAUER-féle Igmándí keserűvíz a gyomor és belek működésének biztos és természetes szabályozója. (Sok esetben elegendő már néhány evőkanállal is.) — Kapható minden gyógyszertárban és jobb füszerüzletben. Az Igmándi nem tévesztendő össze másfajta keserűvizekkel. Igmándí