Pápa és Vidéke, 22. évfolyam 1-52. sz. (1925)

1925-10-11 / 41. szám

pnpn — V.HHfz!etésl árask: .negyedévre 24.000 kor., egy hónapra 8000 kor. agyas Ilim ára darabonként 2000 kor. POLITIKAI HETÍLAP. Sü©gjeienik -minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal s Fő-utca 12 Telefonszám: 151. Hirdetések milliméteres díjszabás szerint. Mi történt a héten? Bécsben felmentették Bettauer-nek, a hírhedt pornográf írónak gyilkosát. # Öt hatalom képviselői üléseznek Locarnóban a biztonsági paktumról. Itt dől el Németországnak a Népszövetségbe való felvétele. Csi cserin orosz külügyi népbiztos mindent elkövet, a konferencia eredménytelensége érdekében. # Még e hónapban megtartják az elfogott kommunisták rögtönitélő tárgyalását. # A szenzációs spanyol- magyar futball küzdelmet a spanyolok nyerték meg. A mieinknél a lelkesedésnél volt a hiány. # A fővárosi rendőrség megtalálta Linder Béia hiihedt hadügyminisz ter két ládára való írásait, melyek a Károlyi éráról újabb szenzációkat tartalmaznak. # A Nép c. politikai napilap anyagi zavarok miatt megjelenését beszüntettte. # Az új-pénz vagy az aranykorona, vagy a forint lesz. Utóbbinak esélyei nagyobbak. Az újonnan felállított magyar pénzverő intézet fogja elkészíteni, a bankjegyek rajzolása, tervezése most folyik a pénzügyminisztériumban. # Prohászka Ottokár püspök most ünnepli 20 éves püspöki jubileumát. # A Tud, Akadémia törvénybe akarja iktatni Széchenyi István emlékét. # Ma, vasárnap, hétfőn és kedden tartják az ország katholikusai rendes évi seregszemléjüket, immár a XVII kath. nagygyűlést. # Jövő szerdán indul Rómába az utolsó nemzeti zarándoklat. # A riff-kabilok a spanyolok bekerítése ellen küzdenek. A szegények érdekében, Rengeteg sok szegényember tengődik ebben az országban rendes táplálkozás, megfelelő ruházat és lakás nélkül. Boldogulni ez idő szerint csak azok tudnak, akiknek módjukban van a nagymértékű és sok esetben immorális hasznosodás. Azok után a dicsekvő nyilatkozatok után, melyek az ország pénzügyi helyzetének sikeres orvoslásáról a hivatalos kijelentésekben elhangzottak, a külföld máris azt hiszi, hogy ebben az országban mindenki tejben vajban úszik. Mí azonban, akik itt élünk és nap-nap u'án fájdalmasan tapasztaljuk, hogy a .fényesen" sikerült szanálásnak enyhítő hatásai sehogy sem akarnak a szegényebb néposztályokig leereszkedni, tisztában vagyunk vele, hogy amíg ez így van, addig a szanálás sem egyéb, mint csalóka látszat. Mert a valóságban a drágaság nem csökken. Ankéteken, szó- és Írásbeli nyilatkozatokban tördelgetik ugyan, de az bizony sehogy sem akar letörni. Egyedül a földmivelő nép az, amely kénytelen a terményeit olcsóbban eladni; egyébként pedig ő is, és mindenki más, aki nagyobb hísznosodással nem járó becsületes munkájának szerény jövedelméből él, még mindig a magas árakat fizeti, ínséges lakásokban nyomorog és szenvedi a lakáshivatalok szekatúráit. Kinos helyzetüknek elviselésére enyhítés nincsen részökre egy irányból sem. És nem is lesz mindaddig, amíg a gazdasági élet kiszipolyozott erőiből valaki vissza nem térül. Ehhez azonban biztató szó nem elégséges. Mert ehhei józan szociális érzékről tanúskodó intézmények, azoknak kezelésében pedig az önzés spekulációitól mentes és becsületes eljárások kellenek. A kommunizmus nem egyéb, mint az elkeseredett szociálizmusnak egyik fattyuhajtása, amelyen paraziták élősködnek. Ezek az élősdiek pusztítják a nemes törzsnek, a szerves társadalomnak összetartó erőit és bontogatják annak a rendjét, hogy az anarchia posványai között tovább tenyészhessenek. Ahhoz, hogy ellenük sikeresen védekezhessünk, rendőri intézkedések nem elégségesek. Mert a meg nem fertőzött tiszta szociálizmus legfőbb elve szerint mindenkinek joga van hozzá, hogy becsületes munkája révén emberileg, tehát tűrhető anyagi viszonyok között élhessen. A közügyek intézésében kell tehát a baj okának, a jogos elégedetlenségnek elejét venni. Ez pedig a munkaadás a drágaság csökkentése és oly magasabb szárnyalású gondolkozástól vezérelt közigazgatás útján érhető el, amelynek látóképességét a jog, igazság és méltányosság követelményeinek felismerésére, erkölcsi bátorságát pedig azoknak követésére nézve a bárgyú bürokratizmus sablonjai és az önző érdekek kultusza még nem sorvasztották el. Sajnos, hogy ezek a szempontok sok esetben nem érvényesülnek. Ebből a körülményből származik nálunk az az anomália is. hogy ha akár a drágaság enyhítésére, akár a munkaadásra vagy a lakásmizéria megszüntetésére nézve felmerül valamely terv és mutatkozik valamelyes fedezet, rögtön előállanak a mániákus hasznosodás telhetetlen hiénái, hogy mindenek előtt kiharapják belőle a maguk részét. E miatt hiúsul meg itt minden olyan terv, mely a bajok igazi szanálását, a gazdasági élet szabad mozgását és a szegényemberek sorsának javítását célozza. Tudomásom szerint most több város hozott határozatot arra nézve, hogy a kölcsönből, melyet kapnak, bérházakat is építenek, ami nagyon üdvös, a városok ügyeinek intézésében bölcs és humánus gondolkozásról tanúskodó dolog volna, ha a munkanyujtás mellett a nyomorgó városi szegényemberek javára is enyhítené a lakásmizériát. Kérdés azonban, hogy így fog-e ez történni. Az építkezés ugyanis a legtöbb helyütt úgy van kontemplálva, hogy első sorban a város szépítési érdekei jönnek figyelembe, és csak azután a szegényemberek lakásmizérájának enyhírésére irányuló követelmények. Ez pedig elhibázott dolog, aminek épen megfordítva kellett volna törÉhgyomorra Schmidthauer világhírű Igmándi keserűvíz Jó étvágyat, kellemes kdzérzést és munkakedvet biztosit. ténnie. Ugy látszik, ebbe a hibába esett az építkezés ügye Pápán is, ahol kislakások helyett oly úri lakások építését határozták el, amelyek a szegényemberek lakásnyomorán aligha fognak segíteni. Mert aki belemegy a városi bérházaknak abba a háromszobás lakásába, amelyért 12 millió évi bért kell fizetni, az már vagyonos ember, tehát most is oly lakásban lakik, amelynek bérét midőn a lakás kiürül, szegényember nem fizetheti meg. És nem fizetheti meg tisztviselő sem, mivel a mai időkben nem képes csekély fizetésének vagy nyugdíjának egy jelentékeny részét (4—8 milliót) lakbére pótlására fordítani, hacsak nem akarja a családját élelem és ruházat nélkül hagyni. Nézetem szerint tehát Pápán is üdvösebb dolog lett volna, ha egy- és kétszobás lakásokat is építenek. Sőt azt a 180 milliót is, amelyet a Fő-téren (1) építendő illemhelyre szavaztak meg, jobb lett volna egy kislakás építésére fordítani. Mert pápai lakosoknak erre a helyre nincs szükségük; a falusi vásárosok pedig igen könnytn el tudják azt mellőzni. Készséggel elismerem, hogy az építkezés és munkaadás eszméje nagyon szép és nemes gondolat, aminek a valóraváltásáért hála és elismerés illeti meg a város fáradhatatlanul agilis polgármesterét. A fényűző szándékok érvényesítését azonban jobb időkre kellett volna hagyni. Mert amíg annyi iskolásgyereknek nincsen se könyve, se kabátja; amíg annyi szegény családnak nincsen embert megiijető lakása és nincsen rongyos csizmája sem : addig a városoknak is le kellene mondaniok a fényes lakcsizmáról. Segíteni mindenek előtt azon kell, amiben legnagyobb a hiány. Ahol tehát a szegények részére nincsen elég gunyhó sem, ott nem palotákra, nem oly lakásokra van szükség, amelyeknek magas bére a szegénység kicsúfolójává lesz. A kölcsön (Pápán 170 ezer dollár, vagyis 12 milliárd, 61 millió, 800 ezer K) és horribilis kamatai nagy megterhelést jelentenek a városokra nézve, aminek elbírására csak a közjólét nyújthat kellő biztosítékot. A közjólét első feltétele pedig mindenek előtt az, hogy egészséges lakásuk legyen azoknak, akik dolgoznak és adót fizetnek. Ezekre gondölni kell, mert különben beáll az az állapot, amelyre nézve azt szokták mondani, hogy „fenn az ernyő, nincsen kas". Deme Károly.