Pápa és Vidéke, 22. évfolyam 1-52. sz. (1925)

1925-08-30 / 35. szám

BlSSizetésI árak: negyedévre 24.030 ker., POLITIKAI HETILAP. Szerkesztőség és kiadóhivatal i Fő-utca 12. egy hónapra 8000 kér. „ , , Telefonszám s 151. S a y a s szára éra d^rsbonk&nt 2000 ker, RtegjeseJSíR miltdlen vasarstagl. Hirdetések milliméteres díjszabás szerint Hivatalos vizsgálat a nagyszakácsi jelenések tárgyában. Két hónap óta az a hír kelt szárnyra a somogymegyei Nagy­szakácsi községből, hogy ott a Boldogságos Szűz Mária ismé­telten megjelent volna. Ez a hír a magyar sajtó útján bejárta nemcsak a szűkebb körű vidé­ket, hanem az egész országot, Az országos sajtó a jelenések ügyével riportszerüen foglalkozva s nem ellenőrzött fantasztikus hirek közlésével nagyrészt hozzá­járult ahhoz, hogy az úgyneve­zett jelenések ideje óta immár két hónapja folyton növekvő számmal keresik fel az emberek Nagyszakácsi községet. E nagy tömegeknek érkezése és a jele­nések terjesztett hírei felhívták mind az egyházi, mind a világi hatóságok figyelmét, miért is a veszprémi püspök úr, mint illetékes egyházfő, f. évi 2769. sz. alatt kelt intézkedésével az alulírott egyháziakból és vilá­giakból álló bizottságra ruházta az állítólagos jelenések ügyé­nek megvizsgálását. A bizottság f. évi aug. hó 22-én kiszállt Nagyszakácsiba és a helyszíni szemle megejtése, valamint a kihallgatott tanuk vallomása alapján a következő­ket állapította meg : l. A nagyszakácsi, úgyneve­zett csodálatos jelenségek kizár­nak minden természetfeletti jel­leget Az állítólagos csodák hire kivétel nélkül hazugságon, vagy csaláson alapszik, amit maguk a fanatikus vezetők is beismer­tek. A községi biró nem némult meg, siketnémák nem gyógyul­tak meg, az állítólagos sánta közönséges csaló volt, az akácfa pedig már junius 2l-ike előtt száradóban volt. A kihallgatott tanuk által vallott látomások Szűz Máriáról, Jézusról, szen­vedésének történetéről, a szent családról, az oltári szentségről, Szent Józsefről, stb. egészen egyéniek, feltűnően tarka vál­tozatúak, ötletszerüek, formailag méltatlanok a legszentebb sze­mélyekhez, sőt a kegyeletes ér­zést élénken sértik. A látomá­sok szokatlanul gyakoriak s ugyanazoknál is túl változato­sak, az úgynevezett „látók" tel­jesen érdemetlenek, sőt igen sokan határozottan méltatlanok ily látomásokhoz. A látomások folyamán a látókban többnyire egyházellenes érzület fejlődik ki, látomásaikhoz minden józan be­látást kizáró módon csökönyö­sen ragaszkodnak és állítólagos észleléseiket az illetékes egyházi körök elbírálása alól féltékenyen kivonják; minden köteles alá­zatosság hijján kérkednek és a látomásokat feltűnően hajhász­szák, A tömeges látogatók lá­tomásaik folytán vallási köteles­ségeiket mindjobban elhanya­golják. A megjelenésekkel kap­csolatban nap-nap után súlyos erkölcsellenes üzelmek léptek fel. Mind e megállapított körül­! ményekből folyik, hogy e láto­másokban nem az isteni kegye­lem megnyilvánulásai vannak, hanem az emberi képzelődés­nek vagy sajnálatos káprázatai, vagy kiszámított csalás. 2. Ily káprázatok előidézé­sére kiválóan alkalmasak a sá­tor scénikus berendezése, az ottani szűk helyre szorított em­berek zsúfoltsága, a látóérzékek mesterséges fárasztása hosszabb időn át, a napba, holdba né­zetés, hiányos étkezés, nyári hőség, a hosszú úttól való ki­merültség, a várakozástól fel­csigázott idegek, az ájulások utánzási vágya, feltűnésre való törekvés, az ájultak legtöbbjé­nek korábbi szervi hajlamos­sága s a náluk orvosilag meg­állapított idegbajok. Mindezek a körülmények természetszerűen jobbára hisztériás nőknél vált­ják ki a nagyszakácsi jelensé­gek szokatlan, beteges tüneteit. 3. Mindezek alapján a bizott­ság kötelességszerűen felhívja a katholikus közönséget, hogy a nagyszakácsi jelenségeknek hitelt ne adjon, azok hírét ne terjessze és a jelenések helyét ne látogassa. Kaposvár, 1925 aug. 24. Dr. Hoss József apátplébános, a bizottság elnöke. Dr. Császik István Dr. Siposs György Dr. Vegele Lajos Dr. Stephaits Pál bizottsági tagok. Szabad-e a tisztviselőknek politizálni 7 Az elmúlt liberális rendszer külö­nös szigorral tiltotta a tisztviselők­nek, hogy a politikába avatkozzanak. Választások alkalmával azonbaíi a felettes tisztviselőktől elváiíák, hogy alantasaikat a kormány támogatá­sára szavaztassák íe s azt a tiszt­; viselőt, aki szavazás alkalmával nem a kormány jelöltjére szavazott, na­gyon sokszor áthelyezéssel figyel­meztették a kormány iránt lojálisabb magatartására. A vármegyei tiszt­viselők közű! azok, akiknek háta mögött tekintélyes párt állott, nyu­godtan politizálhattak s csak azok húzták a rövidebbet, akik erős párt­támogatás hiányában kezdték a poli­tizálást. Ez a rendszer bevált addig, amig nagyobb zökkenők nem jöttek. Az egyszersmindínkori kormányokkal szembeni támogató magatartás azon­ban annyira kifejlődött, hogy mi­dőn a Károlyi uralom alkotmány ellensége, pláne a kommunizmus jött, a tisztviselői kar nagy része nem lévén önálló politikai akcióra, sőt elszántságra nevelve, kénytelen volt az erő előtt meghajolni. Még a szabotálásra sem volt képes, miként ezt az orosz intelligencia tette a bolseviki uralommal szemben. Eny­hítő körülményül csak ez tekintendő, hogy kenyérkérdés is döntő szere­pet játszott itt. Valóban a liberális világnézet és irányzat a maga élettelenségével nem nyújtott elegendő táperőt nagyobb erkölcsi ellenállás kifejtésére. A jogon és keresztény erkölcsön alapuló nem­zeti állam helyett a liberálizmus csak a jogállam gondolatát fejlesztette, eszébe nehezen jutott, hogy az ijesztő szociális ellentéteken gyökérigható, erkölcsi elvekből táplálkozó refor­mokkal segítsen. Élt tovább a süp­pedő hínár felett. A pusztító tavaszi vihar — mely úgy megrázott bennünket, hogy majd a lelkünket rázta ki — egy haszon­nal járt. Visszaadott saját magunk­nak. Már-már szégyenkezve vallott politikai elveket tett uralkodókká. Feltámasztotta a keresztény — nem­zeti — szociális politikát. Szabad-e tehát a politizálás? Az állami rend legeminensebb ér­deke, hogy a katonaság és a birói kar teljesen távol tartsa magát a politikától. Ez az állami lét és köz­biztonság első kívánalmainak egyike. A tisztviselői kar többi részétől azonban nincs joga senkinek elvi­tatni az önálló politikai gondolkozás nyilvánításának jogát. A tisztviselői kar csupa intelligens, tanúit főből áll. Ez szenvedi ma keresztül a nem­zet minden mártiriumát. A tulajdo­nát képező önálló világnézettel együtt kell járni a politikai célkitűzésnek. Nem intelligens ember az, aki rava­szul hajtogatta: nincsenek politikai elveim. Kell lenni, különösen ma­gyar embernek. Nem tarthatunk azokkal, akik állandóan észrevéte­lezik, hogy a magyar sokat politi­zál. Tévedéf. Aki politizál, az csak szociális érzékéről tesz tanúságot, arról, hogy foglalkozik a köz, a tár­| sadalom, a nemzet ügyeivel. Ez csak a magyar faj áüamalkotására haj­landó készségét jelenti. Nem a politizálást kell leszoríta­nunk, hanem a politizálás mellett a célok felé kell dolgoznunk, tervein­ket következetesen, elszántan végre kell hajtanunk. A politika még teória, a parlamenten és a társadalmon for­dul meg a végrehajtás. Különösen az intelligencián. Tanuljunk az oláh intelligenciától. Az a maga szempontjából sovénebb volt, mint a magyar intelligencia, a maga szempontjából ez közelebb tu­dott taktikával, érdekből férkőzni népéhez, tettekkel is politizál s a külföld előtt ts jobban játszotta ra­vasz szerepét. Tehát igenis a magyar állam és a magyar vármegyék, községek min­den egyes tisztviselője folytasson keresztény nemzeti és szociális poli ­tikát. Ez nemcsak szabadságában áll, hanem kötelessége is. A keresz­tény nemzeti szociális politika egye­temes, mely felöleli a társadalom minden osztályát, mely a szellemi arisztokráciára óhajtja helyezni a

Next

/
Oldalképek
Tartalom