Pápa és Vidéke, 22. évfolyam 1-52. sz. (1925)
1925-01-18 / 3. szám
Csermák minta után fest és vegyileg tisztit. Kifakult ruhákat legjutányosabban átfest. Románia több magyarlakta területet kapott, mint amennyi megillette. A ^győztesek" az úgy nevezett szövetségközi pénzügyi értekezleten marakodnak, hogy melyik mennyi koncot kapjon a Németországtól fizetendő hadisarcból. Hogy Románia szemét kevesebbel dughassák ki, javaslatukban megkockáztatják azt a kijelentést, hogy Románia úgyis lú'ontúl sokat orzott el Magyarországtól. Elégedjék meg azzal. Románia természetesen iparkodni fog, hogy ez a megállapítás hivatalosan napfényt ne lásson, mert már is lépéseket tett, hogy a javaslatból ezt a részt töröljék, de nekünk, akiket oly kegyetlenül és igazságtalanul megcsonkítottak s a Millerand féle levéllel becsaptak, keserű elégtétel ez a megállapítás s buzdítás, hogy törekedjünk, dolgozzunk, hogy ez felpuffadt béka, minél előbb szétpukkadjon. Árverés a rendőrségen. A pápai rendőrkapítányi hivatal közzé teszi, hogy folyó hó 26-án d. e. 11 órakor, hivatalos helyiségében több talált tárgy, melyek között igen értékes darabok is vannak, kerül elaadásra. Földrengés. Törökországban a möit héten hatalmas földrengés volt az Ardahon és Ardak kerületben. A földrengésnek 200 halottja van. A Pápai Hitelbank tökeemelése. A Pápai Hitelbank, ez a ki tünően vezetett pénzintézet, mely az wóbbi időben egyre nagyobb tért foglal el városunk közgazdasági éle tének lebonyolításában, szükségét látta annak, hogy a korona stabilizálódása folytán határozott kereteket nyert nagyobb arányú hiteligények zavartalan lebonyolithatása érdekében alaptőkéjét felemelje. Ebből a célból e hó 14 én délután közgyűlést tartott, amelynek egyedüli tárgya a tőkeemelés és az ezzel kap csolatban szükségessé vált alapsza bály módosítás volt. A közgyűlést vezető dr. Antal Géza dunán últ református püspök, intézeti elnök megnyitó beszédében ismertette azokat az okokat, amelyek a tőkeemelést feltétlenül szükségessé tették, a felsorolt érdekes számadatok közül csak a következőket közöljük: az intézel váhótáfcája 1923 dec. 31.-én volt 302 millió korona, 1924 dec 31.-én ezzel szemben 5090 millió korona, a betétállomány ugyanezen kát időpontban 164 millió korona, illetve 2400 millió korona, az intézet összforgalma 1923. évben 23 milliárd 70 millió korona, 1924 ben pedig 140 milliárd és 65 millió korona. Míg tehát a korona 1923 december végétől 1924 december végéig csak értékének egynegyedére csökkent, addig az intézet forgalma 7—17-szeres emelkedést mutat, ami arra vall, hogy az intézeti ügyforgalom nemcsak a koronaromlas következtében, de az egészséges fejlődés folytán is lényegesen felülmúlta a korábbi év forgalmát. Mindezen adatokból is kézzelfoghatóan bizonyos, hogy az intézet a nagyobb forgalom támasz totta követelményeknek csak akkor tud eleget tenni, ha a saját tőkéit megfelelő arányban növeli. A köz gyűlés az elnöki javaslat folytán ki mondotta az alaptőkének 200000 000 K ra, a tartalék tőkéknek 520,000.000 koronára való felemelést, miáhai az intézet saját tőkéi 720 000 000 ko rónára emelkedtek. A tőkeemelés részleteit a lapunk más helyén kö zölt hirdetmény tartalmaiba. A Pápai Kaszinó 1925 január 17 én este fél 9 órakor saját helyi ségében estélyt rendez gazdag műsorral. A mezőgazdasági kamarai illetéknek szabályozásáról a hivata los lap pénzügyminiszteri rendeletet közöl, amely szerint a mezőgazdasági kamarai illeték cimén fizetendő évi hozzájárulás összegét 1925 jan. 1-től kezdődően az aranykoronában megállapított állami földadó 2 százalékos összegében állapítja meg. A tífusz. Eddig összesen 13 tífuszos megbetegedés történt a város területén. Ezek nagy része a kü !ső területre esik, csak két megbetegedés esik a városra. Ramélhető, hogy a foganatosított intézkedések elejét ve szik a baj továbbterjedésének. A Ker. Alkalmazott Kereskedők Orsz. Szövetségének pápai csoportja hétfőn este tartott tagértekezletén foglalkozott a vasárnapi munkaszünet kérdésével, mely meg oldatlan problémaként nehezül az ipari és kereskedelmi alkalmazottakra. Az értekezleten Szalay Lajos ker.szoc. párttitkár szóvátette az utóbbi időben Pápán divattá lett antiszociális és általános keresztény szempontból is kifogásolható jelenségeket, hogy az évekkel előbb meghonosított vasárnapi munkaszünetet az üzleti érdek kezdi mindinkább háttérbe szorítani. Sijnos, hogy a kereszténynek mondott Magyarországon a kereszténység ünnepei egyszerűen csak pirosbeíüs dátumot jelentenek, aminek a megtartása nem kötelező. Nem így a zsidóság. Ők ezen a téren követésre méltó példával járnak elől, s őket nem kell a törvény szigorával kötelezni arra, hogy a szombatot megtartsák. C>ak mi keresztények tesszük túl magunkat a valláserkölcsi törvényeken, mely azt mondja: vasár és ünnepnapokat szentelj. Az Üzletek vasár napi nyitvatarüsa nem jár akkora haszonnal, mint amekkora erkölcsi kárt okoz ez a munkások, alkalma zottak és tanoncok lelki világában, akiket ily módon elvonnak a temp lomtól, mig végre a teljes hitközöny lesz felettük úrrá s lesz belőlük elsőrendű szociáldemokrata. Ezért a Ker. Alkalmazott Kereskedők Szövetsége elhatározta, hogy a teljes vasárnapi munkaszünet visszaállítása érdeké ben akciót kezd és ennek támogatását a főnökök részéről elsősorban is a Ker. ,Hangya" szövetkezetektől remélik. Hisszük, hogy a ker. alkalmazott kereskedők által felvett kérdés Pápa város keresztény társadalmának rokonszenvével fog találkozni. A pápai ker.-szoc. párt felhívja a keresztény iparosok figyelmét a szakszervezetének munkaközvetítésére. Szívesen közvetítünk jó családból való tanoncokat is, bármiféle szakmában. A Pápai Szappangyár és Vegyipari Részvénytársaság felhívja részvényeseit, hogy a legutóbbi tőkeemelésnél jegyzett részvényeket a vállalat irodahelyiségében Vak-Bottyánutca 2. sz. folyó hó 20 tói február hó 10 ig vegyék át, a birtokukban levő pénztári elismervény ellenében. Munkaközvetítés. A ker.-szoc. szakszervezetek munkaközvetítő iro dája inján elhelyezést nyerhetnek képzett szövőmunkások, asztalosok és kovácssegédek. Állást keres egy kocsis és egy mindenes. — Jelentkezni lehet a ker.-szoc. pártirodában Pápán. Fő tér 2. A pápai cigányzenészek szakszervezete f. hó 22 én d. u. 3 órakor a szokott helyen tagértekezletet tart, melyre a tagokat ez úton hivja meg az elnökség. Körvadászat. Hangosak a mezők a puskaropogástól. Múlt héten Ihásziban ejtették meg a vadászok nagy manőverét, melyet azonban kissé megzavart a viharos idő, úgy hogy a szél vitte a sőréiét és a remélt 250 nyúl heiyett csak 180 fedte a „csatateret". Darabja 80 ezer koronájával kelt el s a boldog bécsiek asztalát fogja boldogítani. Baleset. Fehér Mihály munkás a Perutz féle szövőgyárban a keményítőshez használt alantinnal véletlenül leforrázta magát. Sebesülése nem sú'yos. Állami anyakönyvi kivonat. Születtek: Jan, 9. Kopács József vasúti pályamunkás és neje Kacsák Mária, leánya : Irén, rk. Jan 12 Koch Károly kőmives és neje Obertlik Anna, leánya: Anna, rk. — Hampel Gyula géplakatos és neje Turi Vlária, leánya: Gizella, ref — Horváth János kanász és neje Fejlinger Anna, fia; Ferenc, rk. — Fazekas vtária cseléd, fia : István, rk. Jan 13. Józsa István géplakafos és neje Haszlinger Mária, leánya : Ibolya, rk. Jan. 14 Maitz József cipőfelsőrész készítő és neje Zseli Ilona, fia: Zoltán, rk. Meghallak : Jan. 9. Goldberger Bessi városi szegény, izr., 73 éves, eUggulás. Jan. 10. Kovács Mihályné Balázs Mária, n-'pszámosnő, rk., 64 éves, érelmeszesedés, — Zsuppán János, rk., 13 napos, veleszületett gyengeség Jan 11. Özv. Peizler Ferencné Hardi Mária napszámosnő, rk., 62 éves, üszök. Jan. 12 Özv. Hamrich Ferencné Szabados Irén, csendőrőrmester özvegye, rk., 58 éves, agyvérzés jan. 14. Biró, Gyula, ref., 3 hónapos, bélhurut. Jan. 15 Özv. Leiner Ignácné Vaspék Anna, kötélgyártó özvegye, rk,, 71 éves, tüdőtágulat. Há - asságot k&töttek x Jan. 10 Szabó Ferenc kőfaragó, unitárius és Böröcz M irgit, rk. — Balassa Gyula sertéskeieskedő, ref. és Csillag Rozália, rk. Pelelős 8zer*e%z,tö: Boksay Endre. Lapsulajdonofi és kiadó a pápai Kath <6í. Ny. a Ker. Nemzeti Nyomda R.-t. Pápa Árverési hirdetmény. Alulírott Szűcs község elöljáróság! közhírré teszi, hogy a község tulaj donát képező vadászat 1925. évi január hó 24-én dél el öt fél 10 órakor a legtöbbet ígérőnél egymásután kővetkező hat évre bérbe adatik. Árverési feltételek a szűcsi kör jegyzői irodában megtekinthetők. S^ücs, 1925 január 12 én. Községi elöljáróság, árverési hirdetmény. Alulírott Béb község elöljáróság? közhírré teszi, hogy a község tulajdonát képező vadászat 1925 évi január hó 21 én délelőtl fél 10 órakor a legtöbbet Ígérőnek egymásután következő hat évre bérbe adatik. Árverési feltételek a szűcsi körjegyzői irodában megtekinthetők. Szűcs, 1925 januir 12 én Község' elöljáróság árverési hirdetmény. Alulírott Fenyőfő község elöljárósága közhírré teszi, hogy a község tulajdonát képező vadászat 1925 évi január hó 22-én délelőtl fél 10 órakor a legtöbbet Ígérőnek egymásután következő hat évre bérbe adatik. Árverési feltételek a szűcsi körjegyzői irodában meg!udhatók. Szűcs, 1925 január 12-én. Községi elöljáróság. R0SENBERGER HUGÓ mechanikus, villanyszerelő, gép- és mérlegjavító műhely és raktár Pápa, Korvin-utca 4. sz. Telefon: 35. szám. Felhívom a közönség becses figyelmét a nálam állandóan raktáron levő mindenféle rendszerű varrógépekre, melyeket kedvezd részletfizetésre Is adok. Állandóan raktáron Tannak Central Bobbin fedeles, Central Eobbin sülyesztös, 2, 4 és 5 fiókos egy és két olda'u csapóasztallal, golyós csapágyon futó varrógépek. Úgyszintén raktáron vannak az öszszes Ipari célokra szolgáló varrógépek, cilinder, simatüző, balkaru varrógépek bőripari munkákra és Central Bobbin rendszerű nagy, gyorsvarró szabó-varrógépek, könyökszálemelővel, 2400 öltés percenként, külső nagy lendkerékkel és asztalra erősített orsózóval, szabóipari célokra. Úgy a női varrógépek, mint az ipari varrógépek a legnagyobb igénybevételnek megfelelően készülnek és értük teljes szavatosságot vállalok. Géphimzéstanítás ingyen ! Az összes rendszerű varrógépekhez tűk, géprészek, csontolaj raktáron. — Szakszerűen berendezett mechanikai műhelyemben az összes rendszerű varrógépeket legprecízebben javítom jótállással U_