Pápa és Vidéke, 21. évfolyam 1-52. sz. (1924)

1924-05-18 / 20. szám

Valami Kantról. A legismertebb nevű és legnagyobb hatású újkori német bölcselők egyike Kant Immánuel, akiről születésének kétszázados fordulóján épen ezekben a napokban emlékeznek meg Európaszerte. Ez az újkori szellemi életet, különöaen a németekét, majdnem minden viszonylatában átható bölcselő, akinek rendszere legtalálóbban kriticizmus néven nyert helyet a bölcselet történetében, ha ismeretelméletének szövevényes gondolataival annyira nem is, erkölcsös személyiség-ideáljának megvalósítóival: a pflichtmensch-ekkel, erkölcsi auíonomizmusával ott szerepel ma is a napi kérdések tábláján, ott szerepel á viíágnéseti harcok zajában. Ebből az alkalomból és okból tehát ennek a rendkívül éles elmével dolgozó bölcselőnek, akiről igen sokan beszélnek, de akinek műveit oly kevesen olvassák, gondolatépületével kapcsolatban bölcseleti és világnézeti szempontból akarunk egynéhány ismertető megjegyzést tenni. Az igaz ismeretek eredetének kérdésére a gondolkodás történetében adott két szélsőséges álláspont felelete : a racionalizmusé, mely minden igaz ismeret forrásának az észszerű gondolkodást és az empirizmusé, mely a tapasztalást tekinti, Kant kriticizmusában összeegyeztető felfogást nyer, amennyiben mind a tapasztalást, mind a gondolkodást az ismeret szükséges tényezőjének mutatja ki. Kant is fölveti azt az ismeretelméleti problémát, hogy mit tudhatunk meg a valóságról, nevezetesen az érzékfőlőtti dolgok valóságáról s ezek között azokról, amelyekhez az emberiség legnagyobb érdeki fűződnek (Isten léte, a lélek halhatatlansága, az akarat szabadsága stb.) és feleletet ad erre „A tiszta ész bírálata" és „A gyakorlati ész bírálata" című két fő mivében. A dolgok valóságát Kant szerint nem ismerhetjük meg, hanem csak a jelenségeiket, minthogy mi mindent saját felfogóképességünk szubjektív formái szerint fogunk fel és alákítunk át; saját szellemünk a maga f<tfmáit mintegy ráönti a dolgokra, féyolt von közénk és a dolgok mivolta közé s így nem ismerjük meg a dolgokat önmagukban, amint vannak, hanem csak amint tudatunkban ennek veleszületett ismeretformái sze rint megjelennek. — A valóságot illető minden megismerésünk ugyanis — hogy egy kissé kimagyarázzuk magunkat — Kant felfogásában két tényező közremíködéséből ered: az ismeret anyagát tevő a posteriori (tapasztalati) és az ismeret alakját adó a priori (tapasztalástól független) tényezőből. Ebben a racionalizmus, amabban az empirizmus jut szóhoz. Az ismeretnek az anyaga magukból a magánvaló dolgokból (Ding an sich) ered, az utóbbi összetevő, az apriorikus pedig az ismerő szellemből. Az ismeret ezen a priori formája aztán, mely a tapasztalás anyagával együtt teszi a reális ismerést, ismét kétféle: a szemlélet a priori formái a tér és az idő, az értelem a priori formái pedig a kategóriák (oksági kapcsolatok, egység, sokáság, szükségesség stb.) Ha ezen ismeretformákat egymásra alkalmazzuk, megkapjuk a tiszta ismerést, melyet a formális tudományok (pl. logika) alkotnak, ha pedig a magánvaló dolgokra létrejönnek a tapasztalásbeli ismeretek, melyek a jelenségekre vonatkoznak és a reális tudományok ismeretanyagát nyújtják. Mivel a reális létezőkkel, tehát a magánvaló dolgokkal csupán a tapasztaláson keresztül ismerkedünk meg, itt azonban szükségképen együtt van az alak (a priori) és az anyag (a posteriori), azért a magánvaló dolgot sem a tiszta, sem a tapasztalati ismerés nem foghatja meg, úgy amint az tapasztalásunk nélkül és tapasztalásunk előtt létezik. Mivel továbbá az ismeretnek két nélkülözhetetlen tényezője van: az alak és az anyag, az ismeret érvényességi köre is az lesz, ahol ez a két elem együtt van. Másszóval az igazi ismeret csak a tapasztalás világára vonatkozik, csak jelenségeket ismerünk fel, mindén, ami meghaladja a tapasztelás körét, nem lehet ismeret tárgya; az érzékfeletti dolgokról egyáltalán nem tudhatunk meg semmit. A magánvalók a hitnek a tárgyai, mert kívül esnek mind az ismeret anyagán, mind az alakján. így Istenről sem tudhatunk meg semmit, mert nem „jelenik meg" előttünk, nem lehet felismerni, mert nem tartozik a „jelenségek világába". Hogy tehát milyen a külső világ magában véve, a tértől és időtől függetlenül, sohasem tudhatjuk meg, minthogy minden érzetanyagunk a a velünk születettt szemléletformákban (tér és idő) jelenik meg, amelyekből ki nem bújhatunk, de aztán még jobban megváltoztatja a világról való képünket az értelem, mikor a szemlélet tárgyát még külön, az értelmünk szerkezetével adott kapkapcsoló formák: a kategóriák szerint módosítva tárja elénk. Eszerint a tudat teremti meg ismeretformáinak hozzáadásával a rendezett, ösz szefüggő világot; nem elménk alkalmazkodik a tárgyakhoz, hanem megfordítva, a tárgyak alkalmazkodnak saját felfogóképességünk szubjektív formáihoz: „Az értelem a törvényeit nem a természetből veszi, hanem ő szabja meg a természet számára a törvényeket*. így „A tiszta ész bírálata" szerint az elme a valóság megismerésére szubjektív szemléleti formái és kategóriái miatt alkalmatlan, az érzékfölötti dolgokra vonatkozóan pedig seramiféle bizonyosságot nem szerezhet. Nem bocsátkozhatunk most ezek után annak a hosszas részletezésébe, hogy a kiterjedés, nagyság, alak, időtartam, szóval a tér- és időbeli mozzanatok épógy objektív ingerekre vezethetők vissza, amint az észkategóriák al kalmazásának is megvan az elménktől függetlenül létező dolgok adott viszonyaiban a tárgyi kényszerítő alapja, csupáncsak fontossága miatt a kategóriák közül az ©kságí kapcsolatok trancendentíájára, tudat-kívüli valóságára akarunk reflektálni. A lelki élet világában a legbiztosabb kritérium, saját állandó átélésünk tanúskodik az okság valóságáról, hogy gondolatainkat és elhatározásainkat csakugyan a mi gondolkozó és akaró tevékenységünk hozza létre. A természet világát illetőleg pedig kénytelenek vagyunk a természeti dolgok erőhatásaihoz igazodni: védekeznük kell hideg, tűzvész, elszabadult ló ellen; sokszor viszont a természet igazodik hozzánk, pl. mikor orvosságaink gyógyítják betegségeinket; ismereteinket is kénytelenek vagyunk a jobban megismert természet követelései szerint kiigazítani és ráadásul még maga Kant is, akarata ellenére, elismeri az oksági kapcsolatoknak elménktől független létezését, amikor egyfelől az okság elvét velünkszületett formának tartja, másfelől ugyanakkor azt tartja a valóságról, hogy nem tudjuk ugyan, hogy milyen, de azt biztosan tudjuk, hogy létezik, mert különben nem volna érzeteinknek oka, tehát az okság kategóriájának a magában vett valóság is alá van vetve. Csak az oksági kapcsolatok elménktől független létezésének valósága mellett, ide véve ezen kapcsolatok szükségképességét is, melyet más indokolással ugyan Kant és iskolája is elfogad, használható az okság elve a létbizonyításra, csak így lehet lelke az Isten bizonyításnak is. E nélkül az Isten létezésének nagy valósága kiszorulna a tudás és értelmi bizonyosság területéről, legföljebb kedély- és érzelembeli hit tárgyát tehetné, s a megnyugvást kereső ember épen a legfontosabb életkérdésben volna kételkedésnek és tétovázásnak kitéve. 1 Végső elemzésben mindezek után az ismeretelmélet alapkérdésének: van-e a tudatunktól független realitás és észkategóriáink által megismerhetjük-e azt, a fenomenalizmussal szemben a legjózanabb megöl dása a mérsékelt vagy kritikai realizmusé, melyet az illető bölcselők az ismeretelméleti módszer követelései szerint igazolni is tudnak s amely nem tartja a magában való valóságot meghatározhatatlannak, ellenkezőleg a valóságra vonatkozó tudományok legszebb eszményének a magában való realitás, a „Ding an sich" egyre teljesebb és helyesebb megismerését tekinti. — De melyek ezután Kant ethikai alapelvei, mit kell tartanunk erkölcsi autonomizmusáról ? (Folyt, köv.) —r —sí. A Pápa-csóti Espereskerület Tanító-Köre junius 4-én d. e. 9 órakor tartja tavaszi közgyűlését Pápán a főtéri elemi iskolában. Tárgysorozat: 1. Elnöki megnyitó. 2. A kör ketté választásának tárgyalása. 3. Tisztújítás. 4. Felolvasást tart: Dreisziger József tapolcafői kántortanító. 5. Pénztárnokok jelentése. 6. 1 órakor közös ebéd a Kath. Kör kerthelyiségében. Munkásgyttlések Pápán. A ker.-szoc. munkásság áz aranyparitásos munkabérek bevezetését sürgeti. Az elmúlt vasárnap és hétfőn lefolyt keresztényszociálista gyűlések fényes tanújelét szolgáltatták annak, hogy Pápa város munkásságának lelkében a ker.-szoc. gondolat mélyen gyökeredzik. Erről tanúskodtak a vasárnapi és hétfői gyűlések, hogy a kis mustármagé melyet két évtizeddel ezelőtt Pápán elültettek, sudárba szökkenő fává terebélyesedett és ha a vihar egy"

egy ágat le is tört a koronáról, az eszmének hatóereje és megdönthetetlen igazsága csakhamar új, életerős ágat hajtott. Nemcsak Pápán, hanem szerte az országban, a megszállott területeken és külföldön is, ahol a szociáldemokrácia csak rombolni tudott, a keresztényszociálizmus diadalmasan előre tör. A magyar munkásság is tudja, érzi és tapasztalja, hogy a dolgozók érdekeit egyenesen és becsületesen csak a ker.szoc. szakszervezetek védik a tőke kizsákmányoló hatalmával szemben. A lelkek rezgésén és a munkásanyák szemében felgyülemlett könynyek csillogásán keresztül szűrődött le ezen igazság, mikor a hétfői gyűlésen 700—800 munkás megértése és becsülése rögződött a keresztényszociálizmus kristálytiszta zászlajához. A dohánygyár munkássága hétfőn d. u. 4 órakor tartotta impozáns taggyűlését, melyen Székely János v. államtitkár, a Ker.-szoc. Szakszervezetek Országos Szövetségének elnöke mondott nagyhatású beszédet. Ismertette a munkásság sivár helyzetét és azon törekvéseket, melyek a keresztényszociálista szakszervezetek a dolgozÓK érdekében követelnek. Példaképül állította oda a dolgozó munkásanyák héroszi küzdelmét, kik nyomorúságos éhbérből gyermekeket nevelnek, családot gondoznak és az élet súlyos terhei alatt össze- a roskadnak. Majd a bérrendezésről szólva, kijelentette, hogy a ker.-szoc. munkásság követeli az indexszerinti bérfizetés bevezetését, hogy a munkásság emberhez illően tudjon élni és a reákényszerített közterheket el tudja viselni. Nagy hatást keltő beszéde után Szalay Lajos kerületi titkár lelkes szavak kíséretében a gyűlést berekesztette. A textilmunkások este 6 órakor a vasúti vendéglő nagytermében látogatott gyűlésen foglalkoztak a munkásság gazdasági helyzetével, mely mostohább bármely más munkásságénál. Szalay Lajos titkár meggyőző érvekkel bizonyította, hogy a munkásság szétszórtsága nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a gyáriparosok, kik tudvatevőleg hatalmas véd- és dacszövetséget alkotnak, a méltányos és jogos kívánságaik elől ridegen elzárkóznak. A munkásság követeli az aranyparitásos munkabérek bevezetését és törvényes biztosítását annál is inkább, mivel az összes közszükségleti cikkek árai, de különösen