Pápa és Vidéke, 21. évfolyam 1-52. sz. (1924)

1924-02-10 / 6. szám

^yasztási Szövetkezet ai8flxetésl áraks negyedévre 5500 kor., egy. hónapra 2000 kor. Sgyes szám ara darabonként £00 kor. POLITIKAI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség: Llget-ucca 42. Kiadóhivatal: Ker. Nemzeti Nyomda. Hirdetések milliméteres díjszabás szerint. Mit várhatunk egyesületeinktől 1 A közgyűlések szezonjában vagyunk. Egyesületeink egymás után vizsgálják felül műit évi működésüket s rendezkednek be a következő évre. Ezekkel a közgyűlésekkel kapcsolatban volna néhány megjegyzésünk. A nyomasztó gazdasági viszonyok természetszerűen hozzák magukkal, hogy az egyesületi életben is ott ólálkodik az atra cura, a fönntartás, fejlesztés nehéz gondja. Ez a körülmény sok nemes, az egyesületek erkölcsi tőkéjét s annak kihatását fokozni hivatott és alkalmas tervnek, gondolatnak kerékkötője. Szomorú, hogy ezt a féket akkor üti rá az egyesületi életre a sors, amikor legégetőbb szükség volna arra, hogy egyesületeink erős erkölcsi hatást fejtsenek ki úgy az egyénre, mint a társadalomra. Ha figyelemmel kisérjíik a közgyűlési beszámolókat, azt látjuk, hogy a könyvtárosok mindenütt panaszkodnak, hogy a könyvtár gyarapítására nem jutott pénz, a meglévő könyvállomány kopik, pusztul. Pedig ha valaha fontos volt, hogy a körök olvasmányokkal lássák el a tagjaikat, akkor most fontos ez. A folyton emelkedő könyvárak, amelyekkel nem tart lépést a könyvfogyasztó publikum javadalmazása, egyre szűkíti a könyvvásárlók s így a könyvolvasók számát is. Fontos volna tehát, hogy legalább azon kör könyvtárából jussanak értékes olvasmányokhoz, amelynek tagjai. Meg kell minden körnek találni a módját, hogy könyvtárát fejlessze. Ha nemesítő, ismeretfejlesztő olvasmányokkal tudja a kör tagjait ellátni, nagyobb kulturmunkát végzett, mint ha akármilyen magas nivóju előadásokat rendez. De ennél a szükségletnél is sokkal fontosabb eg/ másik követelmény, amelyet minden magyar egyesülettel, alakulattal szemben föl kell állítani. Végtelenül szomorú, sivár kép tárul elénk, ha a magyar társadalom gondolkozásmódját, lelkivilágát vizsgáljuk. A közöny, az apathia fojtogatja a magyar lelket. Ki érzi, kinek a lelke sajog ma a nemzet sorsa miatt ? Földre-tepertségünk, megcsonkítottságunk tudata, érzése odaszorui az alkalmi líra, vezércikkek sorai, szónoklatok frázisai közé, de hány eleven hordozója, megérzője és szenvedője van ?! Hány magyar család ül ma esténkint szótlanul, lekonyult fejjel, a nemzet kegyetlen sorsán töprengve ? A feledés homálya egyre sürübb lesz, nemzeti érzésünk egyre jobban fakul, vértelenedik. Nyugodt lelkiismerettel járunk, hajhásszuk egyéni érdekeinket, mintha nem mi játszottuk volna el a nemzet jelenét s talán jövőjét is! A magyar 'hátán innen-onnan nyugodtan vághatják akár a Felföld vagy Erdély fáját. Ki tart itt lelkiismeretvizsgálatot, hogy hol és miben vétkeztünk, mivel törtük szét a magyar integritást, mivel lettünk a magyar történelem leghitványabb része ? Ez ellen a bűnös közöny ellen, amely nemcsak sorsunk jobbra-fordulásának reményét oltja ki, de teljes pusztúlással fenyeget, föl kell venni a harcot mindenkinek, akiben a hazafias érzésnek csak egy szikrája is pislog még. Ezt a munkát várom, követelem a magyar egyesületektől! S itt nemcsak ilyen irányú előadások tartására, rendezésére gondolok, hanem inkább arra, hogy az egyesületi termekben a társalgási témák között kapjon helyet a magyar sors, a magyar aggódás is. Beszéljünk szomorú, lealázó szegénységünkről, talán akkor jobban fogjuk érezni is! Komoly nemzeti érzéssel kell telíteni az egyesületi életet ezekben a sorsdöntő időkben ! Hogy fűtötték állandóan évtizedeken keresztül a cseh, szerb egyesületek tagjaikban a nemzeti, faji érzést! Hogy dolgoznak a végső elkeseredés elszántságával a német egyesületetek! Csak a magyar rónára fekszik rá a közöny egyre sűrűsödő őszi köde . . . Azaz, hogy folyik itt is megfeszített munka a szociáldemokrata szakszervezetekben ... Égjen, lobogjon, izzítson minden magyar egyesületben a komoly hazaszeretet tüze, hogy egészen ránk ne sötétedjék . . . Wilson az Egyesült Államok volt elnöke, az amerikai politikai trsdiciók első felrugója, a nagy ántánt-barát, a hírhedt, kijátszott 14 pont szerzője, Németország és Magyarország tönkretevésének egyik főoka, meghalt. Csak nyolc évig volt az elnöki székben, de ezalatt örökre beiría ne*Vét a világ örténciciube. Hogy hogyan? Az angolok és franciák azt mondják, mint az igazság bajnoka, aki kereszteshadjáratot hirdetett Amerikában a kisnépeket elnyomó, emberi jogokat felrúgó központi hatalmak ellen. Valóban, ha valaki, akkor az angolok és franciák hálásak lehetnek Wilson iránt, mert ha Wilson nem hisz az ántánt hazug jelszavainak, ha hadat nem izen az ántánt jelszavak alapján készült, ideálisnak látszó 14 pontja érdekében, ma az ántánt letiporva ott hever a központi hatalmak lába előtt. S amikor az amerikai erők visszaszorították a germán óriást s a magyar seregek a Wilsoni 14 pontba bi2va elszórták fegyvereiket, az ántánt hatalmak már fütyülve Wilsonra és összes pontjaira aláiratták a világtörténelem leggyalázotosabb, leggonoszabb békéjét. Most az arannyal, boszuval jőllakot franciák, angolok, olaszok, a felkapaszkodott balkániak elzarándokolnak a Wilson sirjához és vigyorgó, cinikus hálájuk koszorújával virágozzák fel. Mi csak messziről izenjük: Nyugodhatsz már, elérted, amii akartál. Millió, meg millió francia szurony őrködik, hogy fel ne támadjon a német militarizmus és a kis népek is szabadok, sőt minden szabad nekik. Feldúlhatták ezeréves hazánkat, elrabolhatták kétharmadát, rabságba hajtották millió meg millió magyar testvérünket, korbácsolták, kikergették véreinket, elvették földjüket, most meg elveszik nyelvüket, sőt még ráaadásul jóvátételt is követelnek tőlünk. Kell-e ennél több szabadság? Sőt — s talán nem veszed tőlünk zokon — kissé már meg is sokaltuk a szabadságukat, s valami olyasfélét gondolwnk, hogy ezentúl felrúgva minden ördögi, hamis prófétát, újra ököllel, a mindig véres, sokszor csorbult, de mindig diadalmas magyar karddal oktatjuk ki ezeket a Wilsom pontoktól megkótyasodott fejti, rajtunk rágódó piszkos bestiákat, hogy meddig is terjed a szabadság. A Kath. Kör közgyűlése. A mólt vasárnap tartotta a belvárosi Kath. Kör évi rendes közgyűlését, amelyen a tagok dacára a rossz időnek, igen szép számmal jelentek meg. Blazovich Jákó elnöki megnyitójában rámutatott azokra a fontos feladatokra, amelyek ma minden komoly egyesületre háramlanak. Sokat vesztettünk, — úgy mond — nagyon szegények vagyunk, kell iehát, hogy minden erőt kihasználjunk teljes reintegralódásunkra. Az egyesületeknek bőven van alkalmuk odahatni, hogy a magyar gondolatvilágban úrrá ne legyen a közöny, az apathia a nagy kérdéseket illetőleg. Mi erre igen hajlunk, pedig ez végzetes volna a magyar jövőt illetőleg. Majd ugyancsak Blazovich Jákó ismertette nagy vonásokban a kör múlt évi életét. Mint minden körnél, a Kath. Kör tevékenységének is jelentékeny részét lekötötte a súlyos anyagi viszonyokkal való harc. Hála a köri íagok áldozatkészségének s a kör anyagi ügyeit intéző tisztviselők nemes ügybuzgóságának, a kép, amelyet a közgyűlésnek ma bemutatunk a kör anyagi állapotát illetőleg, örvendetes. A jövőre is hangsúlyozottan kéri a tagokat, hogy ne