Pápa és Vidéke, 21. évfolyam 1-52. sz. (1924)
1924-11-09 / 45. szám
•EBftxetésI Arak: negyedévre 0000 kor., egy- POLITIKAI HETILAP. Szerkesztőség: ftf-utca 12. Kiadóhivatal hónapra 8000 kor. . , Fö-utca 12, szám. « g y m s sxftm éra darabonként 2000 kor. Megjelenik minden vasárnap. Hirdetések milliméteres díjszabás szerint Több gondosságot! Ez a tiszteletteljes kérő figyelmeztetés a hivatalos városnak szól, annak a hivatalos városnak, mely az alsóvárosi temetőben nyugvó hősök sírjainál az emlékünnepélyeket rendezni szokta. A hivatalos város az idén is átírt a plébánia hivatalnak, mint a pápai katholikus ügyek hivatalos intéző közegének, hogy november 2-án, halottak napja előtt való napnak délutánján 3 órakor az alsóvárosi temetőben a hősök sírjánál a felekezetek és katonaság bevonásával közös gyászünnepélyt rendez és kéri a plébánia hivatalt, hogy küldjön ki erre az időre, oda az ünnepélyre szónokot, aki a kath. polgárság nevében beszédet tartson. Erre a hivatalos átiratra, az átiratban megjelölt pontos időben, vasárnap délután 3 órára Zsigmond József káplán, a kath. polgárság szónoka, a hősők nagy keresztje alatt meg is jelent és ott állott fél 4 óráig. Állt és várt. Azonban az, aki öt odahívta, a hivatalos város, nem jelent meg ünnepelni, nem jelentek meg a felekezetek lelkészei sem, a katonaság sem, hanem igenis ott volt a városi polgárságnak ezrekre menő tömege, akik erre az időre az újságokból is nyert hiradás folytán ünnepelni összejöttek. Másnap, halottak napján délután 3 órakor a katonaság külön tartott gyászünnepélyt a hősök sirjainál. Ezen az ünnepélyen jelentek meg a protestáns felekezetek lelkészei is. M&r most, vagy tudott a város a katonaságnak külön ünnepelési szándékáról és ő maga is hozzájárult ahhoz és felfüggesztette a november 2-án délután 3 órára hirdetett ünnepély tartási elhatározását vagy nem ? Ha nem, ágy akkor miért nem jelent meg a hivatalos város az általa, november 2-án 3 órára hirdetett ünnepélyen? Vagy pedig ha tudott a katonaságnak külön szándékairól és ünnepélyterveiről és ezí elfogadta, s maga is hozzájárult ahhoz, hogy az egész hősök ünnepélye az idén a rendes szokástól eltérőleg, a katonaság akarata szerint 3-án délután 3 órakor tartassék meg, akkor miért nem értesítette erről az* elhatározásáról a plébániai hivatalt? A jövőben több gondosságot kérünk a várostól a hősök emlékünnepélyének megrendezését iüetőleg. Vigasztalására szolgálhat azonban az illetékeseknek, hogy ez a szépséghibás ünnepélyrendezés minden ilyen dolgot kellő körültekintéssel és pontossággal megrendezni tudó dr. Tenzlinger József polgármester távolléte idején történt. H. J. A hét eseményei. A politika hirei. A máit héten a nemzetgyűlés megkezdte a fővárosi javaslat részletes tárgyalását. — Erősen dolgozik a házszabály revíziós bizottság is a hamarosan tárgyalásra kerülő új házszabályokon. Ki leaz Nagyatádi utóda? Erisen izgatja a közönségei, hogy ki lesz Nagyatádi utódja a pártvezetőségben és a miniszterségben. A mi niszterelnök a kisgazda képviselőkre bízta, hogy válasszák meg vezérüket, akivel a kisgazdapárt követeléseiről tárgyalhasson. Jelentkező a pártvezér ségre, méginkább a miniszterségre akad, csak megegyezni tudjanak a kisgazdák. Jelenleg Mayer János személye áll előtérben. Felemelték a söradót. A pén ztigyminiszter elrendelte, hogy a belföldön termett, vagy külföldről behozott sör után a söradó és kincstári részesedés cimén ezután az eddigi 15 aranyfillér helyett 40 aranyfillért kell fizetni. El lehetünk rá kés2üive, hogy ezt a rendeletet követni fogja a sör árának emelése. Megszűnik a záróra. A belügy minisztériumban már hosszabb idő óta foglalkoznak a kávéházak, mulatóhelyek és nyilvános helyiségek zárórájának felfüggesztéséről, Az érdekelt vállalkozók ugyanis erélyes mozgalmat indítottak a záróra megszüntetése érdekében. Az amerikai elnökválasztás. A máit héten zajlott le szokatlan hevességgel az amerikai elnökválasztás. Az új elnök óriási többséggel Calvin Coolidge lelt, aki mint alelnök, Harding elnök halála óta, több mint egy éve vezeti az EgyesttltÁllimok flfytil Decemberben lesz a keresztényszociálisták orsz. kongreszszusa. A magyar keresztényszociálisták ezévi országos kongresszusát dec. 7—8-án tarják Budapesten. Hetedikén a szakszervezetek, 8 án pedig gz orsz. párt tartja kongresszusát. A párívezetöség felhívja az ország összes keresztényszociálista pártszervezeteit, hogy a szervezeti sza bályzatban előirt módon a kongreszszuson kiküldötteikkel képviseltessék magukat. Az angol választások. A háboiú és a forradalmak következtében beállott idegesség, nyugtalanság egész Európában megingatta a régi pártkereteket. Mindenfelé, még a győztes országokban is a drágaság, s a hosszú küzdelemben való elfáradás miatt a tömegszenvedélyt kihasznaló pártok törtek előre. A komoly, a közmondásosságig hidegvérű Angliában is a munkáspárt tört előre. A régi pártok nagyszerű taktikával rábízták a kormányzást, s sikerült is egy év alatt lejáratni a munkáskormányt annyira, hogy a mult heíi választásokon a konzervatív párt olyan fényes többséget szerzett amire már régen nem volt példa az angol parlamentárizmus történetében. Hogy az európai politikára lesz e hatása a konzervatív párt győzelmének, nem tudjuk, de Magyarországon bizonyosan kellemetlenül érintette azokat, akik az angol munkáspárthoz szoktak futkosni a magyar viszonyokról való árulkodásaikkal. Áradások. Európa nyugati országaiból katasztrófális áradásokat jelentenek. Németország nyugati részén, Belgiumban, Franciaország keleti részén a Rajna és Mosel áradása következtében egész városrészek kerültek viz alá. Különösen nagy a pusztítás Kölnben, Metzben, Charleroibta. Nagyatádi Szabó István meghalt. A XX század legérdekesebb magyarja hunyt el. november l-én Erdőcsokonyán Nagyatádi Szab6 Istvánban. Olyan tüneményes karriért futott meg, olyan fontos szerepet töltött be Magyarország sorsának intézésében, amilyenre hasonló társadalmi állású és képzettségű embernél példa nincs Magyarország történetében. Hogy alacsony sorsbói egyesek a múltban vitézségükkel, vagy tanulmányaikkal a legmagasabb polcra küzdötték fel magukat, az ország sorsát irányították, arra a magyarság sokat hánytorgatott arisztokratizmusa mellett is nem egy példa akad. De hogy minden különös képzettség nélkül, csupán a természetes rátermettséggel, s a helyzet-energiák felhasználásával valaki ilyen döntő tényező legyen, nálunk, sőt külföldön is páratlanul áll. S most ez a hatalmas ivelésü pálya váratlanul kettétört. Mindenszentek napján reggel még vadászatra készülődön, mikor váratlanul rosszullét fogta el. Agyvérzést kapott s néhány órai szenvedés után meghalt. Érdekes volt a néhány év óta annyit emlegetett, magasztalt és szidott földmives vezérnek a pályafutása, melynek magasraivelésébere esze és a körülmények egyenlő mértékben működtek közre. Tehetsége, falujából kiinduló tekintélye juttatta mandátumhoz 1908 ban. Hallatlant dolog volt az akkor, mikor nálunk az a fe'fogás járta, hogy képviselőségre csak földesurak és ügyvédek; valók. Bizonyos, hogy az ő 1908 as megválasztása nagy változást indított volna meg a politikában 1918 nélkül is. A kisgazda Öntudat kezdett növekedni, s egy az 1910-es választások bekövetkezendő választáson bizonyosan több kerületben jutottak volna mandátumhoz a kisgazdák, de hogy ekkora jelentőségre nem tettek volna szert 1918 és 1919 nélkül, az kétségtelen. A forradalom következtében beállott parlament nélküli állapot, kisgazdaszavazatok biztosítására irányuló törekvés juttatott helyet neki Károlyi kormányában* amelyet azonban 1919 márciusában otthagyott túlzásai miatt. A kommunizmus után parlament hijján, hogy minden társadalmi osztály képviselve legyen a kormányban, isméi miniszter lesz, s azóta rövid megszakítással miniszterkedett, három