Pápa és Vidéke, 21. évfolyam 1-52. sz. (1924)

1924-02-03 / 5. szám

iskolázottsággal szerzett fél- vagy egész műveltségnek, se a komolyabb értelemben vett tudománynak nem az a rendeltetése, hogy az anyagiasság rothadó elemei közé leső íyesszen, hanem, hogy azoktól megtisztítva felemeljen abba az erkölcsi atmoszférába, amelyben a közjónak is hasznos szolgálatokat tehetünk. Ebbe az atmoszférába azonban sem ámító jelszavakkal, sem Caesar- i elbizakodással vagy nyerész kedő spekulációval nem érhetünk fel. Ide csak a bölcs megfontolás és bűnös önzéstől meg nem fertőzött alkotó munka juttathatnak el. Kétségtelen, hogy a magyar nemzetnek a hibái mellett voltak ősi erényei is. Az ősi hibák kikerülésével vissza kell térítenünk azokhoz a mai társadalmat. Ebben pedig szellemi és anyagi téren egyaránt a közjót is előmozdító termelő munka megbecsülése legyen a kardinális elvünk. Mert ha az iparos csak egy tárggyal is többet készít; ha a föld mives csak egy fél hold földdel is többet munkál meg, vagy ha a községben csak egy viskóval is több épül, mint eddig: akkor már ez is értékes alkotást jelent a közjó meg alapozásának és az ország restaurációjának dicsőséges nagy művében, Meg kell tehát értetnünk mindenkivel, hogy a szállóigék hangoztatása még semmi; intencióiknak követése azonban minden, ami önmagunknak és az országnak javára válhat és igaz hazaszeretetünkről tanúbizonyságot tehet. Deme Károly. Táncmulatság. A m. kir. postaés távirda-altisztek országos egyesületének pápai csoportja részben özvegyei ég árvái, részben pedig könyvtára javára 1924 február 9 én, a Jókai-kör régi helyiségében (Dringíer-vendéglő, Kossuth Lajos utca 22.) szigorúan zártkörű táncmulatságot rendez. Belépti dij: személyjegy 4000 korona, családjegy (három személyre) 10.000 korona. A táncmulatság kezdete este 9 órakor, vége í reggel 5 órakor. Fegyvert keresett azentente- bizottság Budapesten. Nem magától jutott erre a gondolatra, hogy talán ezzel a ténykedésével is bizonyítsa kormányai előtt nélkülözhetetlenségét. Oh nem! Az ő lelkiismerete ugyan sok mindent elbir, de ez alkalommal nem .a saját jószántából rugdosott meg bennünket. De hát telán osztrák, vagy cseh kém jelentett fel bennünket? Nem! Drózdy Győző nemzetgyűlési képviselő emelt vádat az országyüíésen. Álmodta, hogy Magyarországon még mindig igen sok fegyver van, mellyel ártatlan embereket gyilkolnak le útonútfélen. Fülébe harsonázta az ententebizottságnak, hogy az ártatlanok, vére lelkén szárad, ha Magyarországot még jobban gúzsba nem kőtik, elszedvén a fegyvereket tőle. Jól tudta Drózdy a múlt tapasztalataiból, hogy entente-éknek valami nagyon nem szokott fájni a feje az ártatlanokért, hogy entente-ék nsm azért követelik majd a fegyvereket, hogy Dózdyék haja szála meg ne görbüljön, hanem hogy cseh, oláh, rác még nagyobb bátorságban ülhessen a végeken. Micsoda lelkület kell ekkora aljassághoz? Talán mániákus árulkodó Drózdy? Talán az embereknek abból a fajtájából való, akik már az iskolában ügyes árulkodók voltak, akik már ott is mindenféle kenetes titulusokban rángatták bajba társaikat s ez a gyerekkori csúnya szokás lett nála idővel legyőzhetetlen szenvedéllyé ? Nemi Ezt nem hihetjük. Drózdy bizonyosan nem ezek közé tartozott. Az a fényes karrier, amit ő meg futott, más megalapozást kiván. Ez a pálya okvetlenül megkívánja, hogy Drózdy Győző gyerekkorában utálta légyen az árulkodást, árulást. Március 15 én, október 6 án bizonyosan ő szavalta a legtüzesebb verseket, a tanítóképzőben hazafias ünnepélyeken dörgedelmes beszédeket mondott a gyáva Bécs, az aljas Prága ellen. Tanítóskodva, hányszor könnyeztette meg a lelkes polgárokat Kossuth apánk és más szabadsághősökről szóló beszédeivel ? A szabadság iránti lelkesedéstől bizonyosan állandó mámorba esett s 1918 ban így nézhette bujdosó kurucoknak a harctérről megugrott szökevényeket. S amint ezek a legolcsóbb áron, Magyarország integritásán kivivták Magyarország függetlenségét, csatlakozott hozzájuk. Ilyenféle pályán kellett indulnia Drózdynak, mert a tapasztalat azt mutatja, hogy a jogrend őrei mind így kezdték, csak a kuruc dolmányra alkalmaztak még néhányan egy kis keresztény ráfestést. De jól tudta ő, hogy nem elég lelkesedni, dolgozni is kell a kivívott szabadságért. Tanulni kezdett. A pipái átképző kurzuson már tanult és tanított. Többek között foglalkozott a történelemmel is kezdve a a görögöktől a legújabb korig. Sajátságos azonban, de amint lát- szik, a szabadságharcos léleknek nem az önfeláldozó hazaszeretet hősei imponáltak, hanem -inkább azok, akik egy kicsit az ellenséggel is kacérkodtak, mint a valamennyi j szabadsághősüket száműző göré* demagógok, a vezérüket száműző, a fegyverüket az ellenségnek kiszolgáltató karthagói kufárok, a mohácsi vész után a törököt segítségül hivó magyarok, oroszpirti lengyel disszidensek stb. Pedig ezeket a hazafias és egyéb szólamokkal handabandázó demagógokat már kortársaik nagy része is árulóknak tartotta, rnég inkább vádolja őket árulásról a Drózdytó! annyira kedvelt és tanulmányozott történelem. S vájjon Drózdynak, a szabadságharcos léleknek, a történelem kedvelőjének nem jut-e eszébe Karthagó sorsa? S nem gondol-e arra, hogy kortársai között lehetnek, akik árulónak tartják, hogy az utókor is itél majd róla? Felhívás. Azon hadirokkantak, hadiözvegyek és hadiárvák, kik házhelyet igényelnek, szombaton február 2-án délután 2 órakor a városházán tartandó megbeszélésen jelenjenek meg. HIRE • • • Regösök regéltek régi dicsőségünkről, közeli megvalósulását váró reménységünkről, Nagy-Magyarországról. A Vitézi R índ Turán-Regöscsoportja: Farkas Dezső, kiváló dalszerző, Laurisin Lajos operaénekes és szavaló művész és Cselényi József, a Városi Színház baritonistája » a törfck világ lantos deákjainak korhű jelmezében adták elő régi magyar virágénekeiket, irredenta dalaikat !. hó 27-én a nagyközönségnek a ref. kollégium tornatermében, s előadásukat másnap az ifjúság előtt is megismételték a zárdában és a bencés gimnáziumban. Jól esett hallanunk a két speciálisan magyar hangszer, a tárogató és koboz kíséretében ezen dalokat, melyek újraélesztették turáni önérzetünket, új erőt adtak az Integra Hungáriában való már-már lelohadó reménységünknek, Járják ba az egész országot e szimpatikus regősök, s hirdessék mindenütt minden csüggedő magyar szívnek, hogy: „Nem veszhet el Magyarország sohasem". S adja Isten, hogy amire városunkba visszatérnek, — mentől előbb — ne a gyász, hanem a diadal dalait énekeljék. A Kath. Nővédőegyesület tagjai számára febr. 6-án, jövő szerdán este 6 órakor a bencés főgimn. zenetermében Blazovich Jákó igazgató konferencia-beszédit mond. A Kath. Leánykör estélye. Kedves, meleg estélyt rendszett az egyesület fáradhatatlan elnöknője, Szenthe Elza, továbbá Fa Emma és Szűcs Manci január 27 én. Zenéből, énekből, szavalásból, vígjátékból, táncból nagy ízléssel összeállított programm szórakoztatta a termet zsúfolásig megtöltő közönséget. Az estélyt Németh Döme bencés tanár hegedűszólója nyitotta meg Matus Eta fejlett zenei érzéket tanúsító zongorakisérete mellett. A kiváló és rendkívül tevékeny zenész mélyen átérzett, művészi játékát halotti csendben élvezte végig és meleg tapsokkal honorálta a közönség. Majd fogát a gyéngébb felett szentnek hirdete. A modern német regészben Sudermann volt az apostola : a Frau Sorge hőse, Paul Mayhőfer azért bukik el, mert a saját egyéniségének követelő törvényeit nem ismeri fel; az Es war erősebbje addig boldog, amig a maga jogát semmi kötelességtől sem gondolja korlátozhatónak... de boldogságot azért Les Sellenthin sem élvez, mert az individualizmus jogosságának kétsége állandóan a feje fölött felhőzik . . . És kit nyugtat meg a Tenger asszonyának individualizmusa, a Nora egyéni sorsváltoztatása, vagy Quido de Verona hősének, Tancredonak gyilkos tette ? ... aki megöli beteg barátját, mert azt hiszi, hogy annak feleségét csak ő teheti boldoggá. A jövő boldogságát ez a társadalmi és erkölcsi rendből való kierőszakolás sohasem biztosíthatja. Nézzük ezzel szemben Bordeaux regényét, A test feltámadását, ahol az individualizmus háborús bűnét egy anya Önfeláldozása mossa tisztára: vájjon nem a magasabb erkölcsi világfelfogás fenségének az erejét érezzük ebből ? A korán elhunyt modern lírikusnak, Cásar Fleischernak van egy kis versikéje, mindössze ez a néhány sor: Wolken und Winde wehen durch die Nacht... Über Wolken und Winde aber wacht Ein Sternlein in der Höh' und lacht! Und Wolken und Winde müssen verwehn, Das kleine Sternlein doch bleibt stehn [und wacht... und lacht. Hab es acht! Hab es acht!. ,. Igen, ezt a felhők és szelek fölött ragyogó csillagocskát, amely nyilván a karácsonyi bölcs királyok csilla gocskája, a keresztény világfelfogást kell megtalálnunk az irodalmi alkotásban, ha arra a szebb világra szomjúhozik a lelkünk. És olvasni az tud igazán, aki ezt a csillagot látja meg a műben, mert ne felejtsük, ez felhők és viharok mögül is reánk mosolyg. Albert Baertsoennek, a belgák ma legjelesebb festőjének van egy képe: Le dégel á Grand. Az olvadó hó apró szigetekként ászik a kanális vizén és csodás zöldjét a fagypont j aiatti viz sötétje enyhíti. Két bárka pihen a folyón, mozdulatlanul: még a kötelüket is hó borítja, deszkájukon is hó pihen. A hócsomók fölött fehér folt válik el: a sirály, — de ennek röpte is oly lassú, nyugodt, hogy a kép, csendes méla búját ép oly kevéssé zavarja, mint a két bebugyolált asszony, vagy a parton álló férfi. És mégis, az idők mozdulatlanságának e némaságában is a vörös és zöld tónus valami csodás titokzatossággal érezteti: hogy ez nem marad így, — a fagyot és csendet meleg és élet váltja fel. Valami megmagyarázhatatlan gondolatugrással az önmagunk irodalmi élete jutott eszembe e kép nézésekor: ma még a mi irodalmunkon a szürkület homálya terpeszkedik: ma még mindent valami kietlen fagy takar és dermeszt és kevesen vagyunk, akik a nap melegébe vetett hittel csákányt kapunk a kezűnkbe, hogy a fagy kérgét a napnak megtörni segítsük. De mi, akik az Élet zászlaja alá állottunk, a kevesek közül vagyunk és itteni megjelenésünknek is az a célja, hogy a hideg ellenére, amelybe a pesszimizmus, individualizmus és egyéb iszonyatok ellenére a keresztény világfelfogás éltető erejébe vetett hitünket demonstráljuk. (Vége.)