Pápa és Vidéke, 21. évfolyam 1-52. sz. (1924)
1924-10-05 / 40. szám
Szomorú szüret. A bor ára január óta megháromszorozódott. Ennek oka abban keresendő, hogy az egyéb szeszes italok, különösen a sör és pálinka aránytalanul emelkedtek, a bor ped g teljesen e! volí hanyagolva. A magyar bor ugyanis a szomszédos államok védvámpoiitikája miatt a korábbi fogyasztási piacokra, így különösen Németausztriába, Csehszlovákiába nem gravitált és így a készletek az országban meglehetősen nagyok voltak. A hosszú téíi fagy a szőlőknek sokat ártott, hol nem voliak takarva és már erőre látható volt, hogy ezek nek a terméshozama a múU évinek a felét sem fogja elérni. A tavaszi időjárás sem kedvezett a szem fejlődésének, mert a május közepei tartós esőzést hirtelen nagy meleg váltotta fel. Ez a szeszélyes időjárás kitermelte a peronospórát, mely külösen a homoki szőlőkben nagy arányokban lépett íei — a fürtharmattal együtt — főleg Kecskemét, Gyöngyös és Jászberény vidékén. A TokajHegyaljai vidékét pedig a peronospóra elkerülte ugyan, azonban olyan hatalmas ciklon és jégeső pusztította juiiusban, hogy egyes vidékek, — különösen Tarcal — szőlőtermését úgyszólván teljesen tönkretette. így érthető, ha a meglévő borkészletek iránt az érdeklődés erős bödött és az árak emelkedtek. Sőt a szeszárak emelkedése folytán a gazdaságok munkásaiknak pálinka helyett bort utaitak ki, s ezeknek a borfogyasztása folytán is az elhelyezési lehetőség könnyebbé vált. Ez arra indított egyes borkereskedőket, hogy a külföldön fekvő magyar boraikat Magyarországra visszaszállítsák, mert még a kettős fuvarköltség mellett is az itteni árak még mindig magasabbak voltak az ottaniaknál. A gazdák a várható szőlőtermés mennyisége és minősége miatt folyton panaszkodtak és, bár ez nem mindig irányadó, a jelen esetben a panasz mindig tényleg indokolt, mert Magyarország szőlőtermése a múlt évinek alig 20 százalékát teszi ki és minőségileg amögött messze elmarad.'Az 1923. évi kecskeméti, egri és jászberényi borok 12—13 százalékosak voltak, az ideiek átlagminősége pedig a 10 százalékot sem fogja elérni. Ritkaságszámba megy, hogy egyes helyeken már augusztus utolsó napjaiban megkezdték a szüretet, mivel a tartós esős idő miatt a további károktól, az elrothadástól féltek. A magyar kereskedelmi mérleg szempontjából nagyjelentőségű a bortermés katasztrófális rossz eredménye, mért kereskedelmi mérlegünk aktiv tételeinek jelentékeny részét képezi bor-exportunk. Ebben az évben ez az. aktiv tétel el fog maradni. De nemcsak a rossz mennyiség beli eredmény folytán marad el borexportunk, hanem azért is, mert az egyik fontos piac, Lengyelország semmiféle szeszes italt nem enged be, Csehország négy és fél koronával sújtja literenkint a bevitt magyar bort, Ausztria pedig csak 13 százalékon felüli bort enged be, ilyen pedig nálunk az idén nem fog teremni, Németországba sem gravitál a magyar bor egyrészt a magas vasúti fuvar miait és másrészt azért, mert egy, Franciaországgal létesített megállapodás a magyar borokkal szemben előnyben részesíti a francia borokat. Hátravolna még Sweiz és Hollandia, ezek azonban oly kis fogyasztók és inkább — különösen Hollandia — palackborokat vásárolnak, hogy ex port szempontjából alig jönnek figyelembe. Különösen Swaiz O.asz-, és Spanyolországban olcsóbban tud borokat kapni, mint tőlünk. A Faluszövetség kiállításán kitüntetést nyertek. (Folytatás,) Kultúrális és művészeti csoportban. 1. Iskolák rajzai. Ezüst érem: A ref. kol égiumnak, Szentbenedekrendi reálgimnáziumnak, Állami tanítóképző intézetnek. Nagy elismerő oklevél: A róm. kath. tanítőnöképzőintézeínek és az Iparostanonc-iskolának. 2. Szlöjd munkák. Ezüst érem : Állami tanítóképző intézetnek, Nagy elismerő oklevél: Lovászpatonai ág. hitv. ev. elemi iskolának, Pápai ág. hitv. ev. elemi iskolának. Kis elismerő oklevél. Típolcafői ref. elemi iskolának. 3. Festők. Aranyérem: Herz Dávidnak, Losonczi Jenőnek és Régner Pálnak. Ezüst érem: Fábián Gyulának, Gaál Józsefnek, Szabó Alajosnak, dr. Kis Gábornak és Kiss Józsefnek. Nagy oklevél: Lengyel Gyulának, Varga Sándornak, dr. Darnyay Bélának, Hánel Gusztávnak és Lengyel Gézának. 4. Iparművészet. Aranyérem: Kovács Jenőnek. Ezüst érem: Pacsay Gyulának, Fodor Gyulának és Loydold Jánosnak. Nagy elismerő oklevél: Fejes Zsigmondnak, Turchányi Lászlónak, Ktebovits Bélának és Váradi Bélának. Kis elismerő oklevél: Horváth Gyulának, Horváth Istvánnak, Sipos Gyulának, Németh Istvánnak, Kohányi Róbertnek, Heykál Edéhének, Buruczky Józsefnek, Boksay Endrének, Csizmadia István fényképésznek és Halász Károlynak. Mezőgazdasági termelés. Aranyérem: Hatvani Magnemesítő Részv. Társ.-nak, Szóld Manó gazdaságának, Wittmann Mihály gazdaságának, dr. Mohácsy Lajos ev. lelkésznek, Ruip Jenő kisgazdának, Rajki Tóth Lajos kisgazdának. Ezüst érem: Braunstein Zsigmond bérlőnek, Dákai téli gazdasági iskolának, Kőszeghy Aladár földbirtokosnak, Páikay Lajos nagybérlőnek, Pöőr Ferenc gazdálkodónak, Majsa János kisgazdának, Tóth Lajos ispánnak, Mihály István földbirtokosnak és Horváth Imre kisgazdának. Nagy oklevél: gróf Esterházy Tamás konyhakertészetének, Horváth László oki. gazdának, Keresztes Gyula kisgazdának, Kónya István kertésznek, Ihász Gergelyné kisgazdának, báró Brettfel i Egon földbirtokosnak, Kiss Dánes kisgazdának, Szalay Dezső nagybérlőnek, ifj. Giczi Gábor kisgazdának, Nagy András ref. lelkésznek, Csske Juliánnának, Városi kertészet konyhakertészetének, Cseke Ferenc kisgazdának. Kis oklevél: Csizmadia Józsefnek, Erdős Sándornak, Lendvai Jánosnak, Somogyi Pálnak, Szabó Istvánnak, Szalay Ottónak, Császár Sándornénak, Kapcsándy Sándornak, Páhán Jánosnak, Császár Kálmánnak, Badics Pálnak, Végh Józsefnek, Stobiczer Bélának, gróf Batthyányi Ilonának, Grosz Edénének, Vinári falusi kisgazda kertészetnek, Szakács Dánielnek, özv. Horváth J^zsefnének, Tüske Jánosnak, Vági Ferencnek, Bolla Dánielnek, Bolla Lajosnak és Bolla Károlynak. Tejgazáaság. Aranyérem: Staiffer és fiai cégnek tejtermékekért. A gazdasági csoportnál. Aranyérem: Rajki Tóth Lajos kisgazdának kiállított vajáért. Ezüst érem : Wittmann Mihály pápai gazdaságának emeníháli sajtjáért. Mezőgazdasági szakoktatás. Aranyérem : Németh Jenő föidmivesiskolai igazgató á'tal tervezett és kiállított agropedagógiai modellekért. Elismerő oklevél: A pápai földmives iskolának versenyen kivül bemutatott kiállításáért. Nagy oklevél: Csekme N. századosnak és a Győrvidéki Máhészegyesülelnek. Gyáripar. Aranyérem: Dunántúli textilipari vállalatnak, Wittmann Ignác téglagyárosnak, Veszprémi Faipar R.-T.-nek, Pápai Szappangyár és Vegyipari R. T.-nek, Pannónia kőedénygyárnak, Valla Géza tündér majori agyagipari telepének, Pipái versenyszövödének, Magyar Motor és Gépgyár R.-T.-nek, MÁV. Gépgyárnak, Magyar Vagon és Gépgyárnak, Hoffher és Schrantz, Magyar Talajmivelő R.-T. nek, Orient pótkávégyárnak, Mezőgazdasági Vegyipari R. T. nek, Szóld gazdaság ipartelepeinek. Ezüst érem: Kardos Henrik és T.-sa festékgyárának, Czifra József cementgyárosnak, Gancz György textilárú gyárosnak, Komondi János főgépésznek, Krausz Albert és Fia kőfaragónak, Nyugatmagyarországi Serfőződe R. T. nek. Nagy oklevél: Tapolcafői gőztéglagyárnak, Künhe Ede gépgyárának, Gláser Tőzegipar, Szeszfőző- és Keményítőgyár R.-T.-nek és Adorján István kovácsmesternek. (Vége következik.) *** * ***************** * *** ** A városi adóhivatal értesíti az adózó közönséget, hogy az 1923, évi községi közmunka kivetési lajstroma Veszprém vármegye alispánjától érvényesítve leérkezett. Ezen lajstrom f. hó 6—21 ig a v. adóhivatalnál közszemlére kitétetik és a hivatalos órák alatt betekinthető. Az esetleges fellebbezések 30 napon belül a vármegye közig, bizottsághoz cimezve e hivatalnál is beadhatók. Olvassa a „Pápa és Vidékét". HÍREK. ••• Jerffy József ünneplése. Október 1 én délelőtt 11 órakor a pápai járás jegyzői az új főbírójuk tiszteletére díszközgyűlést tartottak. A közgyűlés után 'ebéd volt, melyen sokan megjelentek az új fő biró tisztelői közül. Az ebéden több felköszöntő hangzott el. Halálozás. Dr. Saáry Lajos ügyvéd, aki még néhány hét előtt ís városunk társadalmi és gazdasági életében jelentős szerepet vitt, szept. 28 án hosszas szenvedés után meghalt. Czeglédy Sándor visszalépeti a jelöltségtől. Mivel a szeptemberi református püspökválasztáson egy jelölt sem kapott abszolút többséget, az egyházkerület pótválasztásí rendelt el dr. Antal Géza és Czeglédy Sándor közöít. Most azonban, amint értesülünk, Czeglédy Sándor a je'öltségtől visszalépett, hogy a választás egyhangúságát biztosítsa, s így dr. Antal Géza már megválasztott püspök. Havonkint indítanak gyermekvonatot Belgiumba. Míg az úgynevezett győztes államok államférfiai állandóan azon dolgoznak, hogy bennünket mentől jobban gúzsbakössenek, a magas politikától távol álló nép érdeklődése és szive mindinkább felénk fordul a semleges és győztes államokban. Ki ne tudná mennyi könnyt töröltek a nemesíszivfi hollandok, mióta a nyomorúság ránk szakadt. Egy-két év óta pedig a hollandokhoz méltókép sorakoznak a belgák, akik pedig a háborúban szemben álltak velünk, s országukat kegyetlenül pusztították német szövetségeseink. A belgáknak az a terve, hogy amig Magyarországon nyomor van, havonkint indítanak egy gyermekvonatot Belgiumba, amelynek flamand lakossága lankadatlan szeretettel fogadja be a magyar gyermekeket. Mikor legutoljára itt járt a belga bizottság, hogy a helyszínen tanulmányozzák a nyomort, megkérdezték a bizottság tagjaitól, hogy mi indítja őket ily nemeslelküségre* a bizottság egyik tagja azt felelte: Első sorban a keresztény szeretet, s azután a magyar nemzet iránt érzett meleg rokonszenv. Megfogadtuk Mercier bíboros szavát, aki az akció támogatásáról szóló körlevelébe ezeket irja: „Ki keli mutatnunk hálánkat Magyarország iránt, mely az egész kereszténység szempontjából halhatatlan érdemeket szerzett, s miután Magyarország védte meg a nyugatot a barbár seregek ellen, most a nyugatnak kell Magyarország védelmére sietnie." Vajha e nemes tanúságtétel és őszinte elismerés szelleme terjedne a gyűlölettől átitatott nyugaton, s hozná meg mentől előbb igaz ügyünk megértését. A tisztviselők szervezkedése. Pápán is megindult már a tisztviselők ker.-szoc. alapon való szervezkedése és mint értesülünk, f. hó 19 én délután a ker. szoc. érzelmű tisztviselők nagygyűlés tartását ha tározták el, amelyre a vezetőség külön meghívót fog kibocsátani.