Pápa és Vidéke, 20. évfolyam 1-52. sz. (1923)

1923-06-03 / 22. szám

Ilöfizetésl árak: negyedévre 300 kor., egy hónapra 100 kor« [C yes szám ára darabonként 25 kor. POLITIKAI HETILAP, üegjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal Keresztény Nemzeti Nyomda. Telefon 11. sz. Hirdetések miliiméteres díjszabás szerint Mit hozott Bethlen István! Irta Paupe a Fsrewc dr. A véletlen úgy rendezte, hogy mostani párisi tartózkodásom egybeesett azzal az idővel, melyet a magyar miniszterelnök és a pénzügyminiszter az antant-hatalmak székvárosaiban töltött, olyan tárgyalásokkal elfoglaltan, a melyeknek eredménye, akármi legyen is, kétségkívül messze kihat Magyarország jövőjére. A má|am dolgai, amiket Párisban intéztem, olyan természetűek, hogy a francia közéletnek, főképpen a közgazdasági világnak számos kitűnő tényezőjével kellett állandó érintkezésben lennem és így egyrészt megismerkedheii;m az irányító francia közvéleménynek rólunk vaió felfogásával, másrészt azzal, hogy ebben a közfelfogásban hogyan tükröződik a magyar helyzet, a magyar kívánalmak és aspirációk képe. Hazatérve, menten megállapíthattam egy eltérést, mely Bethlen gróf külföldön elért eredményeinek megítélésében itthon és a francia fővárosban mutatkozik. Fölteszem, hogy idehaza nincs komoly tényező, a ki Bethlen nem közönséges diplomáciai sikerét kétségbevonná. Nekem ugy tünt fel, mintha ennek a sikernek az elismerésében a francia közvélemény kevésbbé volna tartózkodó, mint hazai* közvéleményünk. A franciák, ítéletük megalkotásában, erre vetik a nagyobb súlyt, mig a mi érdeklődésünk idehaza ezeknek a sikereknek várható anyagi eredményét akarja elsősorban eszkomptál ni. A mi szemünk mereven odarögződik a külföldi ut kitűzött céljára, a kölcsönre, amelytől közeli boldogulásunkat várjuk és emellett a terebélyes kérdés mellett némiképpen árnyékba kerül minden más. még oly komoly eredménye is a külföldi akciónak. Hiszen elutazása alkalmával is úgy búcsúztatták Bethlent, miit egy új és magyar Jázont, aki az aranygyapjuért megy és arról a görög mitológia is megfeledkezett, hogy e Jázonnak Kolkiszban esetleg elért diplomáciai sikereiről is beszámoljon. Pedig az a diplomáciai cél, amit a magyar miniszterelnök külföldi utjának szolgálnia kellett, az ország jövőjére való hatásánál fogva aligha áll hátrább a kölcsön dolgánál. Közállapotainknak az a rohamos visszafejlődése, társadalmi ba- j jainknak növekedése és gaz- ! dasági helyzetünk ijesztő sülye- j désv, • melynél' íegtrtó&f ISfllftl* vagyunk, azt mutatják, hogy tovább már nem maradhatunk meg elzártságunknak és elzárkózottságunknak abban a légkörében, a meíyből már az életnek minden elemét elfogyasztottuk. Ha van valami, ami Bethlen István elért sikereiben méltánylást érdemel és ami minden magyar ember rokonérzését kell, hogy felkeltse, az nemcsak abban áll, hogy ő valóban áttörte azt a diplomáciai gyürüt, melyet a háború kovácsolt és a roszindulat vert még szorosabban körénk, hanem főképpen, hogy ezt a nagy szolgálatot hivatásának oly mélységes komolyságával hajtotta végre, hogy arról külföldön is elismerték, hogy méltó egy önérzetes, a maga igazságában és jövőjében bizakodó, független és tradiciós nemzethez. Ezúttal nem akarok a kormányakció várható anyagi eredményeivel foglalkozni, a végleges sikert én ezen a téren is valószínűnek tudom, ha nem is jár oly gyors lábon, mint itthon mi szeretnénk. Regisztrálni akarom azonban nyomatékosan azt, hogy nemcsak puszta létezésünk iránt támadt érdeklődés Bethlen utja nyomán, hanem igazságaink, sérelmeink, jogosult aspirációink iránt is és hogy a külföldi közvélemény lelkében, mely oly soká csak ellenséges elfogultságot táplált irántunk, megértő kezd lenni egy méltatlanul eltiport nemzet fájdalma iránt. Én azonban azt hiszem, hogy ezen az uton, mely átvezet Párison, Londonon, Rómán, több is történt annál, mint hogy Bethlen Magyarországot közelebb vitte Európához; én azt hiszem: Európát is közelebb hozta Magyarországhoz. Ha lehetett külügyi politikánknak a múltban valamit a rovására ami, az aküvKiVkái.- ^ " 'riSS tMnU vitt' amí'abban frjk/ ^ * evüle megmutatkozott, hogy külpolitikánk vezető emberei nem helyeztek súlyt a külföldi vezető tényezőkkel vaió közvetetlen érintkezésre. Gyakori külföldi utazásaimon mindig ott láttam Pasics, vagy Trumbics, Benes, Take jönesiku urakat, a mi részünkről azonban velük egyenlő tekintélyű tényezőt soha. Van ebben is bizonyos magyarázata a külföld rólunk való informálatlanságának. A háború elvesztése óta most történt első alkalommal, hogy felelős vezető magyar államférfi ezeken a helyeken, a világpolitika intéző centrumában megfordult, anélkül, hogy megalázg külsőségek között békét kellett volna aláírnia, ősi magyar területet eltestálnia. Első ízben történt, hogy megőrizve mozgásának szabadságát és az egyenlő rangú tárgyalófél tekintélyét és függetlenségét, közelebb férhetett ahhoz a szellemhez, azokhoz a tendenciákhoz, melyek a világpolitika intézését irányítják és — ami elengedhetetlen annak, aki egy átalakult világrész zavarában elhelyezkedést és életlehetőséget keres: — kívülről nézhette meg Magyarországot. Amit látott és megtudott, annak világánál az ő államférfiúi éleslátása bizonyára felfedezte azt, hogy a mi helyzetünk távolról sem olyan reménytelen, mint amilyennek elborult hazai égboltunk alatt néha magunk látjuk és felfedezte a konszolidációnak, a fölvilágosult és céltudatos politikának azt az útját, amelyen járnunk kell, hogy addig is, mig jobb sorsunk fel nem virrad, a számunkra meghagyott életlehetőségek közöt kibonthassuk erőinket és felépíthessük romvárainkat. A kcsresstén^ sagtő. -4* síor tv, tfré&irtukgyüléseken elmondottuk, hogy a mi borzalmas nemzeti katasztrófánk elő idézésében egyik legbünösebb faktor a magyar sajtó volt. Annyit elértünk, hogy a keresztény társadalom est ma elismeri. De az ebből leszürődő s a nemzet életébe mélyen belevágó konzekvenciát levonni csak nem akarja. A S3jtó fontosságáról ma jóformán semmit, vagy elvéíve igen ke veset hallunk. Pedig váltig hangoztatjuk, hogy a keresztény erkölcsökben kikristályosodott, hazafias eszméktől átittasult tömegerővel íudjuk csak a jövő Magyarországot rekonstruálni. És mégis azt tapasztaljuk, hogy társadalmi mozgalmainkból és egyesületi tevékenységeinkből hiányzik a sajtó, a lendítő erő és általában kevés szó hangzik el a keresztény sajtó ügyének felkarolására. Kesztény társadalmunk lassanlassan visszaszállingózik az első szerelméhez : Az Esthez, a Magyarországhoz, a Világhoz, a Pesti Naplóhoz, Népszavához, fajiságunkat és keresztény hitünket sokszor megalázó és meggyalázó sajtótermékekhez. Hová fog ez vezetni, ha most sem kapunk észbe ?! Mi lesz ebből a nemzetből, amely hisz, remél és bízik egy szebb jövendőben, ha nem találja meg önmagát s ideáiizmusától távol álló, vele ellentétes világnézetet valló sajtótól kapja szellemi irányítását ? A keresztény nemzeti megújhodás (amiről ma szintén kevés szó esik)