Pápa és Vidéke, 20. évfolyam 1-52. sz. (1923)

1923-01-21 / 3. szám

A Kath. Uányfcdr estélye. Magas színvonalú, ériékes estélyt rendezett a mait szombaton a Kath. Leánykör. A mfisort dr. Sulyok Dezső Prológja vezette be telve tnéfy reflexiókkal a mi nehéz éle­tűnkre. Okolksányi Juliska szavalta e f, akinek előadásában már sokszor gyönyörködtünk. A műsor második pontja Szabó Sándor kir. táblabíró hegedüjátéka volt. Vieuxtempstól a a Ballade et Polonaise t és Tschaj­kowszkytól a Barcarollet játszotta. Ilyen élvezetben nekünk ritkán van részünk. Az első* darabnak nagy technikai nehézségeit bravúrosan győzi le. Bámultuk a perfektséget eláruló vonókezelését. A második darabnál gyönyörködve néztük mély beleélését Nem reprodukál, hanem az ő művészi lelkén át hallatja Tschajkowszkyt Az elegáns, finoman simuló zongoraíiséretet dr. Hermann László adta. A kővetkező szám RűUerné Tóth Annus éneke volt. Először a Cigány operából énekelt, majd ráadásul magyar dalokat adott efő saját zongorakisérete mellett. Közvetlenül, póztól mentesen énekel, mint akinek lelkéből születik meg a dal, mint aki nagyon szereti az éneket. A hangja bámulatosan csengő, lágy, meleg. A fölzúduló taps mu­tatta, hogy szép, nagyon szép volt az éneke. Kohányi Imre Vörösmarthy Szép Ilonkáját szavalta el. Sokszor hallottuk, élveztük szavalatát, de a szombati est volt egyik legszebb si­kere. A bájos költemény minden szép­sége ott csillogott szavalatán. Ráadá­sul a saját költeményeiből szavalt el kettőt. A közönség lelkes tapssal üdvözölte a sok reménnyel kecseg­tető fiatal poétát; Majd újra Szabó Sándor játszott. Cigánykiséret mellett saját szerzeményű magyar dalait adta elő. % Mestere a magyar dalnak. A magyar nóta egy szét Őségében rejlő báj csillog a játékán. Minden dalán érezzük, hogy művészi magyar lel­kéből gyöngyőznek föl. Mialatt kelle­mes, kedves hangon énekel egy-egy bájos dalt, nem egy hallgatója sze­mében könnyek csillannak meg . .. S mig átsír a lelkűnkön a nóta, sokszor eszöukbe jut, mennyi értéket réjt magában a mi nehéz napokat élő birói karunk. Gyönyörű élőkép zárta be a mű sort. Karczaghy Béla festőművész ren­dezte finom hozzáértéssel, művészi érzékkel. Az élőképet Porpdczy Irén, Taaber Jolán és Torma Steff alakí­tották. — Az ünnepély rendezői Szente Elza és Horváth Terus mél­tón büszkék lehetnek az estélyre. Az estélyt bál követte a Griff nagy­termében. Az arany ifjúság jókedvvel ropta a táncot egész reggelig. A Magyar Nemzeti Szövetség megalakulása Pápán. A Területvédő Liga feloszlása után alakult és Magyarország integritásá­nak helyreállításáért küzdő Magyar Nemzeti Szövetség helyi csoportja a múlt vasárnap, január 14 én tartotta még ujjáalakuló Közgyűlését a város­háza nagytermében. Elég nagyszámú és városunk tár­sadalmának vezető egyéneiből ala­kult közönség előtt Oyardtz Ferenc evangélikus nyug. püspök, ítint kor elnök nyitotta meg a gyűlést. Fel­kérésére dr. Kőrös Endre, a már fel­oszlatott Terülelvédő Liga volt ügy­vezető elnöke ismertette a Liga meg­alakításával kapcsolatosan Pápán ki­fejtett ilyen irányú mozgalmat és röviden vázolta a Területvédő Liga helyi csoportjának kifejtett tevékeny­ségét, amelyet sajnos az antant fel­hívására történt kormányintézkedés, nie y a Ligát feloszlatta, teljes kí­fejlésében megakadályozott. Utána dr. KőrÖssy Endre, a Szövetség központi főtitkára ismer­tette azt az alig méltányolható és jelentőségében ma még kellőleg meg sem világítható hatalmas méretű pro­pagatonus mozgalmat, amelyet a Szövetség külföldön a magyar igaz­ság érvényrejuttatása érdekében ki­fejt. Adatokkal illusztrálta a Szövet­ség munkásságát és e munka ered­ményeit. Ismertette a Szövetség belső programmját is, mely a magyarság benső és tökéletes egyesítését kí­vánja a mai vallási, társadalmi és gazdasági szétforgácsolódás helyébe diadalra juttatni. Gyönyörű okfejté­sekben gazdag, élvezetes előadását feltörő helyeslés és hatalmas lelke­sedés kisérte. Beszédének végeztével a közgyű­lés megválasztotta a Szövetség helyi csoportjának vezetőségét, mely a következőkből áll: Elnök: Gyurátz Ferenc; ügyvezető elnök: dr. Kőrös Endre; társelnökök: Blazovich Jákó, Bélák Lajos, Csizmadia Lajos, Faragó János, Sarudy Ottó, dr. Tenzlinger József; titkár: dr. Sulyok Dezső; propaganda-osztály vezetője: Sághy Tamás; jegyző: dr. Kun Sándor; pénztáros: dr. Kiss Gábor. Ezenfelül választottak 40 tagu választmányt azok közül, kiktől legtöbbet várhat az integritás eszméje várostinkban. Dr. Kőrőssy Endre lelkes szavai után Gyurátz elnök zárta be a gyű­lést. — Dr. KőrÖssy vasárnap dél­után a MANSZ. helyi csoportjában, előző napokon pedig az iskolák nö­vendékei előtt tartott kitűnő előadá­sokat. Fehérgombosok bálja f. évi január hó 25 én lesz fél 10 órai kezdettel a Griff nagytermében. HÍREK. •4 A Kath. Nővédőegycsület vá­lasztmánya február hó 2É3 án műso­ros estélyt rendez, melyre az elő­készületek már lázasan folynak és az érdeklődés után ítélve igen fényesnek Ígérkezik. Bővebbet a jövő számunk­ban ! Ünnepély a ref. nönevelő­intézetben. A dunántúli református egyházkerület pápai nőnevelö-intézeté 1923. évi január hó 21-én délelőtt 11 órakor Tisza István gróf arcképé­nek leleplezése alkalmából az inté­zeti díszteremben ünnepet rendez a következő műsorral. 1. XC. Zsoltár. Énekli a közönség. 2. Megnyitó­beszéd. Mondja Németh István püs­pök ur. 3. Himns Énekli a tanítónő­képzői énekkar. 4. Vargha Gyula: Tisza Istvánhoz. Szavalja Mester Mária III. é. tk. n. 5. Ünnepi beszéd. Mondja Czeglédy Sándor főiskolai gondnok. 6. Beethoven: Sonata pathétique. Zongorán előadja Ná­dossy Erzsébet I. é. tk. n. 7. Petőfi: A ledőlt szobor. Szavalja Kőrös ílona IV. é. tk. n. 8 Gáty Zoltán: Emlék­üunepen. Énekli a tanítóképzői ének­kar. 9. Zárószó. 10. Szózat. Énekli a közönség. Hálás köszönet annak a jó­kedvű társaságnak, mely gondnél­küli mulatozása közt sem feledkezett meg mások nyomoruságairól, hanem a jókedv között, 1923 január 6 án önkéntes gyűjtést rendezett és a gyűj­tés eredményét, 521 koronát szegé­nyeink fel segélyezésére küldte el hozzánk. A Kath. Nő védő-egyesölet elnöksége. Adományok a Népkonyhá­nak. A városi népkonyhának ujab­ban a következő adományok érkez­tek : Gyurátz Ferenc Pápa 50 kgr.' rozs, Kolossváry Lajos Vaszar 2 zsák TÁRCA. Mese egy kis zsebkeitclör&l. Irta: Demény RexsÖ. (Folytatás és vége.) Felém is idegen nőt sodort az élet, akit ugyan nem tudtam azzal az első bohó, bolondos sztrelemmel zeretni, de aki mégis hamarosan jrvosa lett beteg szivemnek. Sze­relmével harmóniát teremtett lelkem­ben és a régi szenvedély helyét el­foglalta a megnyugvás, kibékülés csendes érzete. S ha nem is tudtam azzal a régi ábrándos szerelemmel a nyakába borulni, idővel megszok tam. Megértettem minden mozdula­tát és most rnár nem hazudok, ha azt mondom, hogy ennyi év után nem tudnám többé nélkülözni. A megszokás később vonzódássá ala­kul át és aki ezelőtt idegen nekünk, az később nélkülözhetetlenné válik szivünknek. Hiába fújdogál odakünn a csipős téli szél, mégis örömmel megyek kis fészkembe haza, „fele­ségemhez'". Mosolyogsz? Hátha a jól­eső érzést ismernéd, mely ezen sza­vakat bensőnkben kiséri. Lám, lám, ezen érzést te is meg fogod isnfferni, ha érzelmeid tisztulnak, ha elalszik a tüz, mely kelleténél jobban szítja a meleget bensődban és melynek lángja fényében sok mindent hamis szinben látsz. Az igazi boldogság csak oít kezdődik, atioi azt komo lyan vesszük és félre tudjuk' dobni férfias elhatározással azt, ami ben nünk gyerekes, elérhetetlen és fan­tasztikus vágy. Hiába, örökké ál­modni sem lehet. Egyszer fel kell ébredni annak a felismerésére, hogy az élet boldogsága nem ábránd­képek hajszolásában merül ki. No de tovább nem untailak, most már haza megyek. De mielőtt szán­dékát megvalósíthatta volna, régi szokása sztrint, a szobában levő gyüiüs hintához közele lett, hogy egy kis tesigyakorlatot végezzen. Hogy azonban gyakorlás közben ki ne hulljon valami a zsebéből, elébb onnan mindent kirak, a zongora fedelére. Vámos Gábor pedig ez idő alatt le és fel járkát, fejében ezer és ezer. gondolat és talán szórakozottságból oda lépett az apró kirakott holmi­hoz. Mosolygott egyes tárgyakon. Szemléli. Egy négylevelü lóher arany­ból, ráírva, hogy „emlékezzünk*, egy kis gyerek fénykép, amint egy csacsin fordítva ül és még sok ha sonló apróság. De mi az? A feje szédülni kezd, a szoba forog vele, megkapaszkodik a nehéz zongorá ban, hogy el he vágódjék, mert amit lát, megfagyassza ereiben a vért. Kezébe kerül egy kis tüll zsebken­dőcske, mely egészen olyan, mint az a másik, mely az ő szekrényében gondosan elzárva van. Olyan a színe, a nagysága, a monogrsmmja és még az a szó is azonos, *me;y be van itva, hogy „örökké*. Berci, édes, drága Bercikém, jaj­dűlt fel fájdalmasan. Az Istenre kér­lek, mond gyorsan, hol vetted ezt a kendőt. A másik hirtelen félbeszakítja a tornát és rendet akar csinálni a sok holmi között, közben feddőleg néze végig barátját. Azután kaczg. Azt kérded, hogy én honnan vettem. Bár titokként őriziem, most azonban, hogy megláttad, nincs menekülés, hát elárulom. Nekem is ő adta. Én is hittem annak a lánynak, nekem is az eszményképem volt, nekem is csak azt hazudta,'hogy csak engem szeret. Lásd, lásd Gáborkám — ez a nő — szólott most már gyengébb nevetéssel, amelyen meglátszott mégis a visszaemlékezés fájdalmas érzése. Vámos Gábor mint egy örült ug­rik oda szekrényéhez, onnét mindent kiszór, mig végre megtalálja a gon­dosan őrzött és rejlett második'kis kendőt és már darabokra akarja azt tépni, mikor barátja kezéből azt ki­szakítja. Szembe néznek. Gábor arca egy pillanat alatt * más formát ölt, mintha kicserélték volna. Mintegy vidoran, megfiatalodva borul barát­jára és ezeket mondja: Látód, most már nem fázom annyira, most már el tudom felejteni azt a csalfa lányt, ki egyszerre, egyforma szívvel ad két férfinak szerelme zálogául kesz­kenőt. Ezek után most mar könnyű szívvel megházasodom. Na-na Gábor, csak ne olyan gyor­san azzal a kiábrándulással, azért te is, én is megőrizhetjük továbbra is a kis keszkenőt, de amellett bol­dog férjek is lehetünk. Mert ami volt, az nem szokott visszatérni többé, de ami jön, az elé vágyódással te­kinthetünk. A feleség csendes, nyugodt, hét­köznspias szerelme mégis csak elég napsüiés ahhoz, hogy mindketten kissé megmelengessük fáradt tes­tünket. A zsebkendőt zsebbe gyűrte és el­rohant. Jól esett forró fejének a hi­deg téli levegő. A havas járdán léptéi kopogása sem hallatszott, mig vala honnan muzsikaszó elfoszló hangjai szálltak feléje. Megállt, felnézett, a most már csillagos kék égre. Ismerte a nótát és valami különös, rég el­felejtett érzés vett rajta erőt, gon­dolkodott, vájjon igazat mondott-e akkor, mikor azt állította és nem-e csak mese az, ,hogy az élet nem ábrándkéoek hajszolásában me­rül ki.-

Next

/
Oldalképek
Tartalom