Pápa és Vidéke, 20. évfolyam 1-52. sz. (1923)

1923-12-16 / 50. szám

IIBIIsetésI árak: negyedévre 3000 kor., egy­hónapra 1000 kor. Sgyes szám ára darabonként 400 kor. POLITIKAI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség: Llget-ucca 42. Kiadóhivatal: Ker. Nemzeti Nyomda. Hirdetések milliméteres díjszabás szerint. Egy szociáldemobrata njilatliGzat. Az egyik fővárosi lap mun­katársa beszélgetést folytatott a német szociáldemokrácia egyik legelőkelőbb és legértékesebb képviselőjével, Sollmann Vil­mossal, aki pár hét előtt még Németország belügyminisztere volt a nagy koalíciós kormány­ban. Sollmann nyilatkozata meg­lepő. Sajnos, nincs terünk az egész nyilatkozat leközlésére, de néhány goudolatát nem tud­juk elhallgatni. Azt mondja Sollmann, hogy „a mai rettenetes időkben a német nemzethez való tartozás és a nemzettel szemben való felelősség érzete a német mun­kásságban fokozott erővel éb­redt fel. Aki tárgyilagos szem­mel tekinti a német munkássá­got, megállapíthatja, hogy az idegen elnyomás visszahatása­kép a munkásifjusághan oly hazaszeretet jejlödik ki, amely az előző generációkban felta­lálható nem volt, legalább tu­datosan nem. Mi büszkék va­gyunk Németországra és sze­retjük über alles, über alles in der Welt ezt a Németországot." A legmeglepőbb nyilatkoza­tának az a része, amelyből ki­világlik, hogy a német szoci­áldemokrácia nemcsak politiká­jának, hanem egész alapvető világnézetének a krízisével áll szemben. „A szociáldemokráciának — úgymond — meg kell változ­tatni állásfoglalását bizonyos szellemi hntalmakkal szemben. Elsősorban a vallásra gondo­lok. Nagyobb türelmet kell a pártnak ebben a tekintetben ta­núsítania. Azt a szociálista kö­vetelést, hogy a vallás magán­ügy t nemcsak az állammal szem­ben kell hangoztatni, hanem magunkkal szemben is, olykép, hogy tiszteletet érezzünk min­den vallásos élménnyel szem­ben. Nagyon értékes embereket kergettünk el magunktól, mert sokan közülünk az üres ma­téria lista szabadgondolkozásdi látszólagos magaslatairól gú­nyolódtak olyan érzések felett, amelyek az emberi lélek leg­mélyéről fakadnak és tisztán anyagi előrehaladással sohasem lesznek kielégíthetők. Uj idea­lizmus kell, hogy bennünket el­töltsön." íme, erre a konfesszióra jut el a német szociáldemokrácia egyik vezére! A magyar szoci­áldemokráciának a közelmúlt bőven adott anyagot az elgon­dolkozásra, a meakulpára. Azon­ban a romok között —. ame­lyekért elsősorban felelős — sem tud magába szállni. A Népszaváék késleltethetik a nagy revíziót, de történelmi szükség­szerűséggel fog elkövetkezni az az idő, amikor Sollmann nyi­latkozatára erős visszhang tá­mad, nem a szociáldemokrata vezetőség, hanem a magyar munkásság táborából! p-rHTTH=a Szellemi charltas. Wilde Oszkár regényeinek egyik legrokonszenvesebb alakja, Gering lord, a korrektségében a kiengesztel­hetetienségig megmerevedett Chüíern bárónénak könnyedén odaveti a mélységes gondolatot: „Csak azt tudom, hogy az életet nem lehet megérteni sok szeretet nélkül, nem tudjuk átélni sok szeretet nélkül. It is love, and not Germán philosophy thai is the terne explanation of this world. Ennek az életnek nem a né­met bölcsészet, hanem a szeretet adja meg a valódi magyarázatát." Talán soha sem beszéltek, szóno­koltak, irtak annyit a charitásról, mint szeretettől kopár napjainkban. Nagy vágyódás jajveszékeli át az egész emberiséget a szeretet után. Mindenki öntudatosan vagy öntudat­lanul azután vágyódik, azután fázik, mert az melegíti, azután éhezik, mert az elégíti ki, azután szomjúhozik, mert az enyhíti lelkét. Emlegetik a szociális charitást és a charitativ szociálizmust. A szociá­lis érzéket mint olyant, meg a chari­tást az ő tisztaságában. Definiálják és hasonlítgatják, latolgatják és ér­tékelik, melyik ér többet? melyik fontosabb? A diszkusziók fényétől ragyognak az elmék — s fáznak azok, kik a meleg uián úgy, de ügy só­várognak ! Legyünk igazságosak, a sok be­széd közül, valami csekély történik is, de oly csekély az, ami történik, ahhoz mérten, minek kellene tör­ténnie. Oly hidegen történik, pedig oly sokan vágyódnak a szeretet me­lege után! Talán igen nagy a tömeg, mely áhítozik ? Talán igen kevéssé mele­gek a kezek, a szivek, melyek ad­nak ? Igen hidegek a szemek, mely­lyel az adakozók a nyomort nézik, a szavak, melyek az adományokat kisérik ? Talán, talán ?! * Ha mindenki, aki képzeli, hogy neki meieg, jó, szerető, nyomort, bánatot megértő szive van, egy kis meleg napsugára volna fázó, didergő környezetének l Mily jóleső volna egy-egy családi tűzhely, egy-egy kis kör. Ez voína az a szellemi charitás, melyről Hello Ernő, a francia iroda­lom egyik tündöklő tollú és mély lelkületei irója ekként nyilatkozik: „Ha testi jócselekedetekről van szó, vannak néhányan, kik erre vállalkoz­nak. Ha tudatlan pogányoknak ki kell vinni az evangélium igéit, talál­tatnak körök erre a hőstettre. De a szellemi charitás feledésbe ment. Az embernek ezer szükséglete van. Nemcsak kenyérből él, hanem szel­lemből is. Vannak az emberek közt, kiknek kü­lönös és kiváló szükségleteik vannak, szomjúhozzák a világosságot. A szere­tetetmelyről beszélek, a szellemi chari­tás, mely a lélekből a lélekbe ömlik. Miért van ez a charitás annyira el­hanyagolva még a lelkiismeretes em­ber által is ? Mert félnek cselekede­tekben vétkezni, de nem félnek attól, hogy mulasztások által vétkeznek. Talán szeretnek szivükkel, lelkükkel, de nem szellemükkel. A szellem ke­res, kitalál, föltalál, megkülönböztet. Ha ráakad egy mély és nagy lélekre, fölismeri, mert kereste és szereti, mert már régen vágyott utána. A szellemi charitás az igazságos­ságot egyesíti a szeretettel. Meg­bocsájtja a felületes tökéletlensége­ket, csak a mélységbe hatol, ahol a szeretetnek hajléka van. Szellemileg szeretni, nagyon szeretni annyit tesz, mint megérteni a léleknek szükség­leteit, azokat eltalálni. A szellemi charitás nagylelkűen kielégíti a mély vágyakat, mely nem mer beszélni. A nagy vágyódások félénkek, mert izoláltak. Nern mernek az emberek közt megszólalni, mert idegenek közt érzik magukat. A szellemi szeretet eléjük megy, bátorságot kölcsönöz nekik élni és beszélni. A szellemi charitás a szellem segítségére siet, bárhol találja, bárhol tudja, hogy szenved. Végre Halló fölkiált: „Krisz­tus, Krisztus l van-e még körülöttünk abból a levegőből, melyet ő léleg­zett?!" Milyen fönséges adventi gondolat! Analizáljuk ezt a levegőt, ezt a lég­kört körülöttünk, a levegőt, mely belőlünk kiszivárog. Krisztusi levegő? Krisztusi légkör ? A krisztusi szere­tet atmoszférája ? Hogy a szellemi, krisztusi szeretetet kisugározhassuk, bensőnknek kell átváltoznia. Egoizmu­sunk önzetlenséggé kell, hogy átvál­tozzék. Ebben a várandós adventi levegőben, meiyben az Ige testté lőn, viszont a testnek égivé, szellemmé kell változnia. Megfeledkezvén ma­gunkról, hogy csak arra a másikra gondoljunk, aki szenved. Sokszor talán azokkal, kiket sze­retni vélünk, legkegyetlenebbül bá­nunk, mert mindig csak saját ma­gunkkal, saját zsebünkkel, saját ér­zékenységünkkel vagyunk elfoglalva, s észre sem vesszük, hogy mellettünk valaki elvérzik, szellemileg, lelkileg elvérzik és az a valaki talán az, akit nagyon vélünk szeretni. Gamerra Alberta Mária bárónő. A Kath. Nővédőegyesület háziipari kiállítása. Kedves kép tárult eiénk, midőn a kettős ünnepen beléptünk a polgári leányiskola rajz­termébe. Egy egész sereg bájos fia­tal leány sietett elénk, örömmel mu­togatván kincseiket, melyeket a tágas teremben Ízlésesen elhelyeztek. Csak­ugyan kincsek ezek, értékesebb az aranynál, ezüstnél, mert az ő ara­nyos kezecskéik által készült házi­ipari cikkek. Szépen dolgozott ruhák és kabátok, csinos kalapok, szín­pompában ragyogó művirágok és raffia-munkák. Elévülhetetlen érdeme a Kath. Nővédőegyesületnek, hogy megértette a mai nehéz idők viszo­nyait és háziipari szakosztálya veze­tése alatt csupa praktikus, életre való tanfolyamokat rendez. Ilyen tanfolya­mok eredményét mutatta be a kiállí­tás. A kalaptanfolyamot Pereszteghy Annus vezette. A felsőruha és virág­tanfolyamokat Orbán Károlyné nagy szakértelemmel, elegáns ízléssel é$ előkelő finomsággal vezette már öt alkalommal.

Next

/
Oldalképek
Tartalom