Pápa és Vidéke, 20. évfolyam 1-52. sz. (1923)

1923-09-09 / 36. szám

MBflzetésI árak: negyedévre 2000 kor., e

By- POLITIKAI HETILAP. Szerkesztőség és kiadóhivatal Keresztény ' hónapra 700 kor. ^ , Nemzeti Nyomda. Telefon 11. sz. §

0 yes szám ára darabonként 200 kor. Megjelenik milttlevi vasárnap. Hirdetések milliméteres díjszabás szerint. A boldog Japánban elhalt a mosoly, a halaí rémülete ült ki a szemekbe. Borzalmas vihar játszik a Föld vékony kérgével, a játék nyomán százezrével törnek össze emberi életek, pusztulnak el pillanat alatt évtizedek megfeszített munkájával teremtett értékek. Hárommillió ember halálhörgése markol kegyetlenül a lelkünkbe, hárommillió ember holtteste hever egymásra tornyosulva Japánban ... A rémülettől megdermedt lélekkel figyeljük a táviró gépét, minő újabb borzalmakat kopogtat le a távol Keleten dühöngő viharról. Mélységes részvéttel fordulunk a szenvedő, gyászoló nemzet jelé. S mig d vihar zúg, tombol, pusztít, rombol', a mindennapi élet kicsinyességeihez tapadó leikünkön nagy gondolatok viliannakát. Kicsinységünk, semmiségünk éles tudata lesz úi rá felettünk. Hányszor gondolunk mi büszke önteltséggel arra, hogy gúzsba kötöttük a természet erőit. S ime, egy földrétegrándulás kioktat bennünket, hogy kicsinyek, igen kicsinyek vagyunk. A bizonytalanság kegyetlen érzete tölti el a lelkünket. Itt járunk-kelünk ezen a vékony kérgen, telve álommal, ábránddal, vággyal,, hogy magasabb kultúrát hagyjunk az utódainkra, megfeledkezünk a bennünk élő világról, csak kifelé nézünk, dolgozunk s néhány pillanat alatt összedűlhet minden -úgy, hogy nem lesz, ki a nagy halott fölött könnyet ejtsen. A Keletről fölcsapódó lángoszlopok fényével megrendülve látom, milyen törékeny minden, amit alkotunk,.. Látom, mennyi titok közt robog a Föld, pereg az élet. A nagy hullám fölött, amely ma Japánban, holnap ialáh nálunk tör, zúz, rombol, a fölséges Változhatatlant látom, ki teremthet, ronthat száz világot, kinek függvénye vagyok, ki viharon, pusztuláson keresztül is húz maga jelé. Mélységes részvéttel gondolunk Japán szenvedő népére s mig néma döbbenettel járja a lelkünk a nagy temetőt, gondolkozunk , . . A győri A győri Falukiállításon vollam, nem azért mentem el, Jiogy riportot írjak, hanem a falu iránt való érdeklődés, szeretet vitt oda. Elámul az ember, hogy a szorgalom, az ügyesség, a tudás mit produkálhat. Jól eső érzéssel néztem a meglehetős számú, szakértelemmel szemlélődő kisgazdát, de tudja isten miért, tüstént azok jutottak eszembe, akik nem jöttek el s ezzel kapcsolatban eszembe jutott sok minden a faluról, ami most annyira az érdeklődés középpontjába került. Gyermekkorunk Eldorádóját, azt hisszük, a falun' találhatjuk meg, csak természetesen megváltozott fogalmakkal, a kolbász-sövény helyét most a buza, a bankóköteg, a zacskóban az arany és ezüst stb. foglalja el. Tagadhatatlan, a termények a világháború következtében beállott értéknövekedése a kisgazdát kiemelte abból az adósságból, amelybe a liberális éra idején hetvenéves magárahagyottsága juttatta. Önérzete is emelkedett, mert láthatta munkájának fontosságát, eltűntek a háborúval a fogyasztókra nézve a régi szép idők, mikor a vevők a bőséges választék miatt végigmustrálhatták a termelők áruit, a háziasszonyok a piacon végigkóstolhatták a tejfölt stb. s fitymálva tovább mentek. Itt van, benne vagyunk, amiről nemrég csak holdkóros ideálisták ábrándoztak, akik a minden viszály, minden baj okozója, az „átkozott arany" helyett értékmérőnek a mezőgazdasági terményt akarták felvenni. Ma már mindent búzáért adnak a bölcsőtől a koporsóig. Lakás, ruha, mezőgazdasági eszközök, orvos, patika, mmd búzáért, illetve mezőgazdasági terményekért kaphátók. Szóval az eszköz, amivel az élethez szükséges dolgokat lehet megszerezni, főkép a falu birtokában van. A falu gazdasági fölénybe került a várossal szemben. Mindezek egy pillanat alatt átcikáztak agyamon, amint végig néztem a gazdag anyagon, TARCA. ••• Hegedű órák ... Irta: Kerék Péter. — Ugyan hagyjátok már abba. Unos-untalan: ilyen kitűnő jellem, olyan kedves ... Az örökös kellemes is csömört idéz elő. Elvégre nem ti határoztok akaratommal — csapta be Ildikó az ajtót s hagyta a leánytársaságot a közös asztalnál. Nem okozott semmi rendkívülit ez a cselekedete, mert megszokták tőle, hogy így tegyen, amikor Szentpálit emlegették neki, aki éppen két esztendeje lesz karácsonykor, hogy kerülgeti. — Nem értem Szentpáli makacs kitartását férfias elhatározás nélkül és Ildikó elzárkozóttságát sem — elégedetlenkedett Gabi, hogy dugába dőlt szépen kitervezett rohamuk. — Ugyan, te már megint kémiai vegyületekkel fűszerezett kirohanásokat teszel, mert nem épen okos erőlködésed falnak vágodással végződött. Ildikónak tökéletesen igaza van. — csiíitotta a türelmesebb Elza, aki nem tartotta fontosnak, hogy épen húsvétra, vagy Szentgyörgynapra kerüljön főkötő alá Ildikó. — Az egyik türelmi, a másik türelmetlenségi mániában szenved; miért nem mentek ti hozzó — kapcsolódik a társalgásba Irén, akinek közbeszólása némi kis hebegésre adott okot. Mert úgy voltak ezek a leányok, hogy közösen szeretett Ildikójuk boldogságának aranysugarait maguk díszítésére vágyták és bántotta őket, hogy késik. Történeti hűség kedvéért el kell mondanom, hogy télidőszakán hangzott el ez a kis tárgyalás. A Iák zúzmarásak voltak ; a szél csontig szántott a Bakonyaljában ; a vízimalmok szakállas óriás fejeknek látszottak s az erdőn csak itt-ott húzódott egy egy rókacsapás ; a természet aludt és álmodott.. . Fakó égboltozat ölelte át a főidet, fátyol borította a fák tetejét és lúdbőrös borzongás kergetőzött hátukon, ha a vörös fénnyel égö kandalótól az ablak felé húzódtak. — Brr! ilyen időben én ugyan senkiért sem mennék még a gazdasági udvarra sem, nem hogy oly messziről járnék kitartani és mindig csak kitartani és bizonyos rendszer szerint mondani az ostobaságokat s bizonygatni érzéseimet — borzongott Gabi. Magja volt megjegyzésének, mert Szentpáli épen akkor fordult be a szőlő alján lévő kapunál s nagyokat lépegetve illegette lábait Ildikóék béresének ottmaradt lábnyomaiba. Szentpáli ugyanis minden délután öt órakor befordult a kis kapun, két perc multán kopogott az ajtón, mire hangos hurrával fogadták, tanított két leányt hegedülni, félhatkor kifordult a kis kapun, hét órakor otthon volt, megvacsorázott és ivott. Az ivás nem maradt el semmi körülmények között sem. Ivott, ha örölt, ivott, ha bánat érte, szóval élt a könnyelmű emberek szokása szerint. Nem csinált titkot belőle, elmondta a leányoknak, mekkora pohárból hányszor nyeltek. Ez bántotta nagyon Ildikót. Miért iszik ? Az látta, hogy Szentpáli nem lehet megrögzött alkoholista, ámbár rosszcsőrü verebek ilyesmiről is csiripeltek, amikor kenyérmorzsát szórt nekik ablakpárkányára. De sok gondolatot ébresztett benne Szentpáli állandó pontossága: Szereti öt az bizonyos, de ha szereti, akkor miért mondja el az ő ronda ivásait. Vagy nem számol azzal, hogy a leányok irtóznak az ilyen emberektől ? Nem... Nem, sohasem tudna felesége lenni... Meg miért is nem marad el, mit akar tőle ?... Nem látja, hogy nem kell neki ? ... Megszokta már, mint egy