Pápa és Vidéke, 16. évfolyam 1-222. sz. (1921)
1921-02-15 / 36. szám
2. PÁPA ÉS VIDÉKE -1921 február 10. magyar nemzet s nem türi, hogy a pozsonyi cseh propagandairoda ügynökei és felbérelt agent provokatörjei hitvány vérdijak ellenében tisztességes magyar embereket akasztófára juttassanak. Komolyan és nyomatékosan figyelmeztetjük a cseh kormányt, hogy a négy ember ügye a mi ügyünk is s hogy hasonló módon, minden tekintet nélkül, példásan és haladéktalanul meg fogjuk bőszülni halálukat. Vannak a kezünkben eszközök és módok, amelyek lehetővé teszik nekünk, hogy a négyszeres gyilkossággal szemben megfelelő és méltó retorzióval élhessünk. Ha az aljas fajgyűlölettel szemben vesztes maradna a józan belátás és humánus megértés, fajunk rajongó szeretete, az igazságtalanság és embertelenség gyűlölete fel fog minket menteni attól, hogy elnézést, kíméletet, irgalmat tanusitsunk olyanokkal szemben, akik erre való jogukat alávaló eljárásukkal régen eljátszották. Egyébként legújabban a budapesti antant szövetségesközi katonai misszió a magyar kormány felkérésére az itélet felett jogosan felháborodott magyar közvélemény megnyugtatására készséggel vállalta Lindner ezredes és halálraítélt négy társának érdekében a tárgyilagos vizsgálatot egyengető közvetítést. — Esterházy Jenő gróf betegsége. Jenő gróf a mult héten Bécsben megbetegedett, úgyhogy orvosai tanácsára kénytelen volt ágyban maradni. A város nevében a polgármester táviratban érdeklődött állapota iránt s a város közönségének, amellyel a gróf annyi jót tesz, azon óhaját tolmácsolta, hogy betegsége minél előbb szerencsés lefolyást nyerjen. — A polgármester táviratára a gróf táviratilag köszönte a város hálás figyelmét és jó kivánságát és jelezte, hogy betegsége már jobbra fordult. — Az ev. leányegyesület estélye. Sikerült estélyt rendezett vasárnap este a gyülekezeti tanácsteremben az evangélikus leányegyesület. Csizmadia Dániel átérzett, meleg tónusu szavalata és Leszits Sebestyén tapssal fogadott magyar dalai után Kardhordó László tanár tartott magas színvonalú alkalmi szabadelőadást. A „Karthagói harangok" melodráma után, amelyet Tóth Endre papnövendék szavalt stilusosan, mig zongorakiséretét Irányi Margit látta el művészi alkalmazkodással, következett az estély clouja, egy kis egyfelvonásos, szelíd humoru vígjáték, amelyet Lóránth Irénke, Horváth Manci, Dömjén Károly és Huszár József vittek sikerre, hangos kacagásra késztetve a hálás publikumot, amelyet a műsor utolsó pontjául Alexay Barna zenekara szórakoztatott régi, szép magyar nótákkal és ropogó csárdásokkal. — Az estély sikerült rendezéséért Horváth Mancit és Irányi Piroskát illeti az elismerés. Nagy nyeresége voít az estnek a mindvégig mulattató konferáns. — A vasárnapi munkásgyülés. A pápai keresztényszocialista munkásság az elmúlt vasárnap délután 3 órakor ta Kaszinó nagytermében jól sikerült taggyűlést tartott, hogy a munkásosztály érdekeit keresztényszocialista megailágitásban megismerjék és megjelöljék vzokat az eszközöket, amelyeknek segítségével a fennálló bajokat orvosolni lehet. A gyűlést László Mihály, a textilmunkások szakszervezetének elnöke nyitotta meg, majd Lillin József újpesti titkár vázolta a dolgozó keresztény nép tűrhetetlen helyzetét és világos képet festett a még ma is uralkodó antiszociális felfogásról, amely megakadályozója egészséges szociális berendezkedésünknek. A szociális kérdések megoldásánál kapcsolódik bele a keresztényszociálista munkásság is a politikába és bármi is fog történni, mi elalkudni a nép érdekeit védő újításokat és szociális reformokat nem engedjük. A keresztényszociálista munkásság szervezkedése ma már kellemetlenül érinti azokat is, akik mell-verdeséssel vallják magukat keresztényeknek, de csak addig, amig a keresztény és szociális igazságokat a gyakorlatban is megvalósítani nem kell. Pedig akik e munkának megvalósítását akadályozzák, legyenek azok zsidók, vagy keresztények, mi egyformán odaütünk. — Lillin titkár nagy tetszéssel fogadott beszéde után Szalay Lajos a sajtó fontosságáról tartott előadást. Különösen hangsúlyozta a helyi pártsajtónak, a „Pápa és Vidéké"-nek támogatását, mert egyedül ez képviseli a munkásság, a kisemberek érdekeit. A mi hátunk mögött — úgymond — nincsenek titkos jóbarátok, kik anyagilag támogassanak, mert mi a tollúnkat, a becsületünket áruba nem bocsátjuk még akkor sem, ha nehéz küzdelmünkben a fegyver ki is esik a kezünkből. A sajtó a mi erősségünk, a sajtó a mi fegyverünk. Ezzel győzünk, vagy ezzel bukunk és ezt izmos munkás-kézzel kell megragadni, ha kell, mindenünket feláldozni, hogy az ellenségeinkkel felvehessük a harcot. — A taggyűlés elhatározta, hogy a sajtó támogatására külön akciót fog inditani és ha nemzeti hadsereg támogatására 51.000 koronát tudott áldozni egyik csoportunk, akkor az összes szervezeteknek a keresztényszociálista sajtó támogatásáért is meg kell hozniok minden áldozatot. A mindvégig lelkes taggyűlés az elnök zárószavaival ért véget. — Lemondott a közélelmezési hivatal vezetője. A város közélelmezési bizottsága szombaton ülést tartott. Tenzlinger József dr. polgármester bejelentette, hogy a közélelmezésiehivatal vezetője, Nagy Zoltán lemondott állásáról. A bizottság megbízta a polgármestert, hogy az állás betöltésére pályázatot hirdessen meg. — Bejelentette továbbá, hogy Csillag Dezső liszt- és malomellenőri állásáról leköszönt. A bizottság helyébe Sulyok Józsefet kérte föl. — A polgármester bejelentette, hogy a jövőben a közönségnek az élelmező hivatal csak 30 dekagrammos havi fejadagot adhat cukorból, mert a pénzügyminiszter külföldi cukor behozatalát nem engedélyezte s igy teljesen a belföldi cukorra van van utalva a város. Közölte azt is, hogy a tavaszra a közélelmezési hivatal nagyobb mennyiségű burgonyát kötött le a környékbeli bérlőknél, úgyhogy a város burgonyaszükséglete ezzel jóidőre biztositotlnak tekinthető. Az élelmező hivatal vagyoni és raktári állapotáról szóló kimutatást kiadták a felügyelő bizottságnak átvizsgálás végett. — Meghívó. A Kath. Kör folyó évi február hó 20-án, délután 2 órakor tartja évi rendes tisztújító közgyűlését, melyre a kör igen t. tagjait ezúton hivja meg az Elnökség. — Ceglédi Sándor költői sikere. Hirt adtunk már egyizben arról, hogy Ceglédi Sándor volt pápai theológia tanár, jelenleg a győri református gyülekezet lelkésze nagy feltűnést keltett irodalmi körökben gróf Tisza Istvánról irt „Sirató• ének"-ével. Most a 8 Órai Újságban olvassuk a következőket: A Fészek-klub e heti hangversenye talán az eddigieknél is fényesebb volt. A Róna Józsefné, Gerő Erzsi és Ocskay Kornél énekniüvészete valósággal elragadta az előkelő közönséget; Hettyey Aranka, a Nemzeti Színház kitűnő művésznője pedig két magyar vers elszavalásával váltott ki viharos tetszést. Az egyik vers Ceglédy Sándor „Sirató ének"-e, amelynek refrénje: „Kelj fel, Tisza István! . . ." Ezt a szép verset a minap a Tisza-emlékbizottság irodalmi délutánján szavalta el először és most a bizottság harmadik irodalmi délutánján ismét a műsoron szerepel a „Kelj fel, Tisza István!. . ." még pedig a kormányzó kabinetirodájának kívánságára, mert Horthy Miklós hallani kivánja a szép verset. — A hadiköicsönök nosztrifikálásának határidejét a pénzügyminiszter március 31-ig meghosszabbította. A kisbéri m. kir. tejmunkásképző iskola folyó évi május 1-én egy éves tanfolyamot nyit, melyre tiz ösztöndíjas tanulót is felvesz. Felvételre 17 évet Dctöltött, egészséges testalkatú, irni, olvasni és számolni tudók folyamodhatnak 1921. április hó 10-ig fenti igazgatósághoz. — Egy pénztárcát találtak. Strasser Armin soproni állatorvos február hó 9-én a reggeli órákban a vasútra igyekezve a Korvin utcában egy erszényt talált kisebb pénztartalommal. Az erszény tulajdonosának, ha ir cimére (Sopron, Balfi u. 1. sz.) és levelében pontosan megírja, hogy mi volt az erszény tartalma, készséggel visszaküldi. — Elesett az ir hadsereg fővezére ? Berlinből jelentik: Az ir mozgalom vezetőinek jelentése szerint az ir köztársaság hadseregének fővezére, Collis, akinek fejére a brit kormány nagy vérdijat tűzött ki, a legutóbbi rossearburgi ütközetben az ir csapatok élén elesett. Az angol rendőrség megerősíti a hirt, mig a dublini hatóságok hivatalosan megcáfolják. — 3000 körözött rabló. Belgrádbóljelentik : A jugoszláv belügyminiszter kimutatása szerint Délszerbiában háromezer körözött rabló garázdálkodik. — Rendőrségi hirek. A pápai rendőrség átiratára a győri államrendőrség letartóztatta Szabó Máriát, álnéven Sági Juliskát, aki Rosenberg pápai kereskedő kárára 20.000 koronás lopást követett el. Szerkesztői üzenet. P. I. Celldömölk. Levél útban van. Kiadó: Ker. Nemzeti Nyoindavállaiat. Laptulajdonos: a Pápai Ker. Szoc. Párt. Pályázati hirdetmény, Pápa város közélelmezési hivatalánál megüresedő hivatalvezetői állásra pályázatot hirdetek. Pályázati feltételek : Jártasság a kereskedelmi üzletkötések terén, szakismeret a kereskedelmi levelezés és a kettős könyvvitelben. Javadalmazás havi 2200 korona. Az állás folyó évi március hó 1-én elfoglalandó. Felhívom a pályázni szándékozókat, hogy pályazati kérvényeiket jelen hirdetmény közzétételétől számított 8 napon belül a polgármesteri hivatalban adják be annál is inkább, mert a később beérkező kérvények nem lesznek tekintetbe vehetők. Pápa, 1921. évi február hó 14-én. Dr. Tenzlinger József sk. polgármester. Magyar királyi államvasutak. Jegyzék a Pápa állomáson 1921 február 17-én délelőtt 9 órakor árverésre kerülő árukról. 1. Egy láda szeretetadomány, 10 kg. 2. Egy láda, üres, használt, 10 ff 3. Egy drb. baromfi ketrec, 22 a 4. Két köteg acél fog, . . 43 if 5. Hat drb. szapuló sajtár, 112 ff 6. Egy láda szeretetadomány, 26 ff 7. Egy köteg, 10 drb. tűzhely lemez, 50 ff 8. Egy láda, üres .... 7 ff 9. Egy láda szeretetadomány, 19 ff 10 Egy drb. kézi daráló, . . 30 ff Az áruk a venni szándékozók által közvetlenül az árverés előtt megtekinthetők. Az igazgatóság. Bútorozott szobát keresek lehetőleg a város belterületén. Cim a kiadóhivatalban. m Egy jórayaló taszfény mindenesleány heresíEtih, hi a fejéshez is ért. Cim a kiadóban és pártirodában. 39 0 továbbá használt Írógépek jó állapotban, irógép festékszalagok és kellékek legjutányosabban beszerezhetők a Dunántúli Írógép-vállalatnál Győr, Jókai-utca 6. szám. írógépek és számológépek, melyek teljesen elhasználódtak, szakszerű újáépítését és javítását jótállás mellett vállalok. Eladó szihvizgyór Pápán. Üzemben levő villanyerőre berendezett, gépekkel, transmisszióval, 1 300 üveggel felszerelt szikvizgyár olytathatási joggal azonnal átvehető. Bővebbet: Hütter Vilmosnál Főtér 17. Értesítési Van szerencsém a n. é. közönség szives tudomására hozni, hogy a Széchenyi-tér 6. szám alatt levő volt Kondás-féle kávéházat S éttermet átvettem s ujjonan átalakitvaés berendezve, f. hó 5-én, szombaton este újból megnyitottam. Esténként cigányzene játszik. Kérem a nagyérdemű közönség szives pártfogását: VARGA BÉLA tulajdonos. w EGY -«» bognársegéd jó fizetéssel felvéteti k KONDOR bognár mesternél NYÁRÁDON. SZALMAKALAPOK. FÉRFI ÉS MARINER. NAGYBANI ELADÁS. Férfi bast szalmakalap (császárforma) teljesen felszerelve á kor. 138'— Mariner szalmakalap fiuk és leányok részére teljesen felszerelve á kor. 128-—Girardi, gyöngy és rustik férfikalap á kor 400'— A rendelt árukat bérmentesen, postaut invét mellett ssáilítjuk. MUSKÁT M. 8., BUDAPEST vii., damjanich-utca 44. 364