Pápa és Vidéke, 16. évfolyam 1-222. sz. (1921)
1921-09-13 / 206. szám
4. PÁPA es vidéke 1921 szeptember 13. Az elnyomott népek genfi kongresszusa elhatározta, hogy állandó szervezetet létesít. Ebben a szervezetben a magyarrutén párt kiküldöttei megalapították a rutén osztályt. Az osztály tisztikara: Kutkafalvy Miklós elnök, Illés József alelnök, BaloghBeéry László titkár. Ugyancsak megállapították a tót osztályt Dvortsák Győző elnök és Christian Géza alelnök vezetésével. A - kongresszus elhatározta, hogy propagandát indit a cseh elnyomás alatt szenvedő népek érdekében. Oroszországban lévő hadifoglyaink hozzátartozói jelentkezzenek a városi jegyzői irodában, hogy leadják a hazaszállításra szükséges adatokat. A szociáldemokraták a kommunista tanárokért. A nemzeti szociáldemokrata párt tegnap délelőtt Ugrón Gábor elnökletével nagygyűlést tartott, amelyen az elbocsájtott fővárosi tanerők és lefokozott iskolaigazgatók sérelmes ügyeit tárgyalták meg. A gyűlés határozati javaslatot fogadott el, amelyben kérik a fővárost, hogy változtassa meg a sérelmes rendelkezést. Borzalmas részletek az orosz éhínségről. Stockholmból jelentik: Amfiteatrov orosz iró egy interjúban kijelenti, hogy Nansen tanár felfogása az orosz helyzetről helytelen. A szovjetkormánynak nincs élelmező tanácsa, amelyet Nansen segitőakciója támogathatna. Élelmiszereket az éhségterületre szállitant nem lehet, Körülbelül huszonöt millió ember éhezik, akiknek legalább harmadrésze feltétlenül elpusztul. Az éhező hordák teljesen céltalanul két nagy hullámban vándorolnak és vagy azt mondják, hogy Angliába akarnak menni, vagy a török, esetleg indiai császárhoz. Egyes anyák Ázsiába adják el gyermekeiket, mások a vizbe fojtják őket Kazánnál. Az éhezők áradatát vörös katonák igyekszenek megállítani. A volgamenti német gyarmatok eltűntek. Ismét jön a szén Brennbergből. A Soproni Hírlap irja: Boldogabb idők beköszöntésének megnyugtató jeleként vehetjük, hogy ma már mindenfelé megrakott szeneskocsik nyikorognak végig a városon. A soproni utca ismét visszakapta a jó pár napig nélkülözött fekete gyémántokkal megrakott kocsiait. Mert a fekete poros kocsikat szivesebben látjuk, mint az elegáns autókat. Őket igazán nem nélkülöznénk . . . Amint örökösen fújják orrunk alá a füstöt. A hadiözvegyek és hadiárvák segélyét a népjóléti miniszter a pénzügyminiszterrel egyértelmüleg beszüntette, hogy ennek helyébe a nyugdijat alkalmazza. Akiknek férje vagy apja egy év óta életjelt nem adott, azok segélyét szintén beszüntetik. Azok, kiknek ellátmánya már folyóvá van téve és 1919. október 1-től ideiglenes segélyt élveztek, ezen ideiglenes segéiyf tartoznak visszafizetni. Azok, kik állandó ellátmányban még nem részesültek, az iránti kére'meiket azonnal adják be, Addig, mig az állandó ellátmányuk elintézést nyer, előleget kapnak. i n Találtatott egy pénztárca koronás monogrammal, benne Nátrau Jenő névre szóló 491—919. keresztlevél, mely kiállitatott a zalaegerszegi róm. kath. plébánia keresztelési anyakönyve 10-ik kötetéből, 2 drb. Zala vármegye, Zalabesenyő község elöljáróságától kiállított igazolvány, 3 liba, 1 mellény, 4 drb. kulcs, 2 drb. lyukas kulcs és egy kék festőruha pettyekkel. Igazolt tulajdonosa a kapitányság 5. sz. szobájában átveheti. Halló! Halló I Magyar szabadalom! A világ legjobb mosófazGka! Ruhafestéshez és dunctoláshoz is a legalkalmasabb. Ezen mosófazék tulajdonságai: 1) Automatikusan főzi ki a ruhát. 2) Nem kell a ruhát keverni, illetve dögönyözni. 3) 45 liter űrtartalmú fazék ruhát 5 kg. fával tökéletesen ki lehet főzni. 4) 45 liter űrtartalmú fazékhoz 8 liter viz kelt. — Előnyei: 1) A ruha nem szakad, mert nem kell keverni. 2) A ruha kifőzése a legtökéletesebb, mert állandó gőzben van és automatikusan permeteződik forró vízzel. 3) A ruha nem éghet a fazék fenekéhez. 4) A piszok nem főhet a ruhába, miután a készülék automatikus állandóan öblögeti. 6) Kevés tüzelő. Rövid idő. Kevés viz. Semmi munka. Tökéletes tisztitás. Abszolút sterilizálás. Szerkezeti hiba kizárva. Rozsdamentesség. Olcsó ár. Teljes garancia. — Megnézhető mindennap délután 3 és 6 óra között Broczky András urnái Bercsényi-utca 3. (Mester-malommal sz.) HIRDETÉSEK Kiadó: Ker. Netruetl Nyomdavállalat. Laptulaidonos : a Pápai Ker. SEOC. Pén. «ÄS divatlapok "níekirszabásm i nták bármely ábra után kaphatók a legrégibb és legmegbízhatóbb cégnél: Mátyásy Gusztáv Budapest, Károly-lrörut 8. Kérjen ingyenes prospectust! ELADÓ HOMOK. Az urdombi szőlőben homok — kocsiszámra. 30 K-ért, köbméterenkint 36 K-ért — eladó. Bővebbet S u r á n y i Ferencz tulajdonosnál, Török Bálint-utca 1. szám alatt. Eladó a pápai Öreghegyen, várostól 10 perc, 3 hold termő nagy gyümölcsös (kb. 120 hl. bor és közepes gyümölcsterméssel), azonnal beköltözhető, szép lakás, istálló, kocsiszín, présház. Közvetítők dijaztatnak. Tulajdonos HÉNEL GUSZTÁV Pápa, Vörösmarty utca 15. Tejcsarnok-megnyitás! Tisztelettel értesítjük a n. é. közönséget, hogy a volt hatósági tejesarnokot átvettük és azt saját nevünk alatt tovább vezetjük. Egyben tudatjuk az érdekeltekkel, hogy tejre elöjegyeztetni a kővetkező kimérés! helyeken lehet ós pedig garantalt teljes tej literenként 10-20 K, lefölözött édes tej literenként 4-20 korona. Csatorna-utca 13-ik sz. Bástya ,, 11-ik „ Celli-ut Központi telepen Tejcsarnok-fiékban Österreicher Gyula Úgyszintén ezen helyeken tejtermékek is kaphatók szolid árakon. Házhoz szállítva 12 korona. Teljes tisztelettel: Fischer-Tejtelep pápai fiókja. Cséuléshez Motorbenzin Motorhengerolaj Sárga gépzsir Csapágyfém Ponyva Zsák Mérlegek Gépolaj Gőzhengerolaj Gyanta Gépszij Varrószij Klingerit Asbest pakolások békebeli minőségben garanciával rakíárról azonnal kapható HÜTTER VILMOS műszaki- és gépkereskedönél „LISTER" angol motorok magyarországi képviselete. PÁPA, FŐ-TÉR 17. Telefon 121. sz.