Pápa és Vidéke, 16. évfolyam 1-222. sz. (1921)
1921-08-25 / 191. szám
9 PÁPA ÉS VIDÉKE 1921 augusztus 25. Bonalmas kéisFiitonág Berlinben Hat női hulla a csatornában Berlin, aug. 24. (Nép). Berlinben a legutóbbi napokban nagy izgalmat keltett, hogy különböző csatornákban több női hullát és hulla részt találtak. Megállapították, hogy valamenyi esetben kéjgyilkosságról van szó. Prága. aug. 24. (Magánjelentés MTI.) A cseh kormány ugy rendelkezett, hogy a magyar színtársulat ezentúl csak Kassán játszhatik, de ott is felváltva cseh színtársulattal. EszeB 'II 'i ii. T-I —r Ti i í m ni. TanuJmányfők várkerti kőruíambóh A forró napsugarak egyre bágyadtabakká válnak ... A faóriások által vetett árnyékot az ágak közül előtörő napfény meg-megszaggatja. Az élénkzöld borostyán vigan szalad fel a százados ágakon a magasba és kérkedve tekint a sárguló falevélre, amely lassan, halk zizegéssel hull alá a hervatag füre. Az öregtemplom egyhangú kongással jelzi a négy órát s a parki utak már élénkülni kezdenek a sétálóktól. A nagy kör fáin repdeső madarak csicsergésébe gyermekzaj vegyül. Megszámlálni bizony nehéz volna őket. Mint a méhek, ugy sürögnek-forognak össze-vissza. Egynéhány kergetőzik, a fiuk távugrási gyakorlatot végeznek legnagyobbHosszabb keresés után végre sikerült a tettest Grossman Károly személyében elfogni. A vizsgálat kiderítette, hogy Grossman 6 kéjgyilkosságot követett el. rint tehát oly népes magyar városok, mint Losonc, Pozsony, Komárom, Rimaszombat stb. teljesen magyar színtársulat nélkül maradnak. ! részt. A kislányok legtöbbnyire körbe állnak és talán százszor is elismétlik versikéjüket, minek végeztével hangos kacaj közepett állítanak ki egyet a körből. Egyik távolabbi csoportból hangosan kiálltja: „Király uram, király uram adjon egy katonát A sokféle játék menetét néha hangos kiáltás szakítja félbe: „Feri was magst du?" Vagy a másik oldalról: „Juci komm!" Tudniillik itt német vezényszavak repkednek a légben. Ha az apróságok közt nézeteltérés támad, a helyszíni dadabizoítság németül mondja ki nézetét s egyúttal Ítéletét is. Továbbmegyek, mert a főúti padon, ott a Bakonyér mellett egybegyűlhetett már a valutázó ifjak társasága is. Sajnos, egyet sincs szerencsém névleg ismerni, igy hát csak valutázóknak kereszteltem el őket. Rendesen pénzügyi dolgokat fejtegétnek fontoskodó képpel. — Szinte kétlem, hogy az ország — világhírű újságok nem tőlük kérnek-e információt a nehéz közgazdasági kérdesekben? Jelenleg a gabonaügyről hallok véleményezést az egyik szakreferenstől, De ma ugylátszik nem egységes tőzsdei értekezletük, mert az előadót egyik nagyhangú társa túlharsogja s tűzzel magyaráz saját hallgatóságának, végül is ingerülten vágja a pad szélén meghúzódó szeme közé: „Mit értesz te a devizához?" Csak titokban . . . Azonban feltűnő, hogy a kifelé vezető uton még nem látom azt a fekete bajuszos fiút kurta szoknyás szőke ideáljával. Itt szoktak találkozni, igy ebben az időben. Nem kell sokáig tépelődnöm, az ut felső feléről csiga-lassusággal jön felém a fekete bajuszu, miközben szalmakalapjával nagy köröket ir le a levegőben. Egyszerre csak meggyorsítja lépteit. Előttem is, utánam is gyors lépések zaja. Közvetlen megáll mellettem a fiu, de nem az én kedvemért, nem, hanem csak most látom, hogy a kis szöszi lépdelt oly gyorsan utánam, de bizony az sem az én kedvemért tette! Boldog csevegésbe kezdenek. Én a lány mentegető szavait tudom csak kivenni: — Megbocsásson Gyuszi, de a mama alig hitte el, hogy mai is különórám van s nem akart leengedni. A szösztnél kottásfüzet. No igen, a különóra . . . A szerelemdombot is fürkésző szemmel nézem. Semmi különös. Az apró fenyőfák által képzett háttérből szakállas galiciáner fej tűnik elő. Nem soká nézem az elmaradhatatlan „sábecdekli" alá bujtatott dugóhuzós fejet, hanem azt mégü cjefaek íbezáriék a magyar jzinházakat Pozsony, Komárom magyar szin&ársiaEat nélkül TÁRCA. >®< Néhány sző a pápai régebbi középkori sirmezővel kapcsolatban. Irta: Jankó László. A Földmivesiskola melletti —ismertetett* — sirmező leletei általában a szarmata sirmezők jellegét idézik föl bennünk. A skythákhoz közel rokon szarmatáknak mintegy négy százados, hazánkban szereplése a liunok bejövetelével megszakad, de elkeveredve azután sem pusztulnak ki innen. S bár a szarmaták elsőrendű lovas és harcos nép voltak, a pápai sirmezőn pedig sem lovas, sem harcos maradványokat nem találunk, (hiányoznak az antik növénymotivumok, a griffes díszítés, a jellegzetes dinnyemag alakú gyöngyök,) mégis a pápai sirmező leletei a csúnyi, cikói, regölyi, závodi, részben a fenéki és keszthelyi, — dunántuli sirmezők analógiáihoz vonhatók leginkább, majd ezeken kivül a sziráki, pásztói, mártélyi, gátéri, kishegyesi, gombosi, stb., de ugyancsak szarmata csoport leleteivel hozhatók kapcsolatba. A pápai sirmező leieleinek szegénysége feltűnő. Számot vetve azon megszokott feltevéssel, hogy az ilyen soros temetők nem is annyira a harcolók, a harci életmódjukban távoljárók, mint inkább az otthon, békés foglalkozásaikban elhunyt öregek, nők és gyermekeknek, esetleg hibástestü egyé* L. „Pápai sirmező a régebbi középkorból." (Jankó László.) Pápa és Vidéke, 1921, aug. 23. 24. neknek tetemeit rejthetik, ezenkívül a leieteknek szembetűnő szegénysége folytán egyébként arra is van okunk gondolni, hogy a pápai sirmezőn valamely szerényebb szerepet vitt, vagy szereppel akkor még egyáltalán nem is birt népességi csoportnak tetemei nyugszanak. Mely nem volt uralkodó elem, szolgai helyzetben művelte a földet, szolgálta urait, a terület vitézkedő szerepű tulajdonosait, legeltette nyáját, csordáját. Ilyen, akkortájt már vidékünkön is települt csoport lehetne a szláv, mely azután a népvándorlás későbbi századaiban a szarmata elnevezéssel amúgy is mindjobban azonosulni látszik. A szlávok már korán a gótokkal északról délnek, majd velük — legalább részben — nyugat felé sodródnak. Hazánk területe sem lehetett sokáig ismeretlen előttük. Aurelianus idejében (270—275) germánok, velük egyesűit „szarmaták", szlávok és más barbárok Magyarország egész keleti részét elárasztották. Csendesen, zaj nélkül, megsimulva a szereplő népek között szivároghattak hazánk többi részeibe is. Nyugodtan húzták meg magukat germánok és szarmaták szolgálatában. Már a IV. sz. vége felé quádok, szarmaták s a köztük élő szlávok szállják meg végképen Begetiot(Ó-Szőny). Ujabban jöttek uralaltájiak, hunok, avarok, bolgárok, majd másrészről gótok, gepidák, longobárdok. Sem a germán, sem a szarmata nem pusztult ki innen, de mindjobban gyökeret vezt a szlávság. A régebbi középkor sirmezőinél népességi meghatározást alkotni általában igenigen nehéz. A legtöbbször szinte nem is lehet. A pápai sirmezőnek szarmata jellegét kétségkívül hangsúlyozhatjuk; közelebbről legfeljebb csak annyit vethetünk fel, hogy nem valamely szláv csoportnak emlékeit őrzi-e a sirmező? Az itt folyó, soha be nem fagyó Tapolca elnevezése is fölhivja figyelmünket. (Tepla, toplo= meleg.) A sirmező korát illetőleg megemlítem, hogy a későbben annyira elterjedt halántékgyürük itt hiányzanak ; másrészről a temetkezésben még a pogány szokások mutatkoznak. A sirmező korát a Karolingok hazai keresztény uralmánál, de a VIII. sz.-nál is általában előbbre kell helyeznünk. Az ismertetett leletek után itélve még előbbre, határozottan a római uralom irányában kell haladnunk s véleményemmel mint korhatározást igy vetem föl az V.—VI. századot, mely Pannóniában egyenesen a római uralom örökébe lépett. Másik kérdés lehetne ezek után, hogy hol lehetett tartózkodási pontja annak a népességnek, mely ide temetkezett? Kétségtelenül itt, az „Öreghegy" közelében kellek annak lennie. Közel volt itt a tó, közel van az emelkedés, mely veszedelem idején akár gyűjtőpontja is lehetett a környék népességének, ts a hely kérdésénél nem érdektelen hivatkozni Gyurikovics vélekedésére, ki bár a város, község maitját Szent Istvánnál korábbra nem viszi, azonban az Árpádok idején létezett telepet ugyancsak ezen tájékra látszik helyezni. Szerinte „nem egy, hanem három külön helyen helyheztetett Pápa régi váj város és falu volt." A várat (IV. Béla ' 1 .jből) Ugod és Bakonybél táján látszik
