Pápa és Vidéke, 16. évfolyam 1-222. sz. (1921)
1921-08-14 / 184. szám
2. PÁPA ÉS VIDÉKE 1921 augusztus 14. Az ingatla n va gyonváltság Talpra kell állítani mezőgazdaságunkat — A király születésnapjának megünneplése Budapest, aug. 13. Az Ülést Bottiik József alelnök nyitotta meg. Tiz interpelláló van jelezve az interpellációs könyvbe. Az ingatlan vagyonváltságról szóló javaslathoz elsőnek Tasnádi Kovács szólal fel. Mezőgazdasági ország vágyunk, ehhez kell igazodnunk, ebből él a középosztály és ha ez megerősödik, mindenkinek jó dolga lesz az országban, mig ellenkező esetben az ország sínylődik minden vonatkozásban. Erősíteni kell a mezőgazdaságot. A pénzügyminisztertől hallottunk egy szép expozét, amelyből a kormány mindeddig semmit sem váltott valóra. Hanem láttuk a nagy honmentő uj Magyarországot létesítő törvényjavaslatokat. A kormány önmaga nem képes a konszolidáció megteremtésére, nem képes segítségül sietni a gazdaközönségnek, a földmivelőknek, akik már becsületesen dolgoznak a konszolidáció érdekében. A kormány nem képes lesújtani a gonoszokra, hanem mindig csak apró javaslatokkal foglalatoskodik. Utal egy Nagy György doktorral aláirt röpiratra, amelyet az egyetemi hallgatók között terjesztettek. A pénzügyminiszter politikája nem nyerte el azt a hatást, amelyet óhajtott volna. A burgonyát is exportálják. Először a belső ellátást kell biztosítani és csak azután kellene megengedni a kiszállítást. A tisztviselők nyomorognak. A föld népe nem tud hozzájutni a földhöz. Hibáztatja a pénzügyminiszter politikáját a bankokkal szemben. Olyanokat fosztanak meg vagyonuktól, akik az ország létalapját képezik. Magyarország mezőgazdasági á lam, tehát a mezőgazdaságot kell talpra állitani, amely foglalkozáshoz Magyarország 8 millié lakosságának nyolc tized része tartozik. Éppen azoknak a vagyonát mentesitik a vagyonváltság alól, akik a magyaroktól a magyar vagyont összegyűjtötték, külföldre vitték. Ezek az elemek külföldön vettek maguknak ingatlanokat, azon a pénzen, amit véreinktől összeharácsoltak. — A házak kimaradtak a javaslatból. Ebben ismét a városi lakosság favorizálását látja. A' mozgó-nagytőke váltsága nincs arányosítva a földvagyon váltságávával. A javaslatot nem fogadja el. Schriffel József egyes szakaszoknál tesz kifogásokat. Hegedűs György nem fogadja el a javaslatott. Szalay László a javaslat keresztül vitelét szükségesnek tartja. Ereky Károly szigorú kritikát gyakoról a pénzügyminiszter politikája felett. Németország mindent elkövetett, hogy valutája ne javuljon. Valutája Párisban javult, Zürichben piacra dobta a márkát, hogy annakárfolyama csökkenjen. Nem szabad sürgetni a vagyonváltság meghozatalát,, mert esetleg igazságtalan lesz a törvény. Először szakemberekkel kell a javaslatot átvizsgáltatni, a javaslat a létminimumot antiszociális alapon állapítja meg. A javaslatot nem fogadja el. Szilágyi Lalos a néplóléfi miniszterhez interpellál a hadirokkantak, hadiözvegyek és árvák ügyében. Továbbá interpellációt intéz a miniszterelnökhöz, a felszabaduló területeken megindítandó felvilágosító propaganda tárgyában. Bernolák népjóléti miniszter és Bethlen miniszterelnök megnyugtató választ adtak. Perlaky György az összkormányhoz intézi interpellációját és kérdi hajlandó-e a kormány az 1920 juliusában kelt rendeletét, amelyben a bányamunkások cselekvési szabadságát korlátozzák, hatályon kivül helyezni. Bethlen miniszterelnök válaszában kijelenti, hogy a kormánynak kötelessége a fegyelmet fenntartani, amely ha megszűnik, az ország széntermelése csökken. Cserty József: IV. Károly király születési ^évfordulójának megünneplése tárgyában intéz interpellációt az összkormányhoz. Az interpellációra Vass József röviden válaszol. Kijelenti, ha az ünnepségen tervezett misének is magán jellege lesz, mivel sem polgári, sem katonai hatóságok ennek rendezésében bele nem folynak, semmi aka nincs a magánosok által kérelmezett szentmise megtartása elé bárminő akadályt is gördíteni. Bethlen válaszol Cserthy interpellációjára. Hangsúlyozza, hogy ha a szóbanforgé ünnepélynek propaganda színezete lenne. Annak megakadályozására mindent meg fog tenni. Erről azonban szó sincs. Munkásság a háború eilen. Luzern, aug. 13. A nemzetközi fémmunkások kongresszusának záró ülésén azt a határozatot hozták, hogy a háború meggátlása céljából a jövőben megtagadnak miaden olyan munkát, ami az államok fegyverkezését és igy a háborúi is lehetővé tenné. 9 Sssjai hársniszag kiöfitßSB. Belgrád, aug. 13. A kormány elrendelte, hogy a bajai háromszög kiürítését, még a jövő héten meg kell kezdeni és e hónapban be kell fejezni. TÁRCA. Nagymama emlékeiből. Irta: Camerra Alberta Mária bárónő. A szürke alkony fátyola borult a tájra. A misztikus átderengés a fényes nappalból a fekete éjbe a régi házakat, régi bútorokat, régi embereket varázszsal veszi körül. Ilyenkor mesélt legszívesebben nagymama a régi időkről. Azokról a régi idődről, mikor a régi emberek, kik most fehérfürtösen, a kortól megviselve állnak előttünk, viruló ifjúságban élték izgalmas életüket. Mert bizony izgalmasak voltak azok a 48-as idők, melyekről nagymama oly élénken, oly szépen tudott mesélni. „Kedves jó nagymama mondja el nekünk újra utolsó találkozását Petőfivel." Hizelgően megsimogattam még mindig oly szép, fehér kis kezét, azt a kezet, mely nekem oly szent volt mint egy nemzeti ereklye, hisz Petőfi utolsó csókját lehelte rá, mielőtt kiment arra a segesvári harctérre a nemzet szabadságáért hős halált halni. S az ősz matróna kezdett mesélni. Arca átszellemült, mintha újra megismétlődött volna az a felejthetetlen jelenet a Macskásy kastély termének kandallója mellett. Bem és Petőfi vacsorán voltak nagyszüleimnél. Már az egész est folyamán Petőfi szótlan és komor volt. Mintha az a véres sötét holnap, 1849 julius 31-e előre bocsájtotta volna árnyékát erre a kis társaságra. Búcsúzásra kerül a sor. Petőfi délceg szép alakja ráhajlik nagymama reszkető kezére. 'Ez volt Petőfi utolsó kézcsókja ! . . . Másnap reggel Bemmel és Petőfivel nagypapa is kivonult a harctérre. Mészáros magyar honvédelmi miniszter rendelete folytán a vörös hadsereg tisztjeit átvette a magyar honvédek soraiba. Nagypapa is sietet a szavoyai dragonyosok elegáns kabátját az aranysujtásos honvéd attilával fölcserélni, hisz forró szive, mely egy Macskásy lányért dobogott az attila sujtása alatt, a magyar szabadságért is hevesebben lelkesülhetett. Minő reményteljes, reggel! És mily fájdalmas est! Mintha vérbe borult volna az ég, oly rémesnek tünt az esthajnal. A ragyogó juliusi nap lángfelhőkkel takarta el arcát, hogy ne kelljen végignéznie a szegény magyarok siralmas nyomorúságát. A Macskásy kastély előtt őrtálló nagy gesztenyefák védőén terjesztették ágaikat a sebesült honvédekre, kik az egész udvart ellepték. Szegény katonák! Nem volt elég az a testi fájdalom, melyet ellenséges fegyver okozott, leikök fuldoklott egy veszített csata keservében. Hát hiába harcoltak oly emberfölötti bátorsággal és vakmerőséggel ? Ennek a drága harcnak, melyért oly szívesen ontották véröket, nem tudták a szabadságot kivívni ? ! Szomorú elmélkedésükből egyszerre föleszméltek: „Hol van Bem?* Hová lett a merész vezér, kiért a katonák annyira rajongtak, felejtve, hogy vakmerőségében 1600 kimerült honvédet biztos halálba vezényelt Lüders 40 ezer kipihent katonái ellen! Végre négy Vilmoshuszár hozta a megsebesült vezért. Mint rendesen, a jó lovakat a katonák rendelkezésére bocsátotta, mig é a legrosszabbat tartotta meg magának. Smlyosan megsebesülve találták egy árokban, nem messze a mostani Héjasfalvi vasúti állomástól. Onnan hozták a huszárok. Bizony szivesebben vérzett volna el abban az árokban, hogy ne lássa többé ezen gyásznap esthajnaíát. „Minő szégyen, minő szégyen!" tört ki olykor vonagló lelkéből. Nagypapa kérte, hogy meneküljön, mert az oroszok már nyomára akadtak. Eleinte semmiképen sem volt rávehető, csak mikor nagypapa kérve-kérte, ha már saját magáért nem teszi, tegye meg nagypapa kedvéért, ki nem tudta volna elviselni, hogy az oroszok Bemet az t házában fogják el. Végre Bem engedett. A szegény hadvezér, kinek a magyar nők egy gyönyörű fogatot és egy remek szőnyeget ajándékoztak volt, mindentől meg volt fosztva. Még az utolsó fehérneműt is nagypapa adta rá. Nagymama unokafivére, gróf Haller Ferenc, egy rossz kocsit bocsátott Bem rendelkezésére. Lehetetlen volt a súlyosan megsebesült vezért egy ilyen rozoga szekérre tenni. Nagyszüleim kocsija is előállt, hogy nagymamát elvigye. Nagypapa Bemhez fordult: „Feleségem fogatja rendelkezésedre áll." Egy kis habozás után Bem elfogadta az ajánlatot. Elrobogott a hintó Marosvásárhelyre. Onnan Bem Nagyszebenbe menekült^ végre Törőkországba. Nagyszüleim kocsiját később Szentgyörgyön találták meg, a lova» kat Martonoson. (Folytatjuk.)
