Pápa és Vidéke, 16. évfolyam 1-222. sz. (1921)
1921-07-02 / 147. szám
1921 julius 2 PÁPA es VI D E KE 3 V R NÉPÜMNEPELY belépő-jegyei elővételben Hajnóczky Árpád és Kis Tivadar könyvés papirkereskedésében és a Ker. Szoc. Pártirodában kaphatók. A kormányzó dunántúli körútja. Pannonhalma, jul. 1. Horthy Miklós kormányzó Győrből délután kíséretével együtt Pannonhalmára utazott. A kormányzó vonata 5 órakor érkézett Pannonhalmára, ahol a Szent Benedek tagjainak élén Bárdos Rémig dr. főapát üdvözölte. Utánna Längerer István járási főszolgabíró a járás közönsége nevében mondott üdvözletet. A kormányzó igy válaszolt: — Örömmel tölt el ezen a helyen, ahol apostoli királyunk Szent István a magyarországi keresztény kultura egyik legfontosabb intézményét alapította, hogy most is Szent István szelleme és a keresztény magyar érzés hatja át a környék népét. Ápolják szivükben továbbra is a lelkes hazaszeretetet, amely a haza érdekében tettekre és áldozatokra is kész. A kormányzó szavait lelkes éljenzéssel fogadták, mire a kormányzó és kisérete hosszú kocsisorban a szent Benedek rendi főapátságra vonult. Megtekintették az egész főapátságot, elsősorban a székésegyházat és a főapát kérésére ugy a kormányzóné, mint a kormányzó beírták nevüket a rend uralkodói emlékkönyvébe. Megnézték a főapátság alapító levelét, amely 1001-ből való, Szent István palástjának mintáját, amely 1031. táján készült. A kormányzó és kíséretének néhány tagja ezután felmentek a székesegyház 24 öl magas tornyára, ahonnan tiszta idő esetén 11 vármegyét be lehet látni. A kormányzó és kisérete hajnalban utaztak "tovább Veszprémbe. Keszthely, jul. 1. A kormányzó ur Őfőméltósága és kisérete ma érkezett Pannonhalmáról Veszprémbe. A pályaudvaron először a városi helyőrség disszázada előtt lépett el, azután Hunkár Béla főispán üdvözölte a kormányzót Veszprémvármegye és Komjáthy László polgármester Veszprém város nevében. Az üdvözlésekre a kormányzó röviden válaszolt, beszédét lelkes éljenzés kisérle. Ezután a kormányzó kíséretével a fellobogózott uton a püspöki palotába hajtatott. Az ut elején hatalmas, diszes diadalkapu fogadta a kormányzót, rajta a kővetkező felírással: „Rajongó szeretetünk kisér nemzetmentő nagy munkádban." A püspöki palotában dr. Rott Nándor megyéspüspök fejedelmi reggelivel várta a kormányzót és kíséretét. — 10 óra után a vármegyeház dísztermében fogadta Őfőméltósága a tisztelgő küldöttségeket. Az üdvözlő beszédekre együttesen válaszolt s beszédében hangsúlyozta, hogy kis nemzet vagyunk, boldogulásunk útját magunknak kell megalapozni. Én — úgymond — nem tudom eleget hangoztatni, hogy ma minden becsületes magyar embernek egy táborban kell lennie. Csak nagy és hatalmas nemzetek engedhetik meg azt a fényűzést, hogy pártok viszálykodással foglalkoztassák közvéleményüket. — A kormányzó beszédét, a amelyben a továbbiak folyamán a nemzet érdekében való egységet s a falu népe felkarolásának szükségességét hangsúlyozta, viharos, szűnni nem akaró éljenzés fogadta. — Ezután a kormányzó és kisérete megtekintette a múzeumot, utánna a Korona-szállóban bankett volt kormányzó tiszteletére, amely után a kormányzó kíséretével Keszthelyre utazott. Keszthely fellobogozott pályaudvarán Kolbensky Béla, Zalavármegye alispánja és Reich István városi főbiró üdvözölték a kormányzót, aki az üdvözlésekre röviden válaszolt. A kormányzó lelkes éljenzéssel fogadott beszéde után a kormányzó és neje, valamint a kiséret tagjai herceg Festetich Tasziló kastélyába hajtattak, ahol keszthelyi tartózkodásuk idején megszállva voltak. — Személyi hir. Tenzlinger József dr. polgármester, aki a kormányzó veszprémi látogatásával kapcsolatos ünnepségen és a tisztelgésen a város képviseletében résztvett, tegnap éjszaka visszaérkezett városunkba. — üjmise Szalay Jeromos, a helybeli bencés főgimnázium uj tanára, holnap, vasárnap mondja első szentmiséjét szülőfalujában, Nórápon. Manduktora Pethö János, kovácsi plébános, szónoka Blazovich Jákó lesz. Csehország étuágya megjött. Sátoraljaújhely, jul. 1. Rutén körökben ugy tudják, hogy a csehek azzal a tervvel foglalkoznak, hogy Galíciát, Bukovinát és Ruszkakrajnát egyesítsék és cseh fennhatóság alá helyezzék. A csehek az egyesítést egyelőre csak huszonöt évre tervezik, amikor azután az egyesítés és a cseh fennhatóság megszűnne. Csehország ezt a tervet azért szeretné megvalósítani, hogy igy közvetlen kapcsolatot létesítsen Oroszországgal. Kérdés azonban, mit szólnak a dologhoz a lengyelek és a románok, akiket közvetlenül érint a cseheknek ez a terve, amely tulajdonképpen nem egyéb, mint ujabb hatalmi terjeszkedés. 9 borona zürichi jegyzése. Budapest, jul. 1. Zürichben ma 100 magyar koronáért 2-20 svájci frankot jegyeztek. — TUzelőfát, építkezésre alkalmas gömbölyű fenyőfát erdőn, pápai fatelepen, vagy vaggon tételekben a feladó állomáson átvéve, esetleg Pápán, nagy és kis tételekben házhoz szállítva megvételre ajánl: Táncos Antal fa es háziipari cikkek termelő és értékesitő vállalata Pápa, Török Bálint utca 16. HIREK. Öngyilkossági kísérlet a pápai állomáson. Tegnap reggel öngyilkossági kisérlet történt a pápai vasútállomáson. Menyhárt Róza dohánygyári munkásnő egy teljes sebességgel tolató vonat elé vetette magát öngyilkossági szándékból. A véletlen azonban meghiúsította az öngyilkosságot, ugyanis az öngyilkosjelölt közvetlen a váltó előtt vetette magát a sínekre s minthogy a váltót a szomszédos vágányra váltották át, a vonat a szomszéd vágányon tolatott el mellette. Azonban igy is a közeledő vonat zajával kapcsolatos érzés olyan hatással volt rá, hogy elájult. A közelben dolgozó pályamunkások szedték fel a sínekről, egy hajtányra tették és eszméletre hozták. Faggatásukra a leány bevallotta, hogy azért akart öngyilkos lenni, mert az udvarlója otthagyta s hozzátette még azt is, hogy ha most nem tudott meghalni, majd alkalmat keres rá, mert nem tud igy élni. — SzUcs Dezső, a pápai kerület nemzetgyűlési képviselője tegnap este néhány napi tartózkodásra hazaérkezett a fővárosból. — Miniszterek fölmentése. A közélelmezési, valamint a kisgazdák miniszteri állásá^ a költségvetési törvény tudvalevőleg megszüntette. Ennek értelmében most a kormányzó Mayer János közélelmezési és nagyatádi Szabó kisgazdaminisztert ezektől az áltásaiktól fölmentette. Az erre vonatkozó kormányzói kéziratokat a hivatalos lap mai száma közli. Ezzel egyidejűleg a kormányzó Mayer Jánost a földmivelésügyi minisztériumhoz államtitkárrá újból kinevezte. — Társasvacsora a Kaszinó kerthelyiségében. A keresztényszociálista párt fővárosi vendégei tiszteletére az Uri Kaszinó kerthelyiségében szombaton este 9 órakor társasvacsorát rendez. Jelentkezés szombat délig a pártirodában, vagy a különböző társadalmi egyesületekhez küldött jelentkezési iveken történhetik. — A keresztényszociálista párt intéző-bizottsága felkéri Pápa város hazafias keresztény társadalmát, hogy a szombaton este 8 órakor érkező fővárosi vendégei tiszteletére az állomáson minél 'nagyobb számmal megjelenni szíveskedjék. — R Kath. flővédőegyesüiet tagjait arra kéri az elnökség, hogy Schlachta Margit nemzetgyűlési képviseló fogadására ma este 3/t 8 órakor a pályaudvaron minél nagyobb számban megjelenni szíveskedjenek. Ugyancsak szombaton este 9 órakor a budapesti vendégek tiszteletére a Kaszinó kertjében (rossz idő esetén termeiben) bankett lesz. Kívánatos volna, hogy az egyesület tagjai is minél nagyobb számban résztvegyenejc. Jelentkezni lehet ma délig a Ker. Szoc. Párt irodájában. Elnökség. — Myolcévi börtönre itélt a román hadbíróság egy nagyváradi urileányt. A nagyváradi lapok jelentése szerint Knauer Margit nagyváradi urileányt a nagyváradi vadászhadtest feljelentésére a román katonai ügyész kémkedés és az állam ereje ellen elkövetett merénylettel vádolta meg. Knauer Margitot a hadbíróság a katonai ügyész vádja alapján tiz évi börtönbüntetésre itélte. A krajovai fellebbviteli {biróság tegnapelőtt tártagyalta az ügyet és az elsőfokú Ítéletet megváltoztatva Knauer Margitot nyolc évi börtönbüntetésre itélte. — fl Kath. Leánykör tagjait ezúton értesiti az elnökség, hogy a rendezői szalagok ma d. u. 6 órakor kerülnek kiosztásra a köri helyiségben. Pontos megjelenést kér az Elnökség. — R keresztény női egyesületekhez I A keresztény női egyesületek tagjait ez uton is értesítjük, hogy Schlachta Margit nemzetgyűlési képviselő, aki a jul. 3.-i ünnepségre városunkba érkezik, hétfőn d. u. 6 órakor a bencés főgimnázium dísztermében a nőkérdésről előadást tart. Az országos hirü, széles látókörű szónok meghallgatására menjünk el mindnyájan!