Pápa és Vidéke, 15. évfolyam 1-113. sz. (1920)
1920-01-16 / 2. szám
2. PÁPA ES VIDÉKE. 1920 január 16. megbecsüljük. A camera obscura képeit vissza kell fordítanunk. Erre jórészben iskoláink vannak hivatva. Azok az iskolák, amelyek között a legnagyobb szálka a ker. felekezeti iskelák voltak már csak azért is, mert a nemzetnevelésben, mint a nemzeti állam segítői, a nemzetellenes áramlatnak legtovább állhattak ellen. Hogy a nemzeti hagyományokat mindvégig hiven őrizték, itt a példa előttünk, a hazai bencésrendnek iskolái. Kérdezzük: a felekezeti iskolák között a bencés tanltórendnek szerzetesi egyszerűségben élő tanárai között akadt-e olyan, aki megingott a kommunizmus viharjában? Hiába voltak ígéretek, hiába volt fenyegetés. Az a pápai, egykor kis gimnázium, hol valamikor Deák Ferenc tanult, hol egykor egy Füssi Tamás, egy Vaszary Kolos tanítottak, hiven megőrizte a maga fedhetetlen hazafi nevét. S a volt kis gimnázium ma már főgimnázium, a rend a hivők filléreivel együttesen építette és fejlesztette főgimnáziummá. A sors akarta úgy, hogy épen amikor a VIII. osztály is megnyílt, akkor tört ki a világháború. Azóta öt generáció ment ki széles e hazába és ma, amidőn otthonába — valamennyi iskola között legutoljára —végre a bencés főgimnázium is visszatérhet, első izben van itt a maga teljességében. Teljes csendben történt a visszaKer. szoc. pártélet. Szűcs Dezső programmbeszéde Pápán. Méreteiben is impozáns, lelkesedéstől izzó hangulatban folyt le Szűcs Dezső pártunk képviselő-jelöltjének programmbeszéde f. hó 11-én d. u. 3 órakor a Griff-szálló nagytermében. Az öreg Griff-terem már régen nem foglalt magába annyi embert, mint ez alkalommal. Már jóval 3 óra előtt Pápa város választóinak százai gyülekeztek a Főtéren, hogy még ideje-korán maguknak helyet bizosítsanak. A várostól távol eső majorok munkásai is tömegesen jöttek a gyűlésre és a pápai ker. szoc. szervezett munkásság is hatalmas tömegekben vonult fel úgy, hogy fél 3 órakor már szorongásig tömve volt a helyiség, sőt több százra tehető választó polgárság az utcára szorult ki a gyűlés színhelyéről. Pont három órakor Gyurátz Ferenc ny. ev. püspök, pártunk elnökével az élén Bartos János v. kormánybiztos, Szűcs Dezső képviselőjelölt a párt vezérférfiaival együtt indultak a gyűlés megtartására. A Szózat végső akkordjainak elhangzása után Gyurátz püspök pártunk, nagytekintélyű elnöke lépett az előadói emelvényre, kit megjelenésekor hatalmas ovációban részesítettek. Az elnöki megnyitó után Szűcs Dezső képviselőjelölt mondotta el programmbeszédét, melyben a társadalmi osztályok mindegyikével külön külön foglalkozva ismertette azt, hogy milyen reformokra van szükség, ha ezt azt országot a nemzet minden egyes tagjának olyanná akarjuk tenni, hogy itt a térés, sokan nem is tudtak róla. Dr. Kocsis Lénárd igazgató rövid megemlékezése, néhány meleg, buzdító szava az egybegyűlt ifjúsághoz s a Himnusz hangjai nyitották meg reggel 8 órakor az új munkát. De bármilyen csendben történt a bevonulás, a mi szivünk a távolból is együtt érez és ünnepel s amikor milliók honfiszeme aggódva néz Nyugat felé, szeretettel zárjuk szivünkbe azt az iskolát, mely mindenkor melengető fészke volt a honfi erényeknek s most is egyik biztató záloga jövő nemzeti irányunknak. Úgy érezzük, január 12-ike az avatás napja volt. Legyen tehát üdvözölve a Rend régi otthonában. A magyar Géniusz legyen kísérője annak az ifjúságnak, mely átlépi ez épület küszöbét, hogy annak falai között nevelődjék a magyar hazának; legyenek szenteltek e falak, melyek újra a magyar ifjúságot vonják magukhoz, hogy közöttük kipróbált magyar hazafi tanárok oktassák a tudásban, vezessék az értelemben s neveljék, erősítsék a hazafias érzésekben. Legyen áldás a munkán, mely közöttük folyik, buzogjanak ott az ezeréves keresztény magyar hit s a honhűség energia-forrásai, áradjanak ki a tiszta, becsületes tudás, az ismeretek s védőleg lebegjen fölöttük mindvégig a honszerelem s tudományoknak és mindeneknek végső oka — Isten! boldogulás létfeltételeit megtalálja és szívvel, lélekkel szeresse ezt a földet, hogy e társadalom minden egyes tagja munkálkodjék nemzeti jövendőnk megalapozásán. Beszédében felölelte mindazt, miért pártunk két évtized óta küzd, hogy a fölmivelő nép javára sürgősen oldassék meg a földbirtokreform úgy, hogy azok, kik ezer év óta védelmezték a magyar földet, legalább annyit kapjanak belőle, hogy magukat és családjukat eltarthassák. Szólott ezután az iparosok jogos követeléséről, hogy az iparűzés kizárólag szakképzett iparosok részére legyen csak biztosítva, miért is követeli, hogy a szabad ipar megszüntettessék és az állam minden erejével oda hasson, hogy a kisipart olcsó hitel nyújtásával, munkagépekkel támogassa, valamint a kisiparososztályt védelmező külön iparkamarák felállításáról gondoskodjék. A munkáskérdés megoldására vonatkozólag hive a legmesszebb menő kedvezmények megvalósításának, különösen az aggkori biztositásnak és az üzleti haszonból való részesedésnek. Végre a köz- és magántisztviselők siralmas helyzetének megjavításával foglalkozva kijelenti, hogy minden erejével azon dolgozik hogy a társadalom minden rétegének jogos kívánsága kielégíttessék. Nem igérek — úgymond — semmit, de amit mondottam, az utolsó betűig állni is fogom. E kijelentését a képviselőjelöltnek nagy éljenzéssel fogadták. Ezután Bartos János v. kormánybiztos gyújtó hatású beszédben hivta fel a város polgárságát az összetartásra, hogy e komoly időben vallásfelekezeti különbség nélkül sorakozzék Szűcs Dezső zászlaja körül. Végül Gyurátz Ferenc pártelnök mondott még igen értékes beszédet és a Himnus eléneklésével a lelkes gyűlés szétoszlott. Szűcs Dezső körútja a kerületben. Kiilsővaton f. hó 9-én tartotta meg Szűcs Dezső képviselőjelölt programmbeszédét az egész község nagy érdeklődése mellett, kik mindnyájan Szűcs Dezső szavazói. A gyűlésen felszólaltak Zalán Menyhért bencés tanár és Szentgyörgyi Ignác vati plébános. Mihályházán f. hó 10-én, szombaton volt Szűcs Dezső képviselőjelölt programmbeszéde, hol a község választópolgársága nagy lelkesedéssel foglalt állást Szűcs Dezső jelölt mellett és biztosították arról, hogy a nemzeti egyesülés pártjára fognak szavazni. Mezőlakon szintén 10-én d. u. 3 órakor tartotta Szűcs Dezső programmbeszédét nagy érdeklődés mellett, melyen a választóközönség nagy lelkesedéssel fogadta pártunk képviselőjelöltjét, kinek személye nem volt ismeretlen már Mezőlak polgársága előtt. A mezőlaki főldmives nép Szűcs Dezsőt, a ker. nemzeti egyesülés pártjának jelöltjét fogja támogatni. MunkásgyQlés. F. hó 10-én d. u. 3 órakor Faa Mihály téglagyárának munkásai értekezletet tartottak, melyen László Mihály és Szalay Lajos ismertették a ker. szoc. szakszervezked^s célját és felhívták a munkásság figyelmét, hogy csatlakozzék a gyár munkássága a földmunkások, illetve a téglagyári munkások orsz. szakszervezetéhez. A jelenvolt munkások lelkesedéssel jelentették ki, hogy belépnek a ker. szoc. szervezet kötelékébe és megalakítják a szakszervezetet és ez irányban az előkészületek folynak már. Végül kijetentették, hogy ők minden keresztény munkások és a ker. nemzeti egyesülés pártját fogják támogatni. I Baütmii IM »UM«— Szentgyörgyi Sándor f I 1872-1920. Gyászlobogó leng a pápai plébánia épületén, gyászt hirdet a lengő zászló ... Sir a pápai nagyharang, — a pápai r. kath. hitközség buzgó, tehetséges és páratlanul lelkiismeretes karnagyát és kántorát siratja... Gyászol a Pápa és Vidéke, hisz volt szerkesztőjét és munkatársát siratja, gyászol a kath. kör és legényegylet, amely önzetlen és hűséges titkárát vesztette el Szentgyörgyi Sándorban. A lappangó kór aláásta a hatalmas termetű karnagy fizikumát és mondhatni, váratlanul ragadta ki őt családja és mi körünkből a halál hideg keze. Ki hitte volna, hogy Szentgyörgyi oly hamar válik meg az élettől, amelybe ő poézist, lírát, dalt és zenét vitt bele. Mult évi novemberben még a kóruson zengte dicséreteit mesés szép preludiumaival az orgonán, ma, mikor e sorokat irjuk, lelke már az örök élet birája előtt zeng dalt, dicséretet Istennek. Szentgyörgyi Sándor nem hétköznapi tehetség volt. Művészi lélek volt, mely sokoldalúsága mellett az egyházi ének- és zené-