Pápa és Vidéke, 15. évfolyam 1-113. sz. (1920)
1920-09-21 / 94. szám
Tizenötödik évfolyam 96. szám. Előfizetési árak: Egész évre . • 280 K Fél évre . . . Hegyed évre . Egy hóra . . . Egyes szám ára 1 kor Csütörtök Pápa, 1920 szeptember 277. Szerkesztőség és kiadó hivatal: Pápa, Török Bálint utca 1. szám. Telefonszámok: Szerkesztőség ,, Kiadóhivatal 11 Ker. Nemzeti Nyomda •••••• •••••• KERESZTÉNY POLITIKAI NAPILAP. aaaaaaaaaaaa •••••••••••a Felelős szerkesztő: NÉMETH JÓZSEF. Az Ébredő Magyarok gyűlése. Hatalmas és lelkesedéstől izzó hangulatban folyt le vasárnap délután a ref. elemi iskola udvarán az Ébredők és a ker. szoc. szakszervezetek közös gyűlése, melyen a fanatikus, bátor keresztény Magyarország hivei mind ott voltak, hogy a nemzet testén élősködő zsidóság ellen felemeljék élő tiltakozásukat és figyelmeztessék a limonádé izü keresztény kormányt, hogy a zsidó kapzsiságnak és az egész nemzetgyűlés tehetetlenségének elérkeztünk a tizenkettedik órájához és ha becsülettel meg nem valósítják a zsidó kérdést, a keresztény magyar nép haragja őket is el fogja söpörni a helyükről. A gyűlést Kötse István, az áll. tanítóképző igazgató nyitotta meg, majd Frey Jenő központi kiküldött ismertette az Ébredő Magyarok Egyesületének nemzetmentő nagy hivatását és intenzív munkára buzdította a megjelenteket, Ezután Zsilavy Sándor a hideg számadatok valóságával bizonyította a zsidók gazdasági térhódítását, amely szerint a zsidóság rövid 40 év alatt az ország termőföldje túlnyomó részének ura lett; hogy a bank, ipar, kereskedelem, irodalom, sajtó, iskola és minden a kezükben van. Hogy az ország védelmében a zsidó még is kihúzó, ugyancsak megcáfolatlan statisztikai adatokkal bizonyít a, hogy a zsidók milyen arányszámban voltak a lövészárokban és hányan voltak ott, ahol csalni és uzsorázni lehetett gránátmentes, biztos fedezékben. — A mindvégig zajos tetszéssel hallgatott beszéd után Szalay Lajos, a ker. szoc. szakszervezetek titkárja emelkedett szólásra és sajnálatát fejezte ki afölött, hogy a pápai keresztény nép ezrei, sőt annak hivatott vezetői is tüntetőleg távol vannak e nagyfontosságú gyűlésről. Ezek a gyáva divat-keresZtények mindennél nagyobb ellenségéi a keresztény magyar megújhodásnak, mert félnek, hogy a Khon, a Rozenbefg és a nyakigláb zsidó meglátja őket, hogy ők is az ébredők és a keresztény szociálisták gyűlésén részt mernek venrií. Végül még Hédly Jeromos páter mindenkit magával ragadó, lelkeket perzsefŐ gyújtó hatású beszédben esküvel fcb gadtatta meg a gyűlés hallgatóival, hogy a zsidókérdést el tussolni nem engedik soha! — „Eljöttem — úgymond — ebbe a zsidófészekbe, hogy az alvókat felébresszem, a csüggedőket bátorítsam és felrázzam a keresztény magyar testvéreimet, hogy ezt a zsidó uralmat, mely, még mindig a nyakunkon ül, letörjük. Hatalmas szónoki orgánuma és az megrázó nagy igazság, melyet pátsr Jeromos elmondott, könnyeket sajtolt a hallgatóság szemeiből. Még csak azjt. jegyzem meg, hogy páter Jeromos nagy. tudással párosult beszéde nagyobb ér-, deklődést érdemelt volna meg a pápaj. keresztény társadalom részéről, mert ilyen illusztris szónokot nem minden nap van alkalmunk hallani. A Magyar nemzet kiáltványát a népgyűlés elfogadta," mélyet megküld a Kormányzó ur Őfőméltóságának, a miniszterelnöknek, a nemzetgyűlés elnökének és ezek másolatát átnyújtják Szűcs Dezső. nemzetgyűlési képviselőnek is, hogy annak minden tőle telhető módon a megvalósítását elősegítse. A mindvégig lelkes gyűlés Kötse igazgató zárószavai után a Himnusz fenséges akkordjaival nyert befejezést. A gyűlésen mindvégig részt vett Batthyány grófnő is. Sz. L. Gazdasági főtanácsosok és tanácsosok kinevezése. Budapest, szept. 20. Rubinek Gyula, volt földmivelésügyi miniszter régen érzett hiányt 'pótolt, amikor elhatározta, hogy a mezőgazdaság terén szerzett érdemek jutalmazására a magyar királyi gazdasági tanácsosi és fótánácsosi címeket létesiti. Az előbbivel a „nagyságos", az utóbbival a „méltóságos" cim jár együtt és ez az ujabb intézkedés bizonyára nagymértékben hozzá fog járulni ahhoz, hogy gazdasági szakembereinket még fokozottabb önzetlen, közérdekű tevékenységre buzdítsa. Az első gazdasági főtanácsosi és tanácsosi kinevezések most történtek meg és abban a helyzetben vagyunk, hogy azokról elsőnek tudósíthatunk. A kinevezések a következők: Balogh Elemér a „Hangya" vezérigazgatójának, Baross László uradalmi jószágigazgatónak, Bernáth Béla a Magyar Szőlősgazdák Országos Egyesülete elnökének, Buday Barna as Országos Magyar Gazdasági Egyesület igazgatóhelyettesének, Czobor László az Országos Kertészeti Egyesület elnökének, Dömötör László, a Magyar — Tudósítónk telefonjelentése. — ;V Gazdaszövetség igazgatójának, Dőry Hugó földbirtokos és nagybérlőnek, Drucker Jenő a Magyar Szőlősgazdák Országos Egyesülete ügyvezető és I (a „Fructus" szövetkezet vezérigazgatójának, Eszenyi Jenő az Országos Magyar Földbérlők Egyesülete igazgatójának, Forster Elek a Magyar Gazdaszövetség alelnökének, Hajdú István Gazdasági Egyleti elnök, primási gazdasági igazgatónak, Herczeg Sándor a Kisbirtokosok Szövetsége igazgatójának, dr. Horváth János a Magyarországi Szövetkezetek Szövetsége igazgatójának, Kovács Sándor Kecskeméti Gazdasági Egyleti elnöknzk, Láng József a Gazdák Biztosító Szövetkezete vezérigazgatójának, Lázár Lajos Csongrádmegyei Gazdasági Egyleti elnöknek, Lukovich Aladár az Országos Magyar Földbérlők Egyesülete igazgatójának, Magyar Kdryly Veszprémmegyei Gazdasági Egyleti elnökének, Massát Mihály uradalmi jószágigazgatónak, Matta/Árpád, az Országos Magyar Gazdasági Egyesület igazgatóváíasztmányi - tagjának, Meskó Pál, a „Hangya" igazgatójának, Mesterházy Ernő, a Sopronmegyei Gazdasági Egylet elnökének, Pajor Ignác, a Magyar Kölcsönös Állatbiztosító Társaság vezérigazgatójának, Reusz Henrik az Országos Magyar Gazdasági Egyesület igazgatóválasztmányi tagjának, Székács Elemér, a Magyar Gazdatisztek és Erdőtisztek Országos Egyesülete elnökének, Szilassy Zoltán az Országos Magyar Gazdasági Egyesület igazgatóválasztmányi tagjának a magyar királyi gazdasági főtanácsosi elmet, továbbá dr. Éber Ernő Sopronmegyei Gazdasági Egylet igazgatójának, Fabricius Endre a Gazdasági Egyesületek Orsz. Szövetsége titkárának, Gaylhoffer István a Pestmegyei Gazdasági Egylet igazgatójának, Kajdacsy Endre Veszprémmegyei Gazdasági Egylet igazgatójának, Kiss Elemér Kecskeméti Gazdasági Egylet titkárának, Konkoly Thege Sándor az Országos Magyar Gazdasági Egyesület titkárának, Molnár József a Tolnamegyei Gazdasági Egylet titkárának, dr. Mutschenbacher Emil az Országos Magyar Gazdasági Egyesület főtitkárának, Pfeiffer István Békésmegyei Gazd. Egylet nyugalmazott titkárának, dr. Serbán Iván a Magyar Mezőgazdák Szövetkezete igazgatójának, Skoluda Rezső uradalmi jószágigazgatónak, Szilárd Gyula _a Magyar Gazdaszövetség igazgatóvátasztinányi- tagjának,- Tőkcy jeriő Csanádmegyei Gazdasági Egyleti titkárnak, dr. Vancsó Gyula a Magyar Gazdaszövetség titkárának, Minarik János uradalmi jószágigazgatónak a magyar királyi gazdasági tanácsosi címet adományozta. BBaaaeaaaaeasaBoaBaaasBBaaaaeaiiBaBaBBaaaaa fi nemzetgyűlés mai ülése. Budapest, szépt. 20. A nemzetgyűlés mai ülését fél 11 órakor nyitotta meg Rakovszky István elnök. Napirenden az egyetemi beiratkozások rendjéről szóló törvényjavaslat volt, amelyhez elsőnek Ruppert Rezső szólal fel. Á néplélek beteg, az ilyen szellemű törvényhozást elfogadni nem lehet. A nép sokat szenvedett a diktatúra alatt; a diktatúra bukása után fölébredt benne a bosszúvágy és bűnbakokat keresett, akiket szenvedéseiért felelőssé tehet. Talált is ilyen két bűnbakot: az egyik a liberálizmus, a másik a zsidóság. A hatalmat kalandorok kerítették a kezükbe a forradalmak után, ezek között a kalandorok között voltak egyaránt keresztények és zsidók is. A liberalizmust helyes mederben folytatni kell, hogy ismét helyre álljon a rend és jójét. A javaslatot nem fogadja el. Gömbös Gyula személyes kérdésben szólal föl. — Dáné" Béla a javaslat vitájában fölszólalv inak a nézetnek ad kifejezést, hog> 'umerus clausos a zsidóság kivándo i fog vezetni. Ezután Sándor Pa al föl. A botbüntetés és a nurae^r aausus a zsidóság ellen irányul. A zsidóság ellen olyan vádakat hangoztatnak, amiket nem tudnak bizonyítani. A becsületes keresztény erkölcse és a becsületes zsidó erkölcse között külömbség nincs. A zsidóság legfőbb törekvése az asszimilálódás. Prohászka beszédében sok igazság van; ez a beszéd fonál arra, hogy szolgálja a megértés ügyét. A zsidók hajlandók meghozni minder, áldozatot a hazának, azonban magyarságukban megaláztatást nem tűrnek, 'nem tűrik a tervezeit szellemi ghettot. Szmrecsőnyi György és Gömbös Gyula képviselők a beszéd végeztével gratulálnak Sándor Pálnak. A nemzetgyűlés ülése háromnegyed 4 órakor ért véget. fi lengyel csapatok győzelmesen nyomulnak előre. — A lengyel békeföltételek. — Varsó, szept. 20. A lengyel vezérkar jelenti, hogy a lengyel csapatok az ellenség üldözése közben megszállották a Zbrucs alsó folyását, Tremplo, Tarnopol és Bródy városokat és Dubnot. Az előnyomulás Rownó irányában tovább tart. Varsó, szept. 20. A tulajdonképeni béketárgyalások még csak kedden kezdődnek meg. A lengyel békeföltételek hiteles értesülése szerint a kővetkezők: A lengyel határ Lengyelország 1795. évi régi határa legyen, az ettől nyugatra fekvő területeket Lengyelország és Litvánia között osszák föl. Oroszország a határ megállapítása tekintetében hajlandó elmenni a Curzon vonalig, Lengyelország követeléseit a továbbiakban azonban nem hajlandó teljesíteni. fi francia Köztársasági elnökválasztás. Pár is, szept. 20. Az elnökválasztó -gyűlést szeptember !i itszt rúllMiTl3d iidíra~ hivták egybe Versaillesbe. Politikai körökben ugy tudják, hogy ha Millerand engedve a két kamara kérésének, elfogadja az elnökséget, akkor Briand kap megbízatást kabinetalakitásra. fiz olasz bffvet távozása. Budapest, szept. 20. A Nemzeti Sajtótudósitó Iroda antentikus helyről arról értesül, hogy Cerutti lovag, a budapesti olasz főmegbizott elhagyja helyét és végleg távozik a fővárosból. Utóda egy olasz herceg lesz, akinek neve jól ismerős Magyarországon. Románia és a Kis antant. Pár is, szept. 20. Take Jonescu román külügyminiszter egy újságíró előtt kijelentette, hogy Benes cseh külügyminiszternek bukaresti látogatása alkalmával tudomására adta, hogy Románia csak akkor csatlakozik a kis autanthoz, ha lengyelországot és Görögországot is belevonják. fi népbizíosoK bünpöre. Budapest, szept. 20. A népbiztosok bünpörének mai tárgyalásán folytatták Haubrichnak kihallgatását a vádnak a gyilkosságokra vonatkozó részére. A biróság azon kérdésére, hogy vájjon bánja-e, hogy szövetkezett Kun Bélával, vagy nem, Habrich kijelentette, hogy erre most nem ad választ, mert bárm.t mondana is, a biróság el is hinné neki, meg nem is. M\$m 'ú pokolgépLondon, szept. 20. Génuából jelentik, hogy ott a tőzsde épületében egy pokolgép robbant föl. A tözsdelátogatóknak nem történt bajuk, csak anyagárukban esett kár. London, szept. 2,0. Pá.risból jelentik, hogy a nizzai tőzsde épületében felrobbant egy bomba és nagy rombolást okozott. Számos letartóztatás történj Washington, szept. 20. A"SSnfranciskoi rendőrség a parkbán egy bombát talált.