Pápa és Vidéke, 15. évfolyam 1-113. sz. (1920)

1920-02-13 / 6. szám

•4. PÁPA É

S VIDÉKE. 1920 február 27. Életrajza. Megboldogult apát urunk, Meisel József, 1870-ben született Nagyszebenben. Szülei egyszerű iparos emberek voltak, akik gyermekeik nevelésére nagy gondot fordítottak. Középiskoláit Nagyszebenben végezte el, aminek utánna a gyulafehérvári theológiára vétetett fel. Tusnád fürdőn volt az első állása, hol egy évig mint káplán működött. Utánna hasonló minőségben Beszterczén volt négy évig. Beszterczéről Segesvárra került káplánnak, ahol egy év múlva plébánossá neveztetett ki. Itt érte őt az esperesi, majd a szentszéki tanácsosi kinevezés. 1909-ben már Brassó városának volt plébánosa s itt működött egész a rámán betörésig, 1916 őszéig. Sok alkalma lett volna innen elmenekülni, azonban kereken kijelentette, hogy neki hivei mellett van a helye. A románok gyanút fogtak ellene s elhurcolták magukkal. Tizenhat keserves hónapot töltött itt a kemény fogságban, kitéve a vad román nép minden állatias boszujának. Magától tudjuk, hogy vallatásai során a románok nem átallották ezt a nemes embert pofozni, botozni és rugdalni. A legnagyobb gyanú ellene az volt, hogy találtak nála egy osztrák-magyar uniformisban levő kapitánynak arcképét. Hiába erősítgette szegény megboldogult apát urunk, hogy ez az ő édes testvéröccse, ezt nem hitték el neki, hanem reáfogták, hogy ő az osztrák-magyar hadseregnek kéme. Ez a vád, hogy ő kém, rajta maradt mindvégig s hogy mennyi pofont, ütlegelést kellett neki ezért elszenvedni, csak ő maga tudja. Türt azonban és szenvedett, hisz mindezt oly igen szeretett hazájáért szenvedte. Fogságban sem nyugodott azonban szeretete, mivel itt a vele egy fogságban levőknek volt krisztusi lelkipásztora, vigasztalója. Mennyi tragédia játszódott le a fogságban, hosszú volna itt felsorolni. Végre fogságából egy olyan ismerőse szabadította ki, ki bírván a románok bizalmát, tanúvallomást tett mellette, hogy ő nem kém, hanem valóban Brassó város plébánosa. (A buta román inkvizítorok t. i. még azt is kétségbe vonták, hogy ő pap.) Fogságából kiszabadulva Brassóba sietett híveihez, ahol egész a forradalomig maradt. A forradalmat — aminek mérgező s az egész Magyarországot a végpusztulásba vitfő voltát érezte — lelke mélyéig elitélte. Ö már akkor látta, hogy mily romboló munka indult meg az országban. Ő már akkkor látta, hogy a vad szenvedélyek tüzében csak a bűn fog diadalt aratni s úgy érezte, hogy hazánk ellenségei ki fogják ezt a gyengeségünket használni. Érzései, sejtései valóra váltak. A román, cseh, szerb vad hordák ellepték Magyarországot, gálád, piszkos tanyát ütöttek itt fel. De ezzel párhuzamosan az ország belsejében is megindult a teljes bomlási processzus. Szegény boldogult jónak látta ekkor Brassóból távozni s feljött Budapestre, ebbe a központi bűntanyába, ahol ő a missiónáriusoknál, a Szent Imre kollégiumban talált alkalmaztatást. Itt Budapesten a bűnös forradalom közvetlen benyomásai mélyen elkeserítették tiszta, nemes hazafiúi szivét s mikor a kommunizmusnak nevezett gyerkőc zsidó-uralom bekövetkezett, minden erejével igyekezett innen elszabadulni a tiszta falusi néphez, amelyik még megőrizte hazafias érzéseit. így került a kommunizmus alatt Gógánfára és utánna Csabrendekre. Elárvult azonban a pápai hitközség is s így neveztetett ki onnan Pápára adminisztrátornak. Apáttá 1910-ben lett még Brassóban. Édes atyja 1917 tavaszán halt meg szivszélhüdésben. Öreg édes anyja még ma is él Brassóban s talán még mit se tud fiának elhunytáról. A temetésre eljöttek testvérei: Meisel József százados és Meisel Gusztáv operaházi zenekari tag. Harmadik testvérét, Meisel Rezső gyulafehérvári polg. isk. igazgatót nem láttuk itt. — Apát urunk háztartását Hartnagel Elza látta el — ki jelenleg maga is fekvőbeteg. — Ez apát urunk rövid életrajza. Módját ejtjük majd, hogy alkalomadtán egyes epizódokat fogunk közölni életének eseménydús történetéből. Betegsége. Súlyos beteg csak igen rövid ideig volt. Múlt hét csütörtökjén még fent volt s elment a ker. nemzeti egyesülés pártirodájába is. Múlt heti számunkban még saját maga irta meg cikkeit, köztük azt is, amelyben figyelmezteti hiveit, hogy a spanyol nátha nem kiméi senkit. Aki tehát beteg, gyónjék, áldozzék meg s legyen készen; mintha tudta volna, hogy ez olyan baj, amin az orvosi tudomány nem tud segíteni. Ö rajta sem segített s rövid szenvedés és a szentségeknek ájtatos felvétele után vasárnap este 7 órakor kilehelte nemes lelkét. Temetése. Halálának hire futótűzként terjedt el városunkban. Az emberek másról sem beszéltek, mint erről a súlyos csapásról. Sokakat váratlanul ért a hir, mert nem is tudtak betegségéről. Halálakor az összes harangok zúgtak, hirdetve a nagy gyászt, amely a hitközséget és városunkat érte. A kath. legényegylet mulatságát azonnal beszüntette s a városi színházban a ker. szoc. párt szinielőadására is reáült a mély gyász, úgy a közönségre, mint a szereplőkre. A temetést első izben folyó hó 10-én d. u. 4 órára tervezték, azonban később ezt a családtagok megérkezhetésére való tekintettel elhalasztották 11-én d. e. 10 órára. — A díszes ravatalt a főtemplomban állították fel s 10-én d. e. 10 órakor tartatott meg a requiem. Már ekkor szorongásig megtelt a főtemplom tágas hajója gyászoló közönséggel s a szertartás alatt Zsilavy Sándor vezetése alatt a felsővárosi énekkar megható gyászdalokat énekelt. — A temetés napján dr. Simon Gy. veszprémi apátkanonok, ki a temetési szertartást végezte a környékbeli papságból alakult fényes asszisztenciával, gyászmisét mondott, aminek utánna megtörtént a templomban az egyházi temetés. Utánna Wimmer Károly pápai kamarás, kath. tanítóképző igazgató magas szárnyalású gyászbeszédet mondott, elbúcsúzva a drága halottól. Megindult ezután a menetté alakult temérdek nép — kinek soraiban ott volt városunk apraja, nagyja, szegény és gazdag — a temető felé. A temetésen a helyi egyesületek testületileg, gyászzászlóik alatt jelentek meg. Elől haladt a kath. legény-egylet, utánna sorban a ker. nemzeti egyesülés pártja, az ipartestület, a Mária-leányok feketeruhás sora, a papság. Ezután következett a gyászkocsi, amely után ment a családnak két tagja, Meisel János százados és Meisel Gusztáv operaházi zenekari tag. Ezt követte azután a gyászoló közönség; köztük a város, a ref. és ev. papság, a katonaság, az összes állami hivatalok, gyárak és az összes tanintézetek képviselői. A temetési szertartás alatt úgy a templomban, mint pedig a sírnál ugyancsak a felsővárosi énekkar adott elő Zsilavy Sándor vezetése mellett könnyekig megható gyászénekeket. A simái a rövid egyházi szertartás után dr. Uzonyi Kálmán helyettes polgármester búcsúzott el mély hatású szavaival az elhunyttól a város nevében, Grátzer János r. kath. elemi iskolai igazgató a hitközség nevében. Megható volt s könnyeket fakasztott mindenki szemében Grátzer János búcsúzója, mikor először a gyermekek nevében — kiket apát urunk annyira szeretett — búcsúzott el. Azután az anyák, a férfiak s végül mindenki nevében, akik a hitközségnek hivei, elbúcsúzott az elköltözöttől. Hasonló mély hatást váltott ki a lelkekből Sziics Dezső nemzetgyűlési képviselőnk búcsúzója. „Nem halt meg a mi felejthetetlen apát urunk, mert szelleme élni fog közöttünk, ameddig csak magyar sziv lesz e földön. Az ő sirja itt a szivárvány egyik alapja, mig a másik Erdély." Ezután lebocsátották a koporsót s a nagy halottra reá hullt a hazai rög. Koszorúk. A koporsót és a sirt a következők halmozták el koszorúkkal: 1. Jó testvérünk és rokonunk — Isten veled! 2. Pápa város közönsége — Szeretett apátplébánosnak, A hazafiúi és hitélet buzgó harcosának; 3. Oltáregyesület és többi hivek — Szeretett apátunknak; 4. Felejthetetlen plébánosunknak — Hálás káplánjai; 5. Harmadrendű testvérek — Igazi jó papjuknak, Kit sohasem felednek hivői; 6. A kath. leánykör — Szeretett elnökünknek; 7. Dohánygyári tisztviselők és munkásnők — Szeretetünk jeléül; 8. Felsővárosi kath. kör — Forrón szeretett lelkipásztorának; 9. Felsővárosi hivei — Szeretett lelkipásztorunknak ; 10. Szeretett apát urunknak — a minisztráns fiuk; 11. (Egy csokor.) Hálás kegyelettel — Jerffycsalád; 12. Az Erzsébet-város kath. hivei — Felejthetetlen apát urunknak; 13. Állami polg. isk. növendékek — Szeretett hitoktatónknak; 14. Emléked örökké élni fog közöttünk — Tenzlinger-család; 15. Soha el nem feled — a Lubienszkycsalád; 16. Kath. Legény-egylet — Drága jó elnökünknek hálás fiaj; 17. Ker. Nemzeti Egyesülés pártjától — A keresztény eszmék régi harcosának; 18. (Egy csokor.) Utolsó üdvözletül szeretett lelkiatyámnak; 19. Két darab névtelen koszorú; 20. Pápai Ipartestület — Felejthetetlen lelkipásztorunknak ; 21. Pápán levő erdélyi menekültek.