Pápa és Vidéke, 15. évfolyam 1-113. sz. (1920)

1920-08-17 / 66. szám

2. PÁPA ÉS VIDÉKE 1920 augusztus 10. HIREK. Hétfő, augusztus 16. — Hirek a tanácsból. A rendőrkapitány átiratban hivta fel a tanács figyelmét arra, hogy a hordárok a csomagoknak a városba való beszállításáért indokolatlanul magas ára­kat kérnek. Hogy a rendőrség velük szem­ben eljárhasson, szükség van arra, hogy a tanács a hordárok dijait megállapítsa. A tanács foglalkozott a rendőrkapitányság át­iratával és ugy határozott, hogy a nyomasztó drágaság megszűntéig a régebben szabály­rendeletileg megállapított hordárdijak 50 szá­zalékos . fölemelését javasolja a képviselő­testületnek, egyben fölkérte a rendőrkapitány­ságot, hogy a hordárokat az uj díjtáblázattal lássa el. — Hoffmann Dávid szappanfőző bejelentette a város tanácsának, hogy szappan­főző iparát, amelyet 1916 decembere óta anyaghiány miatt kénytelen volt beszüntetni, ismét meg akarja kezdeni. A tanács a kérel­met elutasította, egyrészt mivel a kérelmező telepengedélye iparának két éven át való szüneteltetésével érvényét vesztette, de más­részt ezen körülményt figyelmen kivül hagyva is a város legforgalmasabb helyén és leg­élénkebb kereskedelmi pontján szappanfőzésre engedélyt már a közegészség szempontjából sem adhat. — A „Magyar Városok Országos Kongresszusa" már régebben beszerzési köz­pontot létesített a városok számára, hogy a városok közszükségleti cikkeiket együttesen olcsóbban és biztosabban tudják beszerezni. A tanács most azzal a kéréssel fordult a központhoz, hogy a város téli tüzifaszükség­letéből még hiányzó 18,000 ürméter tűzifát be tudná-e szerezni és milyen áron. — Komi­nek Antal tánctanár kérvénnyel fordult a tanácshoz, hogy az aug. 2-i szinház hasz­nálati diját arra való tekintettel, hogy az előadás deficittel járt, engedje el. A tanács a kérelmet elutasította. — Pártgyülés. A keresztény szociálista párt pénteken este 8 órakor a Kaszinó nagy­termében gyűlést tartott, hogy a kül é§ bel­politikai helyzetről a párt tagjait informálja. A gyűlést Szalay Lajos szakszervezeti titkár megnyitója vezette be, ki beszédébén élesen ostorozta azt a nagy és meg nem bocsátható indolenciát, mely a keresztény társadalmat jellemzi, hogy ilyen nagyfontosságú gyűlésről tüntetőleg távol maradnak. Ezután Lóskay István központi kiküldött mondott nagyhatású beszédet a hallgatóság zajos tetszésnyilvá­nítása mellett. Körülöttünk — úgymond — világesemények játszódnak le, mellyel a ke­resztény Magyarországnak is szembe kell nézni és itt most félre kell tenni a politikát, a személyeskedést, hogy a minden oldalról ellenünk törö viharral dacolni tudjunk. Itt nem „kurzus keresztények* -re van most szükség, hanem elszánt, igaz meggyőződésű férfiakra, kik nemcsak szóval, de tettekkel is Krisztus követői tudnak lenni. Végül még Szalay Lajos a keresztény sajtó támogatására buzdította a megjelenteket, mely sajtóval a ker. szoc. igazságoknak is utat törünk. Gaz ellenségeinkkel szemben — úgymond — két erősségünk van, a sajtó és a manllcher, melyhez, ha görcsösen ragaszkodunk, a poklok erejét is le fogjuk törni. Az „Uj Lap" szer­kesztőségéhez intézett levél felolvasása után a lelkes gyűlés a legnagyobb rendben szét­oszlott. — Vasúti kedvezmény az állami tisztviselőknek. Az uj vasúti díjszabással kapcsolatban illetékes helyen elhatározták, hogy az állami tisztviselők és alkalmazottak nagyobb díjkedvezményben fognak részesülni. E szerint az állami alkalmazottak fél negye­dik osztályú jeggyel a harmadik, három­negyed negyedosztályú jeggyel a második­ban és másfél negyedosztályú jeggyel az első osztályban utazhatnak. — Az ifjúság sportszerű nevelésének megszervezése. A m. kir. honvédelmi mi­niszter egyetértőleg a m. kir. vallás- és köz­oktatásügyi miniszterrel megállapította azokat az irányelveket, melyek alapján hazánk ifjú­ságának elhanyagolt testi nevelése ugy hon­védelmi, mint közegészségügyi szempontból céltudatosan és rendszeresen történhetik. Sportszerű nevelés szempontjából az ifjúságot két kategóriába osztotta. Az egyik: "az iskolai nevelésben részesülő ifjúság, a másik az iskolán kivüli ifjúság. Utóbbi a vidék zömét képezi, városokban pedig főleg az iparoskö­rökből kerül ki. Az iskolai ifjúság sportszerű nevelésének irányítását a közoktatásügyi mi­niszter magának tartotta fenn azzal, hogy a sport katonai részének oktatására az illető iskolai vezetőségek a katonai hatóságokat oktatók kirendelése céljából adott esetben meg fogják keresni. Hátra marad azonban a nehezebb rész, az iskolán kivüli ifjúság test­nevelésének minél szélesebb kőiben való intenziv müvelése és terjesztése: Ezen fontos feladatnak járásonként való megoldására a Járási testnevelő bizottságok" lesznek hi­vatva, azért járási székhelyenként megszer­vezik a „járási testnevelési bizottságok"-at, amelyeknek ügyköre az ifjúsági testnevelés megszervezése, a járás székhelyén és a járás községeiben. A járási testnevelési bizottságok megalakulása után folytatólag megszervezik a „Községi testnevelési bizottságok"­at, melyek a jegyző, tanitó és az ottani tartalékos tisz­tekből alakulnak meg. Az alispán legutóbb a város polgármesterét is felhivta a testne­velési bizottság megszervezésére. Mint érte­sülünk, a polgármester a szervezési munká­latokat már megindította s a legközelebb megalakítja a testnevelési bizottságot. — Az egyesületi gyűlések szigorított ellenőrzése. A hivatalos lap mai száma kormányrendeletet közöl, amelynek értelmé­ben a kormányhatóságilag elismert egyesületek és fiókegyesületek gyűléseit legalább három nappal megtartásuk előtt Írásban be kell jelenteni az illetékes rendőrhatóságnak. En­nek elmulasztása elegendő ok az egyesület működésének felfüggesztésére. A rendőr­hatóság a tervezett gyűlés megtartását meg­tiltja, ha azt az állami és a társadalmi rend, a közbiztonság vagy a köznyugalom szem­pontjából veszélyesnek, károsnak vagy aggá­lyosnak tartja. — A város lisztellátása ügyében — mint azt már megirtuk — a polgármester felirattal fordult a közélelmezési miniszterhez, hogy engedje meg a városnak, hogy 18 ezer ellátatlanja részére maga szerezhesse be a gabonát, mint azt a törvényhatóságok teszik. A polgármester a feliratban rámutatott arra, hogy ezáltal a magas fuvardijak elesnek, ami a liszt árának csökkenését vonná maga után, másrészt pedig a liszt minősége is jobb lenne a házi kezelésében való őrletés esetén mintha a város lisztjének minősége a törvény­hatóságok kénye-kedvétől függ. Még egy jó oldala volna ennek: a házi őrlés esetén itt maradna az összes korpa, tehát a hizlalók több korpához juthatnának, mint most, ami­kor a korpaközpont csak nagyritkán utal ki olyan kis mennyiséget, amelyből mindenkinek csak pár kilót juttatni is lehetetlenség. — A feliratra most válaszolt nagyatádi Szabó közélelmezési miniszter és tudatta a város vezetőségével, hogy a kérelmet nem teljesít­heti. — A polgármester egyébként falragaszok utján hívja fel azokat, akiket 25 ezer koronás jövedelmük után a közellátásból töröltek, 8 napon belül jelentsék be az élelmezési irodá­ban, igényt tartanak-e arra, hogy a város szerezze be gabonaszükségletüket. Bejelen­tendő a kívánt gabona minősége és menyi­sége; a bejelentés alkalmával a vételár lefizetendő. — A dohánygyári munkások szak­szervezetének választmánya kedden este 7 órakor a párt irodában fontos ügyben ülést tart, melyre az érdekelteket ez uton is meg­hivja az elnökség. — A zalaegerszegi tábor látogatása. A belügyminiszter rendeletet küldött a polgár­mesterhez, amely szerint a zalaegerszegi tábor­ban levő internáltakat csak fel, vagy lemenő ágbeli rokonaik és azok látogathatják meg, akik az internálttal közös háztartásban lak­nak. A tábor parancsnokságánál ezt hely­hatósági bizonyítvánnyal kell igazolni. A lá­togatás idejéül minden hét csütörtök dél­utánját jelölték ki. — Képklsorsolás Pénteken este a ker. szoc. párt gyűlése után került kisorsolásra Závori Dezső pósta-altiszt gyönyörű olaj­festménye, melyet Szeleczky Gyuláné nyert meg. Závori a befolyt jövedelemből 50 ko­ronát ajándékozott a ker. szoc. pártnak, melyért ez uton is köszönetét fejezi ki a párt­vezetőség. — A dohánygyári munkások szak­szervezete f. hó 16-án, hétfőn este 7 órakor a párthelyiségben választmányi ülést tart, melyre az érdekelteket ez uton hivja meg az elnökség. — A husipari munkások f. hó 18-án este fél 8 órakor a Kaszinó termében össze­jövetelt tartanak, melyre az összes husipari munkásokat pontos megjelenésre kéri a szakszervezetek titkársága. — Találtatott egy kisgyermek kabát, tu­lajdonosa jelentkezzék a rendőrségen. aamaaa aaaaaeaaaaaa aaaaaaaaaBBaaaaaaaaaaaaa Felelős szerkesztő : Boksay Endre. Főszerkesztő: Blazovich Jákó. Laptulajdonos: A Ker. Szoc. Párt. Kiadó: Ker. Nemzeti Nyomdavállalat. 1921/1920. adófizetés iránti hirdetmény. A városi adóhivatal ezennel felszólítja mind­azokat az adózókat, akik a községi adó­főkönyvben előirt és az 1909. évi XI. t. c. 26. §-a értelmében esedékes adótartozásukat e hó 15-ig be nem fizették, hogy azt járulé­kaival együtt a jelen hirdetmény közhirré tételétől számitott nyolc napon belül, vagyis e hó 24-ig a városi adóhivatalnál annál is inkább fizessék be, mert ellenkező esetben ellenük a zálogolási eljárás azonnal meg fog indíttatni. Pápán, 1920 augusztus hó 15. A városi adóhivatal. íaBaaaaaBBaBB i Lelhész és Tanitó urah figyelmébe aa IJaaaai aa SE ai aaaaaaaaaaa aaaa Nagy nehézségek dacára sikerült papirkészletünket any­nyira kiegészíteni, hogy a jövő iskolai évhez szükséges !í összes isholaí nyomtatvónyohat [\ bármilyen mennyiségben jutá­I nyos áron tudjuk elkészíteni ! Sz. pártfogást kér: HEH. HEMZETI NYOMDfl­VÓLLflLflT RT. SSESSSSESSSESESSSUtIStESUeSSSISHESEBSSESCE Hirdessen aPáPü ÉSVIDÉKÉ-bea!

Next

/
Oldalképek
Tartalom