Pápa és Vidéke, 15. évfolyam 1-113. sz. (1920)
1920-01-30 / 4. szám
1920 február 13. PÁPA ÉS VIDÉKE. 3. Kedves olvasóink!* A ker. szoc. párt, mint a Pápa és Vidéke újság kiadótulajdonosa felhívására jan. 1-én átvettem a kiadóhivatal vezetését. A kiadóhivatal előbbi vezetője Hajnóczky Árpád úr az üzleti elfoglaltsága miatt felszámolt s megvált a kiadóhivataltól. Ez év elsején, mikor átvettem a lap vezetését, a keresztet tűztem a Pápa és Vidéke zászlójára, mert csak a kereszt jelében győzhetünk. A branyiszkói pap, ki kezében a kereszttel vezette rohamra csapatát, magasra tartva a kezében levő keresztet; mondván .győznünk kell, mert velünk van az Isten". Én pedig a kereszttel díszített zászlót hordozom s azzal óhajtom vezetni a keresztény testvéreimet, de nem azon rohamra, hol meghalni lehet, hanem azon rohamra, hol építeni kell; felépíteni a keresztény Magyarországot. Igen kedves keresztény testvéreim most itt van az idő, midőn a nagy rombolás után végre talpra kell állnunk, hogy -ezt a szegény, agyonsanyargatott országunkat ismét felépitsük, de keresztény alapon. Bár fiatal vagyok, de bátor és elszánt a keresztény eszmékért; érzem, hogy szivem és lelkem erős, mint a kőszikla. Nem igérek semmit sem a kedves olvasóinknak, mert igérni könnyű, de megtartani nehéz. Azonban minden törekvésem arra fog irányulni, hogy a kedves olvasóink mindenkor meg legyenek elégedve. Fel tehát kedves keresztény testvéreim, álljunk minél többen a Pápa és Vidéke cászlója alá, s fizessünk elő a lapra, mert csak így lehet győzni s lehet létre hozni a keresztény Magyarországot. Adja Isten, hogy úgy legyen! Tomor Vince v • Pápa és Vidéke kiadóhivatalának vezetője. * Eddig megjelent számainkból helyszűke miatt kimaradt. Évi jelentés az irgalmasrendi kórház általános betegforgalmáról az 1919. évben. Vettük és készséggel hozzuk az irgalmasrendi kórháznak az 1919. évi betegforgalmi kimutatását. Az előttünk fekvő kimutatás szerint az 1918. évről maradt 17 beteg 19t9-ben felvétetett 328 férfi és 79 nő, tehát 1919-ben ápoltatott összesen 424 beteg. E létszámból elbocsájtatott, még pedig gyógyultan 235, javultan 169, gyógyulatlanul 2 beteg. Meghalt közöttük 14 férfi és 9 nő. Az átlagos ápolási napok száma egy-egy beteg után 158, az ápolási napok összes száma: 6728. Az 1920. évre maradt 17 férfi és 1 nő. E rövid kimutatással kapcsolatban nem lehet említés nélkül hagynunk, hogy az 1919. esztendő emlékezetes marad a kórház történetében is. A kommün alatt ugyanis állami intézetnek nyilváníttatott az irgalmasrend tulajdonát képező kórház, amelynek belső igazgatását egy megbízott orvos-vezető intézte. Az intézetnek minden néven nevezendő ellátmányit az állam fedezte. Megvalósulva látszott a régi vágy: legyen Pápa városának egy. a kor színvonalán álló modern közkórháza. De jött az idők szele, amely elsöpörte az átból a mindent reformálni akaró kommunizmust. így a kórház is vissza ment régi, jogos tulajdonosának, az irgalmasrendnek kezelésébe. Azt kérdezzük már most, hol vannak, miért hallgatnak a közkórházi ideál megvalósításának előharcosai? Vagy a mai idők lehetetlenné teszik az általuk már kezdettől fogva kitűzött cél megvalósítását? De Így a következmények nekünk adtak igazat, akik mindig azt hangoztattuk, hogy Pápa sohasem lesz képes egy nagyszabású közkórházat emelni és fenntartani, maradjon meg tehát a lehetőség határai között, erejéhez mérten segítse elő a meglevő kórház továbbfejlesztését, amely így modernizálva, meg fog felelni a mai egészségügyi követelményeknek. A felelősség nem azokat terheli, akik magukra hagyatva, nem szerezhették meg a siker biztssítékait. De őket e körülmény nem kedvetlenítette el: az adott viszonyok között is dolgoznak tervük megvalósításán. Mint értesülünk, az új igazgatóság női betegek számára is lehetővé tette a kórházba való bejuthatást. Külön osztálya lesz tehát az irgalmasrend kórházának, amelyben női betegek lesznek ápolva és gyógykezelve. Ez ugyan csak egy lépés előre, de mindenesetre haladás a múlttal szemben. Az új igazgatóság ily céltudatos tevékenysége már is felkeltette a társadalom meleg szimpátiáját. Egyesek adományaikkal, mások fárasztó utánjárásaikkal segítik elő a kórházi igazgatás és fenntartás gondterhes munkáját. Külön kell megemlítenünk, hogy a pápai katonai állomás parancsnoksága a kórházban levő kincstári ágynemüek további megtartását engedélyezte, valamint dr. Domonkos Qéza főorvos a kórházi orvosi teendőket áldozatos készséggel, ügybuzgalommal és ingyen végezte. FOHÁSZ. Istenünk: I Jó Atyánk:! Hallgasd meg imánkat: Ne hagyd szétszaggatni Szép magyar Hazánkat. Kárpátok béreivel Te övezted e hont. Óvd, segítsd és védd msg. Im az ellen ráront. — A martalóc hadat Üzd el határiról, Tátra, Kátra s Erdély Bérces ormaikról. — Tedd újra erőssé A magyar nemzetet. Mely ezer év alatt Oly sokat szenvedett, — Megbünhödhetts már Régi a nagy bűneit I Oldd fel. Vedd le róla Büntető kezeld '. — Istenünk I Teremtőnk ! Hallgasd meg Imánkat : Ne hagyd szétszaggatni Szép magyar hazánkai 1 Nagyácild, 1920 január 8-án. Barabát Lajos rel. tanító. Ker. szoc. pártélet. Meghívó. A cipész-csizmadia kisiparosok f. hó 1-én vasárnap délután 3 órakor a kaszinó nagytermében gyűlést tartanak, melyre az összes iparosokat ezennel meghívjuk. Felhívás. A ker. szoc. párt intézö-bizottsága ma, pénteken este 6 órakor a pártirodában fontos ülést tart. melyre ez úton is meghívjuk a bizottság összes tagjait. Az elnökség. Á plébánia köréből. Gyertyaszentelő (B. A.) (febr. 2.) A főtemplsmban a szentmiséket a rendes időben tartják. D. e. 10 órakor gyertyaszentelés, énekes szentmise. A gyertyaszentelés után körmenet lesz a templomban. Oltáregyleti gyűlés. Február 2-án d. u. 3 órakor a belvárosi r. kath. elemi iskolában gyűlést tart az oltáregylet. Ez úton is kérjük a tagok megjelenését. Tárgy: Végleges szervezés, a választmány és ruhatárosok választására a jelölő bizottság kiküldése. Vezetőség. Febr. 3-án (Szt.-Balázs napja). A SzentBalázs áldását a főtemplomban a reggeli 7, 8 és 9 órai szentmise után osztják ki. HÍREK. — A győri ítélőtábla új tanácselnöke. A nyugalombavonulás folytán megüresedett táblai tanácselnöki állásra a minisztertanács Hdnnig Alajos kúriai birót nevezte ki. Az új tanácselnök néhai jubiláris igazgató-tanítónknak, Hánnig Antalnak fial Ad multos annosl — Közgyűlés. Az Úri Kaszinó f. évi február hó 1-én d. u. 3 órakor tartja évi tendes köygyülését, melyre a tagokat ez úton hivja meg az Elnökség. — A Kath. Leánykör estélyét, melyet a nemzeti gyász miatt január 18-án nem tarthatták meg, pótlólag február 1-én, vasárnap tartják meg a már jelzett műsorral. — A Polgári Kör január hó 18-ára hirdetett évi rendes közgyűlését a nemzeti gyász miatt meg nem tarthatván, az újabbi közgyűlés határidejéül február hó 1-ének délután 3 órája tűzetett ki. A közgyűlésre a tagokat ez úton hivja meg az elnökség. — Szociális estély. A Kath. Legényegylet vasárnap, febr. 1-én este 6 órakor az egylet helyiségében szociális előadást rendez. Műsoron szavalatok és egy egyfelvonásos vígjáték lesznek. Az előadást Meisel József apátplébános, az egylet egyházi elnöke fogja tartani. Kérjük a pontos megjelenést. x A noszlopi és döbröntei szénre előjegyzéseket naponként 9 és 1 óra között a bányaigazgatósági^irodában (Városháza, I. emelet) lehet eszközölni. — A közélelmezési hivatal „előrelátása". Úgy értesülünk, hogy a városi lisztirodának sikerült még az ősszel egy nagyobb tételben babot lekötni, az akkori árakban, ma legalább 10 koronával drágább, tehát olcsón fog hozzájutni a közönség; úgyszintén borsóhoz, valamint köleskásához, a mai 24 K-nás ár helyett 4—5 K-ért lehet bevásárolni; továbbá azt beszélik, hogy sikerült az uradalomtól nyolc héten át, hetenként 3 métermázsa hízott pontyot Devecserből olcsó, 30 koronás árban beszerezni, lesz még aszalt szilva és dió is, így a lisztiroda gondoskodásából majd csak kitelelünk. — Felhívás. A pápai ipartestület elnöksége felhívja a pápai iparos hadiözvegyeket és árvákat, illetőleg azok gyámjait, hogy segélyezés végett leendő összeírásuk céljából február hó 6-ig okvetlenül jelentkezzenek az ipartestületi irodában, mert későbbi jelentkezésük figyelembe vehető nem lesz.