Pápa és Vidéke, 15. évfolyam 1-113. sz. (1920)

1920-01-22 / 3. szám

2. PÁPA ES VIDÉKE. 1920 január 16. Elkésett roham. Egy megkésett rohamot intézett ellenem és Szűcs Dezső tanár úr ellen, dr. Mohácsi Lajos lelkész úr (jelenleg képviselőjelölt) lapjának, a .Dunántúli Egyetértésinek f. hó 17. számában. Sem országunk mostani gyá­szos hangulata, sem a P. és V.-ke terje­delme nem engedi, hogy ezzel a Népszavát is megszégyenítő stílusban irott kirohanás­sal kimerítően foglalkozzam. Némely dolgot azonban nem hagyhatok szó nélkül. Azt állftja rólam, úgy hiszem valamelyik pápai lapból vette át ezt a téves hirt, tehát távol áll tőlem, hogy tendenciózussággal vádoljam, hogy én keresztény szociálista programmal léptem fel. Tévedés! „Keresztény kisgazda- és földmivespárti" programmal vál­laltam a jelöltséget. Nem azért mondom ezt, mintha az előbbi szégyenletes volna. Sőt. A ker. szoc. pártnak sok érdeme mellett el­évülhetetlen érdeme marad, hogy a kommu­nizmus bukása után egyedül neki volt bátor­sága eltávolítani helyéről a „Peyer"-féle kormányt és így visszaadta az országot ön­magának. Csupán az igazság miatt szöge­zem le ezt a tényt azzal a kiegészítéssel, hogy 10 éve munkálkodom a közügyek terén, amely idő alatt a kisgazdák és földmivesek ügyét önzetlenül szolgáltam és szolgálom, soha el nem hagytam őket, állandóan ott dolgoztam közöttük és résen voltam, nehogy jóhiszemű kisgazdáinkat és földmiveseinket politikai szélhámosok kihasználják. Nem csatlakoztam a mostani összeölelkezett kis­gazda és földmives párthoz, melynek mai összetétele nem felel meg mindenben a kisgazdák és földmivesek lelkületének és érdekeinek, azért helyezkedtem kimondottan keresztény alapra. A jelöléstől visszaléptem, mert önzetlen munkámmal szerzett erkölcsi tőkémet nem teszem kockára, amikor jelöltségem fenn­tartásával a keresztény kurzős győzelmét veszélyeztettem volna. Annál nagyobbat néz­tem, hogy engem is támadás ér, amikor én már félreálltam. Megnyugtatásképen kije­lentem, sem Önt, sem másokat körútam alkalmával egy szóval nem említettem, nem rágalmaztam. Teljesen érthetetlen tehát előttem az a helytelen lendület, amellyel „A kapcabetyár Sobri Jéska"-féle cikkében rágalmazással vádol mindkettőnket. Azokról, amiket Ön elmond, nem is tudtam. Az Ön fenti cim alatt irott cikkéből értesültem, hogy a nyárádi lótenyésztő-egylet, valamint a veszprém­megyei húsértékesítő szövetkezet pénzügyi csődjében is szerepeltetik a nevét. Én mind­össze arról tudek, hogy kapott bizonyos összeget Pátkai zsidó bérlőtől és Ruperték­től, amit Ön is elismer 1919 szeptember 20. lapjában. Ez már maga két ellentét. Nem gondolja ? Ha idejemúlt támadásával nem kényszerít rá — hiszen én már nem veszélyeztettem a mandátumát —, most sem szóltam volna, mert eltekintve attól, amit ön is mond, hogy orvul támadni minden, csak nem férfiasság é9 becsületesség: ma nem azt az időt éljük, hogy egymásra a rágalmak zuhatagát eresz­szük. Édes hazánk vészes, szomorú sorsán hullatott könnyeink összefolynak az Önével is és ebben találkozhatunk. Nem magyar emberhez illő most az a hang, amelyen ön „A kapcabetyár Sobri Jóska" c. cikkét meg­írta. Vegye elő a „P. és V."-ke f. hó 16. számát és olvassa el Meisel József apát úr, „Nyilt kérését híveihez" és azután meditáljon. A lelkipásztor és lelkipásztor közötti különb­séget még talán ön is észre fogja venni. Ez a hang összehozhat bennünket, az öné szétválaszt. A „Vörös Ujság"-ban hallottunk utoljára ilyenféle hangokat, azóta nem. Aki tud ilyen kocsis stílusban irni, az tényleg nem való képviselőnek, mert ma már nem­csak az elveket nézik, hanem az embert is. Zsltavy Sándor. Vasutasok és a mohácsi. Mosolyogtunk, dühöngtünk, no de ilyet, a kisgazda párt ismeretes kiáltványa szerint még mi vasutasok is csatlakoztunk a kisgazda párthoz. Megnyugtatni kívánunk mindenkit, többek közt Mohácsi uramékat is, mi testüle­tileg csak egyszer ugrottunk a sárba, pos­ványba, de ma már más szelek járnak, mi csak a tiszta keresztény nemzeti irány hivei fogunk maradni a jövőben és épen ezt nem látnánk biztosítva a kisgazda pártban, hol Nagyatádi Pista és Mohácsi Lajos úr is helyet foglalnak. Lehet ám, hogy akadt egy pár rendbontó vasutas stréber, egy pár Sobri Jóska, aki talán a bűnös fővárosban odadörgölődzött a kisgazda párt vezetőségéhez, amely tán akkor Nagyatádival és hü csatlósaival még meg sem volt fertőzve és a keresztény irányzatot jobban tudta volna biztosítani. Bizony-bizony, azt is el merjük mondani, hogy azok a jó kisgazda párti zalaegerszegi vasutasok vittek főszerepet Nagyatádi úrnak abban a bizonyos gyászos zalaegerszegi kudarcában, amely oly égetően fáj a Dunántúli Egyetértésnek! Most már hát igazán tudjuk az említett pesti falragaszról, vagy hát melyik megtévedt, esetleg ittas pápai vasutastól kapta Mohácsi ur a biztató ígéretet, hogy mi pápai vasuta­sok jan. 25-én egy szálig mellette leszünk, mert ha jól tudjuk, a helybeli póstásoknál, kik kővé meredtek az ijedtségtől és meg­lepetéstől, valami ilyenféle kijelentéseket tett. Nem, nem kedves Mohácsi úr, lásson csak tisztán, ne áltassa magát hiu remények­kel, jól ismerjük mi önt is becses pártját is, hiába a sok szagos öndicséret a Dunántúli Egyetértésben, biztosítjuk, ha tőlünk függne, önnek még a fővárosba is, bérkocsival kellene felutaznia, no meg azután egyszer már nyilt kifejezést is adtunk szimpátiánknak, emlék­szik még reá ? . . . Csak ezt akartuk elmondani. A Dunántúli Ker. Vasutas Szövetség pápai vezetősége. Hogyan történik a szavazás ? A szavazás titkos, épen azért úgy törté­nik, hogy soha senki ne tudja meg, hogy én kire szavaztam, csak Isten és lelkiisme­retem tudja, hogy abban a percben árulója voltam-e a keresztény Magyarországnak, vagy harcosa. A választás napján munkaszünet van. A szavazó iparkodjék leadni szavazatát. Nem bocsátható szavazásra az, akinek személy­azonossága nincs megállapítva. Azért, mihelyt a választó a szavazatszedő küldöttség elé belép, igazolnia kell személyazonosságát. Kérdést a választóhoz csak a szavazatszedő küldöttségi elnök intézhet, ez is csak fel­adatának korlátai között, tehát nem kérdez­heti affelől, hogy kire szavaz, milyen párti stb. A szavazatszedő küldöttségi elnök csak abból a célból intézhet a választóhoz kérdé­seket, hogy annak választói jogát és személy­azonosságát megállapítsa. Ennek a legrö­videbb útja az, hogy felmutatjuk a szavazói igazolványunkat, amelyet ,az összeíró bizott­ság adott ki. Azért a szavazóigazolványt elvigyük magunkkal! Ha szavazói igazol­ványunkat elveszítettük, az ne tartson vissza minket, mert személyazonosságunkat igazolni tudja a szavazatszedő küldöttség másképen is, csak az a baj származik ebből, hogy nyujtjuk a dolgot. Miután személyazonosságunkat megállapí­tották, a szavazatszedő küldöttség elnöke átad egy szavazólapét, egy borítékot és egy iront (ceruzát). Más a szavazólap és más a szavazóigazolvány. A szavazóigazol­ványt hazulról hoztam magammal, azzal magamat igazolom, hogy beirt választópol­gár vagyok, a szavazóigazolványon tehát az én nevem van van, a szavazólapon ellenben a képviselőjelöltek neve van rajta. Pápán két jelöltet ajánlottak, tehát két név van a Hivatalos Szavazólapon és pedig nem párt és rang, vagy kor szerint, hanem ábécé sorban ilyen formán : 1. Mohácsy Lajos dr. az Orsz. Kisgazda- és Föld­mives Párt jelöltje 2. Szűcs Dezső a Keresztény Nemzeti Egye­sülés Pártjának jelöltje + A szavazólapot nem sokat nézegetem ott a szavazóküldöttség asztala előtt, hanem mutatnak egy oldalt benyíló szobát, vagy fülkét, oda kell belépnem, ott találok egy asztalt. Egyedül leszek ott, Isten és lelki­ismeretem előtt. Itt kell szavaznom titokban. Hogyan? Nem szóval, nem betűvel, nem nevem aláírásával, hanem a kereszt jelével, így : Ránézek a szavazólapra. Ott látom rajta első helyen a kisgazdapárti jelöltet. Nem azért van az első helyen, mert az különb ember, vagy különb párt, hanem azért, mert az Aí betű véletlenül előbb van az ábécében, mint az Sz. — A második helyen látom a ker. nemzeti egyesülés pártjának jelöltjét, Szűcs Dezsőt. Ez az én pártám, ez az én embe­rem. Hogyan jelzem én ezt, hogy szavaza­zatom mégis titkos maradjon? Ott van.a nevek mellett jobbra a papíron egy üres kis hely, egy kis négyszögű ablak. Az én emberem, az én pártom emberének neve mellett is. Odarajzolok egy kis keresztet! Semmi mást. Egy betűvel sem kell többet irnom, rajzolnom. Nem is szabad, mert ér­vénytelenné tenném a szavazatomat. Oda-

Next

/
Oldalképek
Tartalom