Pápa és Vidéke, 14. évfolyam 1-46. sz. (1919)

1919-09-30 / 29. szám

2 PÁPA ÉS VIDÉKE 1919. szeptember hó 12. legi és jövőbeli bajait, a piaci áraknak szabályozását, a munkaalkalmak szaporítását, a költségvetést. Azután itt vannak az esetleges indítványok, interpellációk, amelyek mind életet visznek be a jelenleg élettelen városházára. Reméljük, hogy a képviselőtestület részéről megértéssel fog találkozni ez a helyzetfestés s rövidesen összehivatják a közgyűlést, mert maholnap mi leszünk mindenben a legutolsók. Ez mindenkinek szól... Kezünkbe akadt a katonai parancsnokság egyik körrendelete, amelyből a következőkre hívjuk fel olvasóink figyelmét: „A nemzeti hadsereg minden egyes tisztje és katonája tudja hazafias kötelességének, hogy ismerősei és a maga társadalma körében, apellálva azoknak a nemzeti eszmékhez mindenkor hü és áldozatkész voltára, mindenkit szólítson fel arra, hogy azokhoz a jelvényekhez, amelyek végre igazán megalakulni kezdő nemzeti hadsereg tagjait külsőleg is megkülönböztetni fogja, minden tehetségével, tudásával, anyagával és pénzével, ki-ki tehetségéhez mérten járuljon hozzá. Ehhez szükséges első sorban posztó, cérna, gombok, arany és sárga cérna, illetve sujtás és nemzetiszínű szallag, valamint pénz is". Mindnyájan, kik hazánk jövendő védőiért, katonaságunkért aggódunk, megértjük, hogy mit akar a katonai parancsnokság körrendeletével ? Segítsük felruházni hadfiainkat, mert ők most egészen a miénk. Ki-ki adja azt, amit adhat, ha nincs aranyzsinórja, paszomántja, vagy zöldposztója, sárga, vagy bárminemű cérnája és nemzeti szinü szallagja, ajánljon fel pénzösszeget, akinek az sincs, ajánlja fel két munkálkodó kezét, hiszen női segítő kézre oly égető most a szükség. A katonai parancsnokság szivesen ad e tekintetben irányítást, csak forduljanak honleányaink bizalommal az állomásparancsnoksághoz. Pártunk irodája és lapunk lelkes kiadóhivatala pedig a legnagyobb készséggel nyújtja ki segítő jobbját. Min- ; den beérkező adományt, pénzbeli segélyt szivesen juttatja el a katonai állomásparancsnoksághoz. „ Kétszer ad, ki gyorsan ad!" Iskolás leánykák, honleányok, jó asszonyok segítsetek katonáinkon! Mint követő példát fel kell említenünk a kedves pápai irgalmas nővéreket, kik intézetükben már is ily irányban megindították a mozgalmat. Éljenek a példát követők Pápán és vidékén! Keresztény szociálista vagy ? Előfizettél-e már a Pápa és Vidékére? Ker. szoc. pártélet. Szövőgyári szervezett munkások gyűlése. E hó 28-án este 7órakora keresztény önsegélyző-iroda helyiségében a szövőgyári keresztény szociálista szervezett munkások gyűlést tartottak, melynek tárgya volt a munkanélküliség enyhítése és a volt szociáldemokrata és kommunista munkásokkal való együttműködés lehetősége. A gyűlést László Mihály vezette, ismertette a munkásokkal a ker. szoc. szakszervezetek központjának újabb értesítését, tervezetét a szakszervezetek együttes működéséről. A munkanélküliség enyhítésére a ker. szoc. párt közbenjárása folytán a férfi munkásokat vasúti munkára, a női munkásokat pedig mezei munkára sikerült elhelyezni, s ily módon a munkásság sanyarú helyzetén némileg segítve lett. Nagyobb vita tárgyát képezte az eddig még nem keresztény szociálista érzelmű munkásokkal való együttműködés. Sokakra az a durva bánásmód, amit ők annak idején a ker. szoc. érzelmű munkásokkal elkövettek, még mindig rossz hatással van. László Mihály felszólalásában arra kérte a munkásokat, legyenek tekintettel arra, hogy azok a munkások, akik a kommün alatt annyira verték a mellüket, nem a saját eszük, hanem holmi üzleti szellemű seftelő egyének sugallata folytán cselekedtek. Bizonyíték erre az is, hogy özv. Pauer Gyuláné szül. Szűcs Eszter, ki jelen van a gyűlésen, személyesen kiván erről nyilatkozni. Szűcs Eszter meghatottan mond köszönetet azon nem remélt bánásmódért, amely a ker. szoc. munkásság részéről éri, kijelenti, hogy amig él, többé más úton nem fog haladni, mint keresztény alapon szervezett munkásokkal. Bocsánatot kér az összes munkásságtól az elkövetett hibáiért, tudja nagyon jól, hogy hibákat követett el, de ennek egyedüli oka Molnár Árpád volt, aki őt mindig irányította. László Mihály erre kijelenti, hogy ő saját részéről megbocsájt mindenkinek, noha őt érte a legtöbb támadás, azt ajánlja Szűcs Eszternek, ne menjen senkihez sem bocsánatért, hanem menjen a templomba és kérje az Isten bocsánatát és ezzel el van intézve minden. Ezzel a gyűlés véget ért. Famunkások gyűlése. A pápai ker. szoc. érzelmű famunkások f. hó 30-án, este 7 órakor Flórián-utca 12. szám alatt, a volt ker. szoc. egyesület helyiségében szakgyülést tartanak, melyre famunkás testvéreinket meghívjuk, hogy legyenek ott azon a gyűlésen, melyen a munkásság gazdasági érdekeiről lesz szó. TÁRCA. D Xrénkének hivta mindenki a községben, még a jó öreg bácsik és nénikék is Irénkének szólították. És ő szivesen vette, pedig már nem volt fiatal. Az Irénke név különben nagyon illett az alakjához, modorához, fájdalmas mosolyához, egész lényéhez. Termete kicsi volt, arca nem szép, de megnyerő, szemei élénkek és beszédesek. Mindenütt ott volt, ahol baj adta elő magát a községben. Keresztelőknél rendesen ő töltötte be a keresztanyai tisztet s így nem csoda, ha egy csomó keresztgyermeke és komája volt a községben, pedig hát nagy volt ám a falunk. Hát még a templomban? Na nélküle az a szegényke kis templom nagyon elhagyatott lett volna, de így nagyon gazdag volt tisztaságban, csínban és díszben. Irénke takarítgatta, díszítette és csinosította az „Istenke házát", mint ő szokta mondogatni. Az első ibolya, gyöngy- és orgonavirág „Istenkéé" volt és csak azután került az ő szobájába a csokor, a virág, az ibolya és gyöngyvirág s onnán a temetőbe egy sirhantra. Különben ott lakott Irénke a templomutcai emeletes házban, ahol édes apja és valamikor nagyszülői laktak. Korán vesztette el anyját és így a gyermeklányra nehezedtek a háztartás nehéz gondjai. Nemsokára reá apjai is bucsut vett Irénkétől örökre. Egészen árva lett tehát Irénke. A neki maradt vagyonkából élt azután. A gazdaságot ő vezette, kis birtokát ő kezelte, ő a „kisasszony" lett anyja helyett a „község nagyasszonya". Panaszra sohase nyíltak ajkai, de boldogságról se mesélt soha és ha néha-néha napján ő is menyasszonyt jött nézni a templomtérre . .. könnyek csillogtak szempilláin és arca elkomolyodott. Nem szólt ilyenkor sokat, de azért követte a gratulánsokat és csak annyit mondott: „legyen boldog... de nagyon boldog . . . boldogabb, mint én !.. " — Szegény jó lélek, miért mondogatja ő mindig ugyanazt? — kérdezgettem sokszor magamtól. A választ azután egyszer megadta . . . egy szép májusi napon a májusi ájtatosságról hazajövetkor a hegyről lefelé menet éppen arról beszélgettünk, ha jól emlékezem, hogy azt prédikálta a kis papunk: „több bánatkönny pereg le a szempillákon, mint örömkönny". — Mondja csak Irénke — kérdeztem, — mi az oka annak, hogy ha boldogságról beszél, vagy hall, mindig elkomolyodik. Lássa, ma is csillogó könnycseppeket láttam a prédikáció alatt szempilláin. Miért van ez? Irénke rám nézett, azután csendesen, szaggatottan ezeket mondogatta: — Soha senkinek se szóltam erről . . . Magának is csak azért mondom el, mert hiszen magának is van egy kedves sirja, mely drága halottat rejt... így talán megért engem . . . Ismerte a Jancsit, ki ott nyugszik a nagytemetőben a nagy kereszt mellett? Látta sírján az ibolyákat, gyöngyvirágot, az orgonafát, amely fejfája mellett áll? — Láttam,- Irénke — válaszoltam, — de nem értem. — Majd megérti — folytatta. — Évek óta szerettem Jancsit . . . Sohase mutattam, hogy szeretem, de valahányszor láttam és beszéltem vele, boldog voltam .. . Azután jött a háború ... azt tudja, hogy fogságba esett... azt is tudja, hogy mikor tért haza meggyötörten, betegen ? . . . Egy este, talán márciusban volt, meglátogatott. Ott ültínk