Pápa és Vidéke, 14. évfolyam 1-46. sz. (1919)

1919-08-30 / 18. szám

2. PÁPA ÉS VIDÉKE. 1919. augusztus hó 30. kereskedelmi, ipari, kulturális életünkben, sajtónkban, törvényhozási palotánkban, mindenütt, de mindenütt ott lüktetnek a keresztény erkölcstan isteni törvényei. Ez a keresztény demokráciái jelenti, amelynek a munkászubbony époly értékes mint a suhogó selyem, a mely az értékelésnél csak egy szempontot ismer: ki mennyi becsületességgel dolgozott a közért s ki mennyi értéket halmozott föl a maga egyéniségében Nem felekezetieskedés, nem gyűlölködés, nem pogrom a mi programmunk! Nem osztályharc a mi prédikációnk! A krisztusi szeretet tüze gyúl ki a romok fölött: ez a mi életerőnk! Kereszténységünk lesz az egyik pillér, magyarságunk a másik! Ez a két pillér megbír egy újabb ezredévet s az ezredévben boldog nemzedéket. Magyar Munkásság, ez a kettős fogadalom reszket a lelkünkben, mikor békejobbot nyújtunk egymásnak! Hitvány ember, akár grófnak, akar papnak, akar parasztnak, akar munkásnak hívják, aki megszegi! Ne mondd, hogy ábrándozom, hogy félrebeszélek. Ne félj, hogy Krisztus is megcsal! Csak tedd kereszténnyé és tedd magyarrá a társadalmat s az egyént, s én esküszöm néked, hogy mi még egymást átölelve, könnyes szemekkel tekintünk az Égre s ajkunk háiaimát suttog! fiz új kormány. Viharos hetet élt át a romjaiból föléledő Magyarország. Kormánybukással kezdődött — nem az ország bizalmatlansága, más volt a megbuktatója. A hét végére megszületett az új kormány, új nevekkel s az előbbi szellemmel. Az új névsor: Miniszterelnök: Friedrich István iparos. Külügyminiszter: kijelölve a távollevő gróf Csáky Imre diplomáciai tisztviselő. Belügyminiszter: Friedrich István iparos. Belügyi államtitkár: Benicky Ödön volt képviselő és főispán. Földmivelési miniszter: Rnbinek Gyula, az Országos Gazdasági Szövetség igazgatója. Kereskedelmi miniszter: Heinrich Ferenc nagykereskedő. Pénzügyminiszter: Grünn János, volt pénzügyi államtitkár. Hadügyminiszter: Schnetzer Ferenc tábornok. Közélelmezési miniszter: Ereky Károly mérnök. Vallás- és közoktatásügyi miniszter: Huszár Károly tanitó, volt képviselő. Államtitkár ezen minisztériumban: Pékár Gyula iró. Igazságügyi miniszter: Balogh György kúriai biró. A nemzetiségi kisebbségek minisztere: Bleyer Jakab egyetemi tanár. Közegészégiigyi miniszter: dr. Csilléry Endre orvos. Propaganda miniszter: Haller István publicista. Kisgazdák minisztere: Szabó István sokorópátkai kisgazda. Az ipari munkások minisztere: Oláh Dániel vasmunkás. Hogy az entente mit fog szólni ehhez a névsorhoz •— nem tudjuk. Az ország már megadta a választ azzal a viharos lelkesedéssel, amellyel a kormányelnök mellett tüntetett, mikor az előbbi kormány lemondott. A végleges, számszerűsített választ majd megadják a választások! Ezekben a politikai hullámzásokban egy a fontos: a magyar politikai élet sok szomorú bolyongás után végre ráállt a keresztény nemzeti fejlődés útjára! Erről az útról a hatalmasan föllángoló keresztény nemzeti öntudat le fog söpörni minden reakciót és minden keresztényellenes, nemzetietlen akciót Ez a minden osztály jogos érdekét szolgáló keresztény demokrácia útja. A hatalmas ár megindult — tudjuk, hogy lesznek kik gátat dobnak eléje, de föltartóztatni ezt már nem lehet! Viharzó ég alatt, sok megpróbáltatás á;án, de megszületik a keresztény Magyarország! Hajnalodik . . . TesWér! ne nézz a mult ködébe, most Váll a Vállhoz, karba kar! bár sok reményed összetépte, maradt az elveszett helyébe, mit megkímélt a ziVatar. Acél az izmod; győzhetetlen, titáni Vágyaktól feszül; minél nagyobb a gát, az ellen, erőd csak nő a küzdelemben, s kitartasz rendületlenül! Még ép a lelked; ennyi bánat zománcát nem törhette meg; kereszt alatt ki holtra fárad, reménye annak újra támad, s bitó alatt se fél, remeg! Testvér! te látod: él a törVény: igazság, eszme mind kikel; előtted áll a régi ösVény, — az ég alján most nem Vörös fény, aranyszin-hajnal ömlik el! t. á. JVIit köszön a munkásság a szociáldemokráciának ? Köszöni a proletárdiktatúrái. Ezt az igazságot meg kell hallania minden magyar munkásnak! Ki nem látja, hogy Kún Béla a szociáldemokrácia vállain kapaszkodott föl az ország kormánykerekéhez. A márc. 21.-i borzalmas katasztrófához a szociáldemokrata vezérek 99 százalékának éppen annyi sőt több köze van mint a kommunistáknak. Megkérdezték-e ezek a »vezető elvtársak« a munkásságtól, hogy akarja-e a következő négy hónapot!? S ugye, hogy elhelyezkedtek ezek a jó urak mindjárt az első napokban azokban a pozíciókban, amelyek fölülmúlták a régi idők bankigazgatóinak mesés jövedelmű állásait! S vittek-e idealizmust, önzetlenséget ezekbe az új pozíciókba? Volt-e gondjuk azokra a százezrekre, akiknek nevében beszéltek!? Csak egy ömlött bőven a különböző biztosi székekből: az Ígéret! S a sok Ígéretből mi vált valóra? Dobjuk mérlegre az elmúlt négy hónapot s mondjuk meg őszintén, mit kapott a magyar munkásság? Testvér, mit ígértek neked? ígértek proletáruralmat: — és uralkodtak helyetted a Szamuellyk, Kúnbélák, ígértek földi mennyországot : — és adtak üres piacot, hamis bankót és kancsukát. — ígértek békét: — és megtetézték a saornyü világháborút egy még szörnyűbb, mert egészen reménytelen mészárlással. — ígértek világforradalmat: — és a világ munkássága undorral tagadta segítségét a hóhéroktól, rablóktól és dőzsölő heréktől. — ígértek egyenlőséget — és te kétszáz százalékkal fölemelt tarifa árán kínlódtál a vonat tetején, mikor a dologtalan herék vastag szivarral szájukban, dús ebéddel a gyomrukban, különvonatról mosolyogták balékségedet. — ígértek vallásszabadságot: — és olyan bün volt kereszténynek lenni, hogy éjjeli elfogatás, kinzás vagy minden téren való mellőzés volt büntetése. — ígérték a dologtalanok összetörését: —- és megbénítottak minden munkát. — ígérték a közerkölcsök megtisztulását: — és a régi rendszer hatalmasaitól ellopott nadrágokban, ingekben, a régi rendszer kisajátított kényelmében tivornyáztak és fajtalankodtak. — ígérték a fajok egyenlőségét: — és az autózás, a szabadjegyes utazás a legszigorúbb születési kiváltság lett. — ígértek kulturát: — és tönkrettek iskolát, irodalmat, művészetet. Nem alkottak semmit, de szétraboltak mindent, amit eddig ez a szegény ország alkotott. S még valamit ígértek. Azt, hogy utolsó csepp vérig megvédik rendszerüket. S ugye, hogy szétugrottak, amint a borzalmas kártyavár inogni kezdett. Itt hagytak téged tengernyi bajoddal. Hidd el, nem vitték csúfos száműzetésbe magukkal a te fájó sóvárgásodat a jobb jövő után, de vittek magukkal sok-sok — kékpénzt! Ezek igazságok s nem kortesfogások. Lesz még módunk ezt a sorozatot megnyújtani! ítéljen az öntudatos, elfogulatlan magyar munkásság, mennyi hálával tartozik a szociáldemokráciának. Persze, a cím gyanánt írt kérdés az éremnek csak az egyik fele ! Hogy mit köszönnek a szociáldemokráciának a magyar munkásságon kívül álló milliók — ezt a kérdést is érdemes volna fölvetni! Hagyjuk ezt máskorra. De egyet értsünk meg: a társadalom boldogulását csak az munkálja, aki nem osztályharcot szít, hanem aki összeegyeztetve minden jogos igényt egy táborba hoz minden osztályt! — A Pápai Keresztény Szociálista Párt szervező-bizottsága f. hó 28-án d. u. 6 órakor tartott üléséből a következő táviratot küldte Friedrich István miniszterelnöknek: A Pápai Ker. Szociálista Párt f. hó 28-án tartott gyűlése egyhangú lelkesedéssel bizalmat szavazott a kormánynak s elhatározta, hogy végső áldozatokig menő elszántsággal fog küzdeni a kormány és annak becsületes keresztény politikája mellett. Isten áldása kisérje munkájukat. Pápai Keresztény Szociálista Párt.