Pápa és Vidéke, 14. évfolyam 1-46. sz. (1919)

1919-08-30 / 18. szám

2. PÁPA ÉS VIDÉKE. 1919. augusztus hó 30. kereskedelmi, ipari, kulturális életünkben, sajtónkban, tör­vényhozási palotánkban, mindenütt, de mindenütt ott lük­tetnek a keresztény erkölcstan isteni törvényei. Ez a keresztény demokráciái jelenti, amelynek a munkászubbony époly értékes mint a suhogó selyem, a mely az értékelésnél csak egy szempontot ismer: ki mennyi becsületességgel dolgozott a közért s ki mennyi értéket halmozott föl a maga egyéniségében Nem felekezetieskedés, nem gyűlölködés, nem pog­rom a mi programmunk! Nem osztályharc a mi prédiká­ciónk! A krisztusi szeretet tüze gyúl ki a romok fölött: ez a mi életerőnk! Kereszténységünk lesz az egyik pillér, magyarságunk a másik! Ez a két pillér megbír egy újabb ezredévet s az ezredévben boldog nemzedéket. Magyar Munkásság, ez a kettős fogadalom reszket a lelkünkben, mikor békejobbot nyújtunk egymásnak! Hit­vány ember, akár grófnak, akar papnak, akar parasztnak, akar munkásnak hívják, aki megszegi! Ne mondd, hogy ábrándozom, hogy félrebeszélek. Ne félj, hogy Krisztus is megcsal! Csak tedd kereszténnyé és tedd magyarrá a társadalmat s az egyént, s én eskü­szöm néked, hogy mi még egymást átölelve, könnyes sze­mekkel tekintünk az Égre s ajkunk háiaimát suttog! fiz új kormány. Viharos hetet élt át a romjaiból föl­éledő Magyarország. Kormánybukással kez­dődött — nem az ország bizalmatlansága, más volt a megbuktatója. A hét végére meg­született az új kormány, új nevekkel s az előbbi szellemmel. Az új névsor: Miniszterelnök: Friedrich István iparos. Külügyminiszter: kijelölve a távollevő gróf Csáky Imre diplomáciai tisztviselő. Belügyminiszter: Friedrich István iparos. Belügyi államtitkár: Benicky Ödön volt képviselő és főispán. Földmivelési miniszter: Rnbinek Gyula, az Országos Gazdasági Szövetség igazgatója. Kereskedelmi miniszter: Heinrich Ferenc nagykereskedő. Pénzügyminiszter: Grünn János, volt pénzügyi államtitkár. Hadügyminiszter: Schnetzer Ferenc tá­bornok. Közélelmezési miniszter: Ereky Károly mérnök. Vallás- és közoktatásügyi miniszter: Huszár Károly tanitó, volt képviselő. Államtitkár ezen minisztériumban: Pékár Gyula iró. Igazságügyi miniszter: Balogh György kúriai biró. A nemzetiségi kisebbségek minisztere: Bleyer Jakab egyetemi tanár. Közegészégiigyi miniszter: dr. Csilléry Endre orvos. Propaganda miniszter: Haller István publicista. Kisgazdák minisztere: Szabó István so­korópátkai kisgazda. Az ipari munkások minisztere: Oláh Dániel vasmunkás. Hogy az entente mit fog szólni ehhez a névsorhoz •— nem tudjuk. Az ország már megadta a választ azzal a viharos lelkese­déssel, amellyel a kormányelnök mellett tün­tetett, mikor az előbbi kormány lemondott. A végleges, számszerűsített választ majd megadják a választások! Ezekben a politikai hullámzásokban egy a fontos: a magyar politikai élet sok szomorú bolyongás után végre ráállt a ke­resztény nemzeti fejlődés útjára! Erről az útról a hatalmasan föllángoló keresztény nemzeti öntudat le fog söpörni minden re­akciót és minden keresztényellenes, nemzetiet­len akciót Ez a minden osztály jogos érde­két szolgáló keresztény demokrácia útja. A hatalmas ár megindult — tudjuk, hogy lesznek kik gátat dobnak eléje, de föl­tartóztatni ezt már nem lehet! Viharzó ég alatt, sok megpróbáltatás á;án, de megszü­letik a keresztény Magyarország! Hajnalodik . . . TesWér! ne nézz a mult ködébe, most Váll a Vállhoz, karba kar! bár sok reményed összetépte, maradt az elveszett helyébe, mit megkímélt a ziVatar. Acél az izmod; győzhetetlen, titáni Vágyaktól feszül; minél nagyobb a gát, az ellen, erőd csak nő a küzdelemben, s kitartasz rendületlenül! Még ép a lelked; ennyi bánat zománcát nem törhette meg; kereszt alatt ki holtra fárad, reménye annak újra támad, s bitó alatt se fél, remeg! Testvér! te látod: él a törVény: igazság, eszme mind kikel; előtted áll a régi ösVény, — az ég alján most nem Vörös fény, aranyszin-hajnal ömlik el! t. á. JVIit köszön a munkás­ság a szociáldemokrá­ciának ? Köszöni a proletárdiktatúrái. Ezt az igazságot meg kell hallania minden magyar munkásnak! Ki nem látja, hogy Kún Béla a szociáldemokrácia vállain kapaszkodott föl az ország kormánykerekéhez. A márc. 21.-i borzalmas katasztrófához a szociáldemokrata vezérek 99 százalékának éppen annyi sőt több köze van mint a kommunistáknak. Megkérdezték-e ezek a »vezető elvtársak« a munkásságtól, hogy akarja-e a következő négy hónapot!? S ugye, hogy elhelyezkedtek ezek a jó urak mindjárt az első napokban azokban a pozíciókban, amelyek fölülmúlták a régi idők bankigazgatóinak mesés jövedelmű ál­lásait! S vittek-e idealizmust, önzetlenséget ezekbe az új pozíciókba? Volt-e gondjuk azokra a százezrekre, akiknek nevében be­széltek!? Csak egy ömlött bőven a külön­böző biztosi székekből: az Ígéret! S a sok Ígéretből mi vált valóra? Dobjuk mérlegre az elmúlt négy hónapot s mondjuk meg őszintén, mit kapott a magyar munkásság? Testvér, mit ígértek neked? ígértek proletáruralmat: — és uralkodtak helyetted a Szamuellyk, Kúnbélák, ígértek földi mennyországot : — és adtak üres piacot, hamis bankót és kan­csukát. — ígértek békét: — és megtetézték a saornyü világháborút egy még szörnyűbb, mert egészen reménytelen mészárlással. — ígértek világforradalmat: — és a világ mun­kássága undorral tagadta segítségét a hóhé­roktól, rablóktól és dőzsölő heréktől. — ígér­tek egyenlőséget — és te kétszáz százalék­kal fölemelt tarifa árán kínlódtál a vonat tetején, mikor a dologtalan herék vastag szivarral szájukban, dús ebéddel a gyomruk­ban, különvonatról mosolyogták balékségedet. — ígértek vallásszabadságot: — és olyan bün volt kereszténynek lenni, hogy éjjeli elfogatás, kinzás vagy minden téren való mellőzés volt büntetése. — ígérték a dolog­talanok összetörését: —- és megbénítottak minden munkát. — ígérték a közerkölcsök megtisztulását: — és a régi rendszer hatal­masaitól ellopott nadrágokban, ingekben, a régi rendszer kisajátított kényelmében tivor­nyáztak és fajtalankodtak. — ígérték a fa­jok egyenlőségét: — és az autózás, a sza­badjegyes utazás a legszigorúbb születési kiváltság lett. — ígértek kulturát: — és tönk­rettek iskolát, irodalmat, művészetet. Nem alkottak semmit, de szétraboltak mindent, amit eddig ez a szegény ország alkotott. S még valamit ígértek. Azt, hogy utolsó csepp vérig megvédik rendszerüket. S ugye, hogy szétugrottak, amint a borzal­mas kártyavár inogni kezdett. Itt hagytak téged tengernyi bajoddal. Hidd el, nem vit­ték csúfos száműzetésbe magukkal a te fájó sóvárgásodat a jobb jövő után, de vittek magukkal sok-sok — kékpénzt! Ezek igazságok s nem kortesfogások. Lesz még módunk ezt a sorozatot megnyúj­tani! ítéljen az öntudatos, elfogulatlan ma­gyar munkásság, mennyi hálával tartozik a szociáldemokráciának. Persze, a cím gyanánt írt kérdés az éremnek csak az egyik fele ! Hogy mit kö­szönnek a szociáldemokráciának a magyar munkásságon kívül álló milliók — ezt a kér­dést is érdemes volna fölvetni! Hagyjuk ezt máskorra. De egyet ért­sünk meg: a társadalom boldogulását csak az munkálja, aki nem osztályharcot szít, ha­nem aki összeegyeztetve minden jogos igényt egy táborba hoz minden osztályt! — A Pápai Keresztény Szociálista Párt szervező-bizottsága f. hó 28-án d. u. 6 órakor tartott üléséből a következő táviratot küldte Friedrich István miniszterelnöknek: A Pápai Ker. Szociálista Párt f. hó 28-án tartott gyűlése egyhangú lelkese­déssel bizalmat szavazott a kormánynak s elhatározta, hogy végső áldozatokig menő elszántsággal fog küzdeni a kormány és annak becsületes keresztény politikája mellett. Isten áldása kisérje munkájukat. Pápai Keresztény Szociálista Párt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom