Pápa és Vidéke, 14. évfolyam 1-46. sz. (1919)

1919-08-23 / 17. szám

XIV. évfolyam Pápa, loio au^u^tus 17 s^m Szépirodalmi, külgazdasági és társadalmi hetilap. A pápai Katholikus Kör hivatalos lapja. Előfizetési ar Kiadótulajdonos: Szerkesztőség: Barát-utca 3. házszám. Egész évre 40, félévre 20, negyedévre 10 R. A pápai Katholikus Kör. A kiadóhivatal vezetője: Egyes szám ára 50 filie: l'elelös szerkesztő: Pados Antal Csatorna-utca 8. házszám. A lao megjeienlK minden szombaton. Kecskés Lajos. anova az előfizetési- és hirdetési-dijak küldendők. Ünnep után. Valami sajátságos, gyászból, Örömből, reményből szövődött meghatódottság vonta be a múlt szerdai ünnepet. Mikor fölcsendült a Himnusz, lekonyult a fejünk — tán a kicsorduló könnyet akartuk rejteni — s aztán lassan-lassan fölkúszott a tekintetünk a magas Égre, s a fátyolos szemekből kicsillant a remény, hogy odafönn megbocsájtják minden vétkünk, s tavaszba fordúl vérző, halálra itélt éhünk... Reszkető kezekkel lapozom a magyar történelmet, ezt a halálra itélt nemzeti evangéliumot. Meg-megállok minden lapnál, simogatom minden sorát. S mikor a végéhez érek, lázas lelkem átöleli a széttépdesett, meggyalázott könyvet. Megcsókolom, mintha evangéliumom könyv volna... iJgye megbocsátasz, én sárbataposott, megtagadott Multam! Reszkető lélekkel járom a magyar földet... Hogy zúgnak a Kárpátok fenyvesei, hogy fölzokognak Erdély bércei, hogy csapkod az Adria, bogv meg-megvonaglik a szőke Tisza . . . Megtudtok-e bocsátani ? . . . Reszkető szívvel hallgatom a szél zúgását, amint északról, délről, keletről, nyugatról felém vágtat. Üzenetét hozza annak a fakereszt-erdőnek, amely alatt átlőtt magyar szivek porladnak, amelyet magyar anyák könnyei öntöznek, amelyben magyar bakák álmadoznak szép Magyarországról... Álmodjatok csak magyar fiúk — a ti álmotok ezerszerte szebb a mi életünknél . . . * Ez mind-mind végigzajlott a lelkemen szt. István ünnepén. Nemcsak az enyémen: ezrekén és ezrekén! Ezért sírt. ezért zokogott úgy a Himnusz ... Oh ezt a szt. István-ünnepet soha el nem felejtjük! »Gyászos öltözetben Teelőtted sírván« ünnepeltünk. Üe könnyeink szülője nem a sötét kétségbeesés volt. Mintha megérezték volna, hogy közöttünk jár az ősz, a szent király s bízni, remélni tanít. Aki olvasni tud a szemekben, a könnyfátyol mögött meg kellett látnia a fölcsillanó reményt! Az izzó augusztusi nap mögött mintha márciusi energiák húzódtak volna meg . . . Élni fogunk, mert élni akarunk: ez a szent tűz gyúlt ki minden magyar szívben! Tán a mi ősz Prófétánk küldte ezt a tüzet onnan felülről szenvedő népének . . . De ugye, én magyar véreim, jól tudjátok ti, hogy az életnek törvényei vannak. Hatalmas korlátok ezek, amelyeken túl a halál, a pusztulás vár az áthágóra. Ez áll a nemzetekre csakúgy mint az egyénre. A mi nemzeti életünk törvényét szt. István kodifikálta. Jövőről, új ezredévről csak úgy ábrándozzatok, ha ízig-vérig magyarok és keresztények tudtok fenni! Más út nincsen! Persze, ez ósdi, régi törvény. Nem komplikált műveletek árán holmi társadalomtudományi retortákban született meg. Nem versenytársa mondjuk pl. a marxizmusnak: ez az élet revelációja! Mások talán leöntögethetik választóvízzel, rádobhatják különböző kritikai mérlegre — mi mindezeken már túl vagyunk! Akinek még ma is magyarázni kell, miért magyarságunk és kereszténységünk az egyetlen lehető alap jövőnk kiépítésére, ott nagy bajok vannak ... Az elfogulatlan külföldnek konstatálnia kell, bogy a különböző társadalmi, gazdasági rendszerekhez mi voltunk a kísérleti nyulak. Sok bolyongás után talán most mégis csak visszatérünk a régi útra. üli ez a bolyongás de sokunkba' van nékünk! Hol kellene ma e népnek lennie, ha álpróféták el nem csalták volna a helyes útról! Emberek, annyi szenvedés után értsük meg végre, hogy kereszténységünk és magyarságunk létföltételként való beállítása nem felekezetieskedés, nem antiszemitizmus, sőt nem is klerikalizmus, hanem — életföltétel! Ha mást nem, ezt a kamatot könyveljük el a magunk javára az elmúlt hónapokból! Soha a kereszténység a szó legszentebb értelmében vett világmegváltó s a nemzeti érzés és öntudat természettörvényszejű ereje oly világosan és hatalmasan nem állt előttünk, mint ma! Nem a' múlt hagyományainak természetszerűen kijáró tiszteletet koldulunk mi e két, nagy, szent, s mindenekelőtt igaz eszme számára — tessék csak bárminő kritikai boncasztalra húzni őket, az eredmény, ha sine íra et studio s főleg a föllépő konszekvenciák . félelme nélkül dolgoznak, csak egy nagy — confessio lehet, minőre az apostolfejedelem Péter lelke fakadt. Zaklatott lelkünk szt. István ünnepén kissé megpihent. Ünnep után azonban munkanapok következnek! Induljon hát meg a romokat eltakarító s a boldogabb jövőt megalapozó, hatalmas, önzetlen, céltudatos munka! Induljon meg a kereszt s a tulipán jegyében! Munkánkra az áldást, jövőnkre a boldogságot leesdi, majd a mi első szent királyunk ... Szószék-ízű hang ez, ugye!? Azelőtt talán igen, ma nem! Ma az elmúlt hónapokon álló, kérlelhetetlen, ellenmondást nem tűrő logika egyszerű tétele. Koronatanúm : les» a szebb, a boldogabb jövő!