Pápa és Vidéke, 14. évfolyam 1-46. sz. (1919)
1919-01-05 / 1. szám
4. PAPA ES V1DEKE 1919 január 5. § Dr. Guth Emii ügyvéd katonai szolgálatából visszatérve, ügyvédi irodáját Pápán Főtér 26. szám alatt megnyitotta. — A Keresztény Munkásegyesület f. hó 19 én d. u. 4 órakor tartja évi közgyűlését, — Egy régebbi hirünkhöz. Lapunk dec. 8-i számában megjelent »Üzenet« című hirünkből sokan tévesen azt következtették, hogy az elrablott holmit a tettesek visszaküldték Vágó Dezsőnek, miután nem nála szándékoztak betörni. Vágó úr kérésére szívesen tesszük közzé, hogy az elrablott értékeket nemhogy önként hozták volna vissza, de még a törvényes nyomozás sem tudott belőle ezideig mitsem felkutatni. A nyomozás folyik. — Betörés és lopás. Friebert Miksa Jókai utcai fakereskedőtöl január l-ének éjjelén egy ismeretlen katona 3600 K készpénzt ellopott. A rendőrség a tettes nyomában van. — Tausz Hermán zsibárustól pedig 12 K készpénzt és egy órát lánccal a nyilt utcán elemelt egy eddig ismeretlen suhanc. — 12 korcsmát bezártak. Sajnos, de való, hogy városunkban igen gyakran fordultak elő kellemetlenségek, ami aztán a hatóságnak megadta az okot arra, hogy nevezett helyeken betiltsa az ital kiszolgáltatását. Csak helyeselhetjük a hatóság szigorú intézkedéseit a rendelkezések be nem tartásáért. — A »Pápai Huszárnap» jövedelméhez adományoztak: (Folytatás) 100 — 100 K-t adtak: Lubienszka gfnő, Schönberger Zsigmond Kismarton, Grósz Ede, Dóra Szergiusz fhgy Hull, Valla Géza Bpest, Batthyany Tamás grófné Somogyszt Miklós, Forgách K. gf. Gyimics, Vasdényei Imre Kadarkút, Kleinkauf György Letkés, Leidenpost Károly fhgy. Nyíregyháza, Piatsek Gyula, Ref. főiskola és kollégium, Gaál Gyula, dr. Antal Géza, Perutz testv, Hanauer Zoltán, Hunka Anna, Hanauer Béla, Horváth Istvánná, Szentbenedekrendi székház, Pápai polgári kör, Härter Mátyás, Katholikus kör Pápa, Kriszt Károly szds, Kacskovich Margit Somogyjákó, Egyedi Arthur Egyed. 90 K-t Bán József nyug. örm. 50 K-t Régner Pál, Bocsor János, Pápai Közgazd. Bank, Mihályi Gézáné, dr. Korodi Simon, Tar Gyula, özv. Brunner Jánosné, Turcsányi Samu, Kardos Henrik és Tsa, Kis Tivadar, Karlovitz Adolf, Beck Jakab fia, Gedey József, Breuer Lázár, Billitz Béla, Udvardy Pál, Szende Ignác. Hajnóczky Árpád, Hermann Tivadar, Langmayer és Fia, Hoffmann Adolf, ifj. Steiner, dr. Hoffner Sándor dr. Kende Árpád, Berger. I. S., Haas testv. Havas Ernő, Hátzky Sándorné Mgencs, Szűcs Istvánné Mgencs, dr. Hajdú főapát Pannonhalma, Kovács Károly, Takách Ferenc, Duka, Czitó altáb. Pozsony, Csüdör Gyula fh Nagykálna, Magyar-Francia biztosítótárs. Győr Németh Lajos ezr. Bpest, Tallián Zsigmond szds Ősiek, Mihályi István Lovászpatona, Nagyváthy Géza Szany, Loidold János törzsállatorv. Ihászi, Csékei Antal Kispodár Nagyalásony. Baranyai József Felsőszalmavár. 40 K-t. ifj. Fa Mihály, Hűtter Vilmos, Friebert Miksa, Grünwald Imre, Guth Jakabné, Schwarz Vilmosné, Steiner Zsigmond, Spitz Márk, Weisz Hermann, Horváth Miklós Bögöte, Mayer Róbert Wien, Papp Béláné Sepsiszentgyörgy. (Folytatjuk.) — A 19-esek parancsnoka nyugalomban. Bizonyára sok volt 19 est sajnálattal érint a hír, hogy volt derék, kiváló parancsnokuk, Klempa ezredes nyugalomba vonul s megválik ezredétől. — Az Árvizsgáló Bizottság már megkezdte működését. Ha valaki az árak meg. állapításában szabálytalanságot, illetve a megállapított áron felüli eladásról értesül, panaszával forduljon a városi r. kapitánysághoz. — Tengerészek Pápán. Az elmúlt héten 2 tiszt vezetésével 110 tengerész érkezett városunkba, kiket az alsóvárosi rk. iskolában szállásoltak el. — Értekezlet. A pápai Kath. Legényegyesület ma, vasárnap d. u. 4 órakor helyiségében értekezletet tart, melyre a tagokteljes számban való megjelenését kérik. — Ki tud róla? Hollenczer Jánosról, ki a 19. ik gy.-ezrednél a gépfegyyeres század 4 ik szakaszában szolgált s a fegyverletétel óta életjelt nem ad Fegyverletételkor kórházban volt: Mob. Epid. Sp. 21 Bar. 1, Feldpost 483. Szerkesztői (i/.enetek. K.-vath. Hálás köszönet. Kár, hogy a bő anyag miatt szives engedélye folytán meg kellett rövidíteni. T. K. Igaz örömmel vettük szives értesítését. Az új címekre lapunkat megindítottuk. Fáradozásáért hálás köszönet. Dr. Kóródi Simon és Schlichter Lajos fogorvos fogtechnikus. fogászati műtererr] Jókai-utca 16. szán]. Kautschuk-- 2S aranykmezü darabok, arany-hid- c's korona-munkák a legpontosabb kivitelben. Minden munka a megrendelés napján elkészül. Mély tisztelettel értesítem a n. é. közönséget, miszerint négy és fél évi katonai szolgálatom befejeztével magamat önnállósítom és 1919. évi jan 4-én Főtér 26. sz. aíatt, özvegy Gutta J.-né házában, a régi Frauendienst-féle flók-borbély-üzlet helyén — ujabban a volt hatósági jegyiroda helyiségében — a mai kor igényeinek teljesen megfelelő új borbélyés fodrász-üzletet nyitottam. Vállalkozásomhoz a n. é. közönség kegyes pártfogását kérve, vagyok mély tisztelettel Kováts Pál 2-4 borbély és fodrász. Egy fiatal házaspár keres házmesteri állást Cím: a kiadóhivatalban, x_o EDELÉNYI SZABÓ LÁSZLÓ kocsigyártó Tisztelettel tudatom a n. é. közönséggel,, miszerint hosszú évek ota a legjobb hírnévnek örvendő, édes apám tulajdonát képezett ifj. Edelényi Szabó József kocsigyártó üzletét átvettem, azt fenti cím alatt a n. é. közönség teljes megelégedésére tovább folytatom. Készitek mindennemű uj és divatos ruganyos kocsikat és gazdasági szekereket. Lóvasalást, valamint javításokat gyorsan és pontosan eszközlök. 7—8 Műhely megnyitás. Értesítem a m. t. közönséget, hogy négy évi katonai szolgálat után visszatérve, kárpitos-műhelyemet újból megnyitottam. A n. é. közönség szives pártfogását kérve, vagyok tisztelettel Ötvös Fülöp kárpitos és díszítő 3-3 Ötvös-u. 32. szám. Tisztelettel értesítem Pápa város és vidéke nagyérdemű közönségét, hogy 4 évi katonai kötelezettség után hazaérkeztem és szabóságomat újból megkezdtem. Elvállalok szakmámba vágó mindennemű új munkát, fordításokat és alakításokat lehető jutányos áron. Szives pártfogást kérve, maradtam teljes tisztelettel írj. Stefánkovits Ignác szabó 4~ 4 Batthyány-utca 6. szóm. Nyomatott Stem Ernő könyvnyomdájában Pápán, 1919.