Pápa és Vidéke, 14. évfolyam 1-46. sz. (1919)

1919-12-31 / 46. szám

XIV. évfolyam. Pápa, 1919 szeptember 9. 31 . szám. PAPA ÉS VIDÉKE POLITIKAI HETILAP ed A PÁPAI KERESZTÉNY SZOCIÁLISTA PÁRT HIVATALOS LAPJA >.. •>• Megjelenik minden pénteken. -t <•<• FŐSZERKESZTŐ: Szerkesztőség: Tisztviselőtelep 20. szám. Előfizetési ár KECSKÉS LAJOS A kiadóhivatal vezetője: Egész évre 40 K, fél évre 20 K, negyed évre 10 K. FELELŐS SZERKESZTŐ : Hajnóczky Árpád könyvkereskedő Fő-utca 9. sz Egyes szám ára 60 fillér. BOKSAY ENDRE hova az előfizetési és hirdetési dijak kfildendők. ) Uj=évi gondolatok. Nehéz küzdelmek, súlyos válságok között folyt le az elmúlt, több mint öt esztendő. A nagy világháború piros vérrel öntözött ösvényén, két fórradalom nemzet- és állampusztító viharain át köszöntött reánk az 1920-ik esztendő. Ez új esztendő küszöbén nemcsak boldog új-évet kivánunk, de révedező szemmel pillantunk az eltakarítandó romokra. Érezzük a fájdalmat, mely sokak lelkében sajog, fel tudjuk fogni a veszteséget, mely megtépi a sziveket ; látjuk a könnyeket, amelyek végigperegnek a halvány arcokon; halljuk a sóhajtást, amelynek susogó akkordjai meg-megráznak bennünket; . . . vissza-visszanézve, elámulva tekintünk politikai életünk szétzüllésére; elkeseredett szivvel, elszorult lélekkel szemléljük közgazdasági életünk pusztulását, nemzeti vagyonunk szörnyű szétmállását; egy fájó tekintetet vetünk nemzeti társadalmunk életének sorvadására, egyes társadalmi osztályaink majdnem teljes elszigeteltségben álló nyomorúságos haldoklására; szégyenpirral arcunkon, lesütött szemekkel kell tekintenünk kulturális életünk megfertőzött, elposványosodott voltára, erkölcstelen, nemzetietlen jellegére. Mig a tehetetlenség űrjében hánykolódunk és vonszoljuk életünket, ennek az űrnek komor homályán át is keresünk egy halvány sugarat, amely szebb jövendőt igér nekünk. Annyi baj, oly sok szenvedés után, ha más nem is, de drágán szerzett tapasztalataink, tanulságaink el fognak igazítani bennünket. Nem az a főkérdés, hogy mit kivánunk egymásnak, hanem az, hogy mit és hogy cselekszünk hazánk, nemzetünk, embertársaink, önmagunk boldogulásáért? Szárnyaljon bár könyörgő imánk a tiszta magasságba e nemzetért ; óhajtsunk bár a könnyharmatos, édes álmoknak, szines reményeknek biztos megvalósulást; világítsanak bár részvétünk meleg sugarai a megtépett fészkek sötét éjjelébe; esdeklő kérésünk zsoltáros hangja kopogtasson bár az emberi szivek ajtaján az árvákért, akiknek bús panaszát az elpusztult tűzhely fájó csendje, vagy a lehullott falevelek, összetört, fázó, összeverődő ágacskák hallgatják; csendüljön bár meg lelkünk szózata az elhagyott gyermekekért, hogy találjanak gondviselő szivekre, vezető, ölelő, takargató meleg karokra, fáradt pilláikra nyugodalmas álmot hozó őszinte, tiszta csókra; — a szűkölködő szegényekért, hogy nyerjenek istápolást könyörületes szivektől, a gyengéd szánalmat tettekre váltó nagyszivü emberbarátoktól, — a kórágyon reménytelenül hánykolódó betegekért, hogy irgalmas kezek a könnyekkel telesirt párnájukat megszárasszák, megigazítsák s a fáradságot nem ismerő gondos ápolásnak gyógyuló balzsamával hívják őket életre, vagy az elmúlás égő fájdalmait hűsítsék, — az erkölcsi világrendet megsértő bűnösökért, hogy lelkük megfürödve az örökélet vizében, az erkölcsi fenség tiszta légkörébe emelkedjék fel; álljon bar őrt a hálás utókor emlékezete a sok szép reményt, tervet, alig pótolható érdemet, munkát takaró közeli és távoli sirhalmoknál; bérceink moraja, rónánk sóhaja, tengerünk zúgása mint a magyar fájdalom visszhangja rohanjon bár át a magyar földön, süvítsen bár át a magyar égbolton ... mégis az a nagy kérdés, van-e, é!-e bennünk szent ügyünk diadalába vetett feltétlen hit, nemes tettvágy, szent hevület, szilárd elhatározás ? Az új esztendő küszöbén vonuljanak el lelki szemeink előtt a közelmúlt gyásztól komor eseményei avagy dicsőséget sugárzó történetei! Azután valljuk meg őszintén, hogy nagyon, de nagyon sokat hibáztunk. Ez az önmagunkba való komoly elmélyedés, ez a tiszta önvallomás, ez a nemes beismerés legyen kiinduló pont a jövő alkotó munkájához. Már ez az egy is nemcsak annak biztosítéka, hogy tisztában áll előttünk a cél, világossá lesz a feladat, hanem annak is, hogy fokozottabb lesz a munkakedv, acélosabb az akaraterő. Ha valaki az új esztendő küszöbét — legyen az egyén vagy nemzet — szigorúan tárgyilagos, | mindenre kiterjedő mély bírálat nélkül lépi át, nem fogja megtalálni a helyes alapot jövő közhasznú munkájához. Ha mélyre akarjuk ereszteni a bonckést akár az egyéni, akár a közélet tartalmának bírálatával, — ha le akarjuk vágni, mint jó sebészek, — a kinövéseket, akkor szükség van széles látókörön, sok tapasztalaton alapuló éles és higgadt ítéletre, teljes tárgyilagosságra, a viszonyok és helyzetek igazságos mérlegelésére, mély meggyőződésre. Ilyen lelki- és gondolatfolyamat eredménye fogja megteremteni azokat a tényezőket, amelyekre a jövőben oly nagy szükségünk van: az igazságot és a munkát. Ezekben foglalható össze a jövő programmja, amely egyéni és nemzeti életünknek határozott célt, lelkünknek pedig irányt kell hogy szabjon. Most, az új-esztendő küszöbén ne gondolja senki azt, hogy elég, ha a családtagok egymásnak boldog új-évet kívánnak, — elég, ha az ifjak pohárcsengés mellett meleg kézszorítással üdvözlik egymást, — elég, ha a leányok egy kedélyes ó-este emlékeivel ébrednek az új-év reggelére, — elég, ha ezüst-koronás öreg csöndes megadással nézi a jövőt, — elég, ha a lelkipásztor egy új-évi beszédet elmond, — elég, ha hivatalos személyek, testületek üdvözlik egymást, — elég, ha a tanár, tanító gépies módon, számbaveszi az elvégzendő munkát, — elég, ha a mezőgazda egy egyszerű számvetést csinál, — elég, ha az iparos és kereskedő megtalálta a maga számítását, — elég, ha a munkás jó szolgálatait új-év reggelén dicsérő szóval jutalmazzuk ... oh, ez mind nem elég, sohasem elég! Nekünk szükségünk van mindig, de különösen most a krizis idején a családoknál égretörő erényekre; a gyermeknél tiszta, szent ártatlanságra, komoly tevékenységre való nevelésre; az ifjúnál lángbuzgalomra; a családapáknál verejtékes munkára; a leányoknál angyali lélekre; az édesanyáknál hősies szeretetre, szent önfeláldozásra; a bölcs öreg érett tapasztalatára ; a lelkipásztornál mélyreható egyháztársadalmi tevékenységre; a kormányzók, vevetők bölcsességének mélységes gazdaságára, lelkiismeretes munkájára; a tanárnál, tanítónál a szent hivatás komoly felismerésére, a tanítvány buzgó munkájára; a mezőgazda fejlett gazdasági ismeretére, az iparos és kereskedő szakképzettségének fokozására, a munkás jóllétének emelésére, az általános műveltség terjedésére . . . szükségünk van arra, hogy lássuk min-