Pápa és Vidéke, 14. évfolyam 1-46. sz. (1919)
1919-01-26 / 4. szám
e) Követeljük, hogy a korcsmajog és trafikjog kizárólag az illető község képviselőtestületének javaslata és ajánlása alapján adassék a folyamodóknak. f) Követeljük a boradó eltörlését. VII. Ipar- és kereskedelemügy. a) Követeljük a kisipar hathatós támogatását állami hitelnyújtással, ipari eszközök beszerzésével, továbbá követeljük a kisiparos szövetkezeteknek állami támogatás mellett való felállítását és a már meglevő ily szövetkezetek segélyezését. b) Követeljük az ipari szakoktatás életbeléptetését. c) Követeljük az iparkamarák reformját, hogy ott a kisiparosok, kiskereskedők több befolyáshoz juthassanak. d) Követeljük a vasút és posta, távirda külön választását a kereskedelmi minisztériumtól és kívánjuk ezen intézmények decentralizálását és külön minisztérium alá helyezését. e) Követeljük az összes vicinális vasutak államivá tételét. f) Követeljük a papir-gabona eltörlését, ugy, hogy csak kész áruk képezhessék a börzei adás-vétel tárgyát. g) Követeljük, hogy a börzei nyereségek 50 százalékos adóval rovassanak meg. h) Követeljük, hogy a nagy gyári és ipari és szállítási vállalatok állami szubvenciója töröltessék el. VIII. Honvédelem. a) Követeljük a katonai, illetve honvéd szolgálati idő leszállítását és csak annyi haderőt kívánunk fegyverben tartani, amennyi a határvédelem és a belső rend fenntartására szükséges, de a teljesített szolgálat teljes értékben kártalanítandó az állam pénztárából. A szolgálati idő legyen mindenkire nézve egyforma. IX. Közoktatásügy és népnevelés. a) Követeljük az ingyenes népoktatást és ingyenes továbbképzést. b) Követeljük a felekezeti népiskolák és tanitóképezdék államosítását. c) Követeljük a falusi földmives nép mezőgazdasági szakoktatását, hol is az okszerű földmivelés és a mezőgazdasági növénytermelésen kivül az állattenyésztés, a szőlőszet, borászat, konyhakertészet, méhészet, gyümölcsészet, a tejgazdaság és a háziipar tanítása is helyet foglaljon. A földmives nők pedig a háztartás, a kézimunka, a szövés, fonás, szabás, varrás ismereteiben nyerjenek oktatást. X. Igazságügy. a) Követeljük a jogvédelem olcsóbbá tételét és hogy bárki is személyesen ügyvéd nélkül védekezhessen mindenféle perekben, bármely biróság előtt. b) Követeljük, hogy a volt úrbéresek jogutódai és 1848 előtt fennállott urbéresközségek által szerzett és nyert mindazon vagyon, melyet jelenleg a politikai községek birnak és használnak, anélkül, hogy e vagyon megszerzéséi törvényes okmányokkal tudnák igazolni, adassék vissza a jogos tulajdonosnak. Ezt megelőzőleg hivatalos nyomozás rendeltessék el a politikai községekáltál birt és használt vagyon eredetére nézve és ezen nyomozási eljárásnál a volt úrbéres birtokosok és közbirtokosok testületeinek megbízottjai is közreműködhessenek. c) Követeljük a beházasodott vők jogi helyzeténekszabályozását és az öröklési jognak a kisgazdálkodás érdekei szerinti átalakítását. ,, XI. Népjóléti követelmények. a) Követeljük, hogy a háborúban tényleg résztveit képesített egyének ugy a szakmájukhoz tartozó állások betöltésénél, valamint a hivatali előléptetéseknél előnyben részesittessenek. Ugyancsak előnyben részesittessenek a háborúban résztvett legénységi állománybeli nem képesitett egyének a nekik megfelelő állami, megyei, községi állások betöltésénél. b) Követeljük az állami aggkori biztosítást és a balesetbiztosítást a mezőgazdasággal foglalkozókra is kiterjeszteni. c) Követeljük, hogy az úgynevezett községi szegények államköltségen tartassanak el. d) Követeljük, hogy a többgyermekes szülők háromnál több gyermekeik után az állam pénztárából gyermeknevelési segélyben részesittessenek. e) Követeljük, hogy a születések anyakönyvi bejegyzéseinél a megbélyegző törvénytelen jelző töröltessék és igy a törvényes jelző is elhagyandó. f) Követeljük, hogy a házasságon kivül születelt gyermekek eltartásáról az édesanya kívánságára az állam saját költségén gondoskodjék. g) Követeljük a lelencek és elhagyott gyermekekállamköltségen való lelkiismeretes gondozását és jó nevelését. h) Követeljük a közegészségügy és a gyógyszertárak államosítását; a közegészségügyi kerületek helyes beosztását és a közegészségügyi minisztérium felállítását. .i) Követeljük az összes biztositó intézetek államosítását. XII. Közélelmezési ügy. a) Követeljük a haditermény részvénytársaság és az összes központok megszüntetését. A hadi termény készletei fölött minden vármegyében az alispan rendelkezzék és csak a felesleget szállíthassa el a közélelmezési miniszter a szükséget szenvedő vidékekre. b) Követeljük a fejkvóta felemelését. Kiadja: Az Országos Kisgazdapárt Központi Elnöksége. A kisgazdapárt országos lapja: A KISGAZDA. Szerk. Szabó István miniszter. Vármegyei lapja: VESZPRÉMVÁRMEGYEI EGYETÉRTÉS. Szerk. Mohácsy Lajos. Helyi lapja: PÁPA ÉS VIDÉKE. Szerk. Kecskés Lajos. ============= Pártoljuk őket. • . Kisgazda Testvérek! Megalakult Pápán a Ker. KiSzponti Nepiroda. Bármilyen ügyben ingyen áll rendelkezésére a Népnek! Van az irodának orvosa, ügyvédje, kik az irodában ingyen ki állított utalvány ellenében díjmentesen intéznek el kisebb ügyeket. A Népiroda vidéki és helybeli szegény embereknek egyaránt áli a rendelkezésére! Folyamodványokat ir! Adás-vevést közvetít, helyet szerez! Ingyen. Népiroda helyiség: Flórián-utca 12. Igazgatóság. Stern Ernő Pápai9-1-25