Pápa és Vidéke, 14. évfolyam 1-46. sz. (1919)

1919-10-03 / 30. szám

1919 november 30. PÁPA ÉS VIDÉKE. 5. Vasárnap délután 3 órakor a molnárok és malommunkások is gyűlést tartanak, hogy gazdasági érdekeik védelmére szakszervezetbe tömörüljenek és egységes állásfoglalással biz­tosítsák maguknak azon feltételeket, melye­ket szervezetlenségük folytán annyira le­redukáltak, hogy abból megélni nem lehet. A molnárok igen fontos sérelmei közé tar­tozik az is, hogy a munkaadók nem szak­munkásokat alkalmaznak és amig ezek olcsó munkabérért dolgoznak, a hivatásos mun­kások munka nélkül kénytelenek csavarogni. Ha ezen híradásunk beigazolódik és a malom­tulajdonosok tényleg napszámosokat és tanon­cokat alkalmaznának, abban az esetben lépé­seket teszünk az iparhatóságnál, hagy az erre vonatkozó törvényeknek érvényt is szerezzünk. '* * Folyó hó 5-én, vasárnap délután Mihály­házán nyilvános ker. szoc. népgyűlés lesz, melyen a pártvezetőségnek számos tagja, élén Szűcs Dezső ügyvezető-elnökkel fog részt venni. Pártnap. Értesítjük lapunk olvasó közönségét és pártunk minden egyes tagját, hogy minden csütörtökön délután 5 órakor a nők, 6 órakor a férfiak pártnapot tartanak, hogy a szervezkedés teendői­ről és a politikai helyzet ismertetéséről beszámoljanak. Ezen pártestéken ven­dégeket is szivesen látunk. A plébánia köréből. A misszió kezdete. Szombaton, oktpber 4-én este 6 ó. veszi kezdetét a szt. misszió. Naponként, tehát vasárnapon is két beszéd lesz reggel 8 órakor, ezt megelőzőleg és utó­lag csendes szt. mise van, az esti 6 órai szt. beszédet szt. rózsafüzéri (szt. olvasó) ájtatosság előzi meg. Az esti beszéd után rövid litánia, mely után 3 percig szól a nagy harang. Hétfőn, ' okt. 6-án a rendes szt. beszédeken kivül délután 2 ó. külön oktatást tartunk a gyermekeknek. Kedden d. u. 2 ó. a leányoknak. Szerdán d. u. 2 ó. az ifjak­nak. Csütörtökön d. u. 2 ó. a szülőknek. A délutáni oktatásra felhívjuk a nevelők, taná­rok és tanítók, nemkülönben a szülők figyelmét. Vasárnap, pünkösd után 17. vasárnapon a szt. evangélium: Jézushoz járultak a farizeusok. Máté 22. 34—46. A plébánia templomban: Szt. misék 1/ iS ó. csendes mise, úgyszintén 9 és l/ a12 ó. Szt. beszéd reggel 8 ó. és este 6 ó. — Délelőtt 10 ó. énekes szt. mise. A Szt. Anna kápolnában d. e. 9 ó. szt. mise, d. u. 4 ó. litánia. Szt. olvasó ájtatos­ság minden este 7j6 ó. lesz a plébánia templomban. Személyi hirek. Miklós József tapolczai káplánt hasonminőségben Pápára helyezték, Nóé Gyula pápai káplánt Tapolczára helyezte az egyházmegyei hatóság. Nóé távozását mindenki sajnálattal veszi tudomásul, osztat­lan tisztelet és szeretet kiséri őt új állomási helyére. — P. Jámbor és P. Bíró Jézus­társasági atyák, hithirdetők okt. 5-én a hajnali órákban érkeznek és a plébániára > szállnak. Hálás köszönet. Hanauer Á. István váczi püspök egy művészi kivitelű kehellyel aján­dékozta meg a plébánia templomot. A leg­nagyobb hálával nyugtázzuk a fejedelmi ajándékot. Isten fizesse meg 11 Az adományt a püspök úr a következő sorok kíséretében »küldte: „Püspöki szentelésem emlékére méltóz­tassék tőlem elfogadni a pápai plébánia templom részére aranykupás kelyhemet. A pápai plébánia templomban kereszteltek, ott gyóntam, áldoztam először, ott bérmálkoztam, első szt. misémet ott mutattam be. Felszentelte­tésem napján ugyanabban a templomban ebből a kehelyből misézve emlékezzék meg Apát űr az új püspökről, akire nagy felada­tok és súlyos gondok várnak." — Okt. 5-én kérjük a hivek imáját is az új püspök számára, akit Veszprémben aznap fölszentel a megyés főpásztorunk. Plébánia hivatal. HIREK. — A Pápa és Vidéke kiadóhivatalá­nak kérelme. Tiszteletteljesen felkérjük mélyen tisztelt helybeli előfizetőinket, hogy szíveskedjenek pontos cimük (név, utca, ház­szám) bejelentésével elősegíteni lapunk pon­tos és gyors kézbesítését. Csakis így lesz módunkban nagyrabecsült előfizetőinknek legelemibb követelményeinek eleget tenni. Kiváló tisztelettel a Pápa és Vidéke kiadóhiratalának vezetője: Hajnóczky Árpád Fő-utca 9. szám. — Nők a magyar nemzeti hagsere­gért. A Magyar Asszonyok Nemzeti Szövet­sége kedden d. u. 5 órakor, a városháza nagytermében gyűlést tartott. E gyűlésen igen lelkesen tárgyalták Horthy Miklós fő­vezér felhivását. A magyar nemzeti hadsereg megteremtéséhez szükséges anyagiakat és természetbeni adományokat rögtöni gyűjtő akcióval kezdik meg, amely máris igen szép eredménnyel járt. Azonkívül ugyanezen a gyűlésen Pongrácz Józsefné „Nők és a poli­tika" cimmel rendkívül gazdag eszmemenetü előadást tartott, amelyből helyszűke miatt nem közölhetünk bővebb részleteket. Elha­tározta azonkívül még a gyűlés, hogy a most Olaszországból tömegesen hazaérkező hadi­foglyaink ellátása érdekében minden lehetőt megtesz. E tárgyban a Pápa és Vidéke szer­kesztősége felkereste a polgármestert, hogy maga a város milyen áldozatot tudna hozni, hogy a Pápára néha tömegesen érkező hadi­foglyok csak némileg is kenyérrel, esetleg egy kis levessel ellátassanak. A nyert érte­sülé» szerint a város jelenleg nincs abban a helyzetben, hogy ilyen nagy tömegben ér­kező szállítmányoknak élelmet nyújtson. Ez csak társadalmi úton lehetséges. Ennek meg­oldása csak úgy vezethet eredményre, hogyha mindenki ad a magáéból egy keveset. Gyüjtő­telepeket kell felállítani, ahol az utolsó kis kanál zsírt, az utolsó darab burgonyát, azt a legcsekélyebb mennyiségű lisztet is el­fogadják. A vidéket is bele kell vonni ebbe az akcióba, mert a vidéki lakosság többet adhat, mint a városi. — Hivatalos órák. őrgróf Pallavicini dunántúli főkormánybiztos rendeletet adott ki, mely szerint a hivatalos órák a közigazgatási hivatalokban reggel 8-tól 12-ig és d. u. 2-től 6-ig lesznek megtartva. — Adomány a „Pápa és Vidékének". Egész terjedelmében leközöljük azt a levelet, amelyet a Pápa és Vidéke kapott a minap: Tekintetes Szerkesztőség I A hamvaiból újra éledt Pápa és Vidéke olyan friss energiával és lendülettel állt bele a magyar nemzeti és keresztény vallás­erkölcsi szellem fejlesztésébe és terjesztésébe, hogy sajtószakosztályunk, szerény anyagi helyzetétől eltekintve, mintegy ösztönözve érzi magát e csekélységgel hozzájárulni ah­hoz az áldásos építő munkához, melyet a Pápa és Vidéke városunkban és környékén végez. A mellékelt 200 korona csekély ugyan anyagi támogatásnak, de reméljük, hogy példánkat majd követik mások, akik többel rendelkeznek és felkarolják kedves lapjukat, mint a magyar keresztény sajtó egyik frappáns képviselőjét. Imáinkban Isten áldását kérjük becsüle­tes, nemzetmentő munkájukra. Pápán, 1919 szept. 29. Kiváló tisztelettel: A rám. kath. tanítónőképző Mária­kongregációjának sajtó-szakosztálya. Ezekhez a szép szavakhoz nem kell még külön kommentár. Ez adja nekünk majd az erőt a további küzdelmekhez, ez acélozza meg izmainkat, hogy mindenkivel felvegyük a harcot, aki ellenünk van. A nemes szivü adományért, amely már nem egyéb, mint keresztény öntudatos cselekvés, a leghálá­sabb köszönetet mond a Pápa és Vidéke. Igaza van a közleménynek, most a tettek ide­jét kell, hogy éljük. — Halálos végii perpatvar. Tunner András Wittmann-majorbeli bognár állandó perpatvarban volt Leisztinger Wittmann-major­beli kováccsal. Legutóbb is perre mentek a járásbíróságnál, ahol a pert Leisztinger nyerte meg. Tunner Andrást ez a perveszteség mód felett felizgatta. Félre vonult, kiköszörülte nagy fejszéjét s a sötét tervet, amely agyá­ban megfogamzott, egy alkalmas pillanatban végrehajtotta. Hatalmas csapást mért a bo­rotva éles fejszével áldozatának koponyájára hátulról, meglesve őt. Az éles balta hatalmas léket vágott Leisztinger koponyáján s már ez is halálát okozhatta volna. A gyilkos azon­ban nem látta még befejezettnek müvét, te­hát a vonagló embernek, akiről azt gondolta, hogy sebe nem halálo», ugyanazon fejszével oldalt a nyakába is vágott, ezzel felnyitva ütőereit is. A szerencsétlen áldozatot vérbe fagyva hozták a mizeriek kórházába, ahol azonban már az orvosi segítség hiábavaló volt, mert röviddel ezután belehalt borzasztó sebeibe. így ki se lehetett hallgatni. Tunnert azonnal elfogták s beszállították a várban levő fogházba. Rögtöni kihallgatásakor azt mondta, hogy előre megfontolt szándékkal követte el tettét, amit különben a balta kö­szörülése is igazol. Később már odamódo­sitotta vallomását, hogy tettét erősen felindult lelki állapotában követte el. — Szegény Leisz­tinger a járásbíróságon megnyerte a pert, amelytől megfosztotta őt egy élesre kiköszö­rült fejsze, Tunner pedig most várhatja, hogy hogy fog eldőlni ez az újabb pere a bíró­ságnál. — A németbányai erdőkezelőség megkeresése alapján a polgármester felhívja mindazokat, akiknek a németbányai erdőn kifizetve lévő tűzifájuk van, hogy azt folyó évi október hó 15-ig feltétlen beszállíttassák.

Next

/
Oldalképek
Tartalom