Pápa és Vidéke, 13. évfolyam 1-52. sz. (1918)
1918-01-13 / 2. szám
2. PAPA ES VIDELCE 1918 január 20. A rekvirálás körül. Mult szerdán délelőtt a jegyzők, délután a gazdák előtt ismertették az uj rekvirálási rendeletet. Pápa város tanácstermében Bibó alispán délelőtt a város és járás egybegyűlt jegyzőinek, Kajdacsy gazdasági egyesületi titkár pedig délután a gazdasági bizottsági tagoknak magyarázta meg a kormányrendelet végrehajtására vonatkozó intézkedéseket. Magát a kormányrendeletet terjedelme miatt nem közölhetjük, ez egyébként a napilapokban úgyis megjelent, a végrehajtásra vonatkozó intézkedések pedig olyannyira szomorúak, hogy azokat legjobb lesz elhallgatnunk. Elég lesz annyit megörökíteni, hogy újra felkutatják a gabonakészleteket s a felesleget, különösen a leszállított fejkvóta következtében fenmaradt készletet elrekvirálják. Ebből kell majd a vármegye területén valami 3400 vagon gabonának kikerülni. A rekvirálást ezúttal a jegyzőkre bizták, kiknek a bíró, esetleg helyettese asszisztál és minden jegyző mellé két katona kerül mint karhatalom. Pápa városa, melyet az értekezleten Csöknyay főjegyző képviselt, 8 kerületre lesz osztva s mindenütt január 14-én, tehát holnap veszi kezdetét a rekvirálás. Az alispán az értekezleten tett közléseinek legnagyobb részét ,,bizalmas"nak kívánta tekinteni s ezért ezzel mi sem foglalkozunk; elég jókor fogja megtudni az ország lakossága, hogy micsoda ujabb megpróbáltatás vár rá. A pápai harangok. Néhány hónap előtt Pápán is másodszor jelent meg a hadügyi kormánymegbízottja, ezúttal Stadler Ferenc, honvédhadnagy és leszereltette a még megmaradt, fel nem mentett harangokat, melyeket nyomban el is szállítottak. A nagytemplom két tornyán levő harangokból csak a Műemlékek Országos Bizottságának közbenjárására felmentett öregharang maradt meg, úgyszintén minden templomban, hol istentisztelet tartatik, tehát az Annatemplombati és a Kalváriatemplomban egy-egy harangot visszahagytak. A rekvirálók távozása után az esperes ugy találta, hogy a főtemplom istentiszteleteinek jelzésére és a halottak kiharangozására, temetési alkatmakra a belvárosban, szóval a plébániatemplomban nehezebben nélkülözhetők a harangok, mint a külvárosokban, ahol ritkábbak az ájtatosságok, s ezért a külső templomokban meghagyott harangokat a plébániatemplom tornyaira hozatta és szereltelte fel, mig az Annakápolnában és a Kaivárián nagyobb csengetyűvel pótoltatta a harangokat. Egy szép napon azonban, jan. 7-én, újra beállított a pápai plébániára Stadler hadnagy és közölte az esperessel, hogy őt (a hadnagyot) a katonai parancsnokságnál valaki feljelentette, mert állítólag meg hagyta magát vesztegetni és a pápai nagytemplomban 3 harangot hagyott vissza, holott csak egy vojt visszahagyandó. Bár tiltakozott a gyanúsítás ellen, felettes hatósága kiküldte őt újra Pápára, s itt ámulva látja, hogy csakugyan 3 harang van a tornyokon s véletlenül hallotta is őket, amint éppen szép együttesben megszólaltak. Hiába volt azután az esperes magyarázata, hogy ezek a kisebb harangok nem a nagytemplom, hanem a külső templomok harangjai és csak ideiglenesen, mintegy próbaképen kerültek a plébániatemplom tornyára, a hadnagy igy okoskodott, miután ezek a külső templomokban — mint látszik — feleslegesek, itt pedig úgyis megvan még a a nagyharang, az itt talált két harangot elviszi. Dictum, factum! Nyomban leszereltette a harangokat, azután megmérette (egy egy 60 kg körül volt), nyugtázta és elszállíttatta őket. Mielőtt eltávozott a hadnagy, azt is közölte az esperessel, hogy országszerte a felmentett harangokat is rekvirálni fogják, legyen tehát elkészülve, hogy egy-két hónap múlva az összes harangokat, tehát a nagyharangot is el fogják vinni. Ezt a szomorú hírt még megtoldotta azzal, hogy sajnálatát fejezte ki a pápaiak felett, akik közül akadt, aki irigységből-e, rosszkaratból-e, de minden esetre elég szemtelen volt a feljelentést megtenni. Mi már nem kutatjuk, hogy ki volt az, aki nem tudta nézni az esperesnek egyébként a hivek érdekében tett és elég szerencsés megoldásnak tekinthető intézkedését, ki volt az, aki nem általlotta valótlan és hamis adatokkal félrevezetni a katonai parancsnokságot, mely igy a hadnagyot is kényszerhelyzet elé áll itotta, ki volt az, aki saját papját és saját földiéit igy megszomoritotta, a templomot megkárosította, s ki volt az, aki most bizonyára kajánul markába nevet, hogy gálád műve ily pompásan sikerült. Bárki lett légyen, átadjuk őt a közmegvetésnek. Azt azonban még megírjuk, hogy ezentúl minden alkalommal a nagyharangot kell meghúzatni s habár az esperes a kisebb harangok pótlására két vassint szereltetett fel, azok majd csak akkor szólalnak meg, ha a nagyharangot is elviszik. A püspök körleveléből. A veszprémi püspök útnak ez évi 1-ső számunkban már ismertetett 1917. évi XXII. sz. körlevelében, mint annakidején emiitettük, többek között utasítást adott ki a koronák (papi gyűlések) helyes megtartására. Ezen utasítás kiterjed a hitbuzgalmi kérdésekre, a tanügyre, társadalmi szervezkedésre, kath. sajtóra és hadiárva-ügyre. A püspök már most kéri papjait, hogy ezekre a dolgokra különös figyelmet fordítsanak s a gyűléseken ezeket megvitassák. Minket különösen a kath. sajtóra vonatkozó utasítások érdekelnek legközelebbről s ezért ezeket szószerínt leközöljük. Mi történik a sajtó kiépítésére, kérdi a püspök. Óvjuk-e népünket a káros sajtótól ? Terjesztjük-e a hazafias, jó sajtót ? . . . Magunk pártoljuk-e a kath. sajtót? Iparkodunk-e híveink körében terjeszteni a kitűnő hitbuzgalmi lapokat ? . . . Igen szép azonkívül, amit a kath. tanügyről mond a püspök. Valljuk be őszintén, irja, hogy tanügyünkben, főleg az iskola vezetésében, a rendtartásban, a fegyelmezésben, a szervezésben még sok a tenni valónk. Az iskolának nagyrabecsülése és szeretete még hiányzik népünkben, fontosságának ismerete még nem hódította meg annak öntudatát. Valljuk be, hogy az iskolák vezetésében, irányításában még sok a lanyhaság részünkről is. Hiányzik az a pontosság, gondos szigor és buzgóság, amelyet a kath. papságnak, a kath. iskola igazgatójának ki kell fejtenie, ha azt akarja, hogy az iskola a hitéletnek csemetekertje, a templomnak és szószéknek előcsarnoka legyen ... A gyűléseken előtérbe kell nyomulnia azon tudatnak, hogy a pontos hitoktatás époly lelkipásztori kötelesség, mint a gyóntatás, temetés és prédikáció . . . Az utasítást e gyönyörű szavakkal fejezi be a püspök ur: Szeretettel kérem t. Papságomat, sokszorozza meg iparkodását, nehogy a közel jövő, mely telve lesz izgalmakkal, nagyfokú átalakulásokkal, a nép megtévesztésére irányuló kísérletekkel, minket készületlenül és nép nélkül találjon. A népet erkölcsileg, társadalmilag, vagyonilag emelni s tájékoztatni a törekvések és jelszavak zűrzavarában: ez a legfontosabb apostoli munka. Aki most itt elmarad, olyan mulasztást követ el, melyet többé pótolni lehetetlen. Az édes Jézusnak, a nép nagy barátjának, a lelkek igaz Főpásztorának áldását kérem naponkint t. Papságom működésére, hogy a közel jövő nagy eseményei együtt találják a pásztort és a nyájat. — Helyreigzitás. Nőegyletünk hangversenyei cimü, legutóbbi számunkban megjelent cikkünkbe egy sajnálatos sajtóhiba került, melyet most helyre kell igazitanunk. A cikk hatodik bekezdése igy hangzott: A zeneszámok exekutorai Kis Józsefen, városunk derék zongoraművészén kivül budapesti zeneakadémiai tanárok voltak. Névszerint: Antalffy-Zsíros Dezső, Romagnolli Lajos és Steiner Hugó. E néhány sorban a négy fővárosi vendégművész helyett csak három látszik feltűntetve, de a hiba ott van, hogy »Romagnolli Lajos« helyett »Romagnolli Ferenc, Demeter Lajos« lett volna szedendő, de egyiknél a kereszt-, másiknál pedig a vezetéknév maradt ki. Kérjük ugy az érdekelt művész urak, mint pedig olvasóközönségünk szives elnézését. Hirdetéseket telvesz lapunk nyomtatója: ^ TER N £RNÖ, £ ŐTÉR,
