Pápa és Vidéke, 13. évfolyam 1-52. sz. (1918)

1918-08-11 / 32. szám

2. PAPA ES VIDEKE 1918 szeptember 29. megkezdődik a részvény árának, illetve részleteinek a befizetése. íme a levél: Tekintetes Szerkesztőség! Engedje meg, hogy becses lapjában néliány szerény, az iparostársainkhoz intézett alábbi soraim napvilágot lássanak. Szívessé­gét ugy az író, mint az olvasók nevében előre is megköszönöm. Fenekestül felfordult világunk kikezdi már a kisiparos néhány évi munkájának a gyümölcsét (amit különben háborús konjunk­túrának szeretnek nevezni). Ezt a (háborús konjunktura által) szerzett vagyonkánkat a semmittevés könnyű foglalkozásával akarják elütni tőlünk, kis- és nagykereskedők által féken tartott kis emberek a konjunktura nélküli évek keserves fillérjeit gyűjtögethet­tük, melyek most mind-mind szépen az ő zsebükbe vándorolnak. S most, amikor a bőriparosoknál a konjunktura megszűnt, szinte már a teljes összeroppanás elé állította a kisipar sorsát. E sorok irója, ki mindig hirdetője vol­tam az egyesülés eszméjének, az egyesülés­ben rejlő erőnek, előkaparásztam újra a már egy évtized előtt elásott szövetkezeti eszmét s most újra a nyilvánosság elé, nevezetesen a kisiparosok közé vetettem e szót: szövet­kezzünk! Gyűlés gyűlést követett, melyeken tények felsorolásával bizonyítottam, érvekel támogattam ama állításomat, hogy minket, a kisipart semmi más, csakis a szövetkezés menthet meg. A széthullott láncszemnek a zörgését ugyebár nem hallani meg ? Össze kell tehát szedni a láncszemeket, összeforrasztani, majd akkor lesz nekik hangjuk, mint a harangnak, melynek hangját nemcsak a közelben állók hallják, hanem a távolban levők füléhez is elhat a hangja, sőt hallik fent is. Igen, fent is, ahol a kisiparos jajszavát meg is tudják érteni akkor, ha az a jövő nagy gazdasági átalakulásának láncszemei közé bele tud helyezkedni. Hiszen ez a lánc lesz hivatva Magyarország iparát a külföldi ver­sennyel szemben megvédeni, sőt nemcsak az 1 ipart, hanem a fogyasztó közönséget is, mert egyedül ez a lánc tudja útját állni a — lánckerereskedelemnek is. Ha megtartjuk a kormány intézkedéseit, lehetővé tesszük iparosaink becsületes meg­élhetését, de csak ugy, ha szövetkezünk, mert a kormány a szövetkezet alapszabályaiban megleli a garanciát. Hiszen a kormány szándéka a mi cél­jainkkal egyezik! Lám, az én eszmemenetem, az én fejtegetéseim sem térnek el pl. Dóczi Sámuel dr.-nak, az Ipartestületek Országos Szövetsége igazgatójának a Budapest f. hó 4.-i számában Iparosok anyagbeszerzése című szép cikkétől, melyből egy bekezdést bátor leszek idézni: »Más a helyzet — irja Dóczi — a készletek elosztása dolgában az utolsó fo­kon. Itt az autonom tevékenységnek már most is és sokkal tágabb hatáskört kell biztosítani és legfeljebb arra nézve kell biztositétékokról gondoskodni, hogy az elosztott készlet tényleg az igazolt célra fordíttassák. A helyes elosztást és a helyes felhasználást csak az biztosithatja, ha az érdekeltség nyilvánosan ellenőrizhető szer­vezetekbe tömörül. Igy történt ez a nagyipart illetően eddig is, ez a gondolat adja a gyár­ipari kényszerszindikátusok rendszerének lényegét.« Azt hiszem, hogy Dóczi ur cikke a szövetkezeti eszme diadalrajutásához segit, s hogy a cipész és csizmadia, illetve lábbeli készítő iparosokat még nagyobb arányokban arra fogja buzdítani (eddig u. i. mintegy 30 an jelentkeztek csak), hogy. mindén halogatás és tétovázás nélkül megalakítsák a lábbeli készítők szövetkezetét, melybe egytől-egyig belépnek. Ma, amidőn a kereskedelmi kormány fejének minden egyes szavából az csendül ki, s minden egyes ténykedéséből az tűnik ki, hogy Magyarország jövő berendezkedé­sének itt a legfőbb ideje, a szövetkezeti eszme megvalósulásának is ütött az órája. Ha már a kormányhatalom propagálja a szövetkezés eszméjét, s egyébként is meg van a kény­szerűség, viszont kezünkben a hozzávaló al­kalom és kellék, akkor ennek a szép és nemes ügynek éppen az érdekeltek nemtö­rődömsége folytán elbuknia nem szabad! Nem szabad, T. Iparostársaim, meg­feledkeznünk azokról, akik e vérivó időben mindnyájunkért küzdve millió és millió szen­vedéseket állanak ki, s elébb-utóbb csak hazakerülnek: ezeket várjuk mi a saját édes otthonuk mellett egy másikkal, a megélhetés otthonával! Ezt, édes Barátaim, meg kell csinálnunk nekünk, hogy azok elé, akik a háborúnak csak a szevedéseit érezték s majd hazajönnek, felemelt büszke fővel állhassunk s őket azzal fogadhassuk: >Ime, gondoskod­tunk Rólatok is!« Teljes tisztelettel Tamás József. Nincs mit hozzátennük. A levél minden sorából kiérzik az átérzés me­lege, mely miután szakmabelinek a gondo­latmenete, bizonyára sokkal közvetleneb­bül hat az érdekeltekre, mint ha ugyan­azt a szakkörükön kivül eső oldalról kapnák meg. Nem is kételkedünk benne, hogy a tömörülés, mely hiszen már kezdetét vette, egységes lesz, s hogy legközelebb már a szép sikerről adhatunk számot. Az osztrák gyermekekből Pápára is jutott 144 szál a papíron, 4U0 pedig a természetben. Szombat délutánra, amikorra ér­kezésük jelezve volt, sok népen kivül a tekintélyes fogadóbizottság, továbbá Füredi Kálmán teljes zenekara várta a gyermekeket hozó vonatot és Kemény Béla, a fogadóbizottság felkérésére úgyis mint németül tudó helyettesrendőrkapí­tány németnyelvű fogadóbeszéddel ké­szült a vendégek elé. A vonat azonban csak késett, csak késett, először a ci­gányok unták meg a várakozást, majd a közönség hagyta ott a pályaudvart, a fogadóbizottság tagjai nagyrészt szin­tén eltávoztak s mire több órai vára­kozás után a vonat meghozta a ven­dégeket, a várt 144 gyermek helyett 400, s a 6 felügyelőnő helyett 16 felü­gyelőnő szállt ki Pápán. Az általános konsternáció és zűr­zavar közepette elmaradt a német be­széd s mindenki lótott-futott olyan meg­oldás után, hogyan lehetne ezt a nem várt sokaságot legalább ideiglenesen el­látni élelemmel és fekvőhellyel. Végre is az egész éhes és fáradt vendégsereget az áll. óvodába vitték, hol a várt 144 osztrák gyermeket és a 6 felügyelőnőt a már jelentkezett szállásadók átvették és elkalauzolták. A többieket azután Kemény tanácsos, miután elébb a neje őnagysága szives segítségével gyorsan összerekvirált tej­jel és kenyérrel úgy ahogy jóllakatta, elhelyezte a zsidó iskola és az állami ovoda termeibe hozatott szalmán, ahol a gyermekek végre kipihenhették az utazás fáradalmait. Másnap azután még vagy 150 gyer­meket hamarosan elszállásoltak magán­házakba, azonkivül Marton Kálmánnak Podárra is kiadtak saját kérelmére 15 öt, a fenmaradt s immár elhelyezhetetlen 85-öt pedig megfelelő számú felügye­lőnő kísérete mellett továbbították Sá­sonyba, Márkóra, Nádásdladányba stb. Azóta minden rendben van. Re­méljük, hogy a 300 gyermek jól érzi magát nálunk, magyaroknál, legalább is jobban, mint a magyar 'gyermekek az osztrák tengerparton érzik magukat. Megérzed-e ? Megérzed-e a szellőben sóhajomat, A borongó fellegekben bánatomat, Hányszor sirom el az éjbe a te neved, Megérzed e, hogy a szivem téged szeret? Fejem felett ezer halál kaszája sir, Lábam alatt ezerfelé tátong a sir, De ajkamról feléd szállnak a sóhajok, Megérzed e, megérzed-e, ha meghalok? KÍs Pál. ->•• Hivatalos hirdetmény. Pápa r. t. város adóhivatala értesiti mindazokat, akik az 1917. évre 100,000 K vagy ezt megha­ladó jövedelem után lettek jövedelem-adóval, illetve 2,000.000 K vagy ezt meghaladó va­gyon után lettek vagyonadóval megadóztatva, hogy jövedelem- és vagyonadó vallomásukat f. évi szeptember 15-ig a v. adóhivatalnál adják be. Ezzel a vallomással egyszerre adandó be a hadinyereségadóra vonatkozó vallomás is. Egyben értesíti a hivatal mind­azokat, akik az 1917. évre jövödelemi és vagyonadóval meg lettek róva, hogy adóik­nak 1918. évre leendő helyesbítését f. évi aug. 31-ig benyújtott, illetve postára adott kérvényben kérhetik s a kérvényhez szabály­szerű vallomási ivet is tartoznak csatolni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom