Pápa és Vidéke, 13. évfolyam 1-52. sz. (1918)
1918-01-06 / 1. szám
2. v PÁPA ES VIDEKE 1918 január 6. Hitközségi ügyek. A pápai r. k. hitközség 1918. évi költségvetését, mely, mint nemrég jeleztük, közszemlére volt kitéve, mely ellen azonban tudtunkkal senki sem szólalt fel, a napokban fogja letárgyalni az erre hivatott iskolaszék. Múltkori alkalommal már emiitettük, hogy néhány megjegyzést kívánunk tenni a költségvetésre. Nem sokból állanak ugyan, dt megszívlelésre méltók. A költségvetés, kiadási rovatában a folyó kiadások főösszegén kivül mintegy 7300 K „feltételezett" kiadást tartalmaz, mely a kivetendő hitközségi adót 4%-kal emelné. Miután a feltételezett kiadáson kivül is 24%-os volna a hitközségi adó, azzal együtt tehát 28% lenne. Vagyis, ha valaki 300 K állami adót fizet, ez után 24% esetében 72, 28%- nál ellenben 84 K hitközségi adóval lenne megterhelve. Ez a különbözet elenyésző csekélység. Lássuk emellett, hogy mit rejtenek magukban a feltételezett kiadások. 2 tanítói állás betöltése (mely már magában véve óriási kulturális haladást jelent), hitközségi iroda létesítése (egy inár elvben régen elfogadott, szükséges, emellett rentábilis ujitás) uj építkezések, s Értesítő nyomtatása (két éven át ugy sem volt). Ajánljuk az iskolaszéknek, hogy a feltételezett kiadásokat is állítsa be a költségvetésbe s különösen az évek óta üres tanítói állásokat végre töltse be, evvel együtt az alsóvárosi iskolát nyissa meg. A kis gyermekek, a lövő nemzedék érdeke végtére is mindennél előbbre való! Nevezetes újítást léptetett életbe január 1 én az elnökség hozzájárulásával a hitközség főgondnoka, aki tudvalevően 1 ezelője a kálvária temető alapjának. Uj temetői, illetve lemetési rendet kezdett, melyről a híveket a szószékről is kioKtatta az esperes. Áll pedig az annyiból, hogy ezentúl minden (csak a kálváriára temetendő) halottat, akár külön sírhelyet kap, akár a sorba lesz temetve, a temetést megelőzőleg a főgondnoknál (Viaszutca 15) be kell jelenteni. A főgondnok egy felfektetett törzskönyvbe bevezeti a halottat s az illető lapból a hozzátartozóknak díjtalalanul másolatot ad. A törzslap tartalmazza a halott genealógiai adatait, a sir leírását és pontos fekvését, végül a sirt gondozó család nevét és lakhelyét. Lényegtelennek látszó, de a rendhez tartozó ujitás az is, hogy jan. 1-től a főgondnok, mint pénztáros a havi illetményeseknek csak a hitközség részéről kiadott, nyomtatott és az illetőknek díjtalanul rendelkezésére bocsájtott és szabályszerűen kitöltött nyugtablanketták ellenében fizet. Tervbe van véve továbbá, hogy a kálvárián egy ravatalozó helyiséget emelnek kálváriái temetőbe tartozó holttestek részére, s kimondják annak kötelező igénybevételét. Vagyis, mint az nagy városokban, tesszük azt, Pozsonyban, Sopronban, Győrött már régebben szokás, a temetőben történik a ravatalozás, s evvel elmarad a temetési menet. Hiszen hányszor történik meg, hogy az esperes engedélyével a kálváriái kápolnában ravatalozzák fel a halottakat, ha otthon szük a lakás, vagy egyéb ok miatt nem akarják i házban végeztetni a temetési szertartást Ha a tervbe vett épület elkészül, a kápolnának ily célra való igénybevétele elesik. Ezekről és más egyebekről legközelebb többet. Az Unnők kongregációjának megalakulása. A Quo vadis világhírű regényének sorai elevenednek meg előttem. A város, a zajos, szenvedő város, amelyre leborult már az este. Az első keresztények, akik ellenállhatatlan vágytól űzve mennek-mennek a katakombák felé. A katakombák folyosóin, a boltíves templomban csend van, sok az áhitat, sok a szeretet. — Akkor elevenedett meg előttem mindez, mikor dec. 17-én és január 2-án megnyílni láttam a házak ajtaját, s komoly asszonyok, lányok csoportja sietett mindenfelül a szük, sötét utcákon át az irg. nővérek háza felé. Komoly szavak fogadtak minket, de talán nem leptek meg. Ragyogó értékekre váltották be ezek az egyszerű szavak a lelkek névtelen vágyát. A vágy testet öltött, nagy és szent elhatározás lett belőle. És akik Krisztus nevében, Szűz Anyja tiszteletére összegyültünk, már is érezzük az O jelenlétüket, lelkünk, a mi meggyötört, vágyó lelkünk boldogan fogadja áldásukat. Minteg}/ 72 női szivet helyeztünk Mária oltárára. S mind a 72 bizalommal várja, hogy a lágy istenanyai kéz akarata szerint formálja. Csak lelki öröm, csak megnyugvás fakadhat ilyen szívben, csak szeretet, csak jóság áradhat belőle .szerte. Elöljáróságunkat jan. 2-án választottuk, hogy mielőbb felterjeszthessük jóváhagyásért Főpásztorunkhoz. (A püspök úr máris kedves sorokkal fejezte ki örömét a kongregáció létesítésén. A szerk.) Kértük Püspökünket, hogy prézesünkül Wimmer Károly képzőint. ig. urat nevezze ki. O volt az, ki az Urinők kongregációjának ügyét felkarolta, s O juttatta azt fáradhatatlan munkával, mély lelkesedéssel a megvalósulásig. A tagok közül már is sokan bizták rá lelkük vezetését. Elnöknő Mayer Istvánná lett, asszisztensei: Markhót Angela, Pasérb Ferencné; pénztáros: Kresztits Mária, könyvtáros: Kovács Margit, Választmányi tagok: [Galamb Ilona, Grátzer Jánosné, Pados Antalné, Szécsényi-Nagy Gáborné, dr. Szijjártó Antalné, Szijjártó Gyuláné. Reméljük, hogy március 25-én ünnepélyesen is megtörténhetik a tagfelvétel. Addig is azonban szorgalmasan gyakoroljuk mindazon erényeket, melyeket leendő prézesünk egyszerű, lelkes szavaira már a lelkünk j mélyéig megszerettünk. Legközelebbi összejövetelünk jan. 14-én lesz. Szent munkához nagy lélekkel nyultunk, gyönyörű alkotás lesz belőle, akárki meglássa. Sz-i E—a. Nőegyletünk hangversenyei. A Pápa városi Jótékony Nőegylet, melynek élén, mint védnöknő Esterházy MáriaAnna grófnő áll, s melynek Krfovitz A.-né az elnöke, mult év dec. hó 29 én és 30-án a Griff-szálló nagytermében a város szegényei javára, a téli nyomor enyhítésére két nagy hangversenyt adott. Lapunk ezidőszerinti izük tere — legnagyobb sajnálatunkra — nem engedi meg, hogy e kiválóan sikerült, nagystilü hangversenyekről oly részletesen emlékezhessünk meg, amint azt megérdemelnék, s ahogy mi szeretnők. Újságírói tisztünknek mindig legkedvesebb ága volt magasnivóju zeneestélyekről kimerítő bírálatot irni, most azonban szük korlátok közé kell szorítanunk mondanivalónkat. Mindenekelőtt leszögezzük, hogy a hangversenyeket distingvált uri közönség hallgatta végig, s megtisztelte a rendezőséget a grófnő is magas megjelenésével. Az anyagi eredmény, mint hiteles i^rrásból értesülünk, szintén kielégítő, iniutám (ámbár a végleges leszámolás még nem tqYtént meg) kb. 2000 K tiszta jövede'''mre liehet számítani. Ez a fényes „ikv, egyrészt j^-aic a kedve s d lá ozatkészséguek a kövcti^mény.', hogy a fővárosból lejött művészek íeljesen díjtalanul ajánlották fel szives küzreműködésöket, másrészt pedig a tekintélyes felülfizetésekből ered. Tomor Árkád prologja vezette be az estélyeket. Szerző és előadó volt egy személyben. (Tomor lapunk főmunkatársa, s ezért csak diszkréten írhatunk róla). Megállapítjuk csak, hogy mesés hatást ért el. Az első estén dr. Antal Géza, városunk országgyűlési képviselője . beszédet mondott, a másodikon dr. Körös Endre, ref. nőneveldei igazgató, szerkesztőkollegánk tartott felolvasást. Mindketten városunk határain túl is előnyösen ismert kiváló előadók s csak természetes, hogy e szereplésükkel is óriási sikert arattak. A zeneszámok exekutorai AT« Józsefen, városunk derék zongoraművészén kivül budapesti zeneakadémiai tanárok voltak. Név- ** szerint: Antalffy-Zsíros Dezső, Romagnolli Lajos és Steiner Hugó. Utóbbi földink s társai mintegy az ő kedveért vették magukra a téli ut súlyos fáradalmait. Antalffy, ki egyébként neves orgonaművész, a zongorán, Romagnolli vadászkürtön, Demeter fuvolán és Steiner hegedűn produkálta a legtökéletesebb virtuozitást. S bár a műsoron levő zeneszámok nagyrészt ismeretlen, sokaknak meg éppen nehezen emészthető, mélyjáratu, vagy (ha ugy tetszik) magas koncepciójú szerzemények voltak, az a tökély, mellyel az előadó művészek hangszereiket uralták, végig lekötötte és fogva tartotta a közönség áhítatos figyelmét.