Pápa és Vidéke, 12. évfolyam 1-53. sz. (1917)

1917-06-10 / 24. szám

2. PAPA ÉS VIDÉKE 1917 június 10. A hatósági cselédközvetítést nem látjuk célravezetőnek, mert az rideg, fásult, érzéketlen s amint ezt már hasonló esetben tapasztaltuk, durva, elidegenítő is tud lenni. Ez pedig sehogy sem lehetne haszonnal járó az érzékeny női lélekre. Sokkal jobb az az eszme, hogy házilag intéznék a közvetítést. A nővédő egyesületek ezt is magukévá tehetnék. Elég volna, különösen kisebb városokban, ha egy fizetéses nő alkalmazott intézné az adminisztrációt s ehhez adna a hatóság anyagi támogatást. Kevesebbe is kerülne s a nevezett egyesületek vezetőségének felügyelete alatt intenzivebb munkát tudna végezni. Ezek az egyesületek, a maguk módszerével, majd azután megtalálnák az utat arra, hogy valamit a cselédvilág jó múltjából vissza varázsoljanak. Hogy a jó szokások így kivesztek, annak megállapítható fő oka a keresztény evangéliumtól való eltávolodás, amely cselekedet minden szociális bajnak a kútforrása. M. J. A kenyér háborúja. Valamikor, a háború első félévében, igen kedves kérdés volt, hogy mi fogja eldönteni a háborút: A legtöbb ember-e, a legbővebb pénzforrás-e, a legjobb muníció-e, a legkiválóbb kiképzés-e, a leglángolóbb lelkesedés-e, a legerősebb idegrendszer-e és ki tudná megmondani, minő más tényezőket nem állítottak csatasorba avégett, hogy a háború gyors befejezését siettessék. Csak egyre nem gondoltunk: a kenyérre. Ki hitte volna, hogy valaha is ezen forduljon meg a fegyveresek sorsa? Ki hitte volna, hogy a mindennapi kenyér kérdése is a szónak legszorosabb értelmében aktuálissá váljék? Pedig azzá lett. Valamikor, kétezer boldog esztendővel ezelőtt Krisztus Urunk igy tanította imádkozni az embereket: Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma. S ahányszor ezt mondogattuk, magunkban mindig hozzátettük: Persze, igen, a mindennapi kenyér összefoglalja a mi öszszes életszükségleteinket. És ki gondolta volna, hogy valaha magát a kenyeret értsük, midőn érte imádkozunk. A világpusztulás harmadik évének végéu tehát eljutottunk idáig. Nagy és véres ut van mögöttünk; de mi, kik nem voltunk a fronton, mi kik a nagy utat csak messziről néztük, mi, kik legföljebb verejtékeztünk, de sohasem véreztünk, mi, ha igazán őszinték akarunk lenni és igazság szerint tesszük mérlegre a mi szenvedéseinket akár a hősökével, akár a menekültekével: Mi kénytelenek vagyunk bevallani, hogy a mi szenvedésünk voltaképpen csak most kezdődik. És mindjárt a legején el is csüggedjünk? Szabad-e az első okért jajszóval töltenünk be az amúgy is forró levegőt ? Szabad-e elveszítenünk hitünket Istenben és sajátmagunkban? Szabad-e kislelküségünkkel másokat is megtántorítanunk ? Éegyünk nyugodtak, legyünk erősek ! Éegyünk nyugodtak! Hisz nincs arról szó, hogy egész országrészek tán koplalni fognak. Hisz nincs arról szó, hogy elveszik az éhező gyermeknek szájából a falatot. Hisz van még kenyér, csak nem annyi, amennyi békeidőn volt. Hisz van még kenyér, de kell, hogy mindenkinek jusson. Nekünk is, szövetségeseinknek is; nekünk falusiaknak is, de a milliós lakosságú városoknak is, meg a terméketlen hegyvidék szerencsétlen szülötteinek is. Van még kenyér, de be kell osztani. Tegyünk le arról az istenkáromló fölfogásról, hogy nekünk egy dekával se legyen kevesebb, mint máskor, de a felebarátunk gondoskodjék magáról, ahogy tud. Takarékoskodjunk minden falattal, mert most, midőn milliókra ráborul a holnap bizonytalanságának gondja, most vendégeskedni kész vétek Isten és az emberiség ellen. Legyünk erős lélekkel, akkor ez a megpróbáltatás simán fog elmúlni a fejünk fölött. Meg fogjuk ugyan érezni, meg is fogjuk sínyleni, de ha méltányosan, egyformán iparkodunk megosztani e súlyos terhet, könnyebben fogjuk elviselni. Bátorság kell a kenyér háborújához is, de ha mibennünk csak egy része marad meg annak a bátorságnak, amelyet hőseinkről tanulhatunk, akkor a kenyér háborúját is meg fogjuk nyerni. Nyugalom és erő legyen hát jelszavunk ! Dr. Magyarász Ferenc zirci plébános. Szép adomány. Az elmúlt héten a pápai plébániára egy küldemény érkezett az alább közölt levél kíséretében. Tamásy István kercseligeti plébános ugyanis, kinek csak néhány hete temettük szeretett jó édes anyját, s ki nemrég vesztette el atyját is, nem tudta nézni, hogy a Kálváriatemplomban nincsen mise-felszerelés, (úgy, hogy minden alkalommal, ha valaki ott misézni akar, a plébániatemplomból kell minden kelléket, nevezetesen miseruhát kivitetni) s ezért szülei, s mint levelében külön említi, édes anyja emlékére a hiányzó ruhákat megküldötte — ajándékképen. A kísérő-levél így hangzik: »Nagyságos és Főtisztelendő lovag Kriszt Jenő esperesplébános urnák, Pápa. Szépen kérem — boldogult jó édes anyám áldásban őrzött emlékére — kegyeskedjék a pápai r. k. Kálváriatemető kápolnája részére örök tulajdonba elfogadni ezen egyidejűleg megküldött templomi kellékeket: 1 drb aranypaszomántos fekete selyem miseruhát a hozzátartozókkal: 1 drb miseinget (albát) 2 drb vállkendőt (humerálét) 6 drb kehelykendőt(purificatoriumot) 3 drb oltárruhát (corporálét) 1 drb alba-zsinórt (cingulust) 3 drb kéztörlő (lavabo) kendőcskét. Csak azért könyörgök még, hogy ezek az egyházi ruhák állandóan és kizárólag a Kálváriatemplom [sekrestyéjében őriztessenek s nekem kegyesen megengedni méltóztassék, hogy itt a Kálv^riatemplomban, bármikor, — külön engedély nélkül, — áldozatot tehessenek elhalt s e temetőben nyugvó szeretteimért. Nagyságodnak Kercseliget, 1917. junius 1-én készséges szolgája Tamásy István s. k. lelkész.« Mondanunk sem kell, hogy a szép miseruha és minden kiegészítő kelléke nemcsak vadonatúj, hanem a legfinomabb anyagból készült és így a mostani árakat számítva, teki ntélyes értéket is képvisel; mindamellett nem ez az, mit első sorban tudunk értékelni Tamásy plébános nemeslelkű adományában, hanem a szülők iránti köteles kegyeleten kivül a szülővárosa iránti szép figyelmet és szeretetet. Kriszt Jenő, pápai esperes természetesen köszönettel vette át és adta át rendeltetésének a küldeményt, mely a kálváriái templom leltárába fel lett jegyezve Tamásy adományakép s melyért köszönetét is nyilvánította. Az esperes megbízásából azonban itt _a nyilvánosság előtt is kifejezzük a köszönetét, de hozzátesszük a katholikus hívekét is, akik velünk együtt bizonyára jóleső érzéssel vesznek tudomást tisztelt földink e nem közönséges figyelméről, inelyet bátran állíthatunk fel — követendő példának. Heti naptár. A veszprémegyházmegyei Directorium alapján. Junius. 10. V. Nyolcadon belüli vasárnap (Nyolcad és Margit özv.) 11. H. Nyolcad (Barnabás ap.) 12. K. Nyolcad (János hv., Bazilisz és vt. társai). 13. Sz. Nyolcad (Antal hv.) 14. Cs. Nyolcad (Nagy Vazul pk., hv. és dr). 15. P. Jézus szive. 16. Sz. Egyszerű Mária-nap. 17. Pünk. u. III. vas. Szentségimádások: Külsővat, Dabrony, Felsőiszkáz, Devecser, Somlóvásárhely, SomlóNoszlop és Tüskevár. NB. X. Pius pápa 1906. aug. 22-én kiadott dekrétumával elrendelte, hogy Jézus szive ünnepén (idén junius 15-én), minden egyes plébániatemplomban s oly templomokban, hol Jézus szive ünnepét megülik, vagy közvetlenül mise után, vagy délután a kitett oltári szentség előtt elmondandó a Jézus szivéről szóló litánia. Akik ezen jelen vannak, búcsúban részesülnek.