Pápa és Vidéke, 12. évfolyam 1-53. sz. (1917)

1917-01-14 / 3. szám

2. PÁPA ÉS VIDÉKE 1917 január 14. kapcsolatban tett amaz Ígérete, hogy a kis trónörököst magyar szellemben nevelteti, magyarra taníttatja és e szép nemzet régi szép kulturáját, irodalmát, azt a sok kincset, mely benne rejlik, élvezheti, még inkább az, hogy ezentúl az év egy részét itt tölti ma­gyarjai között! Nemde már ellebben ajkaink­ról az »éljen,« de az egeket verte azon a napon, mikor az ifjú pár, a daliás király és szeretetre méltó királyné megérkezett a ko­ronázásra! A hercegprímás gyönyörű szavakkal tolmácsolta a nemzet hódolatát előttük és kérte őket a koronáztatásra; a király feje­delmi módon válaszol: »Benső megelégedé­sünkre szolgál, hogy a királyi hitlevelet ki­adhatjuk , . . Az nem lehet, hogy amit ki­rály és nemzet őszinte egyetértéssel alkotott, állandó és üdvös ne legyen.« A koronázás előtti napok szertartásai és sokatmondó kifejezései közül egy kedves alak bontakozik ki: a királyné jótékonysá­gának fényes tanujeleit adta az erdélyi me­nekültek érdekében kifejtett buzgalmával, a kis gyermekek ügyének felkarolásával, a szen­vedő katonák enyhítésével, de a legszebb magaslaton akkor állott, midőn Auguszta főhercegasszony az egész nemzet nevében szeretetet kért tőle, szeretetet a szeretnivaló nemzet számára, hogy védőangyala és meg­értő pártfogója legyen, mint nagy elődje Erzsébet. »Én megtanultam szeretni és be­csülni ezeket a hű magyarokat — mondja — én imádtam őket hibáikkal és erényeikkel egyetemben, mint ahogy csak egy anya gyer­mekét szeretheti.« Oly szavak és tanácsok ezek egy főhercegasszony szájából, melyek könnyeket fakaszthatnak, De a magyar szent korona már ott van a koronázó templom kápolnájában, á nemzet ébersége virraszt felette... Végre eljött a nap, a nemzeti frigykötés napja, amidőn királyt és királynét koroná­zott a nemzet. Talán nem is kell elmonda­nom lefolyását, mindnyájan ismerjük. A bu­dai várból fényes menetben vonulnak át a koronázó templomba. Itt a király az ország főpapjának kezébe leteszi a béke és igazság esküjét. Majd királlyá kenik, felköti szent István kardját és 3 vágást tesz a keresztény­ség védelmére ... és most a legmagaszto­sabb aktus: a hercegprímás és a nádorhe­lyettes felteszik fejére a szent koronát, át­adják neki a jogart az ország almáját, így vállain szt. István palástjával felül a királyi trónra és a nádorhelyettes ajkáról elhangzik: éljen a király! Igen, éljen a király! Éény nevére, áldás életére! Visszhangozza az or­szág, jelzik az üdvlövések és dörgő ágyuszó. Másik magasztos szertartás a királyné koro­názása, Őt is felkenik, vállát érintik a szent koronával, fejére házi koronát tesznek és átadják neki is a szent jelvényeket, jeléül, hogy ő is belejutott a magyar király dicső­ségének fénykörébe; mint a nemzet védő­angyala új frigyet köt felséges férjével, me­lyet az ezeréves Magyarország hűsége, sze­retete, lovagiassága pecsétel meg. Majd egyik legfontosabb momentum az eskütétel és a kardvágás következik. Ma­gyar ég alatt, magyarföldön, a magyar nem­zet szine előtt és a magyarok Istenébe ve­tetthittel emeli kezét ég felé a király és har­sány hangon mondja az esküt, aztán nyíltan jelzi kardvágásaival, hogy életével, vérével védelmezi e hazát bárhonnét jöjjön az ellen­ség. Ahány mozzanat, annyi tanulság! Szinte kimondhatatlan tartalma van a magyar ko­ronázásnak, mely meghatja vesékig a királyt és nemzetet. Büszkék lehetünk reá, ezt nem nemzetközi kongresszusok határozták így, ez a nemzet hitéből, reményéből, imádságából, királyhűségéből fakadt. Igaza van gróf Cer­ninnek, hogy a magyar koronázáshoz fog­ható nincsen. Tehát van királyunk és királynénk! Elárvult, szenvedő hazánk és nemze­tünk úgy érzi, mint mikor az önérzetes árva atyára, anyára lel. Légyen üdv a királynak és király nénak, kik e hazával jegyezték el ma­gukat! Légyen üdvözölve e nemzet, mely frigyre lépett új uralkodóival! Új korszak előtt állunk, sejtelmek, lá­zas álmok hevítik a szellemeket, a magyar lélek erőpróbáin, szenvedésein, a magyar ég borulatán áttört a szebb jövőbe vetett re­ménysugár: király és nemzet megszerették egymást! Az ősrégi Habsburgház ifjú sarjának lelkéből és az évezredes nemzet im meg­ifjodott szelleméből új történelem fakad! Oh, bár borítnák be ez új korszak nemes, dicső történetéi a nemzeti boldogulás tiszta jegy­zetei e kor történetének lapjai t! Óh jöjj kö­zénk felkent királyunk és királynénk, hozd el a béke boldog korszakát, lebegj őrző angyalként a társadalmi boldogulás alapigaz­ságai fölött te nemzetünk nemtője, király­nénk, enyhítsd a nyomort, töröld le a köny­nyeket, hisz »megbűnhődte már e nép a mnltat és jövendőt,« hogy »végre egymást szívből átkaroljuk és uralkodjék igazság, sze­retet!« És mi trónotok körül igaz honfiúi lélekkel sereglünk és büszke önérzettel vall­juk: »A legelső magyar ember a király!« és nem szününk meg e hazának fiait taní­tani e szent fogadalomra: »Hazádnak ren­dületlenül légy híve óh magyar!« Végül is kiáltsuk egy szívvel lélekkel: éljen a király, éljen a királyné! A rendőrség figyelmébe. Mindenekelőtt elismerésünket nyilvánít­juk a rendőrségnek azért a készségért, amely­lyel minden ügyet, amire figyelmét felhívtuk, azonnal elintézett. Mindenre nem is terjed­het ki figyelme a mostani megapadt létszá­mával és más irányú elfogaltsága miatt, s mikor mi egyre-másra figyelmeztetjük, az nem akar zaklatás lenni sőt segítségére aka­runk lenni a rend és közbiztonság fentartá­sában. íme megint van orvosolni való. Amint felgyúlnak a villanyos lámpák, megélénkül az utca nemcsak a sétálóktól, hanem a kisebb nagyobb gyerekek lármájá­tól, kiabálásától, verekedésétől is. Pedig ezek­nek már otthon volna a helyük, de hát nincs otthon az apa, nincs kitől félniök. Az alatt az idő alatt, amig a szegény apa ott a csatatéren azt hiszi, hogy most este talán ő érette otthon imádkozik a fia, vagy a leckéjét tanulja, ahelyett a gyerek suhancok társasá­gába vegyülve, fütyörészve, szivarozva, du­hajkodva a Főtéren, később a mellékutcák­ban, ordítozva csatangol, mig csak az üres gyomra, vagy a hideg haza nem tereli. Hogy milyen dolgokat cselekesznek még, azt nem említjük meg. Nem magya­rázzuk meg azt sem, hogy egyesek jövőjére milyen hatással van ez a szabad élet. De hogy ezt tovább tűrni nem szabad, az is holt bizonyos, Ez ellen az eljárás igen­igen egyszerű. Csak néhány napig, egy-ket­tőt be kell kisérni a rendőrségre és ott meg kell nekik magyarázni a paragrafust az es­téli kimaradásokról, utcai csatangolásról. Bezzeg nem lesz egynéhány nap múlva egy sem az utcán. Százszorta jobb, ha egy-két gyerek egy hétig félig fog ülni a széken, minthogy-tizes csoportokban nőjenek fel is­mét a bakonyi betyárok. Még egyet. Összetett kézzel adunk há­lát a jó Istennek, ha a mi véreink ott nagy Oroszorszégban olyan szabadon és olyan peckesen sétálhatnak, kivált szombaton, mint nálunk sétálnak és piros-pozsgás egészséggel politizálhatnak csoportosan az utcán az itteni orosz szabad foglyok. Kisérje figyelemmel a rendőrség az egyes csoportosulásokat, össze­jöveteleket, enyelgéseket, talán talál itt-ott érdekesebb dolgot is. De előbb győződjék meg a mi véreink sorsáról, s ha azoknak ott szabad, akkor csak hadd mulassanak ezek is itt tovább. Akkor egy szót se szóltunk. Dalokba törtem . . . Dalokba törtem szét a lágyam, hogy meg ne ölje majd a tél; a Versek mindegyik sorában a lelkem egy atomja él. Dalokba loptam át az álmom, hogy meg ne tépje Vad Vihar; szines szaVaknak csillogása egy álomországot takar, Dalokba sírtam mind a könnyem, hogy meg ne lopjon majd a nap, midó'n a tikkasztó melegben a harmat gyöngye szárnyra kap... Most érhet aztán szörnyű orkán, süVölthet egyre durVa szél: rímekbe csengő' Verssorokban egy álmodó Világ zenél; szállhat fölém a perzselő nap, a rejtett kincsre nem talál, -— zengő dalokban ifjú élet halk Vágya éled, muzsikál . . . Tomor Árkád. — A róm. kath. hitközség elnök­sége értesíti a hitközség adófizető polgá­rait, illetve tagjait, hogy az 1917-ik évre megállapított hitközségi költségvetési előirányzat 15 napon át, vagyis f. hó 7­től 21-ig bezárólag a főtéri elemi iskola tanítói szobájában, valamint Süle Gábor főgondnoknál (Viasz-u. 15. sz.) bárki által megtekinthető. — A költségvetésre vonatkozó bárminemű esetleges észrevé­telek, kifogások az elnökségnél akár szó­belileg, akár irásbelileg bejelenthetők.

Next

/
Oldalképek
Tartalom